A jegybank két szerzője szerint a bankoknak nem érdemes nagyobbat emelniük a díjaikon, hanem kisebb emelés és a használat ösztönzése javasolt a nagyobb haszon érdekében. Grafikonokon mutatták be, mennyivel emelkedtek a banki költségek, illetve összegzésük figyelmeztetés is a magyar bankoknak a külföldi piaci szereplők egyre nagyobb térhódítása miat
Keleti szomszédaink nem lehetnek elégedettek az idei kukoricával: Ukrajnában a termés harmada veszhet oda, Romániában a vetések 15–30 százaléka „sült meg” a kánikulában.
Budapesti metróvonalakban mérhető a dugipénz, a nemrégiben nyitott pénzeszsákok értéke ezermilliárdos nagyságrendben mozog. Mi történt? Már 1452 milliárd forintnyi vagyont rejtenek azok a magántőkealapok, amelyek a NER csúcsfejeihez, Mészáros Lőrinchez, Szíjj Lászlóhoz, illetve Tiborcz István és Matolcsy Ádám köreihez tartoznak – szúrta ki a Válasz
Tombol a kánikula, beindult a nyaralási szezon, a tulajdonosok megnyitották a hétvégi házakat. De mi a megoldás, ha hűvösre fordul az idő akár csak pár napra is a nyári hónapokban? A szakértők kiemelik a megfelelő teljesítményű és energiatakarékos berendezések fontosságát, valamint a rendszeres karbantartás szükségességét a hosszú távú működés érde
A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Felpöröget a klíma- és ventillátor-eladások az év legmelegebb napjaiban. Ezek a termékek fogytak a legjobban. Mi történt? A klímák eladása a múlt hétfőn, a ventilátoroké pedig múlt hét kedden érte el a csúcsot az eMAG-nál – adta a Forbes.hu tudtára a cég. Az eMAG ügyfelei idén július 16-án rendelték a legtöbb szobai ventilátort a webáruháztól
2024. július 22. Marosvásárhely: A Pénzmúzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös szervezésében létrejött a Fejedelmek aranya – Uralkodói reprezentáció Erdélyben című vándorkiállítás elsőként Csíkszeredán mutatkozott be, majd július 22-én második helyszínére: Marosvásárhelyre érkezett.
Első blikkre eszementnek tűnhet az örökéletű blokkláncok koncepciója, de igenis kivitelezhető az ötlet és hasznosabb mint gondolnánk. A mai technológia lehetővé teszi, hogy több ezer évig megőrizzük az adatokat nulla energiafelhasználás mellett, a jövő technológiája pedig biztosíthatja, hogy Satoshi víziója örökké fennmaradjon. A hosszú távú adattá
Gondolkoztál már azon, milyen hangja lehet egy festménynek? A Modem és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A Sonart projekt interaktív élményét a Művészetek Völgyén próbálhatja ki először a nagyközönség.
A kriptopiac első féléves erős teljesítménye és az innovációk sora azt mutatja, hogy a tőzsde nem csupán túlélte a nehézségeket, hanem jelentős növekedést és fejlődést is képes volt felmutatni. Az intézményi befektetők fokozott érdeklődése, a technológiai fejlesztések és az új piaci szektorok megjelenése mind azt jelzi, hogy a piac továbbra is dina
A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban.
Hat televízió és stream szolgáltatásra készülő alkotás gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. Folytatódik a Kecskemétfilm Cigánymesék sorozata, portréfilm készül Illés Fanni paralimpikonról és dokumentumfilm Mándoki Lászlóról. Összesen 352,1 millió forinttal támogat újabb alkotásokat a Nemzeti Filmintézet a legújabb döntés alapján
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után a bérlés helyett a lakásvásárlás kérdése is előkerül azoknál a családoknál, ahol van elegendő saját erő egy lakáshitel felvételéhez. A dilemma a saját keresettel rendelkező fiatalok esetében is rendszeresen felmerül.
Újabb interjút adott tegnap, hétfőn este Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Telex című lapnak. A beszélgetés során szóba került az a Radnai Márk is, akiről szombaton jelentette be Magyar, hogy már egy ideje a párt egyik alelnöke. Radnai nem csak a tévésorozatairól és színházi darabjairól vált ismertté, de arról is, hogy több újságíróval, Koltai Ta
Ha betegség ér el minket, az megviseli a szervezetünket, de akár a lelkiállapotunkat is. Nem is beszélve arról, ha gyermekeinket éri el valamilyen kórság. Ráadásul ez sokba is kerülhet nekünk anyagilag is.
A jövő tisztán elektromos, viszont úgy tűnik, hogy ez a jövő egyre távolabbra tolódik, a fordulóponttól, amikor szélesebb tömegek választanak elektromos autót, jó néhány évre vagyunk. Ezért a hagyományos autógyártóknak két vasat kell a tűzben tartani: fejleszteni kell a mostani benzines/dízel autóikat, és minél több pénzt keresni rajtuk, amiből fel
Mióta Joe Biden amerikai elnök visszalépett a Fehér Házért folytatott versenytől, helyettese, Kamala Harris először beszélt kampánycsapatával. Nagy valószínűséggel ő indul a demokraták színeiben majd Donald Trump republikánus jelölt ellen a novenberi válsztáson. "Ez egy hullámvasút volt, és mindannyiunkban nagyon vegyes érzelmek vannak" – szögezte
Paraguay folytatja a kripto hotspotként való megjelenését, mivel a kanadai bányászati óriás, a Hive Digital hétfőn bejelentette, hogy Bitcoin-üzemeltetést tervez nyitni a dél-amerikai országban. A vállalat hétfői közleményében azt írta, hogy találkozott az ország elnökével, Santiago Peñával a tervezett projektről: egy 100 megawattos üzemről van szó
Magyarország véglegesítette megállapodását az amerikai Axiom Space-szel, miszerint a második magyar űrhajóst a vállalat soron következő Ax-4-es missziójával bocsájtják fel a világűrbe.
Magyarország és Szlovákia együtt konzultációs eljárást kezdeményezett az Európai Uniónál Ukrajnával szemben. Az ország váratlan és barátságtalan lépése miatt, amellyel részlegesen leállították a hazánkba irányuló kőolajszállítást. Közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben tegnap. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közlem
Nem jön létre a Google anyacége, az Alphabet eddigi legnagyobb, 23 milliárd dolláros akvizíciós ügylete, a felhő biztonsági megoldásokat szállító izraeli Wiz startup cég visszautasította a felvásárlási ajánlatát. Assaf Rappaport, a Wiz vezérigazgatója az alkalmazottaknak hétfőn küldött üzenetében az állt, hogy a vállalat nemet mondott a vételi aján
Barátkoznunk kell a munkatársainkkal? Egyesek úgy vélik, hogy a munkahelyi barátságok nem helyénvalók, míg mások biztosak abban, hogy a kollégák között életre szóló barátokra lehet találni. A munkatársakkal való szocializálódás igencsak felemelő tud lenni egy nagyon fárasztó munkahét közepén, ugyanakkor a mérgező kollégák bármikor ellenünk fordulha
Az MVM személyre szabott energetikai tanácsadással, naprakész ismeretekkel rendelkező energetikai tanúsítói csapattal segíti az Otthonfelújítási Programban pályázni vágyókat, és utólagos pénzügyi hozzájárulást nyújt a pályázati saját forráshoz - közölte az MVM Otthon Plusz Zrt. pénteken az MTI-vel .
Az elmúlt évekhez viszonyítva több ponton is javult a magyarok pénzügyi helyzete: nőtt azok száma, akiknek marad valamennyi pénzük a hónap végén és csökkent azok száma, akik semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance - IPF) megbízásából készült reprezentatív kutat
A Freedom c. dalban, ami a 2020-as BLM tüntetések kapcsán vált híressé, egy Grammy-díjas amerikai rapper is közreműködik. Mi történt? Kamala Harris alelnök a kampányközpontban tett első hivatalos látogatásán bevonuló-zeneként Beyoncé Freedom című dalát használta. Egy Harrishez közel álló forrás a CNN-nek elmondta, hogy kampánycsapat engedélyt kapot
Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Ganzair Kompresszortechnika Kft. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,246 milliárd forint költségvetésű projekt keretében - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Egyesület alkalmi feladatokra megbízási szerződéssel foglalkoztat magánszemély fordítókat. Mivel a megbízó és a megbízott távol vannak egymástól, a megbízó e-mailben küldené meg az által aláírt szerződést a megbízottnak, aki ezután aláírva, szintén e-mailben küldené azt vissza. A teljesítési igazolással kapcsolatban is így járnának el. Esetleges el
A Porsche árfolyam rekord mértékben esett, miután a luxusautó-gyártó kénytelen volt csökkenteni az idei évre vonatkozó előrejelzését alkatrészhiánya miatt, ami egyes modellek gyártásának leállításához vezethet - jelentette a Bloomberg.
A szamárköhögést baktérium okozza, antibiotikummal jól kezelhető, általában enyhe tünetekkel jár. A várandós kismamáknak javasolt az emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi.
Az elmúlt évekhez viszonyítva több ponton is javult a magyarok pénzügyi helyzete: nőtt azok száma, akiknek marad valamennyi pénzük a hónap végén és csökkent azok száma, akik semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance - IPF) megbízásából készült reprezentatív kuta
Az elmúlt évekhez viszonyítva több ponton is javult a magyarok pénzügyi helyzete: nőtt azok száma, akiknek marad valamennyi pénzük a hónap végén és csökkent azok száma, akik semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance - IPF) megbízásából készült reprezentatív kutat
A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama kedd délelőtt a 390-es lélektani határ alatt körül cirkált, kérdés, ott is marad-e azt követően, hogy délután 2 órakor lehull a lepel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntéséről. A tőzsdéken nincs egyértelmű irány, az újabb rekordszintre jutott BUX a maga enyhe emelkedésével a jobbak közé tartozik, há
Július közepén a blockchaincenter.net oldalon elérhető Altcoin Season Index (ASI) emelkedni kezdett, elérve a 46-os csúcsot és megközelítve a jelentős 75-ös küszöbértéket. Azóta azonban az ASI pontszáma 24-re esett vissza, ami azt jelzi, hogy az altcoinok hatalmas hozamának időszaka még távolabb van. A Bitcoin az altcoinok fölé emelkedik Jó ideje m