A Magyar Nemzeti Bank – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) indexének mintájára – negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzéteszi.
Idén már 24. alkalommal ismerhettük meg a médiatorta előző évi felosztását az Magyar Reklámszövetség Mini Konferencián, ami mellett külön szerepelt a kommunikációs torta is. A historikus adatok mellett az MRSZ azt is igyekezett megmutatni, hogy az egyes szektorok hány főt foglalkoztatnak, és milyen bevételi forrásai lehetnek a reklámokon kívül.
Egy majdnem elfeledett kripto “kommunikációs” alkalmazás, amely az ICO boomja alatt jött létre, a kriptoökoszisztéma egyik legaktívabban fejlesztett projektjévé emelkedett.
Ezek a csapatok hírszerzésre, megfigyelésre, felderítésre, az ellenség fontos katonai-gazdasági objektumai tönkretételére vannak rendszeresítve, de egy várost nem tudnak elfoglalni – ezt bizonyítja a belgorodi példa.
A népszerű Bitcoin Ordinals projekt, a Runestone készítői nemrégiben az eredeti, “szülőnek” nevezhető bevésést elküldték egy olyan tárcára, amely elvileg
A kormány online párbeszédet indít a zöldenergiáról, tizenhárom kérdésben várják a véleményeket a napelemektől a rezsicsökkentésen át az elektromobilitásig - közölte Tóth Edina fideszes európai parlamenti képviselő pénteken Facebook-oldalán.
A Budapesti Értéktőzsde elkötelezett abban, hogy segítse a hazai vállalatok fejlődését: tudást, finanszírozást és közösséget nyújtson számukra. Az elmúlt évek sikereit és tapasztalatait felhasználva a Tőzsde 2024-től BÉT Mentor néven teszi elérhetővé középvállalati szolgáltatásait. Az új program a felelős vállalatirányítással kapcsolatos képzéssel
A BlockDAG Network az innováció szimbólumává vált, miközben már jelentős forrást, 6,8 millió dollárt sikerült felhalmoznia előértékesítése során. Ez pedig
A kerületi ellenzékről semmit sem találni a Mai Belváros című lapban, szemben Szentgyörgyvölgyi Péterrel és Gáborral, akik összesen 23 fotón szerepelnek.
A Max közzétette a Warner Bros. Television és a Dc Studios gyártásában készülő, idén ősszel debütáló sorozat, a Pingvin új teaserét. A Dc Studios nyolc epizódból álló drámasorozatának főszereplője a Colin Farrell által alakított Oz Cobb (azaz "a Pingvin") lesz. A széria a Batman című nagyszabású bűnügyi saga történetét folytatja, amelyet Matt Ree
Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. A közlemény szerint a Várkert Bazár környékén, a budai alsó és felső rakparton, valamint a Szabadság hídon kell közlekedési változásokra és lezárásokra készülni. A korlátozások érintik a közösségi közlekedést is: a kiskörút
Lengyelország és Magyarország élenjárók a NATO-ban a védelmi kiadásokat illetően – Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel elnökkel találkozott.
A csúcstechnológiájú, világszerte 14 üzemben energiatárolókat gyártó EVE Power 2023 májusában jelentette be, hogy első európai üzemét Debrecenben építi fel. Az akkumulátorcella-üzem, amelyet az Észak-nyugati Gazdasági Övezetbe terveznek, 2023 végén kezdte meg a földmunkákat, az építkezés befejezése pedig 2025 végére várható. Jó szomszédként az EVE
Az Auchan Magyarország tavaly ősszel indította el az "Auchan Pénzügyi Szolgáltatásokat", amely kedvező áruhitelre és műszaki termékeknél a garancia kiterjesztésére is lehetőséget adott. Az ajánlatok köre most lakásbiztosítással bővül, amelyben az Auchan biztosító partnere az Alfa Biztosító. Az új szolgáltatás azért is nagyon időszerű, mert márciusb
Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas költő és író, Méhészet szaklapunk rendszeres szerzője legújabb könyve, A Méhészet Művészete, egy izgalmas és kalandos utazásra invitálja az olvasót a méhek világába.
Az elmúlt 30 napban Európában összesen 30 baromfitartó gazdaságban, 6 fogságban tartott madarakat tartó létesítményben és 82 vadmadárban mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.
Gustav Rosted tíz éve járja a világot, és mostanra milliós a követőtábora. Ezúttal Debrecenbe érkezett, és olyan videót közölt a városról, amely szinte mindenkinél kiverte a biztosítékot.
A Tiborcz István érdekeltségébe került legismertebb magyar szállítmányozó cég ma már komplex szolgáltató. A cég a váltással nemcsak életben maradt, de egyre inkább merhet még nagyobbakat álmodni.
A kriptopiac története számos példát mutat olyan előértékesítési projektekre, amelyek később hatalmas sikert hoztak a korai befektetőknek, és óriási hozamokat
A Cardano (Ada) ökoszisztéma a fejlesztések megugrását tapasztalja, ami potenciálisan ösztönzőleg hat az innovációra. A növekedés ellenére azonban a felhasználói
Az International Press Institute (Nemzetközi Sajtóintézet) szerint az Átlátszó esete egy újabb példa arra, hogyan félemlíthetik meg a szabad magyar sajtó maradékát Magyarországon.