Erzsébet mindössze 16 éves volt, amikor hozzáment Európa egyik legnagyobb hatalmú uralkodójához, az akkor 24 esztendős Ferenc Józsefhez. "Sokáig úgy tudtuk, hogy eredetileg Erzsébet nővérét, Ilonát szánták az uralkodónak, azonban a legújabb kutatások szerint nem volt ez előre eldöntve" – mondta Faludi Ildikó muzeológus, a Gödöllői Királyi Kastély
Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU tagállamaiban, segítve ezzel az energiahatékonyságot és a klímavédelmet.
Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat. Az esemény alkalmából ezen a napon idén is számos nagyvállalat, egyetem és kutatóintézet nyitja meg a kapuit a fiatalok
A BMW Group debreceni gyára és a Lufthansa együttműködése révén kapacitás bővítés valósult meg a Lufthansa pénteken és hétfőn, Debrecen és München között közlekedő járatain. Az útvonalon a légitársaság legnagyobb
Az Energiaügyi Minisztérium hétfői adatai szerint fokozott érdeklődés van a most futó Napenergia Plusz Program iránt. Persze mindez nem véletlen, pályázati támogatások nélkül a lakossági piacon óriási fordulat jöhet.
Az üzemanyagkártyák használata széles körben elterjedt a vállalkozások körében, mert jelentős adminisztrációs könnyítést eredményezhet az elszámolás tekintetében. A piacon jelenleg széles körben alkalmazott konstrukció azonban adókockázatot jelenthez, amely kiküszöbölhető lehet egy új konstrukció kialakításával, állapították meg a Deloitte szakértő
Bertrand Piccard, a Solar Impulse Alapítvány környezetvédelmi nonprofit szervezet alapítója és elnöke egy panelbeszélgetés keretén belül fejtette ki véleményét a megújuló energiaforrások nem megfelelő felhasználásáról.
Április 22-én, a Föld napján indította útjára a 10 millió Fa országos közössége a Nemzeti Faültetés Napját, amelyre maguk mellé hívják az egész országot, mert mint írják: "Nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály és elsivatagosodás sem." Nem vacakolunk tovább, alaposan felborzoljuk az állóvizet. Lépünk egy igazán nagyot. És ehhez magu
A varroa atka kétszeresen károsítja a házi méheket: nemcsak magának a parazitának van terhelő hatása rájuk, hanem a varroával fertőzött méhcsaládoknak jóval nagyobb a vírusokkal való fertőzöttségük is.
Szinte összeomlott a Tesla részvényárfolyama az elmúlt közel két hétben, a befektetők már rettegnek a negyedéves eredmény megjelenése előtt. Éppen ezért igen érdekes lesz, mit mond Elon Musk a negyedéves jelentést követően, nála nem ritkák a meglepetések.
Látszólag minden adat okot ad a pesszimizmusra a Startup Hungary legfrissebb riportjában. Látszólag. Sok trend fordult meg, de nem mind jelent hátrányt a jövőre nézve. Íme, a legfrissebb iparági elemzés.
Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMAG a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.Aznapi csoma
Április elsejével a korábbi MKB magánnyugdíjpénztár beolvadt a Budapestbe. Közben a napokban a Szövetség (korábban Allianz) Magánnyugdíjpénztár úgy döntött: 2024. július 1-i dátummal beolvad a Horizont Magánnyugdíjpénztárba. Ezzel a sok viharon átesett szektor kétszereplősre olvad.
Rekordon zárt hétfőn a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe, elsősorban a közel-keleti válság eszkalációjával kapcsolatos befektetői félelmek enyhülésének hatására.
Ha a családunkban voltak szemüvegesek, nagyobb eséllyel leszünk mi is, a gyerekeink is szemüvegesek. Van azonban egy adott kor, amikor a legtöbben, bármilyen éles látásúak is voltak addig, szintén szemüvegessé válnak. Úgy 40 év felett szinte törvényszerűen elkezdődik egy kisebb-nagyobb romlás és azt vesszük észre, hogy már nem elég hosszú a karunk.
Oroszország 42 régiójában a hatóságok 612 SIM-Bankot és közel 300 ezer SIM-kártyát foglaltak le, amelyeket diverzánsok és terroristák is használhattak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közleménye szerint harminc személy ellen csalás, további kettő ellen számítógépes információkhoz való illegális hozzáférés miatt indult büntetőeljárás
Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMag a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.
A gyógyszeriparban is használatos spektroszkópiai és kromatográfiás műszerek gyártásában piacvezető, japán Jasco cég április 2-án bejelentette a Spectra Manager BeStSel szoftverének megjelenését, amely az ELTE TTK kutatói által fejlesztett, a
A kérdés az, hogy meddig akarják engedni a deficitet anélkül, hogy hozzányúlnának az előirányozott kiadásokhoz, tekintve, hogy a bevételek nem a tervezetteknek megfelelően alakulhatnak - mondta a Növekedésnek Vágó Attila, az MBH Bank vezető elemzője.
A Nyugat-Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt délelőtt még csak kisebb körzetekben lehet felhős idő, csak délutántól várható felhőzet-növekedés. Délelőtt csak a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, késő délutántól, estétől dél felől egyre többfelé várható eső, zápor. Délen néhol zivatar is kialakulhat, az Alpokalja magasabb részein havaz
A houstoni George Bush nemzetközi repülőtéri terminál felújítási program részeként a 2025-ben megnyíló Nemzetközi Központi részlegen Oculus néven kiépítésre kerülő, 186 négyzetméter felületű, multimédia kijelző az új építészeti környezet vizuálisan legvonzóbb eleme lesz. A Gentilhomme ügynökséget a Houston Airports csapata kérte fel, hogy készítse
Teljes nevén: Raymond Samuel Tomlinson. Ő hozta létre az első e-mail programot az Arpanet rendszerben 1971-ben, ami az internet elődjének tekinthető egyetem-közi hálózat volt. Ezt megelőzően elektronikus levelet csak ugyanannak a számítógépnek a két felhasználója válthatott egymással. A problémát Tomlinson úgy oldotta meg, hogy @-jellel választotta
A kriptopiac visszesésben van és a kereskedők ilyenkor a veszteségeik ledolgozására alkalmas legjobb kriptovalutákat keresik. A Dogwifhat (WIF) azon tokenek egyike, amelyek jelentősen esett az áruk az elmúlt napokban, a traderek pedig alternatívák után néznek.
A MicroStrategy eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgató vérszemet kapott. Tavaly a vállalat inszolvens volt, viszont ma már arbitrálni sem merik a papírt.
Négy jelölttel kapcsolatban kérdőjelek fogalmaztak meg Balogh Leventében, de a nap végén Rozsnyai Zsuzsinak kellett távoznia. Ezzel kialakult a legjobb 6 jelölt mezőnye, akiket egyből Spanyolországba küldött, hogy ott indítsanak egy új kisvállalkozást. Az elnök úrtól kapott indulótőkét maguknak kellett beosztaniuk – az árubeszerzéstől kezdve a szál
Felmérés készült a nyugat-európai országok kriptózási szokásairól. A Bitget által publikált tanulmányban Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia, Belgium, Ausztria, Luxemburg és Lichtenstein lakóinak kripto használati és elfogadási szokásait mérték fel. A nagyobb nyugati államok a 20-40. közötti helyeket foglalták el a globális elfogadást mérő
Hatalmas a bankok szerepe abban, hogy milyen területek számára biztosítanak forrást, nem mindegy, hogy egy környezetszennyező vegyipari projektet finanszíroznak, aminek óriási a negatív hatása, vagy pedig olyanokat, amelyek pozitívan hatnak a társadalomra és a környezetre. “A pénz áramlása olyan, mint a vér áramlása, és a bankrendszer, mint ennek a
Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok elértek. Az alapítvány valódi sikere a számok mögött, a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán az alapítvány által szervezett idei Életút Fesztiválon április
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) figyelmezteti a növényvédő gépet üzemeltető termelőket, hogy a kötelező felülvizsgálati rendszer bevezetése óta már másodszor volt esedékes az 5 évnél idősebb gépek 3 évente kötelező műszaki felülvizsgálata. Ha egy permetezőgép nem felel meg az előírásoknak, a hatóság a munka beszüntetésére kötele
A magyar kormány újabb programot szervez a jómódú külföldieknek, elsősorban gazdag kínaiaknak. A programban azonban nagyon sok még a tisztázatlan pont, például hogy újra csak baráti cégeknek teremt-e bizniszt a kormány.
A marokkói hitelportfóliók több mint egyharmada kitett a klímaváltozás hatásainak elsősorban a mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási és turisztikai szektornak, valamint a sérülékeny területeken élő háztartásoknak nyújtott hitelek következtében – derült ki a Világbank (WB) és a marokkói központi bank, a Bank Al-Maghrib (BAM) jelentéséből. Marokkó j
Akár -5 fokos éjszakai fagyokkal is számolniuk kell a német gazdáknak, akik aligha számítottak a szibériai fagyos légtömegek betörésére, amely komolyan veszélyezteti az idei terméseket.
A gépek kommunikációja és a mesterséges intelligencia lesz ezúttal is fókuszban a Konica Minolta IoT Live Show-n, amelyet harmadik alkalommal szervez meg a MOHAnet Mobilsystems Zrt. április 23-25-én a BOK Sportcsarnokban. A szervezők az MTI-vel közölték: a kiállítók többek között elhoznak mezőgazdasági, egészségipari, gyártási, valamint biztonságte
A Mastercarddal való partnerség részeként az UniCredit minden - betéti, hitel- és prepaid - kártyáját Mastercard Touch Card kártyára cseréli, amely megkönnyíti a bankolást a vakok és gyengénlátók számára - közölte a pénzintézet hétfőn.