Az év egyik legszebb ünnepéhez közeledve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja ismét meghirdeti az immár hagyományosnak számító Húsvét zöldítő pályázatát, amelyre április 5-ig várják a pályaműveket.
Különböző tartozások és jogi kötelezettségek kapcsán gyakran kerül sor tartozáselismerésre. Ha valaki a fennálló tartozását elismeri, annak fontos jogi következményei vannak. Miként kerülhet sor a tartozás elismerésére és annak milyen hatásai vannak? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Reagált a volt igazságügyi miniszter a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre: "gyomorforgató". A volt férj szerint nem igaz, amit a kapcsolatukról volt felesége állít. Mi történt? Varga Judit hosszú Facebook-posztban ecsetelte rossz házasságát Magyar Péterrel, majd "verbális és fizikai erőszak" elkövetésével vádolta meg a férjét.
Ne csak a hirdetési költségeket számoljuk egy munkavállaló felvételénél, hanem a toborzó munkaóráinak költségét és a próbaidő alatti lemorzsolódás forintjait is. Egyebek mellett erről szólt a múlt heti recruiTECH egyik előadása. A toborzási konferenciáról szóló sorozatunk első részében terítéken még a kiválasztási idő és az employer branding szerep
A várakozásoknak megfelelően kismértékű díjkorrekcióval fordultak a kampány utolsó hetére a biztosítók, most még többet lehet spórolni – mondta Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint bár az április 2-ai határidő csak a felmondásokra vonatkozik, érdemes azonnal elküldeni az új ajánlatot is, nehogy biztosítás nélkül maradjon otthonunk má
Az osztrák főváros több mint tíz évvel ezelőtt indította el „Vizes iskolák” elnevezésű projektjét, amelynek célja, hogy a gyerekeket üdítők és palackozott vizek helyett csapvízre szoktassák. Ma már mintegy 120 ezer bécsi diák kizárólag csapvizet iszik a tanítás alatt – a várostól kapott kulacsból.
A tavalyi évhez hasonlóan 2024-ben is élénk forgalomra számíthat a kiskereskedelem a húsvéti időszak alatt. Az idén március végére eső ünnepre a háztartások már készülnek, a hagyományos húsvéti ételek hozzávalóit egyre többen keresik az üzletekben. A vásárlói trendek nem változtak az elmúlt időszakhoz képest, így a kereslet elsősorban az olcsóbb és
A közép-európai vásárlók egyértelműen preferálják a kifejezetten gyors házhoz szállítást - leggyakrabban azért, mert egy korábbi bevásárlás során valami kimaradt -, a magyarok azonban a többi országhoz képest kevesebbet áldoznának erre, és míg kétharmaduk házhoz kéri a rendelését, a csomagautomaták így is nálunk a legnépszerűbbek. Ez derül ki az az
A Heru pirolízis technológiát alkalmazó hibrid hőszivattyúként, égetés nélkül képes a lokálisan keletkező hulladékból akár kétszer annyi energiát is előállítani, mint amennyi a működtetéséhez szükséges. A felhasználók így nemcsak hulladékuktól szabadulhatnak meg, hanem energiaszámláikat is csökkenthetik. Nem beszélve arról, hogy az eszköz a Co2 kib
A felesleges vizet meg kell tartani, és nem szabad kivezetni az országból - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke pénteken Kaposváron, a víz világnapján.
Magánszemély bérbe adja a családi házának legalsó (szuterén) szintjét, mely a teljes alapterület nagyjából harmada. 2023-ban hőszigetelték a házat, 3 millió forint értékben. Érvényesítheti a magánszemély a kiadás egyharmadát a bérbeadásból származó bevételével szemben, azaz éves szinten körülbelül 20 ezer forint számolható el költségként (1 000 000
Sajtótájékoztató keretein belül ismertették a CIB Bank vezetői a 2023-as üzleti év eredményeit. Az eseményen a Pénzcentrum is részt vett. Az eseményen elhangzott, hogy 2023-ban kiemelkedően eredményes évet zárhatott a CIB Csoport, ráadásul a hitel- és a betétállomány is a piaci átlagot többszörösen meghaladó mértékben bővült.
A 2022-es gázáremelés nagy riadalmat keltett a lakossági piacon, hiszen az újonnan bevezetett küszöbérték fölött kb. nyolcszoros áremelkedést jelentett a fogyasztóknak köbméterenként.
Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában - közölte a Magyar Államkincstár.
A Tesla egy hónapos próbaidőszakot kínál az USA-ban élő ügyfeleinek Full Self-Driving (FSD) vezetéstámogató technológiájának kipróbálására. A döntés célja a járművek városi navigációjának megkönnyítése, mindeközben a növekvő árverseny és a csökkenő kereslet is nyomást gyakorolnak rájuk - közölte a Reuters.
A Nestlé március 26-án bejelentette, hogy értékesíti a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona (A.R.M. Alba Régia Mercator Kft.) számára. A Bocit és a többi érintett márkát a Nestlé a privatizáció során, 1991-ben, a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vásárolta meg. "Meggyőződésünk, hogy a Cerbonánál jó kezekben lesz a Boci, és
Európai Csalás Elleni Hivatallal vizsgáltatná ki a 104 milliárd forintos gondosóra-biznisz részleteit Hadházy Ákos. Mi történt? A kormánypropaganda állításain túl semmilyen, még a legalapvetőbb információk sem derülnek ki a Gondosóra program részleteiről – írja a Népszava. A 104 milliárd forintos uniós projektről Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtan
Hans Reisch és vezetőtársa levelet írtak a magyar dolgozóknak, 48 milliárd forintba kerültek a cégnek a kormány különadói, ezt nem tudják, de nem is akarják elfogadni. De azt is írják, hogy kereskedőként nem akarnak politikai ügyekbe avatkozni.
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter után megszólalt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is a Magyar Péter által közzétett hangfelvétellel kapcsolatban, amelyen az hallható, amint Varga Judit volt igazságügyi miniszter 2023 januárjában arról beszélt Magyar Péternek, hogy Rogán Antal kihúzatta magát a Völner-Schadl-ügy ügyészség
Azok, akik valaha tanultak vállalatértékelést, jártak mindenféle vállalati pénzügy és befektetési elemzési szakirányokra, tanfolyamokra, vagy csak elolvastak néhány könyvet a releváns szakirodalomból, azok közül sokan megfertőződnek az értékalapú befektetés fogalmával, értékrendjével/filozófiájával.
A CIB Bank történetének legsikeresebb éve volt 2023 a társaság vezetői szerint, a 63,9 milliárd forintos rekordnyereség mellett ugyanis a hitel- és betétállománya is messze a piaci átlag felett növekedett. Egy sor olyan növekedési számot közölt a bank, amellyel szembement a negatív piaci trendekkel, többek között a lakáshitel-kihelyezésük is nőtt,
A magyar labdarúgó-válogatott a Törökország elleni győzelem után ma 19 órától Koszovó ellen játszik. A mérkőzésnek várhatóan 67 ezer nézője lesz. A mai esti mérkőzésre készülő válogatott keret így néz ki: Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi Tc), Gulácsi Péter (Rb Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár Fc) Védők: Balogh Botond (Parma – Ola
A megváltozott éghajlati viszonyok következtében biztonságosan csak fóliával vagy üveggel védett helyen lehet jó minőségű, a piaci elvárásoknak megfelelő paprikát előállítani. Ebből adódóan a jelentkező nagy kereslet miatt a hazai hajtató felületnek közel 50%-át az étkezési paprika foglalja el.
Folytatódik a SPAR-saga, ezúttal az osztrák vezetés érezte azt, hogy kommunikálnia kell a magyar dolgozók felé. Mi történt? Március 25-én a Spar-Ausztria 14 ezer magyar Spar-dolgozónak küldött el egy levelet. Ebben a cég igazgatóságának tagjai (Hans K. Reisch, Paul Klotz, Markus Kaser és Marcus Wild) megköszönték a magyar Spar-dolgozóknak, hogy a s
A közép-európai vásárlók egyértelműen preferálják a kifejezetten gyors házhoz szállítást - leggyakrabban azért, mert egy korábbi bevásárlás során valami kimaradt -, a magyarok azonban a többi országhoz képest kevesebbet áldoznának erre, és míg kétharmaduk házhoz kéri a rendelését, a csomagautomaták így is nálunk a legnépszerűbbek. Ez derül ki az az
Elon Musk nemrégiben arról érdeklődött, hogy Vitalik Buterin, az Ethereum alapítója miért csökkentette jelenlétét a Twitteren. Problémás, hogy nem használják
A februári gyorsítás után az MNB mai kamatdöntő ülésén már lassítást várnak az elemzők a monetáris tanácstól. Nevezetesen 75 bázispontos csökkentést, azaz visszatérést a korábbi tempóhoz. Így 8,25 százalékra csökkenhet az alapkamat a mai napon.
A Nestlé a mai napon bejelentette, hogy értékesíti a BOCI, a Melba és a Párizsi Kocka védjegyeit a Cerbona (A.R.M. Alba Régia Mercator Kft) számára. A BOCI-t és a többi érintett márkát a Nestlé a privatizáció során, 1991-ben, a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vásárolta meg.
Bőséges lesz a tojáskínálat a boltokban húsvétkor, de az árakban nagy különbségek lehetnek.Húsvét előtt csaknem 70-féle különböző csomagolású és méretű tojás közül választhatnak a fogyasztók. A nagy árkülönbségeket éppen a széles választék, valamint a nagy forgalmú üzletekre vonatkozó árképzési szabályok okozzák – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági