A Polkadot az egyik legsikeresebb projekt, amely a decentralizált alkalmazások (dAppok) meghajtását segítő alaptechnológia fejlesztésére és a skálázhatósági megoldások kialakítására
Gyakorlati képzést kaptak a gazdák és állatorvosok a Farm to Fork (F2F) stratégia megvalósítása és az antimikrobiális rezisztencia leküzdésére irányuló új intézkedések hatékony végrehajtása érdekében. Jól tudjuk, hogy az unió tagállamaiban az élelmiszertermelő állatok tenyésztői, tartói és az állatorvosok állnak üzemi szinten elsőként azon a frontv
A bérszámfejtés esetében két út áll a vállalkozások előtt: vagy házon belül oldják meg az ezzel járó feladatokat, vagy pedig külső szolgáltatót bíznak meg az elvégzésével. Mindkét lehetőségnek vannak előnyei és hátrányai, illetve egyaránt támasztanak bizonyos előfeltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a végeredmény kifogásolhatatlan legyen. B
A több mint 100 éve és 120 országban működő globális lánc legújabb budapesti szállodáját a Dessewffy utcában nemcsak a legendás Hampton gofri vagy a kutyák engedélyezett útitársként való jelenléte teszi különlegessé, de mostantól az otthont idéző vendégélmény közvetlen művészeti élménnyel is párosul. A nemrégiben megnyílt szálloda a Kisterem galéri
Érdekvédelem: a Google anyavállalata az Alphabet Inc bejelentette, hogy magukra hagyja a kölcsönzött munkavállalóit és nem védi tovább a jogaikat. A Google bejelentette, hogy vissza fogja vonni azokat a követelményeket, hogy az amerikai beszállítók és munkaerő-kölcsönző cégek legalább 15 dolláros órabért fizessenek alkalmazottaiknak, valamint egés
2024. április 22-én, a Föld napján indítja útjára a 10 millió Fa országos közössége a Nemzeti Faültetés Napját, melyre maguk mellé hívják az egész országot, mert mint írják: „Nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály és elsivatagosodás sem.” Mint felhívják rá a figyelmet, csak lokális választ adhatunk a globális problémákra. Ez a válasz
Most szőlő lisztharmatának a fertőzését kell megakadályozni. Az a szőlősgazda könnyebb helyzetben van, aki tavaly közvetlenül a szüret után elvégezte a kénes-olajos lomblemosást. Valószínűleg elpusztította az áttelelésre készülő gombaképletek (kazmotéciumok) nagy részét, ezzel megakadályozta, hogy nagy tömegben beérjenek a tavaszi fertőzést beindít
Erőteljesen beindult a generációváltás a hazai, családi tulajdonban lévő cégeknél. Már csak a cégek alig több mint felénél nem aktuális az utód bekapcsolása, miközben harmaduk egy vagy akár több generációváltáson is túl van. A stratégiai folyamat együtt jár az irányítás, a kapcsolatok és a tudás átadásával is, így akár 5-10 évet is felölelhet. A jó
A kriptopiaci szereplők, így a kriptoeszköz-szolgáltatók szabályozott keretek között történő engedélyezéséről és felügyeléséről szóló uniós és magyarországi jogszabályok elfogadásával párhuzamosan a jegybank felméri, hogy hány itthoni szereplő kíván elindulni a piacon.
Szinte összeomlott a Tesla részvényárfolyama az elmúlt közel két hétben, a befektetők már rettegnek a negyedéves eredmény megjelenése előtt. Éppen ezért igen érdekes lesz, mit mond Elon Musk a negyedéves jelentést követően, nála nem ritkák a meglepetések.
Fontos kiemelten foglalkozni a fenntarthatóság kérdésével, a fenntarthatóságra neveléssel, és elismerni azoknak a munkáját, akik sokat foglalkoznak azzal, hogy az életterünk még sokáig az otthonunk is maradhasson - hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési helyettes államtitkára hétfőn a 2024. évi Kárpát-medencei Fenntart
Az Alza.hu webáruház „Csomagolás nélkül” kezdeményezése fontos lépés, hogy környezetkímélőbbé tegyék a kiszállításokat. Az AlzaBox csomagautomatákba kézbesített termékek java részét külön csomagolás nélkül szállítják ki, ami a magyarországi, szlovákiai és csehországi AlzaBoxok sűrű hálózatával és az automaták 24 órás működésével együtt hozzájárul a
A logisztikai ingatlancég a Prologis Park Budapest-Sziget Ii-ben egy 350 négyzetméteres festménnyel emlékezik meg a környék állat- és növényvilágáról, ezzel is felhívva a figyelmet a fenntarthatóság és az élővilág tiszteletben tartásának fontosságára. A műalkotás elsősorban a logisztikai park közvetlen környezetében található Szigetszentmiklós
A fogyasztók érzékenyen reagáltak az üzemanyagárak emelkedésére, aminek hatására csökkent a kereslet - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Mivel példátlan globális élelmezésbiztonsági kihívások előtt állunk - a szélsőséges időjárási viszonyoktól kezdve a gazdasági válságon át a háborús konfliktusokig -, a mezőgazdaságban soha nem volt még ilyen sürgető az innováció szükségessége.
Tóth Andi, Gáspár Laci, Majka és Valkusz Milán ülnek 2024-ben a mentorszékbe. Az Rtl legsikeresebb tehetségkutató műsora, az X-Faktor (Gyártó: Ufa Magyarország) 2024-es évada a megújulásról szól. Ennek első lépcsőfoka, hogy Gáspár Laci új társakat kap Tóth Andi, Majka és Valkusz Milán személyében. A mentorok hatalmas lelkesedéssel várják, a közös
Egyre többet költünk online játékokra – derült ki az Erste ügyfelei fizetési szokásainak vizsgálatából. Az elmúlt öt évben a háromszorosára emelkedett a játékosok által erre a célra elköltött összeg. A legtöbben egy alkalommal pár ezer forintot fizetnek ki azért, hogy valamelyik internetes felületen játszanak, vannak azonban olyanok is, akik több m
Hangulatjavulással indult a hét a tőzsdéken, tegnap világszerte felpattantak a tőzsdék a korábbi hetekben tapasztalt esés után. A momentum látszólag a mai nap is kitarthat, hiszen Ázsiában is nagyrészt emelkedtek a vezető részvényindex és a határidős indexek állása alapján Európában is pozitív nyitás jöhet. Közben felpörögnek az események mind makr
Az Egyesült Államok olyan szankciókat tervez bevezetni, amelyek célja, hogy bizonyos kínai bankokat kizárjanak a nemzetközi pénzügyi rendszerből, ha Kína továbbra is folytatja Oroszország gazdasági és katonai támogatását.
A romániai teherfuvarozókat 2023-ban 2,55 milliárd euró kár érte a schengeni csatlakozás elmaradása miatt - közölte a közúti fuvarozók országos érdekvédelmi szervezete (Untrr) hétfőn.
A Ráknak egyedül kell megküzdenie problémáival, az Oroszlán engedje szabadjára önmagát! Karrier horoszkóp: 2024.04.23. Kos Az erős, érzékeny, és gondoskodó természeted a reggeli órákban kelendő lesz. Kollégáid hozzád fognak fordulni, mert tudják, mindig számíthatnak rád, ha vigaszra vagy támogatásra szorulnak. Viszont figyelj arra, hogy magadra is
A Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank konzorciuma működtetheti az uniós lakossági hitelprogramokat közvetítő MFB Pont Plusz lakossági hálózatot – derül ki az MBH Bank közleményéből.
Egy sor olyan tankerület van az országban, ahol még 100 milliónál is nagyobb az adósság. Mindez annak ellenére történik, hogy tavaly év végén a kormány 1800 milliárdot adott ezek rendezésére.
A lakosság legjelentősebb kiadásait az élelmiszer és az egészségügyi ráfordítások mellett az üzemanyag-költések teszik ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Körülbelül ugyanannyi figyelmeztetéssel, de a tavalyinál kevesebb bírsággal zárult az április 1-jén véget ért, országos élelmiszerellenőrzés – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az Európai Parlament képviselői várhatóan kedden jóváhagyják az uniós országok által elfogadott új adósságcsökkentési szabályokat. Ezek a reformok azonban kritikát váltottak ki a klímaaktivistáktól és a szakszervezeti vezetőktől, akik szerint a változtatások akadályozni fogják a zöld projektekbe, az oktatásba, az egészségügybe és a társadalmi kohéz
Nitrogénüzemet épített a Messer Hungarogáz az elektronikai gyártással foglalkozó Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. székesfehérvári gyárának területén. A cél az autóipari elektronikai gyártó nitrogénigényének közvetlen, helyszíni kiszolgálása volt. A vállalat a korszerű nitrogéntermelő egységet távvezérléssel üzemelteti a jövőben.
A növény szárazanyag-tartalma a levegő szén-dioxidtartalmából, valamint a talajból felvett vízből és ásványi sókból képződik, aminek 88-94%-át a szén, az oxigén és a hidrogén teszi ki, hiány esetén a többi elemet trágyázással, ásványi anyagok kijuttatásával pótolhatjuk.
A szakdolgozat az egyetemi évek megkoronázása, fontos mérföldkő a hallgatók életében. Összegyűjtöttük, mikre kell odafigyelned, ha te is idén adod le a diplomamunkádat.