Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a bioszimiláris denosumab termékjelöltekre vonatkozó két törzskönyvi kérelmet. A denosumab posztmenopauzás nőknél kialakult csontáttétes csontdaganat szövődményeinek megelőzésére, valamint óriássejtes csontdaganat kezelésére szolgál. Ezt közölte a Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) olda
Tovább folytatódik a Fanta-botrány, amit a Pénzcentrum cikke váltott ki. Délután az Index írta meg, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium épületeiben ezen túl semmilyen Coca-Cola terméket nem szolgálnak fel. Még csütörtök este azonban cáfolta ezt Lázár János.
Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévbe lépve enyhe ütemben növekedett, az ország több régiójában stagnáló vagy csökkenő aktivitás tapasztalható – derült ki az amerikai jegybank felméréséből.
Júniusban jelentős mértékben, 11,4%-kal esett a kriptopiac kapitalizációja. A DeFi teljes zárolt értéke (TVL) 8,7%-kal csökkent, az NFT-piac lejtmenete tovább folytatódott és a teljes kereskedelmi volumene, 26,2%-os hónapon belüli visszaesést követően, 46 millió dollárnál állt meg júniusban. A Binance Research közreadta legfrissebb kriptopiaci elem
A fogyásnál a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő – állítják egy friss tudományos kutatás készítői. Varga Dóra dietetikus szerint a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, ugyanakkor az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás.
A Meta Platforms tárgyalásokat folytat arról, hogy kisebbségi részesedést szerezzen a Ray-Ban napszemüvegeket is gyártó EssilorLuxotticában, írja a Bloomberg.
Orbán Viktor ismét reflektorfénybe került, miután a nagyhatalmak vezetőivel való találkozásainak komoly visszhangja lett a nemzetközi politikában. Magyarország miniszterelnöke sűrű napirendje során több országban járt békemissziója részeként. Július 5-én találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában, július 8-án Hszi Csin-ping kínai elnökk
Az amerikai Ortham és az európai eredetű Monosem által gyártott vetőgépek és kultivátorok esetében nem túlzás kijelenteni, hogy megmutatják a fejlődés irányát a gépgyártásban.
Összeomlóban van Joe Biden támogatottsága a saját pártjának elöljárói körében. Számolt be a Portfolio. Sajtóértesülések szerint Nancy Pelosi korábbi házelnök, a demokraták képviselőházi vezetője, Hakeem Jeffries és Chuck Schumer, a párt szenátusi első embere is jelezte az amerikai elnöknek, hogy nem hisznek novemberi győzelmében. A CNN arról ír, ho
Egy friss európai kutatás szerint az alacsony jövedelmű magyarok közel fele nem engedhette meg magának minden nap a húsos, halas vagy vegetáriánus ételt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származás
Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 milliárd forintot és ezzel az első félévi lakáshitel volumen már közel 10%-kal meg is haladja a 2023. év egészében felvett lakáshitelek összegét. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy fél év al
Varjú Szabolccsal, a Timac Agro Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a Timac Agro brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maxi
Az Európai Bizottság több mint hétmilliárd euró összegű uniós támogatásban részesít 134 közlekedési projektet, köztük kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 390,88 forintról 390,30 forintra gyengült 18.15 óra körül, napközben 389,47 forint és 391,13 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 404,15 forintról 403,63 forintra gyengült, míg a
Júniusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett. A Conference Board amerikai gazdaságra vonatkozó összetett indexe, a LEI (Leading Economic Index) júniusban az előző havi értékéhez képest 0,2 százalékkal, 101,1 po