Pénteken elszórtan, főképp az ország északi felén alakulhatnak ki záporok, zivatarok, amelyeket olykor intenzív csapadék és erős vagy viharos erejű széllökés kísérhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 41 fok között várható - írta időjárás-előrejelzésében HungaroMet, amely mai veszélyjelző térképeit is frissítette. A meteorológiai szolgálat
Ausztrália arra kényszeríti az internetes vállalatokat, hogy proaktívan állítsák le a csalásokat az oldalaikon, különben súlyos bírságokkal kell szembenézniük - közölte pénteken a legfőbb fogyasztóvédelmi szabályozó hatóság a Reuters beszámolója szerint.
A globális primerenergia-fogyasztás 620 exajoule-s (EJ) rekordot ért el 2023-ban, szemben az ugyancsak rekorder 2022-es 607 exajoule-val. Immár második éve dőlnek meg a korábbi fogyasztási mennyiségek.
A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kel
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Hét órakor az euró árfolyama 393,76 forintra gyengült a csütörtök kora esti 393,92 forintról. A svájci frank jegyzése 405,43 forintról 404,20 forintra csökkent, a dolláré pedig 362,40 forintról 362,24 forintra sül
Az Apple meg fogja nyitni tap-and-go mobilfizetési rendszerét a riválisok előtt – közölte csütörtökön az EU trösztellenes szabályozó hatósága, még akkor is, ha a hatóság vezetője, Margrethe Vestager szerint az iPhone-gyártónak még meg kell változtatnia üzleti gyakorlatát, hogy megfeleljen a mérföldkőnek számító technológiai szabályoknak. A vállalat
Elindult a dohány-kontroll: július elején megkezdődött a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett "törés", a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
A Futball EB első két hetében 133 vendéglátó egységet és több mint 500 alkoholos italt ellenőriztek a szurkolói rendezvényeken az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek. Az ellenőrzések döntő többsége pozitív eredménnyel zárult. A hatóságok mindössze 6 esetben indítottak eljárást és 255 000 Ft bírságot szabtak ki, a vizsgált alkoholos italok közül
Annak ellenére, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről is lenne igény a bogyós gyümölcsökre, a hazai termesztés az elmúlt évtizedekben igencsak háttérbe szorult. Részben a klímaváltozás, részben a magas kézimunkaerő-igény miatt sajnos egyre kisebb területen foglalkoznak hazánkban bogyósokkal. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöld
Az utóbbi 2 évben nőtt a cukorrépa termőterülete, ami akár örömhír is lehet, hiszen újabb termelők is vannak, de a jelenlegi rendszerben kevésbé hatnak a gazdálkodók az árviszonyokra.
A támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül. A lepárló a támogatási kérelmet legalább egy naptári hónapban előállított ipari célú nyers alkohol mennyiségére vonatkozóan a Nemzeti Kifizető Ügynökség (NKÜ) részére az általa közzétett közleményben foglaltak szerint a lepárlás borpiaci évében október 5-e és a következő borpiaci év augu
A körtefajokon előforduló atkák közül két fajt ismerünk, amelyek gubacsokat okoznak a leveleken. Az általuk okozott gubacsok típusa annyira különböző, hogy kizárja az összetévesztés lehetőségét. A különbségek nemcsak gubacsaik szerkezetében láthatóak, hanem elterjedésük és gyakoriságuk szempontjából is két végletet jelentenek.
A statisztikai hivatal közzétette a részletes májusi ipari adatokat, az akkumulátor- és a járműgyártás volumene egyaránt jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól.
A Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről szóló 120/2007. (X. 18.) FVM rendelet előírásai alapján a Nébih egy Országos Adatbázist működtet, mely nyilvántartja a törzsállományokat, a keltetési adatokat, valamint élőállatok és keltetésre szánt tojások szállítási adatait. A rendelet 4. §-a szerint az állattartóknak az é
Oktatási, tudományos és állattartási kérdésekről is egyeztetett Nagy István tárcavezető, Majnun Mammadovval, Azerbajdzsán agrárminiszterével. A megbeszélésen a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk számára fontosak az azeri kapcsolatok, a két ország közötti együttműködést pedig tovább szeretnénk erősíteni. Azért dolgozunk, hogy a baráts
A YouTube, a TikTok, az Instagram és a Twitch népszerűsége növekszik, miközben a streamerek véleményvezér szerepe egyre nagyobb hatással van a digitális világban – derült ki a Reacty Digital legújabb, a gamerek médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. A kutatás kitér arra is, hogy a közösségi média előzi a tévézést.
A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos vagy okosórás fizetést, mint a hagyományos bankkártyás tranzakciókat – derült ki a legfrissebb K&H ifjúsági index eredményei alapján. A két évvel korábbihoz képest többen gondolják azt, hogy a bankok bankkártyái biztonságosabbak a fintech cégek kár
A települési adó tárgyának meghatározásakor az önkormányzatnak figyelemmel kell lennie a Helyi adótörvény által a helyi adók esetében meghatározott adótárgyakra.
Az Európai Unióban a huszonhetedik héten mind a nehéz bárányár, mind pedig a könnyű bárányár esetében csökkenés volt tapasztható az előző heti árakhoz képest. A nehéz bárány átlagára az EU-ban a 2024. július 7-vel végződő 27. héten 845,6 euró/100 kg vt. (vt. = vágott testtömeg), a könnyű bárány átlagára pedig 824,4 euró/100 kg vt. volt.
A Best Ever ügynökséget választotta a Magyar Vitorlás Szövetség az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj kommunikációs feladatainak ellátására. Július 18-án indul Magyarország legnagyobb presztízsű, legnagyobb múlttal rendelkező, egyben Európa leghosszabb tókerülő vitorlás eseménye, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A szervező, Magyar Vitorlás Szövet
Az AKI legújabb kiadványa a fontosabb hazai termékpályák 2023. évi piaci folyamatait mutatja be elsősorban az ártrendeken keresztül, ezek közül most kettőt emeltünk ki: a gabonaféléket és zöldségféléket. A gabonafélék (rizs nélkül) globális termelése 2,6 százalékkal, felhasználása 2,1 százalékkal emelkedhet a 2023/2024. gazdasági évben az előző sze
A Nemzeti Talajtani Adatbázis adatait is felhasználva a Nébih szeretné bemutatni a lakosságnak, hogy mennyire sokszínűek a magyar talajok és melyek a talajművelési, valamint tápanyag-gazdálkodási szokások, ezzel is ráirányítva a figyelmet a talajegészség megőrzésének módjaira. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamra is fontosnak tartja a lakosság talajjal k
A koronavírus-járvány hatása miatt 2020-ban és 2021-ben bekövetkezett csökkenés után az Európai Unió népessége tavaly már a második egymást követő évben nőtt, ami a bevándorlásnak, valamint az Ukrajnából elmenekültek jelentős számának tudható be - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat jelentéséből.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. A gomolyfelhő-képződés erőteljessé válhat, és elszórtan – nagyobb számban az ország északi felén – alakulhatnak ki záporok, zivatarok, amelyeket lokálisan intenzív csapadék és erős vagy viharos erejű széllökés kísérhet. A zivataroktól függetlenül legfeljebb megélénkül a délire, délke
A családok érdekében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat, amely eredményeképpen ma a lakosság a benzin esetében 34 forinttal, a gázolaj esetében 38 forinttal tankolhat olcsóbban az áprilisi, illetve februári csúcsértékekhez képest - jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
KAÁN Károly, (Nagykanizsa, 1867. július 12. – Budapest, 1940. január 28.): erdőmérnök, az Alföld átfogó fásításának kezdeményezője, az első természetvédelmi törvény megalkotásának közreműködője. A selmecbányai erdészeti főiskolán nyert oklevelet 1888-ban. 1889-től Besztercebányán állami erdész, 1907-ben erdőmester volt, 1908-tól a földművelésügyi m
A Tesla (TSLA.O) új fejezetet nyit, bemutatta Model 3 nagy hatótávolságú járművének új hátsókerék-meghajtású változatát, aminek 5000 dollárral alacsonyabb az ára, mint az összkerékhajtású alapváltozatnak – olvasható az elektromos járműgyártó honlapján.
A női sportolók diadalmaskodtak a Szentkirályi Tehetségprogramban 2024-ben. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával létrejött kezdeményezés a program nagykövetével, Berki Krisztián tornász olimpiai bajnokkal kereste a nyári olimpiai sportágakban kiemelkedő, 14-18 éves fiatal sportolók közül azt a hármat, akik sportfejlődését 3,5 millió fo
A 2024-es párizsi olimpia látványos eseménynek ígérkezik, ahol a sportolók és a résztvevők nemcsak a verseny izgalmát, hanem Párizs ikonikus nevezetességeit is élvezhetik. A helyszínek között szerepel a lenyűgöző Versailles-i kastély kertje és az Eiffel-torony lábánál elterülő terület is, így az atléták különleges környezetben mérhetik össze tudásu
Ha igaz, amit az amerikai sajtó állít, akkor példátlan merénylet készült egy magyar szempontból is fajsúlyos német hadiipari óriás első számú vezetője ellen.
Kevesebbet kockáztat az, aki a pénzét olyan trendekbe fekteti, amelyek alapvetően fogják meghatározni világunkat a következő években. Vannak befektetési alapok, amelyek pontosan ezt teszik lehetővé. A Klasszis Podcast adásában Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő részvényportfólió-menedzserével Litván Dániel beszélgetett.
Első helyen áll a világon a búza- és árpaexport tekintetében Oroszország a lezárt – 2023. július 1. és 2024. június 30. közötti – mezőgazdasági szezon eredményei szerint az előzetes adatok szerint – jelentette ki Alekszandr Malov, az orosz agrárminisztérium mezőgazdasági főosztályvezetője az orosz parlament felsőházának csütörtöki ülésén. Malov sze
Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogyan hat a szakmára a mesterséges intelligencia, mi a helyzet az utánpótlással és milyen volt együtt dolgozni
Törökországban az előző hónapban jegyzett 8,5 százalék után májusban 8,4 százalékra, 2012 novembere óta a legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu – TÜIK) által közzétett adatok szerint. Májusban a munkanélküliek száma 27 ezerrel, 3,011 millióra esett, a foglalkoztatottak száma
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői a helyzetüket pozitívnak érzékelték - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján az MTI-vel csütörtökön.
Komoly gondot okozhatnak az év végéhez közeledve a ki nem adott szabadnapok - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző. Éppen ezért azt javasolja, hogy a vállalatok már most mérjék fel, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban legalább az időarányos szabadságot adják ki nekik.