2024. március 20. szerda

márc. 20
14:09
Egy kínai cég verhetetlen az európai szabadalmaknál (Piac és Profit)
A digitalizáció és a "zöld" átállás technológiai fejlesztési igényeivel összhangban 2,9 százalékkal nőtt tavaly a szabadalmi bejelentések száma az Európai Szabadalmi Hivatalnál. A legnagyobb számban amerikai cégek nyújtottak be kérelmet, legnagyobb abszolút növekedést pedig kínai és dél-koreai szabadalmi kérelmek érték el.
márc. 20
14:09
Rheinmetall: Európának saját Vaskupolát kell felépítenie (vg.hu)
A német fegyvergyártó automatikus rendszerével Izrael példáját követné.
márc. 20
14:09
Másfélszer annyi cseresznyét exportált Argentína, mint tavaly (Magyar Mezőgazdaság)
Argentína hivatalosan is befejezte februárban a cseresznyeexportot, ami minden szempontból jóval meghaladta az előző évi eredményeket. Az országban termett 14 ezer tonna cseresznye felét értékesítették külpiacokon.
márc. 20
14:12
Februárban rekordforgalmat produkált a használtautó-piac (ProfitLine)
Februárban a DataHouse adatai szerint 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az már biztosnak látszik, hogy megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022
márc. 20
14:12
Célárat emelt az OTP-re a Morgan Stanley (Portfolio)
19 900 forintra emelte az OTP célárát a Morgan Stanley és továbbra is tartásra ajánlja a papírt.
márc. 20
14:15
Orbán Viktor Brüsszelbe repült – mutatjuk a részleteket (vg.hu)
Az atomcsúcs után a kormányfő részt vesz az Európai Tanács kétnapos ülésén is.
márc. 20
14:15
Többezernyi dollárt csaltak ki a Trezor X-fiókján keresztül (business2community)
Hackerek feltörték a Trezor X-fiókját, hogy mit sem sejtő befektetőket "TRZR" tokenek hamis előértékesítésére vegyenek rá. Az átverésnek
márc. 20
14:15
Kétszámjegyű a nominális növekedés, de reálértéken mégis csökkent a kommunikációs iparág forgalma (Digital Hungary)
A 2023. évi MRSZ Médiatorta 351,1 Mrd Ft, az MRSZ Kommunikációs torta 648,9 Mrd Ft volt. A kimagasló infláció továbbra is rányomta a bélyegét az iparág teljesítményére, vagyis nominálisan ugyan nőtt mindkét torta, de reálértéken még mindig apadás mutatkozik. A médiatorta 6,6%-kal, a kommunikációs torta 5 %-kal csökkent tavaly. Ezen belül a hazai mé
márc. 20
14:18
Éles fordulat a háztartási napelemeknél (Infostart)
Miközben a nagyméretű, kereskedelmi célra termelő magyarországi napelemparkok állománya jelentős mértékben tovább bővült, a hazai háztartási méretű naperőművek kapacitásának növekedése alaposan lelassult 2024 elején.
márc. 20
14:18
Ezek most a magyarok kedvenc használt autói: ölre mennek az ilyen kocsikért a vásárlók (Pénzcentrum)
Februárban a DataHouse adatai szerint 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az már biztosnak látszik, hogy megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022
márc. 20
14:18
Alaposan visszaesett a brit infláció februárban (TőzsdeFórum)
A vártnál nagyobb mértékben csökkent az éves brit infláció februárban. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. Az elemzői várakozások 3,5 százalékos éves inflációs ütemet valószínűsítettek az idei második hónapra. Jan
márc. 20
14:20
Forint – döntenek a sorsáról, vegyünk most eurót? (TőzsdeFórum)
Ma este a Fed, jövő kedden pedig az MNB dönthet a forint sorsáról, közben technikai elemzés is megjelent az euróárfolyamról.
márc. 20
14:21
Szabadulhat a börtönből Dani Alves, de nem lesz olcsó (vg.hu)
A focistát első fokon elítélték nemi erőszakért, de fellebbezett a döntés ellen, így a bíróság szerint annak lezajlásáig szabadlábon lehet.
márc. 20
14:21
Az EU elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló törvényt (BitcoinBázis)
Az Európai Parlament (EP) elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló törvényt, hogy megakadályozzák a biometrikus adatokon alapuló tömeges megfigyelést. A jogszabály
márc. 20
14:21
Többek közt a robotizáció is középpontba kerül a pályázati felhívásokban (Magyar Mezőgazdaság)
A 2021 és 2027 közötti támogatási időszakban a kormány célja a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításának ösztönzése, ezért a pályázati felhívásokban a hatékonyságnövelés, az innováció, a robotizáció került a  középpontba - mondta Nagy István
márc. 20
14:21
A madárbarát települések ismét összefogtak (Agrotrend)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésére 27 település – közte Győrrel és Kispesttel – a közelmúltban Budapesten megalapította a Madárbarát Települések Országos Szövetségét, amelynek egyetlen Csongrád-Csanád vármegyeiként Pusztaszer is tagja.  A történet tavaly novemberben kezdődött, akkor Rácalmáson fórumot tartottak a madá
márc. 20
14:21
Lemondott Milkovics Pál, a 168 Óra társtulajdonosa és a kiadó vezérigazgatója (Media1)
A Media1 információi szerint a jövőben külföldön folytatja karrierjét Milkovics Pál, a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt., a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójának vezérigazgatója és társtulajdonosa. A cégcsoporthoz tartozik a Jazzy és a Klasszik Rádió, valamint a Neokohn, és kisebbségi tulajdonrészük van a Klubrádióban is.
márc. 20
14:22
OTP Egészségpénztár – 25 százalékkal több befizetés érkezett+ (TőzsdeFórum)
Az OTP Egészségpénztárba tavaly 23,5 milliárd forintot fizettek be a tagok és a munkavállalók.  25 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest – közölte a szervezet. A tájékoztatás szerint a tavalyi 20,5 milliárd forint egyéni és 3 milliárd forint munkáltatói befizetés után az egészségpénztár-tagok 4,1 milliárd forintról dönthetne. Amennyiben
márc. 20
14:24
Te tudod, hogy mit ellenőrizhet a kormányhivatal a földszerzés után? (Agroinform)
Az előírások be nem tartásának komoly következményei lehetnek.
márc. 20
14:27
Felértékelődnek a biológiai megoldások (Agrofórum)
A klasszikus értelemben vett biológiai növényvédelmi eljárások több évszázados múltra tekintenek vissza, ennek ellenére hosszú ideig háttérbe szorultak a kémiai készítmények mellett.
márc. 20
14:27
Összeomlottak a Gucci eladásai (Növekedés)
Szerdán bejelentették, hogy a Gucci eladásai várhatóan 20 százalékkal zuhannak az első negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. A márkát birtokló Kering részvénye 14 százalékkal zuhant, de még a Louis Vuitton is csökkent a hírre 2 százalékot.
márc. 20
14:27
Pénteken felmegy az üzemanyag ára (Agrotrend)
Nincs megállás! Újra emelkedik a benzin és a gázolaj ára a holtankoljak.hu szerda késő délelőtti előrejelzése szerint. „Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzin beszerzési ára bruttó 7 forinttal emelkedik, míg a gázolaj nagykereskedelmi ára 5 forinttal lesz több a hét második felébe. Amennyiben a fenti árváltozás érvényesül a kis
márc. 20
14:30
Magyarországon nem munkaerőhiány, hanem munkaerő pazarlás van (Portfolio)
A Portfolio- MAGE Járműipar 2024 Konferencia második szekciójában minden az energiafelhasználás és beszerzés optimalizálásáról és a versenyképesség fenntartásáról szólt. Mindenki között egyetértés volt abban, hogy mára már egy cégvezetőnek szinte energetikai szakemberré kellett válnia, hogy az energiaköltségeket kordában tartsa. A költséges beruház
márc. 20
14:39
Nem csak az embert, a házikedvenceket is megviseli az óraátállítás (vg.hu)
Az óraátállítás hatással van az állatokra is.
márc. 20
14:39
Lezárultak a felvételi jelentkezések - Minden tizedik felvételiző a Műegyetemet választotta (Növekedés)
A tavalyi évet leszámítva az elmúlt öt esztendő legeredményesebb felvételi eredményeit érte el a BME.
márc. 20
14:42
Átverte szerencsejátékosokat a máltai cég, 345 milliós bírság lett a „nyereménye” (ProfitLine)
Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai bejegyzésű – és ottani szerencsejáték felügyeleti engedéllyel rendelkező – vállalkozás a honlapján úgy reklámozta játékait,
márc. 20
14:45
Média- és kommunikációs torta: reálértéken csökkent a kommunikációs iparág forgalma (Márkamonitor)
A 2023. évi Mrsz Médiatorta 351,1 Mrd Ft, az Mrsz Kommunikációs torta 648,9 Mrd Ft volt. A kimagasló infláció továbbra is rányomta a bélyegét az iparág teljesítményére, vagyis nominálisan ugyan nőtt mindkét torta, de reálértéken még mindig apadás mutatkozik. A médiatorta 6,6%-kal, a kommunikációs torta 5 %-kal csökkent tavaly. Ezen belül a hazai mé
márc. 20
14:45
Kiderült, milyen ügyben hívta be az ügyészség Magyar Pétert (Forbes)
A Völner-Schadl ügyben hallgatták meg Magyar Pétert. Március 26-ára újabb tanúkihallgatásra hívták be.
márc. 20
14:45
Összeomlik a piac!? Mikor térnek vissza a főbb altcoinok? (BitcoinBázis)
A Bitcoin legutóbbi hanyatlása hatalmas mennyiségű pozíció likvidálását eredményezte. A piac visszaesése miatt mindenki kíváncsi, hogy mikor térnek vissza a
márc. 20
14:47
Ha túlzottan le akarjuk nyomni a kamatokat, az a forinton csapódhat le (Forbes)
Már rég nem az a kérdés, lesz-e 400 forint az euró. A magyar kormány új csomagja hamarosan kijöhet, ami boríthatja a korábbi előrejelzéseket.
márc. 20
14:48
A tönk szélén táncol az ország kétharmada: kevesek luxusa a stabil, gondtalan élet Magyarországon (Pénzcentrum)
Az anyagi helyzetünk miatt komoly mentális és fizikai problémákkal nézünk szembe: tízből négy európai számolt be arról, hogy a pénzügyi gondjai negatívan hatnak az egészségére. A magyaroknak csupán közel a harmada él pénzügyileg stabil, stresszmentes életet az Intrum legújabb, Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése szerint. A többség úgy érzi, hogy
márc. 20
14:48
A lengyel gazdák nem hátrálnak, pedig működik a megfélemlítés +Videó (Agroinform)
Óriási, csaknem 600 helyszínen zajló gazdademonstrációra kerül sor ma Lengyelországban, az esemény még most is tart.
márc. 20
14:51
Közeleg a fintech-forradalom, de még korai temetni a forint bankjegyeket (vg.hu)
A gazdaság fehérítése és a nagyobb kényelem szempontjából is hasznos a pénzügyek digitalizációja, a magyarok azonban ragaszkodnak a készpénzhez is.
márc. 20
14:51
Már lehet nevezni az Arany Pengére (MMonline)
Idén 24. alkalommal rendezi meg a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) az Arany Penge Kreatív Fesztivált. A Pengét előkészítő szakmai munkacsoport több körben igazított az idei kiíráson. A verseny szabályzata ezáltal a teljes iparágnak útmutatást adhat, továbbá a piaci igényekre és nemzetközi trendekre reagálva számos új kateg
márc. 20
14:51
Nőtt az Európai Szabadalmi Hivatalhoz benyújtott kérelmek száma 2023-ban (Üzletem)
A digitalizáció és a "zöld" átállás technológiai fejlesztési igényeivel összhangban 2,9 százalékkal nőtt tavaly a szabadalmi bejelentések száma az Európai Szabadalmi Hivatalnál. A legnagyobb számban amerikai cégek nyújtottak be kérelmet, legnagyobb abszolút növekedést pedig kínai és dél-koreai szabadalmi kérelmek érték el.
márc. 20
14:51
Tovább nőtt a hirdetők rádióba vetett bizalma (Digital Hungary)
A Magyar Reklámszövetség mai napon közzétett adataiból kiderül, hogy 2023-ban tovább növekedett a rádió piaci részesedése, immár 4,1%-os szeletet hasítva magának a médiatortából.
márc. 20
14:54
Kunetz Zsombor: "Nagyobb a baj a szülészeti rendelettel, mint gondolnánk" (Menedzsment Fórum)
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint nagyobb a baj a szülészeti minimumfeltételeket szabályozni kívánó új rendelettel, mint azt elsőre gondolnánk, és egy igen aggasztó feltételezésre jut.
márc. 20
14:54
Újra épülhetnek szélerőművek Magyarországon! - Kiderült, hol és hogyan (Portfolio)
Számos befektető, több különálló szélerőmű-parkja is megépülhet Északnyugat-Magyarországon, de csak úgy, hogy egyetlen kapcsoló állomáson keresztül táplálhatnak be az átviteli hálózatra – jelezték a szerdai online piaci fórumon a MAVIR illetékesei. Kiderült, hogy összesen 1359 MW csatlakozási igény jelentkezett a 400 kV-os feszültségszintre, és köz
márc. 20
15:03
Ez így nem mehet tovább: komoly figyelmeztetést kapott Románia (Piac és Profit)
Románia lemaradásban van a koronavírus-járvány utáni helyreállítási terv megvalósításának terén - jelentette ki szerdán Bukarestben Céline Gauer főigazgató, az Európai Bizottság e témáért felelős munkacsoportjának vezetője.
márc. 20
15:03
Több tízmilliós csalás miatt ítéltek börtönre egy református lelkésznőt (vg.hu)
Egy abaúji református egyházközség lelkipásztora a parókia és a templom felújításának hamis ürügyén több alkalommal kért kölcsön a sértettektől.
márc. 20
15:03
Lemondott az ír miniszterelnök (Növekedés)
Bejelentette szerdán lemondási szándékát Leo Varadkar ír miniszterelnök.
márc. 20
15:06
Az egészségén spórol a magyarok jelentős része (Adózóna)
Az anyagi helyzetünk miatt komoly mentális és fizikai problémákkal nézünk szembe: tízből négy európai számolt be arról, hogy a pénzügyi gondjai negatívan hatnak az egészségére. A magyaroknak csupán közel a harmada él pénzügyileg stabil, stresszmentes életet – derül ki az Intrum legújabb Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. A többség úgy érzi,
márc. 20
15:15
Üresen álló ingatlanokat keres a Fővárosi Lakásügynökség (Piac és Profit)
Bérbe adható ingatlanokat keres a Fővárosi Lakásügynökség, a kiadásra szánt magánlakások tulajdonosai szerdától jelentkezhetnek az ügynökségnél, amely ingatlankezelő szolgáltatást kínál az érdeklődő magánszemélyeknek.
márc. 20
15:15
A forint gyengülése nem, csak annak sebessége kérdéses (Privátbankár)
Újra öt százalék felett lehet az infláció Magyarországon az év végéig, de csak mérsékelt forintgyengülést vár a Concorde Értékpapír Zrt. A magyar részvények még mindig nagyon olcsók, folytatódhat az emelkedés, de Lengyelország, Románia és Csehország is nyertesek lehetnek. A Jó, a Rossz és a Csúf – három fontos tényező befolyásolja a gazdasági folya
márc. 20
15:15
A magyar munkavállalók fele munkahelyet váltana (TőzsdeFórum)
A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban – közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján . Országos felmérésében az álláskeresési portál megállapította, hogy szinte minden második, 18-65 év közö
márc. 20
15:15
Ukrajna megkapta az első eurómilliárdokat Brüsszeltől (vg.hu)
Az európai uniós támogatással Ukrajna 2024–2027 közötti szükségleteit kívánják fedezni.
márc. 20
15:15
Kemény törvény erősíti a gazdák alkupozícióját, biztonságát (Agrárágazat)
Késedelmes fizetés, kockázatviselés, alkupozíció a felvásárlókkal szemben – törvénycsomag gazdák érdekérvényesítéséért.
márc. 20
15:15
Hogyan készül felforgatni a kriptotőzsdék világát a Fezoo (FEZ) az Usdt és az XRP befektetők segítségével (BitcoinBázis)
A kriptovaluták világában a Fezoo (FEZ) egy forradalmian új lehetőségként mutatkozik meg. Újszerű megközelítésével felforgatja a hagyományos kriptotőzsdék, pl. a
márc. 20
15:18
Luxuskormány mögött ülhetünk már havi 130 ezerből (Infostart)
Javul az autóvásárlást tervezők helyzete idén. A csökkenő infláció miatt többet érő bérek és a nagyobb kínálat következtében várható árcsökkenés a használt autók piacán mind kedveznek az autócserének. A money.hu elárulja, hogy milyen törlesztőre számíthatnak a finanszírozáshoz hitelt felvevők, ha a legkedvezőbb megoldást választják.
márc. 20
15:18
Nagy a baj: elképesztő trükközésekre kényszerülnek a népszerű édességnél (Portfolio)
Mondhatni tökéletes vihar pusztít a globális kakaópiacon, a radikálisan bezuhanó afrikai termelésnek köszönhetően a bitcoint és az Nvidiát megszégyenítő tempóval lőtt ki a kakaó árupiaci jegyzése. Ebben a környezetben egyre kétségbeesettebb lépésekre kényszerülnek a nagy édességgyártók: fokozatosan építik be az árakba a megugró költségeket, emellet

Keresés