Két ragadozó atka páratlan kombinációja „kelt életre” a Bioline legújabb termékével, a Bugline Duo-val. Ez az innovatív növényvédő szer ugyanis nemcsak hatékonyan védi a növényeket a kártevők ellen, de egyszerű alkalmazásával és könnyű kijuttatásával idő- és költséghatékony megoldást kínál a termesztőknek.
Nagyon fontos változások élesednek a magyar felsőoktatásban 2024-től: többek között más lesz a pontszámítás menete, és a követelmények terén sem lesz minden a régi - hívta fel a figyelmet rá a HelloVidék.
A kormány támogatja a logisztikai szektor beruházásait, ezért 2023-ban megteremtette a logisztikai parkok jogszabályi hátterét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Decemberben megugrott a bérdinamika, miután a minimálbér és a garantált bérminimum kivételesen nem idén januártól, hanem már a tavalyi év utolsó hónapjától nőtt. A fizetések központi emelése nemcsak a legalacsonyabb bérszinten hatott, a mediánbér növekedési üteme is megugrott.
Ismét első helyen a NEXON, magasan vezeti a Budapest Business Journal (BBJ) HR Outsourcing és bérszámfejtő cégekkel foglalkozó listáját. Egyedüliként tudott 2 milliárd forint feletti árbevételt szerezni, de egyre inkább zárkózik fel a második helyezett, és átlépte az 1 milliárdos határt a dobogó harmadik helyén álló cég is.
A kínai kereskedelmi bankok nemteljesítő hitelállománya, azaz az NPL-ráta 1,59 százalék volt a tavalyi utolsó negyedévben, 0,02 százalékponttal alacsonyabb a harmadik negyedévinél a kínai nemzeti pénzügyi szabályozó hivatal (NFRA) kimutatása szerint.
Az euróval szemben a héten egy fontos ellenállásról fordult a forint, míg a dollár esetében is egy fontos technikai szint áttörése adott teret a további erősödésre. Ezt követően csütörtök reggel is kitart a forint ereje az euróval és a dollárral szemben is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, a KSH keresetekről szóló jelentése után hamarosan áru- é
A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (Bic) sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett Bic Pay bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. "A Festipay történetében mérföldkő, hogy hozzájár
A bankoknak aktívan kell kezelniük a fintech cégekkel való együttműködésből eredő kockázatokat, figyelemmel kísérve a harmadik felekkel kötött megállapodásokból fakadó veszélyeket - mondta Michael Hsu, az Egyesült Államok pénzügyi felügyeletének (OCC) vezetője a Reuters beszámolója szerint.
A megújuló Magyar Honvédség újonnan vásárolt szárazföldi harckocsijai és lövegjei után vízi járművekkel is gazdagítja eszközállományát. Katonáink hamarosan két felújított SOC-R típusú folyami naszádot vehetnek használatba. Megérkezésükig megegyező típusú naszádokkal tartanak magyar-amerikai közös tréninget a szentesi 4. számú vízi gyakorlótéren feb
Nem tudja elengedni a rendeleti kormányzás édes ízét a magyar vezető. Kért megint fél évet, és nyilván kapni fog. Mi történt? A kormany.hu-ra szerdán került fel az igazságügyi minisztérium törvényjavaslat-tervezete, amely alapján a parlament felhatalmazhatná a kormányt a háborús veszélyhelyzet 180 napos meghosszabbítására, vagyis november 19-ig – í
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Március 3-án 19:00-kor kerül képernyőre a Cápák között kilencedik adása, amelyet 20:30-tól A renitens című sorozat első epizódja követ. A Cápák között hetedik évadának 10. epizódját április 28-ától, a további epizódokat újra hetente láthatják a nézők az RT-en.
A februári kamatdöntő ülésen a 75 és a 100 bázispontos opciók ismét az asztalon lesznek - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Indexnek, hozzátéve, hogy a januári inflációs adat érvet adhat a kamatcsökkentés átmeneti felgyorsításához, ugyanakkor a Fed és az EKB kamatcsökkentéseinek kitolódása a 75 bázispontos ütem megtartása mel
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt – közölte honlapján a KSH. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A Boeing a 737 Max repülőgépét "a legbiztonságosabb repülőgépként" emlegette, miközben Kína új, belföldi gyártású Comac C919-es típusát az Airbus és a Boeing piacán már meglévő modellekhez hasonlónak nevezte - tudósít a Cnbc a szingapúri Air Show-ról.
Az UniCredit úgy tűnik, köti az ebet a karóhoz: jobb forgalmazói feltételekben akar megállapodni idén az Amundi alapjainak forgalmazását illetően, különben felmondja az eddigi megállapodást – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Reuters.
Laziz Kudratov üzbég befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, a magyar-üzbég gazdasági vegyes vizottság társelnökével tárgyalt telefonon a külgazdasági és külügyminiszter.
A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola körüli súlyos pedofilbotrányról és a kapcsolódó kegyelmi ügyről beszélgettünk a Media1 podcastműsorának e heti legújabb, február 18-án rögzített és a héten rádiókban is hallható adásában Gulyás Balázs Bicskén élő újságíróval, a Gulyáságyú Média alapítójával. A megrázó beszélgetésrészletben
A debreceni református egyház vezetése közleményében azt írja, hogy nem vállalnak felelősséget a kegyelmi botrányban érintett püspök "politikai életben hozott döntéseiért".
Átadták szerdán Győrben a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum új háromszintes épületszárnyát, a beruházás 2,6 milliárd forint ráfordításával készült el, az épületben egy robotika szaktanterem is helyet kapott.
Sajátrészvény-visszavásárlási aukcióra készül jövő héten az Opus Global, amelynek keretein belül újabb 2 milliárd forintnyi saját részvényt vásárolhatnak vissza. Nem ez az első alkalom, hogy saját részvényt vesz a cég, már tavaly is lezajlott egy 1 milliárd forintos program, a menedzsment most ebben látja a részvényesi érték maximalizálásának lehet
Ismét meghirdeti társasházi pályázatát az OTP. Az idén három kategóriában nevezhetnek a lakóközösségek. A legjobb tizenöt ötlet megvalósítását összesen 30 millió forinttal támogatja a hitelintézet.
Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában. Az AutoWallis 2020 óta képviseli az Opelt Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában, így a mostani megállapodással tovább erősödik az eddigi együttműködés.
Újabb öt évre meghosszabbította az Opel az AutoWallis Csoporttal a nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában. Az AutoWallis 2020 óta képviseli az Opelt Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában.
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Nagy Ervin, az italpiacon sikerrel szereplő vállalkozó Kecskemét környékén nőtt fel. Későbbi karrierjének kiindulópontja a szódavíz, amit családja a hetvenes-nyolcvanas években már készített és szűk körben árusított. A műsor elején megbeszéljük, milyen szerepet játszotta családi vállalkozás életében a délszláv háború és a jugoszláviai menekültek.
Megjött a KSH legújabb jelentése hazánk bérhelyzetéről. Az inflációs hangulat csökkenése reálbéremelkedést hozott magával, de nőtt az átlag és a medián is. Mi történt? A bruttó átlagkereset 655 600 forint volt 2023 decemberében, 16,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban – küldte meg közleményében a KSH a Forbes.hu-nak. 2023 decemberében a teljes
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalataként működő Schaeffler Savaria Kft. újabb mérföldkőhöz érkezett, termékjubileumot ünnepel. A szombathelyi telephely 2012 óta 10 millió duplakuplungot gyártott. A termék sikere a munkavállalók szakértelméről, precizitásáról tanúskodik.
Az AgroVir piacvezető független farmmenedzsment szoftverét gazdálkodók fejlesztették gazdálkodók számára. A szoftver nyomon követi az összes műveletet és költségallokációt. Segít minden nap jobb döntéseket hozni, amelyek jobb termés teljesítményt és magasabb árrést eredményeznek. Stiller Szilárd, az AgroVir állattenyésztés üzletág vezetője a Prega-
A Federal Reserve tisztviselőinek többsége óva intett a túl gyors kamatcsökkentéstől a legutóbbi kamatdöntő ülésen, mivel továbbra is meggyőző bizonyítékokat keresnek arra, hogy az infláció visszatér a 2%-os célhoz - derül ki a január 31-i ülés szerdán közzétett jegyzőkönyvéből.
A Humán Fejlesztési Indexet (HDI) egy ország fejlettségének mérésére használják. A pontszám a várható élettartamon, az iskolai végzettségen és az egy főre jutó jövedelmi mutatókon alapul.
A Kreml felismerte, hogy nem tud versenyezni a Nyugattal az űrben. Ezért Moszkva elkerülhetetlenül aszimmetrikus megközelítésre támaszkodik a világűrrel kapcsolatos katonai ügyeiben. Káncz Csaba jegyzete.
Mi minősül társas vállalkozói jogviszonynak gazdasági társaság esetében? Miért lóg ki a gazdasági társaságok sorából a részvénytársaság? Vezető tisztségviselőként, ügyvezetőként milyen tb- és szja-szabályokat érdemes szem előtt tartani társas vállalkozói jogviszony esetén? A mikrofonnál: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jog
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.