Miközben Magyarország polgárai a világ legmagasabb adóit fizetik, hogy az állam finanszírozni tudja a közszolgáltatásokat, mint az egészségügy, az oktatás, a honvédelem, az infrastruktúra, addig az eredmény szánalmas. Ezt eddig is tudtuk, az állami szerencsétlenkedés mértéke hatalmas azonban még sem mindegy, hogy mi a határ.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs fórumának csütörtöki ülésén először tárgyaltak a jövő évi minimálbérről a Világgazdaság információi alapján. Az idei tárgyalássorozat a korábbiaknál is nagyobb horderejű döntéseket vetít előre, ugyanis november 15-ig kész terveket kell letenniük az asztalra az uniós minimálbérről szóló irányelv haza
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni Ftse100 index 0,62 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,50 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,35 százalékkal csökkent a kereskedés kezdetén.
A Netflix előfizetőinek száma 8 millióval bővült a második negyedévben, miután a streaming szolgáltató fellépett a jelszómegosztással szemben és olyan népszerű műsorokkal jött ki, mint a "Bridgerton", a "Baby Reindeer" és a "The Roast of Tom Brady". Bár az előfizetőszám növekedése messze meghaladta a várakozásokat, a Netflix óvatos előrejelzést ado
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi, 2,2 százalékos éves szintű esést követően, és ezzel már a tizenkettedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves gyengülést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Globális leállásokat okoz egy eddig ismeretlen informatikai hiba. Probléma van a repülőtereken, a médiában, a közintézményekben és a pénzintézetekben. Július 19-én reggel egy informatikai hiba miatt káosz alakult ki a világ szinte minden részén a repülőtereken, bankokban és vasúttársaságoknál. A Microsoft összeomlását is több országból jelentették,
A japán maginfláció júniusban már a második egymást követő hónapban gyorsult, derült ki a pénteken közzétett adatokból. Ez az emelkedés több mint két éve tart, és meghaladja a központi bank 2%-os célkitűzését.
Holnaptól ismét változik mind a benzin, mind a gázolaj nagykereskedelmi ára. Ezúttal 4-4 forinttal csökken mindkét üzemanyag ellenértéke. Ezzel párhuzamosan várhatóan csökkennek a kiskereskedelmi árak is valamilyen mértékben – írja a holtankoljak.hu.
Kényszerleszállást hajtott végre péntekre virradó éjjel Oroszországban az Air India Újdelhiből San Franciscóba közlekedő járata, miután a raktérben működésbe lépett egy füstérzékelő.
Kiemelkedő fogadói érdeklődés mellett zajlott le a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság. A spanyol-angol döntőt követően - ahogyan az várható volt - a magyar válogatott csoportkörös mérkőzései is a legnépszerűbb események közé tartoztak a fogadók körében.
Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása június végén. Ennek egyik utolsó, a Nyugati pályaudvaron rögzített jelenetének felvételén a 77 éves rocklegenda személyesen is részt vett és még kamera elé is állt. A Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Péter, Kirády Marcell, Brasch Bence, Márkus Luca,
Az Emmy-díjas komikus 94 éves korában hunyt el. Bob Newhart az Agymenőkből és az ifjú Sheldonból volt ismert. Mi történt? 94 éves korában elhunyt az Emmy-díjas Bob Newhart, a komédia egyik kiemelkedő alakja – írta meg a mafab.hu. Newhart 1960-ban vált híressé a The Button-Down Mind of Bob Newhart és a The Button-Down Mind Strikes Back!
A Kaspersky Labs orosz it-biztonsági vállalat elhagyja az Egyesült Államokat, miután a Biden-kormányzat betiltotta a cég szoftverének értékesítését és terjesztését. A Kaspersky „szomorú és nehéz döntést” hozott a távozásról, „mivel az országban az üzleti lehetőségek számukra már nem életképesek”. A döntés azt követően született, hogy Gina Raimondo
Orbán Viktor reggeli rádióműsorában bejelentette, hogy figyelemre méltónak tartja Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt javaslatát a borravaló adómentességéről, és Magyarországon sem látja annak szükségét, hogy a borravalót adóztassák. Az adószakértők a miniszterelnök ötlete kapcsán hangsúlyozzák, hogy a borravaló most is adómentes itthon.
A szerb kormány határozatot fogadott el, amely értelmében újra lehet indítani a brit-ausztrál Rio Tinto bányászati vállalat két évvel ezelőtt leállított lítiumbányászati projektjét a nyugat-balkáni országban - közölte a Szabad Európai Rádió balkáni irodája.
Július 15-től az MVM teljes körű ügyintézéssel áll ügyfelei rendelkezésére, miután lezárult az E.ON Áramszolgáltató Kft. ügyfélkörének átviteléhez kapcsolódó informatikai fejlesztés - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Az MNB témavizsgálata hat hitelintézet online személyi kölcsön igénylése kapcsán az ügyféltájékoztatási gyakorlatot tekintette át. Bár jelentős jogsértés nem merült fel, az MNB a kisebb hiányosságok megszüntetéséért, s az átláthatóbb tájékoztatásért több intézkedést is hozott. A feltárt problémák miatt kiszabott 6,6 millió forint bírság mellett a f
Augusztustól ismét elindulnak a külpiaci megjelenésre felkészítő workshopok, amelyekre a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) várja az innovatív vállalkozások és startupok jelentkezését - jelentette be az ügynökség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Zelenszkijjel beszélt telefonon Trump, aki szerint egy nap alatt le tudná zárni a háborút. Mi történt? Egy nappal azután, hogy Donald Trump hivatalosan is a Republikánus Párt elnökjelöltje lett, a tervek szerint telefonon beszél az ukrán elnökkel – írta meg a telex.hu. Volodimir Zelenszkijnek kiemelten fontos a kapcsolat felvétele, miután Trump edd
Nem csak bulizni tudnak és szeretnek a mai fiatalok, de dolgozni és spórolni is hajlandók azért, hogy legyen pénzük a nyári plusz kiadásokra. Az Erste reprezentatív felmérése szerint a legtöbben nem költenének többet 50 ezer forintnál egy nyári fesztiválra, de a költségek ennél könnyen magasabbak is lehetnek. Az Erste idén az Inota Fesztivál progra
A kínai Nanjingi Postai és Távközlési Egyetem kutatói által készített, rendkívül rugalmas lítium-ion akkumulátor képes 5 ezer százalékkal megnyúlni. A kutatók kontaktlencsék készítéséhez használt anyagot használtak az akkumulátor rugalmassá tételéhez.
A japán kormány pénteken bejelentette, hogy csökkenti az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését. Az okok között szerepel a gyenge jen és az emiatt emelkedő importköltségek, amelyek visszavetették a fogyasztást.
Mint a CNN hírében olvasható, nemcsak a légi utaztatókat, hanem a technológiai zavar érinti a különböző médiavállalatokat, a szupermarketeket és a londoni tőzsde honlapját is.
A visszaváltási díjjal (DRS) érintett termékek forgalmazása témakörében, az elektronikus számla alkalmazásának támogatására készített két új cikket a GS1 szervezet, melyekkel a hazai ital-kiskereskedelmi ellátási láncok munkáját szeretnék segíteni – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A dél-koreai Khnp társaság építi fel a két új atomenergiablokkot a csehországi Dukovanyban - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormány szerdai ülése után Prágában.
Éjszaka még arról szóltak a hírek, hogy a Microsoft szolgáltatáskimaradása kis túlzással a fél világot megbénította. Ma délelőttre azonban kiderült, hogy közvetlenül nem a szoftveróriásnál van a hiba.
Egészen elképesztő Románia gazdaságának fejlődése, ami a szakértők szerint szoros összefüggésben van a korrupció visszaszorításával. Kolozsvár most 19 állomásos metrót épít.
Sok vállalat számára még ismeretlen fogalom az RPO, azaz a Recruitment Process Outsourcing. Ez a HR folyamatok kiszervezésének egy olyan speciális szolgáltatási formája, melyet időszakos felfutású projektek, állománybővítések vagy leépítések során vesznek igénybe a vállalatok. Míg az outsourcing jellemzően fél-egy évig tartó, kisebb nagyobb felfutá
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon közel 457 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 12,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. Várakozások szerint jelentős az esély arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2022-ben elért 825 ezres csúcsa.
Megkérdeztük az RTL-t, igaz-e, hogy a megújuló X-Faktorban nem lesz Mentorház, ahogy azt egyes forrásaink állítják. Sejtelmes választ adott a Media1-nek a televíziós társaság.
Az ügyész által indított közérdekű perben jogerősen megállapította a bíróság, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási jogon alapuló, vételárváltozást eredményező Ászf-rendelkezés átláthatóság hiányában tisztességtelen.
Nemcsak munkával, hanem egy jó döntéssel is tízezreket kereshetnek a diákok a nyáron. A bankszámlanyitásért jóváírásokat, kedvezményeket zsebelhetnek be, és akár az online malacperselyükbe is pénzt tesz a bankjuk.
Pénteken egy globális informatikai probléma több iparágban komoly fennakadásokat okozott, több légitársaság leállította járatait, de amelyek nem, ott is késések, fennakadások jelentkeztek, egyes műsorszolgáltatók leálltak, a banki szolgáltatásoktól az egészségügyig világszerte rendszerproblémák léptek fel, az informatikai hiba a ferihegyi repülőtér
Az USA-ban, Angliában, Németországban és Ausztráliában is komoly problémát okoz egy informatikai hiba, amely több szektort is érint. Mi történt? A Budapest Airport tájékoztatása szerint a leállás a Liszt Ferenc repülőteret is érinti. "Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt, ezért járatkésésekre,
A Tornado Cash egy decentralizált, Ethereum-alapú pénzmosó protokoll, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kriptopénzeket küldjenek és fogadjanak anonimizált módon, biztosítva a tranzakciók és felhasználók védelmét. Az Egyesült Államok hatósága által szankcionált platform jelentős mértékben járult hozzá a pénzmosáshoz és az illegális tev
A legnagyobb médiaügynökségek vezetői általában elégedettek, mert elég jól futott a szekerük tavaly. Optimisták az idei évre nézve is. Az MI-vel kapcsolatos kihívásoktól nem igazán tartanak, de vannak, akik szerint a tévés kampányok teljesítése azért továbbra is problémás lehet. Sikerült új ügyfelekkel bővülnünk Hidvégi Krisztina, New Land Media,
Pénteken egy globális informatikai probléma több iparágban komoly fennakadásokat okozott, több légitársaság leállította járatait, de amelyek nem, ott is késések, fennakadások jelentkeztek, egyes műsorszolgáltatók leálltak, a banki szolgáltatásoktól az egészségügyig világszerte rendszerproblémák léptek fel, az informatikai hiba a ferihegyi repülőtér
Fokozza a közlekedők ellenőrzését az Árpád hídon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az autósok a hét minden napján, bármikor számíthatnak sebességmérésre, akár rendőri jelzés nélküli gépkocsikból is - mondta a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának megbízott vezetője pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.