Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, az EU-tagállamokkal egyeztetett irányelvet fogadott el az uniós szankciók megsértésének és kijátszásának büntethetővé tételéről.
Megújította együttműködését a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGyMSz) és a Semmelweis Egyetem. Az erről szóló szerződést hétfőn Budapesten írták alá.
Ismét Magyarország vezető butikhoteljének választották az Aria Hotel Budapestet a World Travel Awards szavazásán. A Wall Street Journal által a turisztikai Oscar-díjként is emlegetett elismeréssel, amelyet idén Berlinben adtak át a győzteseknek, az idegenforgalmi szektor legjobbjainak munkáját ismerik el. Az Aria Hotel Budapest sikerének titka a ve
Akkumulátor kutató intézet létrehozását jelentette be a Debreceni Egyetem (DE) rektora a HUMDA Zöld Életre Valók országos roadshow debreceni állomásának csütörtöki workshopján.
A generatív mesterséges intelligencia (AI) tavalyi berobbanása óta nemcsak a technológia fantasztikus felhasználási módjairól szóló hírek lepték el a sajtót és az internetet (az internetes sajtóról nem is beszélve), de a nyilvánvaló hibákra és furcsaságokra is előszeretettel mutatnak rá a felhasználók. - írja a Qubit.
Márciusban megállt a lakáshitelek árának csökkenése, legalábbis a Bankmonitor által vizsgált esetekben a februárival megegyező kondíciókra számíthatnak a hiteligénylők. Éves összevetésben viszont már jelentős a kamatcsökkenés, ennek eredményeképpen egy 20 millió Ft összegű, 20 évre felvett lakáshitel havi törlesztője jelenleg több mint 20 ezer fori
Vajon mit szólnak a tojástermelők a vegán tojáshoz? A Neggst nevű startup cég más alternatív tojástermékek mellett héjas vegán tojást is szeretne piacra dobni.
A világon megtermelt élelmiszerek 1/3-át nem eszi meg senki, ami súlyos probléma mind a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság szempontjából. Mindeközben Európában a tamponok és betétek nagyjából 87%-a kerül hulladéklerakókba, ahol ezeknek a 90%-ban műanyagból készülő termékeknek a lebomlása akár 500 évig is eltarthat. A Munch és a Thi
A Magyarországon eltűnőfélben lévő szakszervezetiség egyik utolsó bástyájaként küzdenek a pécsi buszsofőrök. Mivel nem kaptak jobb ajánlatot, folytatják a munkabeszüntetést. Mi történt? Újabb sztrájkot szerveznek a városban, közölte a Mércével Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke. Továbbra is 25 százalékkal
A magyar tehetség és a világ második számú játékosa az Indian Wells-i tenisztorna nyolcaddöntőjében csap össze, a mérkőzés este 9-kor kezdődik. A világ második számú játékosával, Carlos Alcarazzal lép pályára kedd este Marozsán Fábián a keménypályás Indian Wells-i tenisztorna nyolcaddöntőjében. A magyar tehetség a 2023-as római és sanghaji versen
A villamosenergia-ellátás terén az energiaátállás nem halad a helyes irányba, veszélybe került az ellátás biztonsága, a villamosenergia túl drága, és a szövetségi kormány képtelen átfogóan felmérni az energiaátállás tájra, természetre és környezetre gyakorolt hatását - állapítja meg a német szövetségi számvevőszék, a Bundesrechnungshof legfrissebb
Hamarosan megkezdődik a KKV Technológia Plusz Hitelprogram társadalmi egyeztetése, amely több mint 155 milliárd forintnyi, 0 százalékos uniós hitelt biztosít a legalább 5 főt foglalkoztató és egy lezárt üzleti évvel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A 10 és 100 millió forint között igényelhető, Budapesten kívül felhasználható h
Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián összecsapását a spanyol Carlos Alcarazzal. A magyar tehetség és a világ második számú játékosa az Indian Wells-i tenisztorna nyolcaddöntőjében csap össze, a mérkőzés este 9-kor kezdődik. A világ második számú játékosával, Carlos Alcarazzal lép pályára kedd este Marozsán Fábián a keménypályás Indian Wells-i
A magyarországi munkáltatók 31 százaléka a második negyedévben munkaerőkeretének bővítését, 22 százalékuk azonban csökkentését tervezi – derül ki a Manpower Magyarország munkaerőpiaci előrejelzéséből.
Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Szakértők azonban felhívták a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a tel
A tavalyi utolsó negyedéves GDP-adat és az év eleji első gazdasági részadatok után végképp letettek a gazdasági szakértők arról, hogy az idei kormányzati növekedési cél teljesülhet. A 4%-os GDP-bővüléshez már korábban is szkeptikusan viszonyultak az elemzők, ám a Portfolio friss körkérdésére adott előrejelzések végképp eltávolodtak ettől.
Vége lehet a hagyományos légitársaságok által nyújtott kényelemnek. Fapadosok szintjére süllyednek a legkedveltebb légiközlekedési vállalatok is a zöldebb jövőért folytatott
A tavalyi utolsó negyedéves GDP-adat és az év eleji első gazdasági részadatok után végképp letettek a gazdasági szakértők arról, hogy az idei kormányzati növekedési cél teljesülhet. A 4%-os GDP-bővüléshez már korábban is szkeptikusan viszonyultak az elemzők, ám a Portfolio friss körkérdésére adott előrejelzések végképp eltávolodtak ettől.
Az alkuszoknak hatalmas felelősségük van abban, hogy megfelelő biztosítással rendelkezzenek az ügyfelek. A márciusi lakásbiztosítási kampány különösen is ráirányítja a figyelmet a fedezetek felmérésének és ismeretének a fontosságára, az alkusz ezt példákon keresztül tudja bemutatni – hívta fel a figyelmet videóinterjúnkban Keszthelyi Erik, a Hungar