2024. július 18. csütörtök

júl. 18
9:48
E-sport csapat működését gyorsítja fel az Sap Business Ai (Digital Hungary)
Az egyik legismertebb e-sport formáció, a Team Liquid csapata kapott felbecsülhetetlen értékű szakmai támogatást azzal, hogy az SAP Business Technology Platformon értékelheti mérkőzéseit és ellenfelei eddigi és várható jövőbeni lépéseit.
júl. 18
9:54
A volt mesterlövészek egyetértenek: csoda, hogy Trump még életben van (BitcoinBázis)
A Trump-merényletkísérlettel kapcsolatos elemzések áradatában az egyik legérdekesebb szempont a volt katonai és kommandós mesterlövészek véleménye. Ezeknek ugyanis azok a szakemberek, akik nagy tapasztalatokkal rendelkeznek a politikai személyiségek védelme, valamint a biztonsággal összefüggő részletek biztosítása terén. Szinte mindegyikük megerősí
júl. 18
9:54
Versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi ellen a GVH (Telex)
Azt valószínűsítik, hogy a hűtőpultokban megtalálható magyar termékek nem kizárólag magyar származásúak.
júl. 18
9:57
Kezdhetjük a védekezést a nyugati dióburok-fúrólégy ellen – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
Az elmúlt évszázad legforróbb napjait éljük. A 40 °C-ot megközelítő, helyenként elérő hőmérséklet minden élőlényt próbára tesz.
júl. 18
9:57
Meglepő adatok érkeztek a hazai munkaerőpiacról (MMonline)
Két megye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre beérkezett jelentkezések száma 2024 második negyedében az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Profession.hu elemzéséből. A legnagyobb emelkedés Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Fejér megyékben történt. Az elérhető állások száma az elmúlt másfél évhez hasonlóan továb
júl. 18
10:00
Lázár Jánosnak nem megy a Fanta-matek (Piac és Profit)
Lázár János régóta keresztes háborút folytat a multinacionális élelmiszerrel foglalkozó vállalatok ellen. Márciusban fűszeres-közértesnek nevezte a Spart, és felvetette, hogy vegyék meg „szőröstül-bőröstül”, miután a cég Brüsszelhez fordult az árstop és a különadók miatt keletkezett vesztesége miatt.
júl. 18
10:00
A nemzetközi kereskedelem motorjai – Az exporthitel-ügynökségek gazdaságfejlesztési szerepkörének fejlődése (Portfolio)
Az állami háttérrel rendelkező exporthitelezés intézményrendszere több mint 100 éves nemzetközi múltra tekint vissza. A hálózat szereplőinek legfőbb célja a nemzeti export támogatása finanszírozási és biztosítási termékekkel olyan szegmensekben, amelyektől a piaci bankok és biztosítók kockázatvállalási politikájuk miatt elzárkóznak. Az exporthitele
júl. 18
10:00
Sok csaló igényel banki személyi hitelt: lépett az MNB (Növekedés)
Az MNB vezetői körlevelet adott ki a hazai hitelintézeteknek és pénzügyi vállalkozásoknak az online hiteligénylésekhez kötődő visszaélések megelőzésével kapcsolatos elvárásairól. Ezek egyike, hogy az ügyfelek – saját döntésük alapján – megtilthassák a személyi hitel online módon való igénylését az internetbanki vagy mobilbanki eszközeikről. Ezzel m
júl. 18
10:00
Uniós élmezőnyben a júniusi magyar infláció (Üzletem)
A májusi 2,6 százalék után 2,5 százalékos volt az éves infláció az Európai Unióban.
júl. 18
10:03
A TARR lett a Paksi FC új szponzora (MMonline)
„Újabb magyar cég támogatja egyedülálló filozófiánkat, klubmodellünket.” - jelentette be június 15-én a PAKSI FC. Új partnerük, a TARR Kft. egy száz százalékban magyar tulajdonú telekommunikációs szolgáltató vállalat, melynek céglogója megjelenik a csapat felszerelésén is. (kiemelt fotón: Tarr János ügyvezető igazgató- TARR Kft., Balog Judit, Haras
júl. 18
10:06
Ugrik a forint, 390 alá bukott az euró (Portfolio)
Csütörtökön is úgy tűnik, hogy folytatódik a forint trendszerű erősödése, hiszen a 391 körüli kezdés után már délelőtt 390 alá jutott az euróval szemben, és így öthetes csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Ugyanez mondható el a dollárral szembeni árfolyam esetén is, ott 357 alá buktak a jegyzések. Ma tart kamatdöntő ülést az Európai Központi Bank, le
júl. 18
10:06
Fontos nemzetközi díjat kapott a Corvinus Egyetem (Növekedés)
A QS mérvadó globális felsőoktatási elemzőcég a napokban díjjal ismerte el a Corvinus frissdiplomásainak kiemelkedő elhelyezkedési esélyeit. Az itt végzetteket valóban megfizeti a piac, a corvinusosok több százezerrel is többet kereshetnek, mint egy átlagos gazdasági diplomás.
júl. 18
10:08
Már hitelt is felvesznek a csalók a banki ügyfelek nevében, most megérkezett az MNB válaszcsapása (Portfolio)
Az MNB vezetői körlevelet adott ki a hazai hitelintézeteknek és pénzügyi vállalkozásoknak az online hiteligénylésekhez kötődő visszaélések megelőzésével kapcsolatos elvárásairól. Ezek egyike, hogy az ügyfelek – saját döntésük alapján – megtilthassák a személyi hitel online módon való igénylését az internetbanki vagy mobilbanki eszközeikről. Ezzel m
júl. 18
10:12
Óriási nézettségi kudarc a TV2 Klub (Media1)
A TV2 Csoport idén márciusban átnevezte a FEM3 csatornáját TV2 Klubra. A már 2022-ben beharangozott, de végül csak másfél évvel később megvalósult átmárkázás azonban egyelőre nem hozza a sikereket. Épp ellenkezőleg: a jelenleg három hónapos csatorna elvesztette a korábbi FEM3 nézőinek nagyon jelentős részét.
júl. 18
10:18
Erősödéssel kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
júl. 18
10:18
Kőműves robotmegfogó: gyorsan épít házfalat téglából (Gyártástrend)
Az ausztrál Fbr robotikai vállalat kifejlesztett egy robotot, amely házakat épít. A Hadrian X nevet viselő egység két nap alatt képes befejezni egy családi házat. Legalábbis óránként 500 darabos csúcssebességgel pakolja az Usa-ban építkezésekhez használt nagy betontéglákat egymásra. A 32 méteres, teleszkópos gémkarral felszerelt építőrobot teheraut
júl. 18
10:18
Megkapták a Ramsari Egyezmény védelmét a Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek (Magro)
A Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek (Danube Wild Islands) egy nyolc országra kiterjedő nemzetközi Regionális Ramsari Területi Kezdeményezésként a Ramsari Egyezmény védelme alá kerültek.
júl. 18
10:24
Mészáros Lőrinc csak azt csinálta, amihez nagyon ért: lett még egy cége (Menedzsment Fórum)
A felcsúti gazdagember a nyár közepén sem tud igazán lazítani: úgy érezte, hogy szüksége van még egy cégre.
júl. 18
10:24
Újítások az adóbevallásban (Piac és Profit)
A NAV által biztosított eÁfa rendszer fejlesztésének következő fontos mérföldköve a bevallások önellenőrzésére, javítására, vagy helyesbítésére vonatkozó operáció elérhetővé tétele, amely az előzetes tervekkel összhangban július elejére véglegesedtek és a hónap eleje óta az eÁfa rendszerben önellenőrzési bevallások is beadhatók. Az önellenőrzésre t
júl. 18
10:24
Nagyot mennek a SZÉP-kártyák, idén már 230 milliárd forint került rájuk (Portfolio)
2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke a SZÉP-kártyákon, ezzel 12 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A felhasználók száma tavaly júniushoz képest 8 százalékkal, több mint 2,8 millió főre, az elfogadóhelyek száma egy év alatt 137 ezerről közel 147 ezerre bővült.
júl. 18
10:24
Balatoni szálláskiadók: El kell búcsúznunk a szombattól szombatig tartó nyaralásoktól (Telex)
25 ezer forint körül kezdődik a választék, dübörög a last minute. Megnéztük, milyen árakra és mekkora forgalomra számíthatnak azok, akik idén a Balatonnál bérelnek szállást.
júl. 18
10:30
Átejtette az Aldi a vásárlókat? - Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az Aldi Magyarország Bt.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származású term
júl. 18
10:36
Ismét a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt indul eljárás a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben (Digital Hungary)
Újfent a román társhatósághoz fordul a Super TV2 egyik műsorszámának nem megfelelő korhatári besorolása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A Médiatanács július 16-i ülésén több médiaszolgáltató ellen is eljárás megindításáról döntött nem megfelelő korhatár-besorolás, illetve szerződéses kötelezettség megsértése miatt.
júl. 18
10:39
Fontos ügy mellé állt az MBH Bank (MMonline)
Együttműködésre lépett az Együtt az Autistákért Alapítvány és az MBH Bank, aminek keretében a felek idén három népszerű nyári fesztiválon jelennek majd meg közösen, az érzékenyítés jegyében. A közös kitelepülések két meghatározó célja, egyrészről, hogy az alapítvány és az MBH Bank felhívják a fesztiválozók figyelmét a társadalmi szolidaritás és az
júl. 18
10:42
Drosztpénzzel zsarolták a taxisokat, lebukott a fővárosi bűnbanda (Piac és Profit)
Letartóztattak három férfit, akik taxidrosztokat sajátítottak ki, majd pénzt kértek a sofőröktől Budapesten - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
júl. 18
10:42
Jó hír a túrázóknak: újra látogatható a Rám-szakadék (Portfolio)
Geológiai és statikai vizsgálatok elvégzése után csütörtöktől újra látogatható a Rám-szakadék. A turistaútvonal egyirányú, azon csak felfelé, azaz Dömös felől Dobogókő irányába lehet haladni - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. az MTI-vel.
júl. 18
10:42
Az MNB elvárja, hogy tiltható legyen az online kölcsönigénylés (Azenpenzem)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárja, hogy a hitelintézetek tegyék lehetővé ügyfeleiknek az online hiteligénylés letiltását. A felügyelet tapasztalatai szerint ugyanis a csalók több károsulttól nem csak a bankszámlákon lévő pénzt vették el, még online személyi hitelt is igényeltek a nevükben.
júl. 18
10:42
Decentralizált azonosítók kellenének az X-re? (KriptoMagazin)
A Ben Goertzel mesterséges intelligencia fejlesztőt érintő közelmúltbeli X (korábban Twitter) hacker incidenst követően a Cardano (ADA) létrehozója, Charles Hoskinson javasolta a decentralizált azonosítók (DID) bevezetését a platform biztonságának növelése érdekében. Hoskinson az X újdonsült tulajdonosához, Elon Muskhoz intézte javaslatát, felajánl
júl. 18
10:48
A Volvo Cars üzemi eredménye felülmúlta a várakozásokat (Adózóna)
A kínai többségi tulajdonú Volvo Cars javuló működési eredményről jelentett a második negyedévről, ugyanakkor rontotta idei kiskereskedelmi értékesítési várakozását.
júl. 18
10:48
Rendkívül kedvező áron beszerezhető a szlovák autópálya matrica (ProfitLine)
Magyarországon egy ideig nem emelkedett évről évre az autópálya matricák ára. Amióta viszont bevezették az inflációkövető áremelést, egyre mélyebben kell a magyar autósoknak a zsebükbe nyúlniuk, ha igénybe szeretnék venni hazánk gyorsforgalmi útjait.
júl. 18
10:48
Két nappal azután, hogy Lázár hadüzenetet küldött a külföldi láncoknak, a GVH vizsgálatot indított az Aldi ellen (444.hu)
Szerintük a "100% friss és magyar" nem is biztos, hogy annyira magyar.
júl. 18
10:48
Rogán kabinetfőnöke perelt – valószínűleg már bánja (Forbes)
Nagy Ádámról így bizonyosodhatott be, hogy kapcsolatban állt a korrupcióért elítélt Schandl Györggyel, a végrehajtói kar egykori elnökével.
júl. 18
10:51
Konzervatív napilap szűnik meg Csehországban (Mínuszos)
Augusztus végén megszűnik a Lidové Noviny, az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező cseh napilap nyomtatott kiadása – jelentette be hétfőn az újságot kiadó MAFRA csoport. Szeptembertől a konzervatív irányultságú Lidové Noviny már csak online kiadásban (Lidovky.cz) lesz olvasható, és a lap eddigi tartalma elsősorban kommentárokkal, véleménycikk
júl. 18
10:54
A jövőben a mostani hőhullámok a gyengébb kategóriába fognak tartozni (Alternatív Energia)
A jövőben a mostanihoz hasonló hőhullámok a gyengébb kategóriába fognak tartozni - közölte az MCC Klímapolitikai Intézet pénteken az MTI-vel.
júl. 18
10:54
Von der Leyen erős kijelentéseket tett, EU-s lakhatási programot ígért (Portfolio)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán beszédet mondott az Európai Parlamentben, amelyben felvázolta második hivatali idejének első 100 napjára vonatkozó elképzeléseit. Az újrázásra készülő brüsszeli vezető számos kérdéssel foglalkozott, többek között a mezőgazdasággal, a mentális egészséggel, az éghajlatváltozással és a lakhatás
júl. 18
10:54
A Nébih a nyár folyamán is fejleszti az eGn-t (Agroinform)
A frissítési csomaggal hibajavításokat is végzett a hivatal.
júl. 18
10:54
Nagy István: folytatódik a rendszerváltás utáni legnagyobb állattartótelep-fejlesztési program (Tiszta Jövő)
Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között - jelentette be közösségi oldalán az agrárminiszter.
júl. 18
10:54
Új szakaszba léphet a Bitcoin, 110 000 dollár a célárfolyam a csökkenő trend ellenére (BitcoinBázis)
Nap, mint nap változnak az előrejelzések a dinamikusan fejlődő kriptovaluta-piaccal kapcsolatban. Az eszközosztály első és legnagyobb képviselője, a Bitcoin, az elmúlt időszakban jelentős támogatásnak örvend az azonnali ETF-eknek hála, azonban az iparági elemzők első sorban a technikai indikátorokra és a hálózat historikus viselkedésére koncentráln
júl. 18
10:54
Több mint húsz intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat (Öko-drive)
Huszonegy intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat, a beruházással jelentősen csökkenthető a vásárolt villamos energia mennyisége - jelentette ki Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester hétfőn.
júl. 18
11:00
Eljárást indít a Médiatanács az M1 Híradó ellen a választások tisztességtelen befolyásolása miatt (Media1)
Az NMHH Médiatanácsa július 16-i ülésén több médiaszolgáltató, köztük a Mészáros Lőrinc-közeli Rádió 1 üzemeltetője, valamint a TV2 Média Csoport ellen is eljárás megindításáról döntött különféle ügyekben. Ugyancsak eljárást indítanak a Duna Médiaszolgáltató, azaz a közmédia ellen. Utóbbi ellen azért, mert mint azt a Media1 megírta, a választási ka
júl. 18
11:06
Megvan a Tisza Párt első nagy sikere az Európai Parlamentben (Menedzsment Fórum)
Tarr Zoltán fontos pozíciót kapott.
júl. 18
11:06
Az OECD államai között csak három országban keresnek rosszabbul a magyaroknál (Piac és Profit)
Számos oka van annak, hogy miért változnak a fizetések az egyes országokban: a gazdasági fejlődés, a megélhetési költségek, a munkajog és számos egyéb tényező. E változók miatt nehéz felmérni az általános jövedelemszintet szerte a világon.
júl. 18
11:15
Újabb fontos intézkedést vezetnek be az online banki csalások ellen (Bank360 blog)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előírta a bankoknak, hogy tegyék lehetővé az ügyfeleik számára az online hiteligénylés letiltását. A legpofátlanabb csalók ugyanis nemcsak kiürítették az áldozatuk bankszámláját, de még adósságba is verték a póruljárt ügyfelet.
júl. 18
11:18
40 év után ismét Szilvásváradra figyel a világ (ProfitLine)
Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után újra a település ad otthont a Nég
júl. 18
11:18
A robotok és az önvezető autók technológiáját használják az idei Kékszalagon (Portfolio)
Izgalmas technológiai megoldásokkal rajtol az idei Kékszalag vitorlásverseny. A 2024-es regattán minden hajó ún. GNSS (Global Navigation Satellite System) rendszerrel lesz felszerelve, hogy valós időben követhető legyen a pozíciójuk. Az idei versenyt négy vízi-, három drón- és három parti kamera közvetíti, az élő közvetítést pedig a Magyar Telekom
júl. 18
11:18
Óriási összeg ütheti a bevállalós magyarok markát a hétvégén: rég nem kínálkozott ilyen lehetőség (Pénzcentrum)
Mintegy 5 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye. Ez idő alatt 440 játékos vált milliomossá a négyes találatával. Amennyiben valaki egyedüli játékosként eltalálja mind az öt nyerőszámot ezen a héten, 3,87 milliárd forint boldog tulajdonosa lesz.
júl. 18
11:18
Új csatornán és műsorvezetővel tér vissza a milliós kvízműsor (Forbes)
Az egyik legismertebb kvízműsor, a Legyen Ön is milliomos! sok év pihentetés után tér vissza, pár szabály is átalakul majd.
júl. 18
11:18
Minden idők hetedik legnagyobb jackpotja várja a játékosokat az Ötöslottón (Digital Hungary)
Mintegy 5 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye. Ez idő alatt 440 játékos vált milliomossá a négyes találatával. Amennyiben valaki egyedüli játékosként eltalálja mind az öt nyerőszámot ezen a héten, 3,87 milliárd forint boldog tulajdonosa lesz.
júl. 18
11:24
Az Aldinál vizsgálódik a GVH (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Aldi Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
júl. 18
11:24
Cirok? Akár még ígéretes táplálék is lehet (Agroinform)
A világ ötödik legjelentősebb gabonaféléjeként a cirok számos vonzó tulajdonsággal rendelkezik, kiváló gluténmentes alternatíva.

Keresés