A Kárpát-medencei magyar cégeknek idén is kapcsolatépítési lehetőséget kínál a Xi. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferencia, amelynek társrendezője a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.
2024. júniusban az ipari termelői árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 0,2 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítéséi 4,2 százalékkal növekedtek – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Idén 1,8-2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig a 3,5 százalékos növekedés mindenképpen elérhető - mondta a pénzügyminiszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
A nyomtatványon szereplő új rovatok kitöltése nem kötelező, azonban az adatok hibátlan megadása az állatjóléti támogatás igénylése esetén a támogatás elnyerésének feltétele.
Augusztus 1-jén megkezdődik annak a 13 millió tankönyvnek a kiszállítása az iskolákba, amelyek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) üllői raktárában várakoznak jelenleg - mondta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szerdán Üllőn.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a GINOP Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei: a fix 0 százalékos kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások - közölte a Magyar Fejle
A kutyák sok mindent megéreznek. Azt már korábban is tudtuk, hogy kiszagolják az ember stressz-szintjét, de az is kiderült, hogy az ember lelki labilitása, stresszelése is kihat a kutya viselkedésére.
Nem változtatott a jegybank a kamatokon, de kinyitotta a kaput a szeptemberi kamatcsökkentés előtt. A közleményben már nem csak az inflációs kockázatokról van szó, hanem arról is, hogy a jegybanknak mindkét mandátumának eleget kell tennie és ezért mindkét irányú változásokra kell már figyelniük.
Az Európai Bizottság a múlt hét óta vizsgálja az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyét - közölte az uniós végrehajtó testület az X közösségi oldalon szerdán.
Együttműködési megállapodásokat kötött a BYD és az Uber, hogy segítsék az elektromos közlekedés térnyerését világszerte - közölte a BYD szerdán az MTI-vel.
Magyar kutatók vizsgálata szerint több kockás sikló van a városias tóparti településeken. Ennek oka, hogy az ember által létrehozott mesterséges felületek miatt nagyobb biztonságban vannak a hüllők a rájuk vadászó ragadozóktól, valamint hogy nagyobb mennyiségű és jobb minőségű táplálékforrás érhető el számukra - tudatta a HUN-REN Magyar Kutatási Há
A Lidl Magyarország idén 12. alkalommal szervezte meg Telitálka kampányát, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára és minőségi állateledellel hozzájáruljon a menhelyi kisállatok ellátásához. Az áruházlánc vásárlói segítségével idén több mint kilenc tonna, mintegy ötmillió forint értékű állateledellel támogatja a NOÉ Állatotthon
Eddig több mint 3400 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a mostanáig beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét, mintegy 16 milliárd forintot fedik le - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az Európai Bizottság a múlt hét óta vizsgálja az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyét - közölte az uniós végrehajtó testület az X közösségi oldalon szerdán.
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/31. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 289 millió forint lesz a tét a skandin.
Fekete katonalégy lárvájának előállításával foglalkozik egy magyar vállalkozás, amely állatitakarmány-adalékot és a mezőgazdaságban használható hatékony talajjavító anyagot hoz létre.
Együttműködési megállapodásokat kötött a BYD és az Uber, hogy segítsék az elektromos közlekedés térnyerését világszerte - közölte a BYD szerdán az MTI-vel.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a GINOP Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei: a fix 0 százalékos kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások - közölte a Magyar Fejle
2024 I. félévében 6027 új lakás épült, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól.
Magyar kutatók vizsgálata szerint több kockás sikló van a városias tóparti településeken. Ennek oka, hogy az ember által létrehozott mesterséges felületek miatt nagyobb biztonságban vannak a hüllők a rájuk vadászó ragadozóktól, valamint hogy nagyobb mennyiségű és jobb minőségű táplálékforrás érhető el számukra - tudatta a HUN-REN Magyar Kutatási Há
Fekete katonalégy lárvájának előállításával foglalkozik egy magyar vállalkozás, amely állatitakarmány-adalékot és a mezőgazdaságban használható hatékony talajjavító anyagot hoz létre.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a GINOP Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei: a fix 0 százalékos kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások - közölte a Magyar Fejle
A kormány az elmúlt tíz évben több mint ezermilliárd forintot fordított víziközmű fejlesztésre az ország egész területén, aminek eredményeként mára szinte minden háztartásban van egészséges ivóvíz, a szennyvízkezeléssel való ellátottság pedig meghaladja a 80 százalékot - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) víziközmű-ágazatért felelős államtitká
Az Európai Bizottság a múlt hét óta vizsgálja az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyét - közölte az uniós végrehajtó testület az X közösségi oldalon szerdán.
Eddig több mint 3400 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a mostanáig beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét, mintegy 16 milliárd forintot fedik le - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Első alkalommal lépett elő idén az Európai Unió, illetve Belgium fő energiaforrásává is a szél- és a napenergia - jelentette kedden a belgiumi hírügynökség az Ember független globális energetikai agytrösztre hivatkozva.
Fekete katonalégy lárvájának előállításával foglalkozik egy magyar vállalkozás, amely állatitakarmány-adalékot és a mezőgazdaságban használható hatékony talajjavító anyagot hoz létre.
Félidejéhez érkezett az amerikai gyorsjelentési szezon. Az S&P500 vállalatai közül ma reggelig 259 tette közzé az eredményét, s úgy tűnik, hogy összeségében nem kell szomorkodni.
A Duna House Group új üzletága, a DH Energy az ügyfelek egyablakos kiszolgálása érdekében a nagymúltú és országos lefedettséggel rendelkező LEHEL Cégcsoporttal kötött stratégiai partnerséget. Az együttműködésnek köszönhetően a DH Energy szakértői által a lakossági és kisvállalati ügyfelek számára kínált energiahatékonysági megoldások megvalósulását