A Cannes-i Fesztiválra sok okból látogatnak el a kreatív iparágak prominens képviselői. Most ennek a szociokulturális aspektusait tegyük félre a social feedek élő tudósításaiba, és zoomoljunk rá arra, ami kiolvasható a programból, hogy hová vezet a reklám útja és milyen reménnyel szolgálhat a creator economy, ami sosem volt ennél fontosabb. Nem vol
2021-hez képest minden országban csökkent azon munkavállalók aránya, akik a ledolgozott napok legalább felében otthonról dolgoznak. Egyedül Horvátországban nőtt kismértékben.
A francia államháztartási helyzet aggasztó – derül ki a Cour des Comptes, az ország számvevőszékének nemrégiben kiadott jelentéséből. A Számvevőszék élesen bírálta az Attal-kormány középtávú előrejelzéseit, irreálisnak nevezve a kabinet konszolidációs céljait, mivel azok szerintük túlságosan optimista növekedési várakozásokon alapulnak. A jelentés
Kémiai reakciók dinamikájának atomi szintű számítógépes modellezésén dolgozik kutatócsoportjával Czakó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének docense. A közlemény szerint Czakó a munkatársaival a Magyar Tudományos Akadémia idén lezáruló, első Lendület-pályázatában olyan szimulációs módszereket és alkalm
A brit luxusipari óriáscég Burberry részvénye valósággal beszakadt, miután a társaság kiábrándító első negyedéves teljesítményt tett közzé, ezzel párhuzamosan profit warningot is kiadott, továbbá leváltotta vezérigazgatóját és szüneteltetést jelentett be az osztaléknál - írja a Cnbc.
A Tisza Párt alelnöke és EP-képviselője vasárnapi, Magyar Infó nevű online fogadóórája keretében bocsánatot kért a 444 stábjától, amiért olyannal vádolta meg az Uj Péter főszerkesztette lapot az Efott fesztiválon, amit a portál valójában nem tett. A politikus több más, médiával kapcsolatos kijelentést is tett az Efotton és a Magyar Infón.
A szlovák statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint júniusban nem változtak a fogyasztói árak havi szinten, így az éves inflációs ráta 2,1%-on állt. Ez az érték megfelel az elemzői várakozásoknak és három éve a legalacsonyabb szintet jelenti.
Ukrajna lefoglalt egy külföldi teherszállító hajót a Fekete-tengeren, Odessza régiója közelében, és őrizetbe vette a kapitányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített Moszkvának ukrán gabonát exportálni az oroszok által megszállt Krímből – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Sbu).
40 esetben indítottak vizsgálatot és 10 ügyet zártak le, érdekes dolgok derültek ki az elhíresült, nyírmártonfalvi lombkorona nélküli lombkorona sétányról is.
A Toncoin (TON) manapság eléggé trendivé vált, hiszen a folyamatos növekedés közepette átlépte a 32 millió felhasználót. A Notcoin (NOT) és a Hamster Kombat (HMSTR), a TON blokkláncon futó tap-to-earn játékok döntő szerepet játszottak a TON sikerében, ami a Toncoin árfolyamát a cikk írásának idején 7,51 dollárra vezette. A TON blokkláncot eredetile
A Donald Trump ellen hétvégén elkövetett sikertelen merénylet uralja a piaci hangulatot. A jelenleg uralkodó vélekedések szerint a merénylet jót fog tenni a volt republikánus elnök megítélésének, ami miatt növekedhetett annak valószínűsége, hogy az általa képviselt gazdaságpolitikai irányvonal alakuljon ki.
Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül. A felfedezésből késztermék lett.
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és háro
A 2024-es szezonban a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat szarvasi vetőmag-feldolgozó üzeméhez tartozó előállító területek több mint 75%-án címerező gépekkel zajlik a vetőmagkukorica címerezése.
Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőző
Madaraink többségének naponta akár többször innia és fürdenie is kell, ami az egyre szárazabb nyarakon és hómentes teleken mind nagyobb kihívást jelent számukra.
Az Opus Global a május 13-án bejelentett részvény-visszavásárlási programja keretében tovább vette törzsrészvényeit a tőzsdei kereskedésben - tudatta velünk a társaság.
Rossz hír: augusztus elsejétől 50 százalékkal, 4,5 ezrelékre nő a tranzakciós illeték, sőt, sajnos e különadó-jellegű teher körét ki is szélesítik, és más pontokon is lesz illetékemelés, írja honlapján a Bankmonitor.hu. Emiatt első körben augusztustól, majd októbertől a sokat bankoló, illetve devizát (is) utaló/váltó kis- és középvállalkozások éves
2013-as szintre csökkent vissza 2023-ra a kutatási és kísérleti fejlesztési ráfordítások aránya GDP százalékában. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2024. július 12-én egy beruházás átadásán fontos feladatnak nevezte a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítását, a hozzáadott érték növelését, a technológiai színvonal fejlesztését, amihez
Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban - közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól pedig 2,5 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024 májusában az Európai Unióban.
Az idei második negyedévben is bővült a világszerte leszállított okostelefonok száma az IDC előzetes adatai szerint. A gyártók rangsorát a Samsung vezeti az Apple és a Xiaomi előtt. Az idei második negyedévben 285,4 millió okostelefont szállítottak le a gyártók, ez 6,5 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az IDC „Wor
A fiatalok a legújabb felmérés szerint már 16-17 éves korukban rendelkeznek saját számlával, azonban az egyetemi évek megkezdésével megkerülhetetlenné válik a kérdés: melyik banknál nyissunk diákszámlát? Az ajánlatok mérlegelése során a kedvezmények mellett a praktikus és az egyéni szempontokat is érdemes figyelembe venni. Kutatásunkban arra keress
A tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az Európai Unión (EU) belül ne legyen szükség határvédelemre – mondta az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjújában a pénzügyminiszter.
A Hunga Tonga-Hunga Ha’apai néven ismert tongai víz alatti vulkán 2022-es hatalmas kitörése korom-, vízgőz- és kén-dioxid-törmeléket katapultált a sztratoszférába, ami egyesek szerint a Föld legutóbbi felmelegedésének mozgatórugója. Eközben a “zöld” szekta, a klímavészmadarak, köztük Greta és Al Gore, valamint szövetségeseik a baloldali médiában kö