2024. december 2. hétfő

dec. 2
15:39
Vajhiánnyal és zuhanó rubellel fizetik meg az oroszok a háború költségeit (Privátbankár)
Az orosz gazdaságról ellentmondásos adatok jelentek meg az elmúlt időszakban. Egyes elemzők szerint a háború költségei és a nemzetközi szankciók hatásai nem érződnek, mások szerint viszont mélyreható problémák vannak. Az orosz rubel árfolyama a múlt héten látványosan összecsuklott, ami ismét a kétkedők hangját erősítette fel. Erről is beszélt kollé
dec. 2
15:39
Hogyan kaphatunk 150 ezer forint adóvisszatérítést (KKV Magazin)
Ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének honlapján két hasznos kisokos is elérhető, amely a legfontosabb tudnivalók között igazít
dec. 2
15:39
8 millió Android-felhasználót érint egy kártevő a Google Play alkalmazásaiban (BitcoinBázis)
Több mint egy tucat rosszindulatú Android-alkalmazást azonosítottak a Google Play Áruházban, amelyek összesen több mint 8 millió letöltéssel rendelkeznek, és a McAfee Labs új kutatásai szerint SpyLoan néven ismert kártevőt tartalmaznak. „Ezek a PUP (potenciálisan nemkívánatos programok) alkalmazások szociális manipulációs taktikákat használnak, hog
dec. 2
15:45
Nevet vált az egyik legismertebb meeting-platform, de nem ez a valódi meglepetés (ICT Global)
Valószínűleg a névváltás nem lesz túl eget rengető hatással a felhasználókra. Már csak azért sem, mert a közel 20 millió felhasználót és napi 300 millió meetingnek teret adó platform működését egyelőre nem változtatja meg - egyelőre. Ami viszont a jövőt illeti, egyértelműen kirajzolódik az irányváltás.
dec. 2
15:51
Társadalmi egyeztetésen a minimálbér és garantált bérminimum (Adózóna)
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a minimálbérről és garantált bérminimumról szóló kormányrendeletet, a normaszöveget 2024. december 7-iég lehet véleményezni.
dec. 2
15:51
Nem kötelező a téli gumi, de a nyárival közlekedők nagyon megbánhatják (Azenpenzem)
Annak ellenére, hogy Magyarországon a téli gumi használata nem kötelező, a biztosítók a kártérítési kötelezettség megítélésekor figyelembe veszik a jármű műszaki állapotát. Akár 1,5 millió forint kártérítést is visszakövetelhetnek azoktól, akik a téli időszakban nyári vagy végtelenül lestrapált téli gumival közlekednek és amiatt okoznak balesetet.
dec. 2
15:51
Eurobarométer: Nagyon erős az euró támogatottsága (Telex)
A hétfőn közzétett felmérésben euróövezetben élőket kérdeztek meg, a válaszadók 79 százaléka gondolta úgy, hogy a fizetőeszköz hasznos az EU számára.
dec. 2
15:57
Beverekedte magát Bulgária a világ 10 legjobbja közé szupergyors internetével (Piac és Profit)
A világ leggyorsabb internetsebessége a Közel-Keleten és Ázsiában csoportosul, jelentősen meghaladva az átlagos mobilletöltési sebességet például Amerikában.
dec. 2
15:57
Hasított a BUX novemberben: durván jól járt, aki ezekre a cégekre fogadott (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX kimagasló eredménnyel, 77 936,21 ponton zárt, ami 5,5 százalékos növekedést mutat az előző hónaphoz képest - olvasható a Budapesti Értéktőzsde közleményében. Az azonnali részvénypiaci forgalom 389,3 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 19,47 milliárd forintos értékkel. A legnagyobb forgalmat ge
dec. 2
15:57
Törd át a csendet! címmel indít figyelemfelhívó kampányt a Nyitottak Vagyunk (Márkamonitor)
Az olyan adottságok, mint a nem, az életkor vagy a származás még 2024-ben is komoly hátrányt jelenthetnek a munkaerőpiacon, akár a felvételi folyamatok, akár a későbbi karrierépítés során – hívja fel a figyelmet a Nyitottak Vagyunk idei  kampánya. A negatív hatás ráadásul össszervezeti szinten is érvényesül: a McKinsey friss kutatásaiból kiderül, h
dec. 2
15:57
A mélyponton is túl: 415 forint felett is járt az euró (Forbes)
Az egész napos gyengélkedést követően jött az újabb mélypont: délután egy körül 415,06 forintot kellett fizetni egyetlen euróért.
dec. 2
16:03
Mit vár el minden pályázótól az új Akg felhívás? (Agroinform)
Mutatjuk!
dec. 2
16:15
Szijjártó Péter: hamarosan lesz megoldás a kellemetlen helyzetet okozó amerikai szankciós lépésre (Portfolio)
"Hamarosan lesz megoldás" az orosz Gazprombankot ért amerikai szankciós lépésre, így az Oroszországból vett földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőelem kifizetése megoldódhat, a jogászok már dolgoznak a részleteken – ezt jelezte Moszkvából egy rövid Facebook-videóban Szijjártó Péter.
dec. 2
16:17
Magyar Péter a befagyasztott EU-pénzek hazahozatalát és magyar eurót ígér (Portfolio)
Magyar Péter Donald Tusk lengyel miniszterelnök példáját követné: kormányváltás esetén azonnal visszaszerezné a befagyasztott EU-forrásokat. A legnagyobb ellenzéki párt, a Tisza Párt politikusa a Bloombergnek adott, hétfőn megjelent interjújában részletesen beszélt gazdaságpolitikai terveiről, most először.
dec. 2
16:21
Egy legenda bukott el - Ez is az olcsó kínai autók miatt van? (Portfolio)
2020-ban az év autóipari személyiségének választották meg, tavaly beválasztották a világ 100 legbefolyásosabb embere közé, nyereségessé tette a Peugeot-t és az Opelt, összeolvasztotta a PSA-t és a Fiat Chryslert, sikert sikerre halmozott, neve bekerült az autóipar legnagyobbjai közé. Októberben még 2026-os nyugdíjazását tervezte, most pedig hirtele
dec. 2
16:21
17 éve nem volt ilyen erős az Eu-ba vetett bizalom (Üzletem)
A legfrissebb Eurobarométer felmérés szerint az európaiak a korábbinál optimistábbak a jövőt illetően, az Európai Unióba vetett bizalom pedig 2007 óta a legmagasabb szinten van.
dec. 2
16:33
Így válik ehetővé a tölgymakk (Agrofórum)
Első pillantásra igencsak bizarr látványt nyújt a tölgymakkzselé, de ha megkóstoljuk, rájövünk, hogy nem is olyan rossz, ráadásul egészséges, különleges – nem véletlen, hogy a világ túlsó felén valóságos ínyencségnek számít.
dec. 2
16:33
Oroszország elkötelezett Magyarország energiaellátásának fenntartása mellett (Demokrata)
Oroszország az újabb szankciók ellenére is fenn kívánja tartani Magyarország energiaellátását.
dec. 2
16:39
600 millió kibertámadás naponta: az elkövetők zöme simán megússza a bűncselekményt (Pénzcentrum)
Közel háromszorosára nőtt egyetlen év alatt a zsarolóvírusos támadások száma áll a Microsoft legfrissebb Digital Defence Report című jelentésében. A Microsoft-felhasználókat világszerte, naponta 600 millió alkalommal éri valamilyen támadás akár privát, akár államok által támogatott elkövetők részéről. A tech szektor fel van készülve a támadások fel
dec. 2
16:51
Forradalom a műkörömiparban: nincs többé egészségügyi kockázat (ProfitLine)
Az allergiás reakciók és bőrirritációk problémája az elmúlt időszakban a műkörömipar egyik legforróbb témájává vált. A szakemberek körében ezért egyre fontosabb szempont lett a biztonságos és irritációmentes alapanyagok megalkotása, amelyekkel a vendégek mellett, munkatársaik egészségét is óvják. Ezt az igényt felismerve hozta létre a Mystic Nails
dec. 2
16:51
Extra kamattámogatás az OTP-nél az agrárberuházási hitelekre (vg.hu)
Ilyen korábban az EU-ban nem volt.
dec. 2
16:51
58 millió dollárral a föld fölött – 100x nyereségről álmodozik a Pepe Unchained a tőzsdei listázás után (FinTechRadar)
A Pepe Unchained ($PEPU) a hatalmas befektetői FOMO-nak köszönhetően reménytelien robog a 60 millió dolláros ICO állomás felé.
dec. 2
16:53
Nem talál elég dolgozót a budapesti Primark – most teljesen más fizetést adnak (vg.hu)
A budapesti Primarkba bolti kisegítésre, árazásra, hajtogatásra, vállfázásra keresnek munkaerőt.
dec. 2
16:55
Jókai utcai házomlás: még csak bocsánatot se kértek a kerekesszékbe kényszerült balerinától (vg.hu)
Tóth Nikolett a Metropolnak adott exkluzív interjút.
dec. 2
16:57
Varga Mihály a jövő évi adószabályokról tárgyalt (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új elnökével, Nagy Elekkel folytatott egyeztetése során hangsúlyozta, hogy a jövő évi adótörvények célja a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek további csökkentése, valamint a kormány az MKIK-t továbbra is kiemelt partnerként kezeli, és számít a kamara javaslataira
dec. 2
16:57
Úgy tűnik, sem Izrael, sem pedig a Hezbollah nem tartja magát a tűzszünethez (vg.hu)
Izraelt több akcióval is vádolják.
dec. 2
16:57
London vezeti a világ technológiai központjainak listáját (Mínuszos)
A legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is Londont tartják a világ vezető technológiai szolgáltatási központjának. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group tizedik alkalommal kiadott ranglistája – Smart Centres Index (SCI) – 77 globális kereskedelmi központot rangsorol ann
dec. 2
16:57
3 kriptovaluta, amit különösen kedvelnek a kriptobálnák (BitcoinBázis)
A folyamatban lévő bikapiac 2024-ben regisztrálta a befektetői érdeklődés csúcsát. A Rexas Finance, a Cardano (ADA) és az XRP (XRP), figyelemre méltó bálna tevékenységet látott. Az elmúlt hetek hihetetlen teljesítményei közepette érkeznek a nagyhalak, hiszen úgy tűnik, hogy parabolikus rallyra készülnek. Rexas Finance (RXS) A Rexas Finance a tokeni
dec. 2
16:59
Távozik a bajba jutott Intel vezére (vg.hu)
Pat Gelsinger visszavonulásának hírére ugrik az árfolyam.
dec. 2
16:59
Egy kriptokereskedő 30 perc alatt több mint 500 000 dollárt keresett (BitcoinBázis)
Egy kriptokereskedő körülbelül fél óra alatt több mint 500 000 dollár nyereségre tett szert a Thena token segítségével. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a Binance listázta az altcoint, ami az eszköz árát meredeken felfelé hajtotta. A Thena egy innovatív decentralizált likviditási réteg a BNB hálózatán és a héten új lendületet kapott. Thena
dec. 2
17:01
Új Lidl nyílik napokon belül Magyarországon: ekkor vehetik birtokba a vásárlók (vg.hu)
Meg nem erősített információk szerint december 12-től várja a vásárlókat Érd legújabb Lidl áruháza.
dec. 2
17:03
Újra ütik a forintot (vg.hu)
Minden összejött a forintgyengüléshez.
dec. 2
17:03
Karácsonyi vásár: sokkal többről szól, mint az ünnep – nagy lökést kap a magyar gazdaság (vg.hu)
A pandémia óta a karácsony is más lett.
dec. 2
17:03
A Pepe Unchained lehet a következő mém érme, amit listázhat a Binance? (KriptoMagazin)
A kriptovilág újabb izgalmas projektet tartogat: mindössze 10 nap múlva indul a Pepe Unchained (PEPU), és máris szárnyra kaptak a pletykák egy lehetséges Binance-listázásról. Az ilyen hírek általában óriási érdeklődést váltanak ki, és úgy tűnik, ez most sincs másként. Binance-listázás? Volt már rá precedens! A Binance listázási pletykák az egekbe r
dec. 2
17:05
Lázár János új szövetséget ajánlott: óriási tartozásról egyezett meg, a kamatokat elengedik (vg.hu)
Lázár János szerint a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk.
dec. 2
17:07
Romániai választás: ez sorsfordító – kormányra kerülhet az RMDSZ (vg.hu)
A jelenlegi kormánypártok megőrizték többségüket a törvényhozásban.
dec. 2
17:09
Fontos dátum hangzott el a parlamentben a Ferihegy-vasúttal kapcsolatban (vg.hu)
Kanyarban van a megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálatának eredménye.
dec. 2
17:09
Samsung és Doktor24: okoseszközökkel az egészségtudatosságért (Forbes)
A Samsung Electronics Magyarország és a Doktor24 egyedülálló együttműködést indított, melynek célja a magyarok egészségtudatosságának növelése, középpontjában pedig a metabolikus szindróma elleni küzdelem áll. A Samsung Health ökoszisztéma termékeinek innovatív egészségügyi funkciói a Doktor24 szakértelmével kiegészítve nyújtanak új lehetőségeket a
dec. 2
17:09
Egy solana mémcoin a ChatGPT szerint felülmúlhatja a Pepe és a Bonk teljesítményét is (BitcoinBázis)
A ChatGPT előrejelzése szerint a Dogen, egy Solana-alapú mémcoin felülmúlhatja a PEPE-t és a BONK-t a 2024. decemberi bikapiacon. A kriptoközösség igencsak izgalomba jött a jóslattól. Mivel emelkedik ki Dogen a mémcoinok közül? Lehet, hogy ez lesz a sztár érme a következő bikafutásban? DOGEN: Az első mémcoin az alfáknak, akiknek mindenből a legjobb
dec. 2
17:15
A befektetők bizalmat szavaztak a magyar részvényeknek (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX kimagasló eredménnyel, 77 936,21 ponton zárt, ami 5,5 százalékos növekedést mutat az előző hónaphoz képest. Az azonnali részvénypiaci forgalom 389,3 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 19,47 milliárd forintos értékkel.
dec. 2
17:15
72 órán belül megbukhat a francia kormány (Portfolio)
Franciaországban politikai válság fenyeget, miután Michel Barnier miniszterelnök az alkotmány 49.3-as cikkelyének alkalmazásával vállalta kormánya felelősségét a 2025-ös társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáért. Az ellenzéki pártok, köztük a Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National, RN) és a baloldali koalíció bizalmatlansági indítványt ny
dec. 2
17:21
Ezekre fókuszált elsősorban a NAV 2024-ben a transzferár-ellenőrzések során (Adózóna)
A transzferárazás-szabályozási és gyakorlati kihívásai kerültek elemzésre a Deloitte legutóbbi webináriumán, ahol az adótanácsadó szakértői és a NAV képviselője osztották meg tapasztalataikat a témában. Az online esemény vendége volt, Maqsoudi Ali, a NAV Ellenőrzési Kapcsolattartó és Információhasznosítási Főosztály Transzferár Osztályának vezetője
dec. 2
17:21
Csúcson a hazai gépjárműpiac (ProfitLine)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a Datahouse legfrissebb adatai alapján miként fest a hazai gépjárműpiac.
dec. 2
17:21
A Lunex befektetői felkészülnek a legfejlettebb kriptotőzsde indítására (BitcoinBázis)
Ahogy az Avalanche és a Tron piaci kapitalizációja között a különbség mindössze 250 millió dollárra csökkent, egyre több spekuláció lát napvilágot arról, hogy Tron egy esetleges „flippening” révén megelőzheti-e az Avalanche-et. Ebben a szoros versenyben azonban egy új versenyző is feltűnt a kriptopiac színpadán. A Lunex előértékesítése során mindös
dec. 2
17:21
A megbocsátás felszabadító erővel bíró lelki és fizikai hatása (Digital Hungary)
A megbocsátás egyszerűnek tűnik, mégis hatalmas érzelmi töltettel és mély jelentéssel bír. Ez az a cselekvés, amely felszabadíthat minket a múlt sérüléseitől és fájdalmaitól, ugyanakkor életünk egyik legnagyobb kihívása is lehet. Vicsápi Natália, önismereti tanító és a Nati Method alapítója az alábbiakban részletezi, miért fontos a megbocsátás a le
dec. 2
17:27
Mutatjuk, hány fok lesz az éjszaka (Agroinform)
Szinte az egész országot beborítja a köd.
dec. 2
17:27
Adóegyszerűsítésekről egyeztetett Varga Mihály és az MKIK elnöke (vg.hu)
A politikus emlékeztetett: a 2010-es évek során a munkát terhelő adókat már megfelezték.
dec. 2
17:27
Így fog kinézni a Costes-birodalom új egysége, a Vibe (Forbes)
A nyitásig pár nap van még hátra, de a Forbes.hu már kapott egy kis ízelítőt a Vibe Budapest, a Costes Csoport új egységének miliőjéből. Gerendai Károly új projektjéről képeket is mutatunk.
dec. 2
17:29
Hazánkban is megjelenhet a rendkívül kártékony betolakodó! (Agroinform)
Jelentős gazdasági károkat okozhat.
dec. 2
17:33
A rubelválság még nem fenyegeti Putyin hatalmát (Menedzsment Fórum)
Az orosz gazdaság nehézségeire hívta fel a figyelmet a rubel múlt heti zuhanása – többek között erről is beszélt kollégánk, Király Béla, a Trend FM reggeli műsorában. Ugyanakkor a problémák még nem olyan súlyosak, amely Putyin háborús törekvéseit meghiúsíthatnák.

Keresés