Mintegy 500 millió dolláros veszteséget okozott a Delta Air Lines számára a CrowdStrike hibás szoftverfrissítése, amely következtében globális informatikai káosz alakult ki - írja a Bloomberg.
A német Fendt éppen a napokban ünnepelte, hogy legördült a gyártószalagról a 100 ezredik 700 Vario traktoruk. De lehet, hogy egy nagyobb meglepetés is készülőben van náluk.
Jóllehet a hibás CrowdStrike-frissítés világszinten széleskörű informatikai leállásokat okozott, a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET szakértői azt javasolják, hogy továbbra is fontos a hibajavítások és a szoftverfrissítések végrehajtása.
Júliustól megújult az OMV VIVA gasztronómiai kínálata: Bicsár Attila, a Sauska 48 kreatív séfje két nyárias ízvilágú szendviccsel rukkolt elő. A Gyömbéres-barackos csirke szendvics és a Grillpadlizsános kapros-fetakrémes ciabatta érkezése mellett a közönségkedvenc Vivafan szendvicset is átalakították. A nyári italkínálatban pedig klasszikus olasz A
Felülvizsgálta az Opus Global hitelminősítését a Scope Ratings a Növekedési Kötvényprogramhoz kapcsolódóan, a hitelminősítő megerősítette a korábbi besorolást, ami négy fokozattal van az MNB által elvárt szint felett – áll az Opus közleményében.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának munkatársai a 2024. évi nyári olimpiai játékok alkalmából összegyűjtötték azokat az olimpikonokat, akik feltalálóként is bizonyítottak.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a GINOP Plusz program részét képező Kkv technológia Plusz hitelprogram feltételei: a fix 0 százalékos kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások – közölte a Magyar Fejle
Oroszország elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára a bitcoin és más kriptovaluták használatát a nemzetközi kereskedelemben. A Retuers szerint Oroszország ezzel meg akarja kerülni a háború miatt kirótt nyugati szankciókat. A várhatón szeptemberben hatályba lépő rendelkezés által a kriptovaluták a nemzetközi kereskedel
A nyár rengeteg új lehetőséget teremt arra, hogy jobbnál jobb fotókat készíthessünk. Egyrészt a fényviszonyok is teljesen megváltoznak, másrészt többet utazunk, így számtalan kiváló képet lőhetünk. A Honor összeszedett pár tippet ahhoz, hogy ezek a lehető legjobbak legyenek.
Nominálisan is csökkent a Tesco Global Áruházak Zrt. bevétele a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti pénzügyi évükben. A cég komoly veszteséget hozott össze a friss jelentésük szerint.
Annak ellenére jól fogytak a hitelek júniusban, hogy a lakáskölcsönök kamatai egy év csökkenés után újra emelkedni kezdtek. Az olcsóbbá váló személyi kölcsönöket továbbra is viszik, a babaváró iránti érdeklődés azonban mérséklődni látszik – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Nőtt a Lidl Magyarország Bt. bevétele és nyeresége is a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti pénzügyi évben. A jelentést szerdán tette közzé a cég.
A Visa, az olimpiai és paralimpiai játékok globális fizetéstechnológiai partnere nemrég bejelentette a 2024-es párizsi játékokra készülő 147 Team Visa sportoló végső névsorát, köztük Milák Kristóf olimpiai bajnok magyar úszóval. A Visa most azt is elárulja, hogyan kapcsolódhatnak a leginkább a szurkolók a 2024-es párizsi játékok szelleméhez, akár a
Júliusban a várt stagnálás helyett gyorsult a fogyasztói árindex emelkedésének üteme az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán publikált előzetes becslése alapján.
A MediaMarkt és az Opinio reprezentatív online kutatása a hazai mobiltelefon beszerzési szokásokról kérdezte a lakosságot. A többségünk akkor vesz új telefont, ha az előző meghibásodik, 200 ezer forint körüli összeget szánnak vásárlásra, valamint fontos szempont a márka és a kamera. A felmérésből kiderül az is, hogy a fiatalok egyre
A Terra blokkláncot szerda reggel leállították, miután egy exploit során több millió dollár értékű tokent ürítettek ki a támadók. A Terra egy tweetben közölte, hogy a blokklánc a 11430400 blokk magasságában leáll, hogy a validátorok egy „vészhelyzeti javítást” telepítsenek az exploit kezelésére. A blokklánc leállását követően a hálózat a Terra twee
Az augusztus 20-ai munkaszüneti naphoz kapcsolódó munkarendváltozás miatt változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatainak nyitvatartása augusztus 2-án, 3-án és 19-én – közölte a NAV az MTI-vel szerdán.
Keményen odamondogat egymásnak a Tisza Párt elnöke és Pulai András, a piac- és közvéleménykutató cég vezetője, miután az Index leközölte a Publicus Intézet által készített kutatás végeredményét Magyar Péter az Ötkertben történt incidensének vagy például az európai parlamenti mandátum felvétele körüli fordulatának megítéléséről. Magyar Péter beszólt
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a GINOP Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei. A fix 0%-os kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások.
A több piacra kiterjedő megállapodást kötött az BYD és az Uber, melynek értelmében a BYD kedvező árak mellett kedvező finanszírozási megoldásokat is kínál az Uber-sofőröknek. A két cég abban is megállapodott, hogy együttműködik a BYD önvezető technológiáinak fejlesztésében; ezek a technológiák az Uber hálózatában használt autókban jelennek majd meg
Csaknem 90 magyar élelmiszert díjaztak idén a világ egyik legnagyobb és legszigorúbb gasztronómiai versenyén, a Great Taste Award-on. A kézműves élelmiszerek versenyén a Csíz Sajtműhely Baracskai öreg sajtját és a Nativus szarvasgombás szarvas szalámiját a legmagasabb elismerésnek számító 3 csillaggal díjazták.
Nőtt a Lidl Magyarország Bt. bevétele és nyeresége is a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti pénzügyi évben. A jelentést szerdán tette közzé a cég.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a vastag- és végbélrák (CRC) kimutatására szolgáló vérvizsgálatát. A tesztet 45 éves és idősebb felnőttek számára engedélyezték, akiknél átlagos kockázat áll fenn a vastagbélrák kialakulására. Az FDA döntése azt követően született meg, hogy egy tanácsadó bizottsági testület 2024 máju
Az autóipari részleg egyébként évekkel ezelőtt kivált a Recaro csoport többi tagjáról, és 2020 óta a Raven Acquisitions befektetési cég kezében van, ami azt jelenti, hogy a vonat-, repülő- és játékülések gyártásáért felelős Recaro üzletágakat nem érintik a problémák a vállalatnál.
2024. első fél évében 6027 új lakás épült, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ami ugyancsak 18 százalékkal maradt el a 2023. azonos időszakitól - ismertette szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A piaci emelkedést vezető nagy technológiai cégektől az eddig lemaradó, hagyományos szektorok és a kisebb kapitalizációjú papírok felé fordultak a befektetők júliusban. A befektetési alapokat kezelő hazai portfóliómenedzserek azonban nem fékeznek: két éve nem látott mértékű részvényt tartanak, miközben a pénzpiaci eszközök még sosem voltak ilyen al
A nyári időszakra tervezett teljes kikapcsolás megalapozza a második félév és az év végi hajrá teljesítőképességét, főként az értékesítésben dolgozók számára, azonban sokan nem tudnak akkor sem leállni a munkával, amikor éppen szabadságon vannak – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A nyár
A 2022. évi 1919 milliárd árutonna-kilométer után 2023-ban 1857 árutonna-kilométer volt a közúti áruszállítás teljesítménye az Európai Unióban, ami 3,2 százalékos visszaesést jelent.
Az új baromfi állatjóléti támogatások megjelenésével szükségessé vált az állatok és a keltetésre szánt tojások szállítása során kötelezően használandó BIR szállítólevél adattartalmának bővítése. A jelenleg használatban lévő szállítólevéltömbök továbbra is felhasználhatók, de gyártásuk már megszűnt – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság
A brit banki licenszt is megszerző Revolut hihetetlen sikereket ért el az elmúlt években. A cég ezzel az egyik legnagyobb crowdfunding sikertörténetté vált. A vállalat 2016-os Series A tőkebevonásának idején nyitotta meg a lehetőséget magánbefektetők számára, akik közül 433-an döntöttek úgy, hogy hisznek a vállalat jövőjében. Ők most, nyolc évvel k
Eddig több mint 3400 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a mostanáig beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét, mintegy 16 milliárd forintot fedik le – jelentette be közösségi oldalán az Energiaügyi Minisztérium.