2024. márciusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 15 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,6 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 572 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több más országhoz hasonlóan, hazánkban is kimutatták emlősállatból a magas patogenitású madárinfluenza vírusát. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében elhullott házimacskánál azonosította a kórokozót. Az emberi fertőződés kockázata továbbra is elhanyagolható – írja honlapján a Nébih.
Szaúd-Arábia értékesíteni tervezi a világ legnagyobb olajcégének számító állami Aramco részvényeinek egy újabb csomagját, ami akár 12 milliárd dollárt is hozhat az államkasszának. Ez a világ egyik legnagyobb részvénykibocsátása lenne az olajvállalat 5 évvel ezelőtti tőzsdei bevezetése óta - írta meg a Bloomberg.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 126 millió forint bírságot szabott ki a lampak.hu világítástechnikai webáruházat üzemeltető cseh cégre - közölte a hatóság, miután lezárta a versenyfelügyeleti eljárást a vállalkozással szemben.
Ha minimális mértékben is, de javított a globális reklámpiac idei évére vonatkozó előrejelzésén a dentsu. Az ügynökségi hálózat szerint a digitális hirdetések részaránya már megközelíti a 60 százalékot, a magyar piacon pedig 10 százalék körüli fejlődés várható. A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 754,4 milliárd dollárt, ami
A lakossági fogyasztás vártnál gyengébb alakulása miatt lejjebb módosította első negyedévi amerikai GDP-növekedési becslését a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA).
A 4iG Csoport tovább folytatta növekedését 2024. első negyedévében, a tervek szerint halad a Vállalat transzformációja. A 4iG IFRS szerinti árbevétele 157,7 milliárd forintot, az EBITDA 54,1 milliárd forintot, az egyszeri hatásoktól megtisztított adózott eredmény pedig -1 milliárd forintot tett ki 2024 első negyedévében.
Idén 1,21 milliárd okostelefont szállítanak ki világszerte, 4 százalékkal többet a tavalyinál - áll az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült legfrissebb előrejelzésében. A szervezet eddig kisebb, 2,8 százalékos idei bővüléssel számolt.
Törökország erdőtelepítési és erdőkezelési tapasztalatai különösen hasznosak Magyarország számára, mivel olyan klimatikus viszonyok között gazdálkodnak, amelyek az előrejelzések alapján hazánkban is várhatók - mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a török állami erdészeti
A magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. Ma már az adataink képezik az egyik legfontosabb értéket, amellyel az online térben
Minden negyedik cégnek Magyarországon volt már része kibertámadásban 2023-ban, a zsarolóvírusos támadások többsége ( 61%) sikeres volt a Sophos által Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban elvégzett regionális kutatása szerint. A cégek közel 40 százaléka nem rendelkezett megfelelő biztonsági intézkedéssel a támadás idején és váltságdíjat
Különleges megmunkálási feladatok elvégzésére fejlesztette ki a Horn az Sg66 szerszámbevonatot. Az új szerszámbevonat különböző keménységi zónákkal rendelkező munkadarabok esztergálására alkalmas.
Melyik részleg teszi a legtöbbet a fenntarthatóságért egy cégen belül? Egy friss, globális kutatás szerint a legnagyobb arányban az informatikai osztályok foglalkoznak ezzel a területtel. Ám sok helyen még csak az első lépéseket tették meg, és kezdeti szakaszban járnak a kitűzött célok megvalósításában, mivel problémákat okoz a megfelelő eszközök é
Egy ember akár több fajta laptopot használ, ezért a Statista felmérési adatainak felvételekor több válasz is megengedett volt. A százalékok összege így nem 100.
A megszokottnál korábban indult a hazai cseresznyeszezon, a korai fajták szedése már május közepén megkezdődött, nagyobb mennyiség azonban június elején kerül majd piacra a kedvelt gyümölcsből. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) piaci körképe szerint az idén az átlagosnál jobb termés várható
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, amelynek célja az, hogy az EU belső piaca alkalmas legyen megvalósítani az ipar szén-dioxid-mentességét - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
2024. márciusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 15 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,6 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 572 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Második alkalommal került sor lapcsoportunk, a Klasszis Média kiemelt ügyfeleinek szóló, vakteszt formában megvalósított borkóstolóval és borkvízzel egybekötött ügyféltalálkozónkra május 28-án, kedden az ötcsillagos Aria Hotel Budapestben. Ahol a gyönyörű, különleges miliőjű lobbyban kellemes zongoraszó fogadta az érkezőket.
Magyarországon a vállalkozói pálya és a vállalkozói légkör megítélése kedvező, a vállalkozói aktivitás stabil - közölte az MTI-vel csütörtökön a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Global Entrepreneurship Monitor vizsgálatára hivatkozva.
A Tailwind kizárólagos regionális értékesítési együttműködést jelentett be az Integral Ad Science-szel Magyarországon, valamint további 14 piacon a Közel-Kelet, Észak-Afrika és a délkelet-európai térségben. Az új kapcsolat lehetővé teszi a marketing szakemberek számára, hogy az IAS iparágvezető, mesterséges intelligencia által vezérelt technológiáj
Tehetséges nők az iparban sorozatunk következő alanya Borbásné Nagy Éva a Diehl Aviation Hungary Kft. folyamatmérnöke, csoportvezető. Pályája a hazai repülőgépalkatrész-gyártás fellegvárában töretlen.
Az üzleti szolgáltatóközpontokban a pályakezdő bérek nagyjából területtől függetlenül bruttó 500 ezer forint körül alakulnak. Csapatvezetői pozíciókban a szakterület már nagyobb szórást jelent, akár bruttó 950 000 és 1,6 millió forintot is meg lehet keresni átlagosan. Az angol alapelvárás, további nyelvek ismerete 10-17% nyelvpótlékot is jelenthet.
2024. márciusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 15%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,6 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 572 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Februárhoz viszonyítva az export és az import szezonálisan kiigazított volumene egyaránt 2,0%-kal mérséklődött.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 126 millió forint bírságot szabott ki a lampak.hu világítástechnikai webáruházat üzemeltető cseh cégre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel, miután lezárta a versenyfelügyeleti eljárást a vállalkozással szemben.
Tizenkét hét után vasárnap este kiderül, melyik az a lány, aki megnyeri a Next Top Model Hungary nem mindennapi versenyét. A döntőben Czibolya Niki, Kouyaté Hawa, Mészáros Lili és Vidéki Vivi igyekszik meggyőzni a TV2 sikerműsorának zsűrijét. A lányok többször is kifutóra lépnek, valamint Tombor Zoltán kamerája előtt is bizonyítaniuk kell. A tét ha
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt a GVH Versenytanácsa 126 millió forint bírságot szabott ki a lampak.hu világítástechnikai webáruházat üzemeltető cseh cégre.
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan bárki tehet vételi ajánlatot.
A jövő héttől új Magyar Állampapír Plusz-sorozatot lehet kapni, amelynek a legfőbb újdonsága elődjéhez képest a magasabb kamata. De milyen szituációkban érdemes ezt vásárolni, és mikor valamilyen másikat? A kép egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint korábban. Lehet, hogy akkor járunk a legjobban, ha ebből is veszünk egy kicsit, meg abból is.
A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak - közölte a Duna House.
Az euróövezet éves inflációs rátája az áprilisi 2,4%-ról májusra 2,6 százalékra gyorsulhatott az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatalának gyorsbecslése szerint. Főként a szolgáltatások ára emelkedett.
Korábban a megszúrt hatodikos lány kijelentette: nem szeretne visszatérni a bőnyi iskolába, ahol egyik osztálytársa megtámadta, mostanra meggondolta magát.
A CHZ, a Chiliz blokklánc natív tokenje, amely a Socios.com szurkolói token platform egyik alappillére, az UEFA labdarúgó Európa-bajnokság közeledtével
Nézzük szembe vele. Mindannyian volt már olyan főnökünk, aki megijesztett minket. Ez egy elkerülhetetlen esemény, de még mindig megdöbbentő lehet azok számára, akik korábban nem találkoztak vele. Íme néhány más alkalom, amikor a tech szektor vezetői valószínűleg hűvösen megijesztették alkalmazottaikat emailben. Mark Zuckerberg Például a Meta alkalm