Steve Ballmer hétfőn megelőzte Bill Gatest, és ezzel a világ hatodik leggazdagabb embere lett, a Microsoft korábbi vezérigazgatója és egyben Bill Gates korábbi asszisztense ezzel először lett gazdagabb a cég társalapítójánál.
Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton 277 szervezet nyert el támogatást - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.
Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte egy hazai biztosításközvetítő portál. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, i
Nyári iskolát és konferenciát szervez a Simons Foundation együttműködésével a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet július elsejétől Budapesten, az Erdős Centerben. A közleményben idézik Stipsicz András matematikust, a Rényi Matematikai Kutatóintézet igazgatóját, aki elmondta, hogy a kutatóintézet a Simons Foundation együttműködésével rendezi meg
2024 első negyedévében soha nem látott mértékű készpénzbefizetés történt a bankautomatáknál. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint közel másfélszer több az ATM-es befizetés, mint a pénztári, bár nagyobb összegeket még mindig bankfiókokban fizetnek be az ügyfelek. Egyre többen használják az ATM-eket olyan szolgáltatásokra, amelyeket korábban a
A Renewable Music (Megújuló zene) elnevezésű projekt keretében a fenntarthatóság jegyében született műveket ad elő az UMZE Kamaraegyüttes augusztus 2-án a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán - közölte a zenekar az MTI-vel.
Az idén 35 éves Kpmg Magyarország szakértői a kerek évfordulóhoz kapcsolódóan összefoglalták a jövő digitális irányait és azt, hogyan tudnak mindehhez a vállalatok sikeresen kapcsolódni. Az Ai jövőbemutató megoldásai jelentősen átalakítják a szakmákat, a vállalati középvezetők hatékonysága akár 40-50%-kal is javulhat. A Kpmg saját Ai-fejlesztéseit
Az AutoWallis csoporthoz tartozó Nelson Flottalízing Kft. wigo fleet márkanév alatt folytatja flottakezelési tevékenyégét - tájékoztatta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett vállalat.
A kormány célja a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása, valamint az egészséges és élhető környezet biztosítása a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása mellett. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet azokra a programokra, amelyek a legkisebb kortól kezdve a természeti értékek szeretetére, tiszteletére tanítjá
Koncessziós pályázatot ír ki a szegedi önkormányzat a város víziközmű-rendszerének üzemeltetésére, a sikeres jelentkező 2025. január 1-jétől 15 éven át nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen - döntött a szegedi közgyűlés pénteki ülésén.
Idén 22. alkalommal hívta az érdeklődő termesztőket a keszthelyi Burgonyakutatási Központ fajtabemutatóra. A termesztési és fajtakérdések mellett – a közreműködő cégek révén – a burgonya tápanyagellátása és növényvédelme is fontos szerepet kapott.
Az előző hónap is rekord volt, de azt is túlszárnyalta a május: csúcsot döntöttek a kihelyezések a személyi kölcsönöknél, a lakossági hiteleknél is erős volt a kereslet.
Hatalmas örömhírrel jelentkezett július másodikán a Binance.US, amely egy posztban arról számolt be, hogy az Egyesült Államok Columbia Kerületi Bíróságának bírója, Amy Berman Jackson szerint a kriptovaluták nem minősülnek értékpapírnak. És a BNB token másodlagos értékesítése sem minősül ezek kereskedelmének. Ez egy újabb jelentős győzelem a kriptos
Az új generációs infotainment rendszerrel rendelkező Volkswagen modelleket most már a mesterséges intelligencián (röviden MI n) alapuló ChatGPT vel kiegészítve kínálják. A mesterséges intelligenciát alkalmazó kereső funkció megtalálható a tisztán elektromos ID. család minden új járművében, valamint az új Golf, az új Tiguan és az új Passat modellekb
2024 első negyedévében csupán egyetlen régióban csökkent a lakosság fizetőképessége, így a következő negyedévben várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok teljesíteni esedékes pénzügyi kötelezettségeiket. GDP alapján azonban egyre nagyobb a szakadék Budapest és a vidék között – írja sajtóközleményében az Intrum.
A Polkadot blokkláncáért felelős alapítvány kincstára közel 245 millió dollár értékű eszközt tartalmaz, de ez nem azt jelenti, hogy a platformnak csupán két évnyi működésre elég fedezete van – annak ellenére, hogy ilyen aggodalmak merültek fel a közelmúltban. Pénzügyi jelentések és közösségi aggodalmak A közösség aggályai akkor merültek fel, amikor
Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre. "Sokakban a nyár a szabadságok és a pihenés hónapjaiként él, ennek ellenére bőven van már olyan munkáltató,
Nyolc év telt el azóta, hogy a brit választópolgárok alig 52%-a az Európai Unióból való kilépés mellett szavazott, ami egy olyan monumentális döntés volt, amely megosztotta a barátokat, a családokat és a nemzetet. A közvélemény-kutatások szerint ugyanez a szavazás most más eredményt hozna, és a választópolgárok megkérdőjelezik, hogy valóban jobb-e
Erősen nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,58 százalék, a frankfurti DAX index 0,54 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,56 százalék emelkedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,63 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 49 centte
A Volkswagen-csoport felsővezetői mostantól nem kaphatnak céges autónak Porsche modelleket. A döntés sokak nem tetszését váltotta ki, volt olyan, aki panaszt is tett. A HVG.hu beszámolója szerint közel 200 vezetőnek kell beérnie Porsche céges autó nélkül mostantól. A Volkswagen-csoportnál régóta hagyomány volt, hogy a felsővezetők céges autóként Po
A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján, ezért az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárás indult, a bírságok kiszabása folyamatban van, amelyek együttes értéke megközelítőleg 5
Az első tartóoszlop behelyezésével megkezdődött az ácsi katódgyár 41 ezer négyzetméteres üzemcsarnokának építése – közölte a beruházást végző, kínai tulajdonú Bamo Technology Hungary Kft. Az 520 milliárd forintból megvalósuló beruházás egy éven belül megkezdi a próbaüzemet, és 900 új munkahelyet teremt. "A kínai Huayou-csoport magyarországi leány
Az Apple megfigyelői szerepet vállal az OpenAI igazgatótanácsában, így az iPhone-gyártó hasonló betekintést nyer a mesterséges intelligencia startupba, mint a Microsoft - írja a Financial Times.
Júniusban jelentősen gyengült az euróövezeti gazdasági teljesítményt jelző beszerzésimenedzser-index (BMI) az előző havihoz képest az S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérésének közölt adatai alapján.
A fenntartható energiamegoldások fejlesztése érdekében "Low Carbon and New Energies" szervezetet hozott létre a Mol csoport a kutatás-termelés üzletágon belül; az új, zágrábi székhelyű szervezet tovább erősíti a vállalatot az alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparági megoldások keresésében - tájékoztatta a Mol.
A tapasztalt osztrák tech vállalkozók által alapított, regionális éghajlatvédelmi projektekkel foglalkozó Tree.ly lezárta 5 millió eurós magvető befektetési körét.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta program terméktesztjén ezúttal gineket elemeztek. Az összehasonlító vizsgálatba 27 gin került be, melyek a hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vettek. Az élelmiszerminőségi jellemzők vagy a címkéken szereplő jelölések 3 termék esetében nem feleltek
Májusban az euróövezet és az Európai Unió ipari termelői árai az előző hónaphoz képest kismértékben csökkentek. Az euróövezetben az ipari termelői árak 0,2%-kal, míg az egész államszövetségben 0,3%-kal csökkentek. Ez a 2024. áprilisi 1,0%-os, illetve 0,7%-os csökkenést követi – derül ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának beszámolójából.
2024. májusban az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az Európai unióban, az átlagos árszint így 4,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A kedvezőtlen külső hatások, köztük a makrogazdasági bizonytalanságok és a geopolitikai feszültségek környezetében is jórészt stabil maradt tavaly a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) közép- és kelet-európai működési gazdaságaiban a londoni pénzintézet hétfőn bemutatott éves összesítése
Érdekes minta figyelhető meg a Tesla részvényárfolyamában a vállalat gyorsjelentései körüli időszakban. Az elmúlt évek adatai alapján a jelentés előtti két hétben az árfolyam jellemzően esik, majd a jelentés utáni két hétben emelkedik. A MarketWatch szerint ez egy arányleg könnyen lekereskedhető mintát jelenthet a befektetőknek.
A tavalyi év egyik legnézettebb műsorában, a Sztárboxban hamarosan újra ringbe szállnak a hírességek. Az idei évad is elképesztő mérkőzéseket ígér, a versenyzők már hónapok óta készülnek a megmérettetésre a Sztárbox szakmai supervisora, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, Kovács Kokó István vezetésével, akinek szakmai csapata most is maximális
Joe Biden amerikai elnök ragaszkodik az elnökjelöltségéhez, mert nem szeretne egy ciklust betöltő elnök lenni, a szellemi képességeinek hanyatlása miatt azonban még meggyőzheti a családja, elsősorban a felesége, hogy az augusztus végén összeülő Demokrata Párti Konvenció során valaki javára visszalépjen. A legesélyesebb Gavin Newsom kaliforniai korm
Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája - jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közzétette a második fenntarthatósági jelentését, amely a társaság 2023-as környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) eredményeit is bemutatja - közölte a BÉT csütörtökön az MTI-vel.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatást a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma. Publikus elektromos autóbusz-töltő infrastruktúra kialakítására 80 százalékos támogatást nyertek - jelentette be csütörtö
Az Ethereum ETP-k jelentős kiáramlást tapasztaltak az elmúlt hetekben, miközben az Ether ETF-ek érkezése egyre közelebb kerül az Egyesült Államok piacán. Ez a trend komoly hatással lehet a kriptopiacra, különösen az ETH árfolyamára és a befektetői hangulatra. Nézzük meg a részleteket! Heti 60 millió dolláros nettó kiáramlás A CoinShares kriptocég h
A németországi Bremen City University of Applied Sciences egyik hallgatója kifejlesztett egy innovatív robotszerű szerkezetet, amely egyszerre rugalmas, de stabil is. Az eszközt a tengeri csillag inspirálta, amelyek rendelkeznek azzal a figyelemre méltó képességgel, hogy könnyedén képesek bármilyen testhelyzetben megtartani magukat.
Követhetetlenné vált az adók fizetésének rendszere azzal, hogy az adóhatóság bejelentés nélkül is levonhat köztartozásokra összegeket az akár más adóra szánt pénzünkből. Ezen a gyakorlaton változtatna a MINKE (Minősített Könyvelők Egyesülete) javaslata.