2024. július 2. kedd

júl. 2
9:00
Ezermilliárdos mínuszt hozott össze Magyarország (Privátbankár)
A 7852 milliárd forintos bevételhez 9020 milliárdos költés társult.
júl. 2
9:00
Nagy meccs a Tesla és a BYD között, az amerikai vagy a kínai cég nyer? (Portfolio)
A gyengébb évkezdés után felpörögtek a BYD eladásai, a cég júniusban, a második negyedévben és az év első felében is új rekordokat ért el. A tisztán elektromos autók eladásai is nőnek, de a hibrideknél volt igazán markáns a bővülés.
júl. 2
9:00
Még várnunk kell a forint feltámadására: így alakult az árfolyam kedd reggelre (Pénzcentrum)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 2
9:00
Zuhannak az élelmiszerárak Magyarországon, de még mindig „fájdalmas” a bolti bevásárlás (Agrofórum)
Vége a kötelező akciózásoknak, pedig az élelmiszerek árai sokunk számára még mindig elképesztő magasságokban járnak. A csúcson viszont már túljutottak, nagy kérdés viszont, hogy meddig folytatódik a csökkenő trend.
júl. 2
9:02
Szétvágnák az adórendszert is, csak legyen növekedés (Portfolio)
Adócsökkentést, a bürokratikus terhek csökkentését, valamint az állami támogatások visszavágását javasolt a Bundesbank elnöke, Joachim Nagel, hogy beindítsák a német gazdaságot.
júl. 2
9:06
Csökkent a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya (Infostart)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 2
9:06
Vallott a Revolut (Privátbankár)
Jelentősen nőtt a Revolut bevétele és a nyereség is. A haszonkulcs 19 százalékos.
júl. 2
9:06
BYD: sikersztori a büntetővámok árnyékában (vg.hu)
A BYD nem egészen harminc év alatt elérte azt, amihez a világ nyugati felén általában ennek minimum a duplája kell.
júl. 2
9:06
Átvette a Műegyetem rektori láncát Charaf Hassan (Gyártástrend)
Sulyok Tamás köztársasági elnök Charaf Hassan egyetemi tanárt, a Bme Villamosmérnöki és Informatikai Kar eddigi dékánját július 1-jei hatállyal kinevezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Bme) rektorává. Charaf Hassan rektori megbízatása 2024. július 1-jén kezdődik és öt évre szól. A köztársasági elnök határozata a rektori megbízásr
júl. 2
9:12
BÉT: a történelmi csúcs után jöhet a visszaesés (Pénzcentrum)
Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Hétfőn a BUX 193,44 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 72 288,23 pontos történelmi csúccsal zárt.
júl. 2
9:12
Egyre nagyobb hatalomra tesz szert a Brics - Aggódhat a Nyugat? (vg.hu)
Irán és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozása révén megnőtt az országcsoport befolyása a Perzsa-öböl felett.
júl. 2
9:12
Hatalmas befektetést kap a Kifli.hu (MMonline)
A Rohlik Csoport („Rohlik”), a hazai Kifli.hu márka tulajdonosa, az élelmiszer-kiskereskedelem technológiai és online élelmiszerkereskedelem európai vezetője 170 millió dollár (160 millió euró) friss növekedési tőkét kap. A beruházást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezette a meglévő befektetők, a Sofina, az Index Ventures, a Quad
júl. 2
9:18
Gyengült kedd reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 2
9:18
Így indult a felborult 2024-es költségvetés (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4%-a volt a kormányzati szektor 2024 első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb - közölte kedd reggel a KSH.
júl. 2
9:18
Hatalmas a dugó az M0-áson (vg.hu)
Csaknem tíz kilométeres a torlódás az M0-son az M1-es felé Dunaharasztinál aszfaltozás miatt.
júl. 2
9:18
800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák (Telex)
Az egész országban egyre kevesebb a cukrászda.
júl. 2
9:24
A dolgozó orvosok száma Magyarországon 2005 és 2023 között (HR Portál)
A pandémia utáni mélypontot követően ismét megállapítható, hogy az orvosok száma növekvő tendenciát mutat az elmúlt években. 2023-ban 42 065 orvos dolgozott az MTI és a KSH infógrafikája alapján, mely a 2019-es szintet is meghaladva új rekordnak számít.
júl. 2
9:24
Késésben a magyar nyugdíjreform: fontos határidő közeleg, ezt kéri az államtól az EU (Pénzcentrum)
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, RRF előirányozza nyugdíjreformot - emlékeztetett hírlevelében a NyugdíjGuru. A kormány 3 szakaszt fogalmazott meg korábban a reformok végrehajtására, ebből kettőnek le kellett volna zárulnia. A következő határidő 2025. március 31-e: ekkor lépne hatályba a nyug
júl. 2
9:24
Látványos visszavonulót fújnak a globális befektetési bankok Kínában (Portfolio)
Az elmúlt években látott legnagyobb mértékű létszámcsökkentést hajtották végre tavaly a nyugati bankok Kínában, miután a piaci lassulás visszahatott a profitra is – írja a Financial Times.
júl. 2
9:24
Orbán Viktor Kijevbe utazott (Márkamonitor)
Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból.   A megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége. Or
júl. 2
9:24
Az MNB iránymutatásaival összhangban gyors ütemben zajlik az Apple incidensben érintettek kártalanítása (Növekedés)
Az Apple-nél és a külföldi pénzügyi szolgáltatójánál felmerült technikai probléma miatt az elmúlt héten jelentős számú hazai ügyfélnél történt jogosulatlan kártyás tranzakció. Az MNB határozott fellépésének és aktív közreműködésének hatására folyamatban van az érintettek teljeskörű kártalanítása. Amennyiben valaki még nem kapta meg a jogosulatlan t
júl. 2
9:24
Az egészséges életmód népszerűsítése érdekében támogat közpénzzel egy rúdtáncos stúdiót Rogán minisztériuma (Forbes)
A stúdió és az annak működtetése érdekében bejegyzett sportegyesület vezetője a Fidesz parlamenti frakciójának munkatársa volt.
júl. 2
9:24
1068 milliárd forintos hiány jött össze a kormányzati szektorban az év első negyedévében (Telex)
Ez a GDP 5,4 százaléka, de jobb eredményt jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
júl. 2
9:26
Nagyon nagy dobás lehet az iPhone 16 (Portfolio)
Idén ősszel mutatja be az Apple a legújabb telefonját, az iPhone 16-ot, amivel kapcsolatban már sok találgatás napvilágot látott. Az amerikai cég chiprendelései alapján az Apple arra számít, hogy többet adnak el a iPhone 16-ból, mint a 15-ösből, írja az Apple Insider.
júl. 2
9:27
Gyengült kedd reggelre a forint (TőzsdeFórum)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése kedd reggel hét órakor 395,29 forinton állt az előző este hat órai 394,63 forint után. A dollár jegyzése 368,40 forintra ment fel 367,95 forintról, a svájci franké pedig 407,49 forintra 407,05-ről. Ke
júl. 2
9:30
Mutatjuk, milyen az árpa és a búza hozama Békés vármegyében (Agroinform)
A csapadék nem jött jókor a gazdáknak.
júl. 2
9:30
Több száz eurós kártalanítást kaphatsz, ha késik vagy törlik a repülőjáratod - Mutatjuk, hogyan (Portfolio)
Elkezdődött a nyári utazási szezon, ennek megfelelően megszaporodtak a légijáratok jelentős késéseiről, törléseiről szóló hírek. Erre reagálva a Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatást adott ki arról, milyen jogok illetik meg őket, ha a járatukat törlik, vagy annak indulása jelentősen – legalább 2 órát meghaladóan – késik, függetlenül a késé
júl. 2
9:30
Lejtőre került a BÉT, ismét gyengül a forint (vg.hu)
A forint ismét gyenge oldalát mutatja.
júl. 2
9:30
Több doktorandusz, nagyobb ösztöndíjjal (Magyar Mezőgazdaság)
A Mate célja a minőségi doktorandusz képzés támogatása, biztosítva a kutatók számára az utánpótlást. Az ösztöndíjak bővítése sikeres volt, ami a pályázók számának növekedésében is megmutatkozik.
júl. 2
9:30
Oroszország kriptobányászati kapacitása akár 6,9 GW-tal is növekedhet (BitcoinBázis)
Oroszország kriptobányászati kapacitása jelentős növekedés előtt áll, állítja az ország hálózatüzemeltetője. Az orosz TASS hírügynökség jelentése alapján miderről Andrey Katayev, az Orosz Energia Rendszerüzemeltető Energia Piacok és Külső Kapcsolatok igazgatója beszélt, aki szerint a kapacitás további 6,9 gigawattal (GW) bővülhet. Katayev bejelenté
júl. 2
9:32
Kötelező akció: bejlentette a Lidl, milyen árak lesznek a boltokban (vg.hu)
A kötelező akciók kivezetése után vált kérdéssé, hogyan változnak az árak a boltokban.
júl. 2
9:36
Esnek a tőzsdék (Portfolio)
Ázsiában ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában esnek a tőzsdék. A mai napon is érkeznek fontos gazdasági események, délelőtt Európából érkezik inflációs adat, délután pedig amellett, hogy Christine Lagarde és Jerome Powell jegybankelnökök is megszólalnak, Amerikából munkaerőpiaci adat is érkezik.
júl. 2
9:36
Foci-Eb 2024: meglepetéscsapatok rangadója jön kedden, két szomszédunk is pályára lép (vg.hu)
Folytatódnak a nyolcaddöntők a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságon.
júl. 2
9:36
Mulcsozó, fűkasza és bálázó mozgógépes bemutatója Mezőfalván (Agrárágazat)
Mulcsozás, kaszálás és bálázás gépi munkáit láthatták az érdeklődők Magyarország legnagyobb szántóföldi gépbemutatóján.
júl. 2
9:36
MNB: Aki még nem kapta vissza az Apple által tévesen levont pénzt, forduljon a bankjához (Telex)
Zajlik az ügyfelek kártalanítása.
júl. 2
9:38
Gyengül a forint (Portfolio)
Tegnap jól indult a forint számára a hét, de ma reggelre visszatért a 395 környékére az euróval szemben, ahogy az előző hetekben mindig. Ma délelőtt kis gyengülést látunk. A mai fontos események kibillenthetik a jegyzést.
júl. 2
9:40
Az EKB döntéshozója kiáll a második kamatcsökkentés mellett (Portfolio)
Az Európai Központi Bank következő kamatcsökkentése még viszonylag könnyű döntés, de a további lépések csak akkor következhetnek, ha az infláció egyértelműen a 2%-os cél felé tart - mondta Pierre Wunsch, az EKB döntéshozója egy interjúban – írja a Reuters.
júl. 2
9:42
Meglepetésre Orbán Viktor Kijevbe látogatott (Piac és Profit)
Az ukrán elnökkel is találkozik.
júl. 2
9:42
Elszálltak az árak, luxus lett Magyarországon a fürdőzés (Portfolio)
Az elmúlt évben Magyarországon a fürdőbelépők ára jelentős, 18-20 százalékos növekedést mutatott, amit az idei évben egy kisebb mértékű, 8-10 százalékos drágulás követett. Albel Andor, a Dél-Alföld Termálklaszter elnöke a Népszavának elmondta, hogy egyes esetekben az áremelkedés elérte a 18 százalékot is.
júl. 2
9:42
800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák (HR Portál)
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
júl. 2
9:42
Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
A nyitást követően a Telekom vezetésével esnek a hazai blue chipek.
júl. 2
9:44
Apple-botrány: az MNB odapirított, és most boldog (Portfolio)
Az Apple-nél és a külföldi pénzügyi szolgáltatójánál felmerült technikai probléma miatt az elmúlt héten jelentős számú hazai ügyfélnél történt jogosulatlan kártyás tranzakció. Az MNB határozott fellépésének és aktív közreműködésének hatására folyamatban van az érintettek teljeskörű kártalanítása. Amennyiben valaki még nem kapta meg a jogosulatlan t
júl. 2
9:48
Csökkenéssel indulhat a kereskedés (ProfitLine)
Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BUX 193,44 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 72 288,23 pontos történelmi csúccsal zárt.
júl. 2
9:48
Milliárdokat vont le az Apple a bankszámláinkról – még nem mindenki kapta vissza a pénzét (vg.hu)
Gyors ütemben zajlik az Apple-incidensben érintettek kártalanítása, azonban még nem mindenki kapta vissza a pénzét. A jegybank továbbra is várja a panaszok beérkezését.
júl. 2
9:54
Vaskos hiány jött össze az első negyedévben (Piac és Profit)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. I. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 2
9:54
A nap kérdése: harmadik országbeli vendégmunkás kiküldhető-e Németországba dolgozni? (Adózóna)
A megváltozott és aktuális harmadik országbeliekre vonatkozó foglalkoztatási szabályok lehetővé teszik bármilyen konstrukcióban, hogy Magyarországon vendégmunkás, tartózkodási vagy egyéb engedéllyel bejövő, harmadik országbeli munkavállaló kiküldetés vagy bármi egyéb formában Németországban vállaljon tovább munkát? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Du
júl. 2
9:54
Furcsa dolog terjed a kínai fiatalok körében, extrém spórolásba kezdtek (Portfolio)
A pandémia utáni időszakban világszerte megfigyelhető volt a "bosszúköltekezés" jelensége (például bosszúutazások, amit a kínaiak magas szinten műveltek), amikor az emberek a korlátozások feloldása után impulzívan vásároltak és utaztak. Azonban Kínában most egy merőben ellentétes trend van kibontakozóban: a bosszúmegtakarítás - írta meg a Cnbc.
júl. 2
9:54
A Mindennapok Bajnokai: országos összefogás a paralimpiai sportolók támogatására (Márkamonitor)
A P&G nemzetközi szinten 12. éve kiemelt támogatója az olimpiai és paralimpiai játékoknak, és idén egy olyan programot hívott életre a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közösen, amely a magyar paralimpikonok fizioterápiás kezelését támogatja.   A hazai paralimpiai sportolók az elmúlt években rendkívül figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak. A jelen
júl. 2
10:00
Nagy nap ez a vidéki cukrászdák életében (Infostart)
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme – hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.
júl. 2
10:00
Föld alatti szén-dioxid tárolót építhet Szlovákia az RRF-pénzvesztés elkerülése érdekében (Portfolio)
Azért, hogy elkerülje a helyreállítási támogatások egy részének elveszítését, a szlovák kormány azt mérlegeli, hogy egy föld alatti szén-dioxid tárolót épít az ország klímavállalásainak teljesítése érdekében, és így nem kényszerülnének az ipari kibocsátók sem további technológiai átalakításokra – írja az EurActive. A terv lényege, hogy 300 milliót

Keresés