2024. július 2. kedd

júl. 2
5:54
Gólyafészket láttál? Küldd el az MME-nek az adatokat! (Helló Sajtó!)
Idén zajlik a 8. nemzetközi, egyben 15. hazai országos fehérgólya-felmérés, amelyben bárki részt vehet. Az MME kéri, hogy ha gólyafészket lát, küldje el nekik az adatokat. A következő két hét, tehát július első fele a legfontosabb időszak, hiszen a fiókák már nagyobbak, de még a fészekben állnak, így könnyű a számlálás.
júl. 2
6:00
Egy kicsi kert is lehet növényzetben gazdag és színes (Agrofórum)
Egy esettanulmányt hoztam mára, ahol egy nagyon kicsi kertnél volt elvárás, hogy gazdag és színes legyen. Hogy hogyan lehet játszani a terekkel, és mitől lesz biodiverz egy olyan kert is, mely alig két ágyásból áll?
júl. 2
6:12
Picit döcögősebb menet vár a magyar gazdaságra (Menedzsment Fórum)
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapok Privátbankár.hu Klasszis 2024-es szavazásán: az Accorde Abacus Alap az első helyen végzett a Legjobb Abszolút Hozamú és Származtatott Alap (közepes kockázat) kategóriában. Gyurcsik Attilát, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatóját választották az Év Portfóliómenedzserének. Ennek apropóján
júl. 2
6:18
Változás az apasági szabadság költségeinek visszaigénylésében (HR Portál)
Július 1-jétől már Ügyfélkapun, a SZÜF felületen igényelhető vissza a munkáltatók által megelőlegezett apasági szabadsághoz kapcsolódó támogatás. - közölte a Magyar Államkincstár.
júl. 2
6:18
Balatoni főszezon: rugalmas árazással és szurkolói zónákkal robbant be a nyár (vg.hu)
Infláció alatt, 5-10 százalékkal drágultak a szállások.
júl. 2
6:24
Engedélyt szerzett az európai stabilcoin kibocsátáshoz az Usdc mögött álló Circle (Kripto Akadémia)
Az USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle lett az első olyan globális kriptopiaci szereplő, ami megszerezte az Electronic Money Institution (Elektronikus Pénz Intézmény) engedélyt. A licensz a stabilcoinokat is szabályozó európai kripto törvény, a MiCA vasárnapi életbelépése után elengedhetetlen feltételévé vált a dollár- és euró-alapú stabilcoinok
júl. 2
6:24
Remek ötlet: Fakivágás nélkül készít papírt egy leleményes startup (NRGreport)
A papíripar a világszerte értékesített ipari faanyag több mint 30%-át vásárolja fel. Egy ukrán startup, a Releaf Paper az egészséges fák helyett a száraz leveleket használja fel a papír előállításához.
júl. 2
6:24
Lépett két nagybank: drágább lett a lakáshitel, olcsóbb a személyi kölcsön (Bank360 blog)
Az MBH és az OTP is változtatott július elején a hitelkamatain. A MBH olcsóbbá tette a személyi kölcsönét, az OTP viszont a kamatplafon fölé drágította a lakáshiteleit. A személyi kölcsönök 12 százalék körüli THM-es élmezőnye ezzel még sűrűbb lett.
júl. 2
6:24
Végre üresek az ukrán raktárak, és az új termés is közepes (Mezőhír)
Negyedével esik az ukrán gabonaexport a betakarítás után.
júl. 2
6:24
Milyen szerződéssel használhatjuk a termőföldet? (Magyar Mezőgazdaság)
Európa talán legszigorúbb Földforgalmi törvénye a magyar, és ez igaz a földhasználati szerződések szabályaira is. A jogszabály ugyanis tételesen felsorolja azokat a szerződéstípusokat ("jogcímeket"), amelyeken a használatot meg lehet szerezni.
júl. 2
6:30
Némi zavar keletkezett az ingatlanpiacon (Infostart)
Országos szinten júniusban stagnált az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés a lakáspiacon havi és éves összevetésben is - közölte az ingatlan.com.
júl. 2
6:30
Kötelezően visszaváltási díjas csomagolású italtermékek: július 1-jétől alkalmazandó előírások (Adózóna)
2024. július 1-jétől a kötelezően visszaváltási díjas csomagolású italtermékek már csak a DRS-rendelet (450/2023. kormányrendelet) szabályai szerint hozhatók forgalomba. Milyen feladatai vannak ezzel kapcsolatban az italtermékeket gyártó, forgalmazó és értékesítő vállalkozásoknak? A leggyakrabban feltett kérdések mentén haladva összefoglaljuk a leg
júl. 2
6:36
Időjárás: Hatalmas szelek és lehűlés várható (TőzsdeFórum)
Kedden az előző napokhoz képest lehűl az időjárás, egy északnyugati széláramlás hűti így a levegőt. Napközben a Dunántúlon fokozatosan tisztul az ég, csökken a felhőzet, és kisüt a nap, ott már nem várható csapadék. Ezzel szemben keletebbre továbbra is kialakulhatnak záporok, zivatarok. A délutáni időszakban 23 és 29 fok közé emelkedik a hőmérsékle
júl. 2
6:48
A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetem Gellért Campusán (New Technology)
Míg néhány éve elég volt kiváló oktatókkal és lelkes diákokkal megtölteni az oktatási tereket ahhoz, hogy nagyszerű legyen egy egyetem, addig ma már a digitalizáció is elengedhetetlen a kiválósághoz, a
júl. 2
6:48
Leesik az álla, ha meglátja mennyi uniós pénzt tartanak vissza Magyarországtól (Növekedés)
Annak is utánajártunk az Európai Bizottság Magyarországi Képviseleténél, hogy eddig mennyi támogatást kaptunk meg Brüsszeltől.
júl. 2
6:48
A BMW M Motorsport és a PUMA bemutatja a limitált kiadású BMW Art Car kollekció második felvonását (Helló Sajtó!)
Az egyedülálló kollekció az 1975-ben született, első guruló műalkotás előtt tiszteleg. A teljes nyári szettnek egy ing, egy rövidnadrág, két póló, egy sapka és egy pár sneaker is része.
júl. 2
6:54
Nincs kerted? Ez a 3 gyümölcsfa az erkélyeden is terem! (Agroinform)
A törpe mandula, a díszalma és a citromfa erkélyed és kerted ékessége lehet, és még a termésük is finom! Adj nekik egy kis helyet, megéri!
júl. 2
6:54
A Coca-Cola a zenére, a szórakozásra és a személyes kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt (Márkamonitor)
A "Zenei nyár" programmal a rajongók idén harminc európai országban, a nyár legmenőbb fesztiváljain és zenei eseményein találkozhatnak, köztük a Sziget Fesztiválon, a Strand Fesztiválon és a Szin-en.   A kampánnyal az italgyártó elsősorban a Z generációt szeretné megszólítani. Felmérések szerint ez a fogyasztói csoport egyre inkább szenved a kapcso
júl. 2
6:54
Pokoli küzdelmet láthatnak a tévénézők (MMonline)
Godzilla elfoglalja a Maxot! A szörnyek királya július 4-én beköltözik a streaming platformra, így teljessé válik a Warner Bros. által létrehozott „Monsterverse”. Július 4-én, csütörtökön elérhetővé válik a Maxon a „Monsterverse” összes eddigi filmje. A 2017-es Kong: Koponya-sziget mellé megérkezik a 2014-es Godzilla, a 2019-es Godzilla: A szörnyek
júl. 2
7:00
Megnövelték a Gazdahitel költségvetését Romániában (Magro)
Bővül a romániai Gazdahitel kerete: az eredetileg megszabott 815,5 millió lejről (65 milliárd 200 millió forint)  646 millió lejjel 1461,5 millió lejre, mintegy 116 milliárd 920 millió forintnyira nő a program költségvetése.
júl. 2
7:06
Rosszat álmodott a forint (Privátbankár)
Csekély forintgyengüléssel indul a keddi kereskedés.
júl. 2
7:06
Binance: jövő héten indul a tőzsdefelügyelet által kezdeményezett peres eljárás (Kripto Akadémia)
Hivatalosan egy éve indult, de lényegében csak a jövő héten veszi majd kezdetét az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) a legnagyobb kripto tőzsde ellen kezdeményezett peres eljárása. A SEC 2023. június 5-én perelte be a Binancet, a Binance US-t és a Binance alapító CZ-t, azzal vádolva őket, hogy helytelenül kezelték a hozzáju
júl. 2
7:06
Túl a szegény magyar fociszurkolókon: miért késnek már megint rengeteget a gépek és törölnek sok járatot? (Forbes)
Rendszerszintű összeomlás-közeli helyzet volt az európai légtérben, a két évvel ezelőtti nyári káoszhoz hasonló. Ács világa.
júl. 2
7:12
Kevesebbet ér egy forint (Menedzsment Fórum)
Mínuszos kezdés a forinttól.
júl. 2
7:18
Charaf Hassan a Műegyetem új rektora (HR Portál)
Hétfőtől Charaf Hassan egyetemi tanár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora, megbízatása öt évre szól.
júl. 2
7:18
XRP és Ethena eléri az 1 dollárt; A KangaMoon hatalmas figyelmet kap a tőzsdei bejelentés után (ProfitLine)
Miközben néhány DeFi érmék már a bikás mintázat felé mozdulnak, az XRP és az Ethena küzdenek a túlélésért. Azonban az elemzők úgy vélik, hogy ezeknek a tokeneknek az áresése átmeneti, és a következő hetekben bikás trendeket indíthatnak el.
júl. 2
7:18
NGM-államtitkár: a bankok az állampapír-portfólió átrendezésével további extra profitra tettek szert (Portfolio)
A kormány 2023-ban az önfinanszírozás megerősítése és a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzése érdekében négy terelőintézkedésből álló programot hirdetett meg. A négy elemből álló intézkedéscsomag három eleménél teljesültek a kormány elvárásai és a kitűzött célok. Ezek közül mindenképen kiemelendő a kormányzati beavatkozás következtében a
júl. 2
7:18
Az Nvidia és társai vállukra vették a tőzsdét (vg.hu)
A mesterséges intelligencia uralma alá vette az amerikai tőzsdét, a piacot egytucatnyi részvény mozgatja érdemben.
júl. 2
7:18
Változékony idő és csapadék várható, helyenként viharos széllel (Agrotrend)
Jellemzően felhős idővel indul a nap, majd északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, de keleten tovább maradhat felhősebb az idő. Délelőtt a déli és keleti megyékben lehet csapadék, később nagyjából a Salgótarján – Szeged vonal szélesebb környezetében alakulhat ki eső, zápor, zivatar. A Dunántúlon és az északkeleti megyékben megerősödik az
júl. 2
7:18
Fantasztikus módon hívják fel a diákok figyelmét arra, milyen védtelen a Föld (UNIside)
Egy hazai fejlesztésű és gyártású VR űrkabin segítségével mostantól az iskolások is átélhetik az űrutazás élményét. A SpaceBuzz oktatási program arra hivatott, hogy a tanulóknak saját élményeken keresztül mutassa meg a bolygónk törékenységét és a környezetvédelem fontosságát, miközben a mérnöki és természettudományok iránt is felkelti az érdeklődés
júl. 2
7:24
Egy egzotikus fűszer, ami a leghétköznapibb ételeket is feldobja (Agroinform)
Régi íz hódít a modern konyhában.
júl. 2
7:24
Július 3-án újra Heineken Balaton Sound (Márkamonitor)
2023-as visszatérését követően idén is a Balaton déli partjának egyik legizgalmasabb nyári eseményéhez csatlakozik a Heineken. A Rádió 1 Heineken Beach Clubban színes zenei palettával, a Heineken Chill Zone-ban pedig változatos kikapcsolódást kínáló programokkal készül.   "Minden évben izgatottan várjuk a fesztiválszezont, hiszen ezek az események
júl. 2
7:24
Japán kriptotőzsdével bővült a Sony portfóliója (BitcoinBázis)
Az Amber Japan, a globális Amber Group japán leányvállalatának felvásárlásával, a Sony Group hivatalosan is belépett a kriptotőzsdei szegmensbe. A legújabb lépés a Sony azon stratégiájának része, amellyel diverzifikálni kívánja portfólióját. A Sony már most is 100 milliárd dollárt meghaladó piaci értékkel büszkélkedhet. A japán óriáscég újraindítja
júl. 2
7:30
Drágult a búza az orosz időjárási problémák miatt (Agrofórum)
Alapvetően áremelkedéssel indult a hét a terménypiacokon.
júl. 2
7:30
Tudunk-e védekezni az Apple Pay jellegű hibák ellen? (Digital Hungary)
Hétfő estig vélhetően minden ügyfél visszakapta azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézked
júl. 2
7:36
Tippelj, hova vezet ma Orbán első útja az EU soros elnökeként (Forbes)
Sajtóértesülések szerint egy jelentős gesztust tesz a magyar kormányfő az Európai Unió időszakos vezetőjeként.
júl. 2
7:38
Kedvenc krémed? – Így ment tavaly a magyar kozmetikai óriásoknak (Forbes)
Megnéztük, hogy teljesítettek tavaly a legnagyobb magyar kozmetikai márkák: egyre nagyobbra nő a Geek & Gorgeous, mellette ott a másik négymilliárdos óriás, az Alveola, de nőni tudott a Helia-D is, és nagyot megy a Pom Pom.
júl. 2
7:42
Kiderült, hova vezet Orbán Viktor első útja (Privátbankár)
Növekszik az esélye, hogy újabb lázadás lesz Oroszországban egy szakértő szerint.
júl. 2
7:42
Lépett két nagybank: drágább lett a lakáshitel, olcsóbb a személyi kölcsön (Növekedés)
Az MBH és az OTP is változtatott július elején a hitelkamatain. A MBH olcsóbbá tette a személyi kölcsönét, az OTP viszont a kamatplafon fölé drágította a lakáshiteleit. A személyi kölcsönök 12 százalék körüli THM-es élmezőnye ezzel még sűrűbb lett, a lakáshitelekben azonban a bankok többsége egyelőre tartja a csak június végéig kért 7,3 százalékos
júl. 2
7:48
Adózási határidők július 8. és 14. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
júl. 2
7:48
A Doge és a Mantle veszteségeket könyveltek el, a befektetők figyelme az elemzők által ajánlott legjobb utilitás-mém érmére terelődik (ProfitLine)
A kriptovaluta piac jelentős átrendeződésen megy keresztül. A Dogecoin (Doge) és a Mantle (MNT) nemrégiben szélsebes növekedést mutattak, ám a hét végére ezek a nyereségek elolvadtak.
júl. 2
7:48
Guller Zoltán szerint Budapest hálás lehet az influenszerkampányért (vg.hu)
Guller Zoltán azt mondta, hogy az MTÜ nyolcéves történetében ennyire sikeres akció még nem volt.
júl. 2
7:48
CEOI: Két arany, egy-egy ezüst és bronz (Mínuszos)
Eddigi legjobb eredményét érte el a négytagú magyar csapat Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI): összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a fiatalok. A június 23. és 29. között a csehországi Brnóban megrendezett 31. CEOI-n a nyolc régiós alapító ország*, plusz egy hazai és öt vendégország** csapatai vettek részt.
júl. 2
7:48
143 éve született Fonó Albert a sugárhajtóművek egyik legfőbb kidolgozója (Agrotrend)
Fonó Albert,  magyar gépészmérnök, feltaláló, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Fonó Albert a Műegyetemen 1903-ban kapott mérnöki oklevelet, majd magyar, német, belga, svájci és nagy-britanniai gyárakban dolgozott. Elsősorban energetikával foglalkozott. 1923-ban dolgozta ki gőzkazánját, önműködő fék- és menetszabályo
júl. 2
7:48
Kevesebb mellékhatás, hatékonyabb gyógyszerek: ebben segít a HUN-REN TTK kutatóinak fontos felfedezése (Helló Sajtó!)
A magyar és japán kutatók friss felfedezése – amelyet a rangos Science Signaling tudományos folyóirat a címlaptémájának választott – abban segít, hogy a forradalmian új, jelátvitel-szelektív gyógyszerek célzottabban hassanak, így szélesebb körben is felhasználhatók legyenek.
júl. 2
7:50
Még pár napig élvezhetjük az életmentő lehűlést (vg.hu)
Kedden felfrissül a levegő, délután a legtöbb helyen 30 fok alatt marad a hőmérséklet.
júl. 2
7:54
Változó igények, rugalmas megoldások: szezonmunka (Behaviour)
A kereskedelmi forgalom nem egyenletesen alakul az év folyamán, amit számos tényező befolyásol. A cégek többsége karácsonykor a legleterheltebb, míg januárban és nyáron többnyire csökken a fogyasztók költekezési kedve. A kiemelt periódusokban általában nélkülözhetetlen a szezonális munkaerő felvétele, uborkaszezonban pedig érdemes a leltárra és a t
júl. 2
7:54
A Grayling bejelentette, hogy Ignite CEE néven új hub-ot indít Varsóban (Márkamonitor)
A stratégiai kapacitások bővítésével a Grayling célja, hogy növelje a kreatív és a stratégiaalkotás területein nyújtott szolgáltatásait Közép- és Kelet-Európában, mind meglévő, mind új ügyfelei számára.   Az Ignite Cee hub csapata Varsóban található, és tíz közép- és kelet-európai országra kiterjedő munkáját a Grayling adat- és stratégiai szakértői
júl. 2
8:06
A világ TOP 100 egyetemén tanulhatnak magyar fiatalok - legfeljebb húszan (HR Portál)
A Pannónia Tehetségprogram támogatásával akár a világ TOP 100 egyetemének bármelyikén tanulhatnak fél, vagy egy éven át teljes ösztöndíjjal a kimagaslóan tehetséges diákok - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
júl. 2
8:06
Orbán Viktor már megérkezett Kijevbe, kiderült, miről tárgyal (vg.hu)
A magyar miniszterelnök az orosz–ukrán háború kezdete óta először utazik Ukrajnába.

Keresés