A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden kikötőből indulnak járatok, a kiemeltekből hétköznapokon is – tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart. A közlemény szerint a több mint hatmilliárd forintos hazai támogatásból megvalósult flottabővítésnek köszönhetően az előszezonban gyakrabban köz
A növényvédő szerek és biocidek értékeléséért és biztonságos behozataláért felelős holland hatóság, a növényvédő szerek és biocidek engedélyezési testülete (Ctgb) a 2023-as éves jelentése szerint 303 kérelmet bírált el tavaly.
Még tavaly szeptemberében írhattunk a Deutsche Bank egykori vezető befektetési bankárának történetéről, akit azzal vádoltak meg, hogy csalási céllal üzemeltetett
Áprilisban már a harmadik hónapja 2,8 százalékon stagnált a személyes fogyasztási kiadások (PCE) élelmiszer és energiaárak nélküli árindexe az Egyesült Államokban, a Fed preferált inflációs mutatója, ami így 2021 márciusa óta a legalacsonyabb ugyan, de még mindig jóval meghaladja a 2 százalék körüli célt. A washingtoni kereskedelmi minisztérium sta
A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette: a februárban a HELM AG-vel aláírt részvénykivásárlási szerződés feltételei teljesültek, így ma lezárult a tranzakció. Azt követően, hogy kivásárolta a HELM korábbi 50%-os részesedését a Richter-Helm BioTec (RHT), valamint 30%-os részesedését a Richter-Helm BioLogics (RHB) vegyesvállalatokban, a Richter mindkét v
Az építési és közlekedési miniszter hosszan beszélt a háborús helyzetről, a szovjet hadifogoly nagyapjáról és arról is, hogy Amerika háborúzni akar az oroszokkal.
A könyves piacvezető cég, a Libri-Bookline Zrt. tavaly 33,5 milliárd forint árbevételt mutatott ki, ami csaknem 10 százalékkal több az előző évinél, a nyeresége viszont csökkent az 1,667 milliárd forint adózott profit durván 600 millióval marad el a 2022-es adattól- írja a 24.hu.
A Tesla 125 227 járművet hív vissza az Egyesült Államokban a biztonsági övre figyelmeztető rendszer hibája miatt, ami ütközéskor növelheti a sérülés kockázatát. Az érintett modellek között szerepelnek a 2012-2024-es Model S, 2015-2024-es Model X, 2017-2023-as Model 3 és 2020-2023-as Model Y típusok. A hibát egy over-the-air szoftverfrissítéssel jav
A japán TDK 26 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet hozhat létre Szombathelyen - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szombathelyen. A Galambos Logistic Kft. szintén szombathelyi beruházásának átadásán pedig arról számolt be, hogy a cég 5,6 milliárd forintos fejlesztése keretében
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével - reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről témában végezte el a kétfázisú felméréseit.
Az Nvidia, a mesterséges intelligencia alkalmazások terén elért előnyének köszönhetően, versenyre kel az Apple-lel a világ második legértékesebb vállalatának címéért. Az Nvidia részvényeinek értéke az elmúlt évben majdnem megháromszorozódott, míg az Apple piaci pozíciója gyengül. Az Nvidia innovációs és növekedési lendülete, különösen a mesterséges
A karosszéria- és alvázelemeket gyártó német tulajdonú Kirchhoff Hungaria Kft. Esztergomban avatta fel pénteken a cég új, 5600 négyzetméteres csarnokát, a húszmilliárd forintos beruházás része még egy dorogi 6300 négyzetméteres csarnok berendezése és termelésbe állítása.
Egy orosz bíróság enyhítette az UniCreditre vonatkozó korlátozásokat egy meghiúsult gázprojekt miatt ellene zajló perben, engedélyezve az olasz bankcsoportnak, hogy más eszközök, többek között ingatlanok helyett orosz államkötvény-állományát ajánlja fel biztosítékként – írja a Reuters.
A hosszan tartó betegség után 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátyára emlékezik a TV2. A Jászai Mari- és Junior Prima-díjas színművész, énekes emlékére rendkívüli műsorváltozással a Valami Amerika 2 kerül képernyőre 21:55-től.
A nemzetgazdasági miniszter a napokban arról beszélt: sem a lakosságot, sem a vállalkozásokat nem tudja a kormány meggyőzni arról, hogy vége a válságnak, és az inflációs nyomás is csökkent. A KSH áprilisi adatai ennek némileg ellentmondanak, de vajon májusban nőttek vagy csökkentek az árak az élelmiszerboltokban? – írja a hvg.hu.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,68 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 67 906,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 51,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az előző napi záróértékük alatt fejezték be a kereskedést.
Nem valószínű, hogy Vecsésen forgatják majd a Dallas új évadát, de hazai termelésben jelentős tétel a Mol vecsési olajtalálata - mondta az Arbitrázsban Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője.
Annak ellenére, hogy igen korán kezdték szedni Németország kedvenc zöldségét, nem fog korábban véget érni a szezon. Sőt, a vissza-visszatérő tavaszi lehűléseknek köszönhetően visszanyerték erejüket a spárgatövek, és a vártál sokkal jobban bírják.
A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden kikötőből indulnak járatok, a kiemeltekből hétköznapokon is.
Ma van a régészet napja, melynek központi témájául idén a határokon átnyúló történeteket választotta a Magyar Régész Szövetség. Összegyűjtöttük a legkülönlegesebb érméket, melyek régészeti kutatások során, véletlenül bukkantak elő.
Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hónapot a forint erősödéssel fejezte be. Az eurót este hat előtt 389,98 forinton jegyezték a kora reggeli 389,62 forint után. A dollár jegyzése 359,37 forintra csökkent 360,19 forintról, a svájci franké pedig 397,87 forintra 3
Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során - jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.
A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes Watch 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöl
Egyre kapósabbak a kínai elektromos autók, felszereltségben nem maradnak el a nyugati modellektől, az áruk azonban lényegesen kedvezőbb –mondta az InfoRádióban a Használtautó.hu márkamenedzsere, Lőcsei Dániel.
Hektikusan mozogtak az árak a vidéki ingatlanpiacon: míg a használt házak átlagos négyzetméterára egy év alatt majdnem negyedével emelkedett, addig a téglalakásoké csökkent, ismertette Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója a piac legfrissebb változásait.