Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon – közölte az MTI.
Gyengüléssel kezdte a napot a forint az euróval és a dollárral szemben is, az EUR/HUF kurzusa ráadásul ismét átlépte a 395-ös szintet péntek reggel. A mostani gyengülés elsősorban a dollár erősödéséből adódik, ami feltörekvő piaci deviza révén a forintnak sem kedvez. A hét utolsó kereskedési napján nem számíthatunk nagyobb piacmozgató gazdasági ese
Néhány érme kiemelkedik a kriptopiac szakértői és kereskedői számára. Míg a Solana (SOL) és a Render Token (Rndr) már egy ideje nagy figyelmet kap, egy új meme érme, a KangaMoon (Kang) 180%-os emelkedéssel lépett színre. Számos elemző sugallja, hogy ez a 4. szakaszbeli előértékesítési csillag elérheti az 0,5 dollárt 2024-ben. Nézzük meg, hogy miért
Gyengüléssel kezdte a napot a forint az euróval és a dollárral szemben is, az EUR/HUF kurzusa ráadásul ismét átlépte a 395-ös szintet péntek reggel. A mostani gyengülés elsősorban a dollár erősödéséből adódik, ami feltörekvő piaci deviza révén a forintnak sem kedvez. A hét utolsó kereskedési napján nem számíthatunk nagyobb piacmozgató gazdasági ese
Az HBO saját gyártású drámasorozata, a Sárkányok háza nyolc epizódból álló második évada június 17-én, hétfőn debütál az HBO-n, és a Maxen is streamelhető lesz.Francesca Orsi, az HBO tartalmakért, drámasorozatokért és filmekért felelős vezetője március 21-én, csütörtökön a franciaországi Lille-ben megrendezett Series Mania rendezvényen, a WBD bejel
Gazdasági adatok tekintetében ma Európában a februári brit kiskereskedelmi adatokra érdemes figyelni, majd Németországból délelőtt jön az IFO üzleti hangulatindex. Tegnap kifejezetten jó hangulatban telt a kereskedés a kontinens tőzsdéin és a tengerentúlon is, mindhárom vezető amerikai részvényindex új történelmi csúcson zárt. Az előzetes adatok al
Az Egyesület az Inklúzióért fogyatékossággal élő gyerekeket nevelő szülőkből és gyógypedagógus szakemberekből álló csapata 2017 óta dolgozik azon, hogy egy elfogadóbb és együttműködőbb világ jöjjön létre a “sima" és a speciális igényű emberek között. Szemléletformáló foglalkozásokkal, (gyógy)pedagógus-képzésekkel, sorstárs-csoportokkal, kapcsolódás
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) vármegyei szervezetei 2024-ben márciusban és áprilisban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket, melyekkel egyidőben vállalkozói fórum és országos elnöki látogatásokra is sor kerül.
Szomorú, hogy egy akkora nagyvállalat, mint a Facebook nem képes erélyesen fellépni az adathalászok ellen, akik elég primitív módon, mindazonáltal hatékonyan szereznek meg személyes adatokat.
Már lehet készülni: megvan, mikortól vezeti kik ki a kamatsapkát. A kamatszintek azután emelkedni fognak, és most mindenkit az foglalkoztat, hogy meddig - erről is kérdeztük a Portfolio elemzőjét.
Az egészségügyi intézmények lejárt tartozása február végén meghaladta a 100 milliárd forintot – hangzott el az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ), a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) csütörtöki közös sajtótájékoztatóján,
Amiért nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is rajonganak. Így „konferálják” fel a TikTok egyik legnézettebb és legszebb agrár-gasztronómiai videóját, amelyben megmutatják nekünk, miként lehet a kertben nyíló ibolyákból lélegzetelállítóan szép mézes-ibolyás vajkrémet készíteni.
A máltai Universal Air légitársaság hetente kétszer indít járatokat a pécsi repülőtérről Máltára és Münchenbe, ezzel újraindítva a régió menetrend szerinti légiközlekedését - írja a hvg.
A SLAPP névre hallgató jelenséggel, amikor adatvédelmi szabályok alapján próbálják a sajtót cenzúrázni, a megkérdezett szerkesztőségek közel harmada szembesült már.
Egyforma nyereményösszeg várja ezen a héten a játékosokat a két legrégebbi számsorsjátékon. Az ilyen együttállás viszonylag ritka, legutóbb négy éve fordult elő hasonló eset, a két lottójáték indulása óta eltelt több mint 3 évtizedben összesen csak három olyan alkalom volt, amikor a jackpotok megegyeztek.
Mióta világ a világ, a német fociválogatott mezét az Adidas szállítja. De már nem sokáig: a német futballszövetség és a Nike megegyezett, 2027-től az amerikai cég mezeiben játszik a német válogatott. A dealben sokan egy újabb német vereséget, a német gazdaság és a német vállalatok újabb kudarcát látják, a történet már politikai hullámokat is vetett
Hogyan éljük meg az öregedést, hol van a helye az egyre nagyobb számú idős embernek a társadalomban és mi a longevity, azaz a hosszú, minőségi élet titka? Miért kezeljük tabuként a nők vérét? Van-e még jelentősége a hűségnek, milyen szerepet tölt be a modern ember életében a monogám házasság – egyáltalán, mindenki meg akarja őrizni
A kanadai üzletember Kevin O'Leary egy befektetői csoportot szervez a TikTok lehetséges megvásárlására, 20 és 30 milliárd dollár közötti kezdőajánlattal - ez 90 százalékkal alacsonyabb ahhoz képest, mint amennyire az utolsó finanszírozási körben értékelték a TikTokot.
Nemzetközi segítséget kér a Magyar Szakszervezeti Szövetség az európai minimálbér-irányelv átültetésének betartatásához, miután a kormány egyelőre semmibe veszi a kötelezettségét– közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A témában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülésén ezúttal sem történt semmilyen előrelépés. A MASZ
Aki szombatra kirándulást tervez, annak igyekeznie kell majd a hazaéréssel, vasárnapra pedig búcsút is inthetünk a 20 fokhoz közeli csúcsoknak. A hétvégén a hőmérséklet bezuhanása miatt a hegyekben egy-egy hózápor sem kizárt - jelentette az Időkép.
„Ruha, aminek története van″ – különleges, egyben ökotudatos dresszkód szerint vonultak fel a sztárok a Glamour Women of the Year díjátadó gálán. A hagyományokhoz híven a kiemelkedő tehetség és női energia került a fókuszba a tavasz egyik legnagyobb társasági eseményén, a Várkert Bazárban.
A holdi vasúthálózat embereket, ellátmányt és erőforrásokat szállíthatna az Usa űrgazdaságához hozzájáruló kereskedelmi vállalkozások számára. A koncepcióban kiemelt szerepet szánnak a csúcstechnológiás robotikának és automatizációnak.
Évtizedek óta a német fociválogatott mezét az Adidas szállítja. De már nem sokáig: a német futballszövetség és a Nike megegyezett, 2027-től az amerikai cég mezeiben játszik a német válogatott. A dealben sokan egy újabb német vereséget, a német gazdaság és a német vállalatok újabb kudarcát látják, a történet már politikai hullámokat is vetett.
"Ruha, aminek története van" – különleges, egyben ökotudatos dresszkód szerint vonultak fel a sztárok a Glamour Women of the Year díjátadó gálán. A hagyományokhoz híven a kiemelkedő tehetség és női energia került a fókuszba a tavasz egyik legnagyobb társasági eseményén, a Várkert Bazárban. "Ruha, aminek története van" – a sztárok már viselt és sz
250-300 ezer váltást és szerződés-átdolgozást, a szerződések 8%-át érintő aktivitást, változatlan piaci koncentrációt és 1 százalékpontos penetrációnövekedést vár jelen állás szerint a lakásbiztosítási kampánytól az Insura.hu biztosításközvetítő, amelynek adatai szerint az Alfa, a KÖBE, a Generali és a Groupama biztosítók szerezték meg eddig a szer
Az orosz és fehérorosz mezőgazdasági import EU-s piacra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmakra válaszul az Európai Bizottság bejelentette, hogy egyes termékekre ismét súlyos vámokat vezet be. Az uniós vezetők az Európai Tanács csütörtöki csúcstalálkozóján meg is szavazták az intézkedést.
A Warner Bros. Discovery bejelentette, hogy továbbfejlesztett streaming-szolgáltatása, a Max május 21-én indul több európai országban. A Max egyesíti az HBO Max tartalomkínálatát, a Discovery szórakoztató, nem fikciós műsorait, valamint az Eurosport prémium szolgáltatását a világklasszis sporteseményekkel, hogy teljeskörű élményt nyújtson az egész
Magyarok munkahelyeit őrizik meg és hozzájárulnak a nyugdíjakhoz a külföldi munkavállalók. Első olvasatra talán furcsa lehet az előbbi állítás, ám Göltl Viktor, a WHC munkaerő-közvetítő és -kölcsönző ügyvezetője a Világgazdaságnak részletesen elmagyarázta, hogy ez miért van így. A szakértő elárulta azt is, hogy mi Magyarország nagy versenyelőnye Au
A TV2 két műsorszámát is vizsgálta a Médiatanács a március 19-i ülésén. A testület szerződéses vállalás nemteljesítése miatt is intézkedett egy karcagi rádióval kapcsolatban, és megtárgyalta a Klubrádió a médiahatóság ellen indult perével kapcsolatos fejleményeket.
A mezőgazdasági termelőket a 61/2024. kormányrendelet értelmében, a jogszabályban meghatározott módon mentesíti a kormány a mezőgazdasági vízszolgáltatásidíj-fizetési kötelezettség alól – olvasható a Magyar Közlöny 2024. évi 35. számában.