Egy sajtótájékoztatón az Index kérdésére válaszolva elmondta Nagy Márton: a kormánynak van egy megállapodása a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, ez alapján akkor kell beavatkozni az üzemanyagpiacon, ha az árak kiesnek a régiós középmezőnyből.
A szakmai előzsűri kiválasztotta a 9. Inkubátor Programban továbbjutó filmtervek, amelyek benyújtói 3 millió forintot kapnak a forgatókönyv fejlesztésére. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez k
Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, valótlanul híresztelték, hogy az ismert youtuber 30 évesen szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiúval.
Napjaink gyorsan változó technológiai környezetében a fejlett félvezetők az innovációt ösztönzik az iparágakban. Az okostelefonoktól az egészségügyi berendezésekig nélkülözhetetlenek a félvezetők.
Jamie Dimon szerint nem lehet még kizárni, hogy az Egyesült Államokban recesszió lesz, de a Federal Reserve-nek így is várnia kellene a kamatcsökkentéssel – írja a Bloomberg.
Mintegy 750 millió dolláros tőkebevonásra készül a Reddit online közösségi platform a cég és egyes részvényesei tulajdonában lévő részvények tőzsdére vitelével - jelentette be a San Franciscó-i székhelyű vállalat helyi idő szerint hétfőn.
A háztartási és ipari méretű naperőművek, illetve a saját célra termelő visszwattos rendszerek együttes beépített névleges kapacitása már elérte a 6100 megawattot mostanra, azaz két év alatt duplázódott a magyarországi naperőművi kapacitás – hívta fel a figyelmet keddi Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium. Erről a témáról is szó lesz a P
Aláhúzta, hogy a termékexport értéke megközelítette a 150 milliárd eurót, ami 4,5 százalékos növekedést jelent, és a kereskedelmi többet is rekordszintű volt.
Megtiltotta a kormányhivatal, hogy folytassák egy szolnoki luxusszálloda építését, amelynek ügyében a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz. A kivitelező szerint 450 millióval tartozik neki az építtető napelemkirály, aki viszont inkább szerződést bontana.
A hallei IWH gazdaságkutató intézet hétfői jelentése szerint februárban jelentős növekedést mutatott a személyi- és cégcsődök száma Németországban, ami a 2016-os kezdet óta tapasztalt legmagasabb értéket érte el.
Az európai fogyasztók nagy része magabiztos a pénzügyi helyzetét illetőleg, azonban sokaknak, különösen a fiatalabb korcsoportok számára nehézséget okoz a megtakarítás és a havi költségek nyomon követése. A fogyasztók többsége igyekszik olcsóbb élelmiszerüzletekben, vagy olcsóbb helyettesítő terméket vásárolni, valamint mellékállást vagy jobban fiz
Az első megállapodásokat már megkötötték, a Vállalkozók Országos Szervezete (VOSZ) és a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. után a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank következhet.
A népművészet, a népi hagyomány elevenen élő energiamező, energiatér, amely körbevesz minket, bennünk és velünk létezik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára szombaton a Néptáncantológia című rendezvényen mondott köszöntőjében.
A paksi bővítés munkálatai jól haladnak, az év végére az első beton is lekerülhet a földbe, de hasonlóan fontos mérföldkő a zónaolvadék-csapda és a reaktortartály gyártása is, amelyek közül az első elkészült, míg a másik gyártása rövidesen megindul – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Nem lesznek megszorítások, a fogyasztás biztosan helyre fog állni, ugyanakkor nem realitás az idei 4 százalékos gazdasági növekedés - erről beszélt a VG.hu tudósítása alapján Nagy Márton a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft céljairól szóló keddi sajtóeseményen. A nemzetgazdasági miniszter részéről ez volt az első elismerés
Egy nemzetközi radikális klímaaktivista csoport két tagja leöntötte narancssárga festékkel a lengyel főváros jelképét, a Visztula partján 1939 óta álló hableányszobrot - közölte pénteken a helyi média.
Az emberi agy semmihez sem hasonlítható és lenyűgöző tulajdonságai kimeríthetetlen kutatási területet biztosítanak a szakembereknek. Az egyik legújabb felfedezés, amely az agy plaszticitására, azaz rugalmasságára, fejleszthetőségére vonatkozik, áttörő változást hozott a tanulási nehézséggel küzdők, a tehetséggondozásban résztvevők és a traumás agys
A tőzsdék kezdenek magukhoz térni, a forint viszont nem, fontos amerikai inflációs adatokra vár a piac. Hatalmas céláremelés jött a Telekomra. Erősödtek az inflációs várakozások, de a recesszió réme is ólálkodik. Ingatlan vagy államkötvény érte meg jobban? Egy kiló aranyat vagy egy bitcoint választana?
Miközben a fejlett világ azon igyekszik, hogy minél transzparensebbek, átláthatóbbak legyenek a gazdasági folyamatok, addig a Fidesz-kormány azon mesterkedik, hogy megkerülje ezt a tendenciát. Ennek egyik legizgalmasabb bimbózása a magántőkealapok létrehozása.
Törökországban az előző két hónapban jegyzett 8,9 százalék után januárban 9,1 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) hétfői közlése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,14 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 903,21 ponton állt, ami az előző, hétfői záróértékéhez képest 303,72 pontos, 0,46 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 302,58 ponttal magasabb.
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, Európában azonban emelkedéssel indult a nap, és Amerikában is pluszban nyithatnak a tőzsdék. Ami a gazdasági eseményeket illeti, a hét legfontosabb napja lesz a mai: érkezik az amerikai inflációs adat. Fontos, hogy az amerikai óraátállítás miatt az adatot magyar időpont szerint a szokottnál
Átalakulva és újjászervezve, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (Mgfü) néven segíti a kis és közepes vállalkozásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézménye – jelentette be Nagy Márton miniszter.
A villamosenergia-ellátás terén az energiaátállás nem halad a helyes irányba, veszélybe került az ellátás biztonsága, a villamosenergia túl drága, és a szövetségi kormány képtelen átfogóan felmérni az energiaátállás tájra, természetre és környezetre gyakorolt hatását - állapítja meg a német szövetségi számvevőszék, a Bundesrechnungshof legfrissebb
Nem jelölt allergén (szója) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a SPAR VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Még lehet jelentkezni az EuroSkills 2025 versenyének hazai válogatójára ipari robotika és autószerelő szakmában. EuroSkills 2025 Az EuroSkills 2025 versenyre való kvalifikáció kivételes lehetőséget kínál Európa-szerte a fiatal szakemberek számára. Az esemény 2025 szeptember 9-13. között kerül megrendezésre az Herningben, Dániában. Ez nem csupán egy
Hónapokon keresztül csökkenő trend volt megfigyelhető a lakáshitelek piacán. Márciusban fordulóponthoz érkeztünk, mutatjuk mennyibe fog kerülni a piaci hiteled! Mi történt? Márciusban megállt a lakáshitelek árának csökkenése: a Bankmonitor által vizsgált esetekben a februárival megegyező kondíciókra számíthatnak a hiteligénylők – olvasható a Bankmo
Miközben világszerte a nagyvállalatok közel 90%-a jelenleg is a digitális átállás útján halad, a (költség)hatékonyság növeléséhez fűzött remények nem feltétlenül válnak teljes mértékben valóra. Az érintett cégek saját bevallásuk szerint a várt bevételnövekedés 31%-át, míg a becsült költségmegtakarítás mindössze 25%-át érték el. 2024 emiatt az óvato
Nem jelölt allergén (szója) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a SPAR VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Lexus a közelmúltban levédette az Rz F elnevezést. A márka történetéből kiindulva ez egyetlen dolgot jelenthet: egy nagyon erős, jól vezethető modellváltozat érkezését.