A Világélelmezési Program (WFP) tegnap felfüggesztette életmentő élelmiszer-szállítmányait a Gázai övezet északi részére, ahol egyre jobban terjed az éhínség.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2024. február 15-től kezdődően a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Jakab Zsófiát.
Az Európai Parlament biztonsági és védelmi albizottságának (SEDE) tagjainak két eszközén is hackertámadásra utaló nyomokat találtak. Az EP ezért a testület valamennyi tagjának telefonjának ellenőrzését rendelte el a lehetséges kémprogramok miatt.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön szakmai egyeztetés keretében fogadta az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) EU képviselőit, tájékoztatott a tárca.
A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2023-ban, korrigált díj alapon, 12,7%-kal növekedett. Az élet-terület korrigált díjbevétele 12,3%-kal, a nem-élet terület 12,8%-kal tudott bővülni. Az életbiztosítások területén a felkészülés éve lesz az idei, a jövő évben bevezetésre kerülő etikus 2.0 változásokra összpontosítva – közölte
Közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom, amelyből az időszak számai mellett az is kiderül, hogy mennyi osztalékot fizethet a tavalyi év után a vállalat, mennyi sajátrészvény-visszavásárlást tervez, és mik a friss 2024-es célkitűzések.
Európai együttműködő partnereket keres az elektromos tehergépjárművek gyártására szakosodott kínai startup vállalat, a Windrose - közölte a cég alapító-vezérigazgatója.
"Ez a folyamat hasonlatos a hosszútávfutáshoz. Vannak részeredmények, de a végeredmény valóban öt-tíz év múlva várható" - mondta Gyuricza Csaba a napokban megjelent Mate2030 stratégiája kapcsán.
A mezőgazdasági termelői árak 2023-ban 16 százalékkal csökkentek, ezen belül a növényi termékek ára 28 százalékkal elmaradt a megelőző évitől, az állatok és állati termékeké pedig 12 százalékkal nőtt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Csák János és Hernádi Zsolt után következett a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Ménesi úti komplexumban, ahol 680 diák tanulhat és 180 lakhat ultramodern környezetben.
Jakab Zsófiát, a Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt. vezetőjét a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Nagy Márton.
Két orosz és egy szlovák állampolgárságú magánszemélyt levesz az Európai Unió az oroszellenes szankciós listáról, de nem azokat, akiket a magyar kormány szorgalmazott, mert a magyar javaslatot "erőteljesen visszautasította" a több tagállam – jelezte két diplomata forrás csütörtök este a Reutersnek.
A Magyar Telekom Igazgatósága a 2024. február 22-i ülésén döntött Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról. Rékasi Tibort 2018. júliusában nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgatójának, mely megbízatást 2020. év végén további 3 évre meghosszabbították. Az Igazgatóság mostani döntése értelmében Rékasi Tibor szerződése újabb 3
Az euróövezeti éves infláció 2,8 százalékra lassult januárban a decemberi 2,9 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként csütörtökön. Tavaly januárban az éves infláció 8,6 százalék volt.
Az Európai Bizottság csütörtökön elküldött a belga soros elnökségnek egy dokumentumot, amelyben felvázolta azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyekkel csökkenthetők a mezőgazdasági termelők adminisztratív terhei – derül ki a brüsszeli testület közleményéből.
Évek óta benne volt a levegőben, hogy Magyarország nyélbe üti az egyik legfontosabb katonai beszerzését, és új vadászgépeket vesz. Most elérkeztünk a hivatalos bejelentés küszöbére.
Sok kérdést gyűjtöttünk össze Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola egykori, jelenleg még börtönbüntetését töltő igazgatója, a fideszes kötődésű Összefogás a Városért 2002 Egyesület (későbbi nevén: Összefogás Bicskéért Egyesület) volt 2002-es önkormányzati listavezetője számára, aki egykoron még egy színpadon
Az Országgyűlésben ülő 199 képviselőből 25-en vallották be azt, hogy valamilyen különleges vagyontárgy gazdái. Hiába látni több politikust is értékes karórákkal, ezeknek szinte nyoma sem akadt a nyilatkozatokban.
A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2023-ban, korrigált díj alapon, 12,7 százalékkal növekedett. Az élet-terület korrigált díjbevétele 12,3 százalékkal, a nem-élet terület 12,8 százalékkal tudott bővülni. Az életbiztosítások területén a felkészülés éve lesz az idei, a jövő évben bevezetésre kerülő etikus 2.0 változásokra öss
A BioTechUsa-cégcsoport támogatásával a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelője az elmúlt másfél évben egy innovatív önsegítő programot valósított meg az evészavarok családszempontú kezelésére. Döbbenetes tény, hogy a fiatal korosztályban anorexiában többen halnak meg, mint bármilyen egyéb mentális betegségben
Megtört a földpiac korábbi emelkedő trendje, 2023-ban a kifüggesztéssel eladott földterületek hektáronkénti átlagára 2,172 millió forint volt, amely valamivel alatta marad a 2022-es 2,186 milliós szintnek.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 13,2 százalékkal 72,9 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly 2022-höz képest, míg adózott eredménye 27,4 százalékkal 1,2 milliárd forintra csökkent – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.