Az ökológiai áttörések újabb mérföldkövéhez érkezett a világ: a Cheng Kung Nemzeti Egyetem fizikusokból álló csapata egy olyan új típusú akkumulátort fejlesztett ki, amely forradalmasíthatja az energiatárolást. Az új technológia lehetővé teszi az akkumulátorok akár egy másodperc alatti feltöltését is, ami jelentős előrelépést jelenthet az ökológiai
A tervek szerint körülbelül 50 millió eurós – azaz mintegy 20 milliárd forintos – összértékű beruházással Kazahsztánban folytatná terjeszkedését az UBM, hazánk piacvezető takarmánygyártó, és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja. Az UBM két éven belül egy nagyságrendileg 30 ezer tonna éves kapacitású premixüzemet, egy laboratór
Az MBH Bank értékesítette összes BIF-részvényét, közvetlen tulajdonrésze így nullára csökkent a vállalatban - derült ki a BÉT honlapján közzétett tájékoztatásból.
Követhetetlenné vált az adók fizetésének rendszere azzal, hogy az adóhatóság bejelentés nélkül is levonhat köztartozásokra összegeket az akár más adóra szánt pénzből. Ezen a gyakorlaton változtatna a MINKE (Minősített Könyvelők Egyesülete) javaslata. Az egyesület közleményét közöljük.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 11,6 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK, csökkentett értékesítéssel, 5 milliárd forintot fogadott e
A Beryl hurrikán kedden 4. kategóriájú, erős viharként dübörgött át a nyílt vizeken Jamaica felé, miután korábban átvonult a Karib-tenger délkeleti részén fekvő szigeteken, és legalább hat ember halálát okozta. Jamaica, Grand Cayman, Little Cayman és Cayman Brac szigetén hurrikánriasztás volt érvényben. A Beryl veszített intenzitásából, de az előre
Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak májusban az euróövezetben és az Európai Unióban főként az energiaárak csökkenésének hatására – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. Májusban az euróövezetben az elemzők által várt 0,1 százaléknál nagyobb mértékben, 0,2 százalékkal csökkentek a termelői ára
A fenntartható energiamegoldások fejlesztése érdekében „Low Carbon and New Energies” szervezetet hozott létre a Mol csoport a kutatás-termelés üzletágon belül; az új, zágrábi székhelyű szervezet tovább erősíti a vállalatot az alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparági megoldások keresésében – tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a
Július 5-e péntek reggel 7 órától a Hungária körúti felüljáró M3 bevezető felé vezető oldalán lezárják a szélső sávot szigetelés-, burkolat- és dilatációjavítási munkák miatt. A kivitelezés várhatóan augusztus végéig fog tartani több ütemben, és a felüljáró mindhárom M3 bevezető felé vezető sávjában lesz munkavégzés. A Kacsóh Pongrác úti felüljárór
A tagállamoknak ambiciózusabbnak kell lenniük az Európai Unió digitális programjában meghatározott célok elérése érdekében, a digitális infrastruktúra, a vállalkozások, a készségek és a közszolgáltatások terén való előrelépés ugyanis döntő fontosságú az EU jövőbeni gazdasági jóléte és társadalmi kohéziója szempontjából – jelentette ki az Európai Bi
Csütörtöktől újra változnak az üzemanyagárak, kérdés, megtapasztalhatjuk-e ezt a kutakon is és a fenyegetőzéseinek megfelelően beavatkozik-e a kormány.
Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében Magyarország uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint Nagy István agrárminiszter. A közlemény szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyel
Az egy évvel korábbi időszakhoz képest a zöldségek és gyümölcsök forgalma 6% feletti mértékben nőtt az olasz kiskereskedelemben. A NielsenIQ által készített State of Mass Consumer Goods in Italy című tanulmány az olasz családok fogyasztási és vásárlási szokásainak alakulását elemzi 2024 májusára vonatkozóan, és fő megállapítása, hogy a teljes kiske
Az elemzői várakozásokkal összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
Az Európai Unió a közelmúltban ébredt rá, hogy biztonság- és gazdaságpolitikája között újra kapcsolatot kell teremtenie. Az EU gazdaságbiztonsági stratégiája és kockázatcsökkentési paradigmája rövidlátó: kizárólag az ellátási láncok megszakadásából, az ipari kémkedésből és a kritikus infrastruktúra megszakadásából eredő kockázatok mérséklésére irán
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapok Privátbankár.hu Klasszis 2024-es szavazásán: az Accorde Abacus Alap az első helyen végzett a Legjobb Abszolút Hozamú és Származtatott Alap (közepes kockázat) kategóriában. Gyurcsik Attilát, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatóját választották az Év Portfóliómenedz
Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.
Az MBH Bank értékesítette összes BIF-részvényét, közvetlen tulajdonrésze így nullára csökkent a vállalatban - derült ki a BÉT honlapján közzétett tájékoztatásból.
A múlt heti amerikai elnökválasztási vita során az energia kérdése csak röviden került szóba, de mégis érdemes lehet alaposabban megvizsgálni a témát - írta a Bloomberg.
A valóságot és a virtuális valóságot ötvöző interaktív élmények mára elérhetőek, és egyre inkább mindennapjaink és üzletmenetünk részévé válnak. Bár az iparági elfogadása még folyamatban van, a technológiai óriások már milliárdokat fektettek be a metaverzumba, ami garantálja, hogy a közeljövőben kiemelt szerepet kapjon a technológia - áll a legfris
A Wizz Air Holdings elnöke, Robert Carey elhagyta a légitársaságot, ezzel utat nyitva három vezető előléptetésének a magyar fapados légitársaságnál. A lépésre pont akkor kerül sor, amikor az év legforgalmasabb időszakára készül a cég.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium (AM) szakmai tájékoztatóval segíti a termelőket, miután több ponton is módosult a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló törvény – közölte a NAK szerdán az MTI-vel. A törvénymódosítások javítják a termelők pozícióját az
A kiberbiztosítással rendelkezők 97 százaléka fektetett be védelmének fejlesztésébe, hogy az segítsen a biztosítás terén – derül ki a Sophos adataiból. Közülük 76 százalék mondta, hogy ez lehetővé tette számukra a lefedettségre való jogosultságot, 67 százalék jobb árazásban részesülhetett, 30 százalék pedig jobb szerződési feltételekhez juthatott.A
Az egykori Twitter és a Block pénzügyi szolgáltató társalapítója, Jack Dorsey ismételten megosztotta vízióját, miszerint a Bitcoin egy nap leváltja majd az amerikai dollárt és megváltoztatja a világot. Ez a nap pedig már közelebb van, mint gondolnánk. Dorsey egy exkluzív összejövetelen mondta el véleményét. Úgy gondolja, a Bitcoin – éveken belül –
Marko Kolanovic, a JP Morgan vezető piaci stratégája és a globális elemzésekért felelős társvezetője távozik a banktól - derül ki egy belső feljegyzésből, amelyet a Bloomberg szerzett meg.
2024 ősze sok tekintetben a gépvásárlásokhoz, gépberuházásokhoz kapcsolódó pályázatok ideje, ezért a Bábolnai Gazdanapok kiváló lehetőség rá, hogy a magyar mezőgazdaságban dolgozók megismerjék, kipróbálják a legújabb gépeket és technológiákat.
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Közeleg az egyetemi ponthatárok kihirdetése, ezért mostanában egyre több családban és fiatal felnőttben merül fel a kérdés: mire figyeljenek a bank kiválasztásakor? Ku
A Graphisoft alapítója ugyan sok mindenben nem ért egyet az ellenzéki politikussal, ám úgy véli, ő bizonyult a leghatékonyabbnak Orbán Viktorral szemben.
Továbbra is elvárja a kormány, hogy az üzemanyagárak a régiós átlag alatt maradjanak, ellenkező esetben komoly szabályozói lépések következnek a nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint. Ezzel szemben a szakértők az mondják: nem a kutak emelkedő árrése miatt drágulnak az üzemanyagok, hanem mert drága az olaj és gyenge a forint.
Búgócsigaként pörgött a hitelezés májusban, sorban álltak az emberek a lakáshitelért és a személyi kölcsönért, a babaváró támogatás népszerűsége sem csökkent. A folyószámlahitelek összege is nőtt, átlagosan 200 ezer forintos mínuszban zárja a hónapot, aki kénytelen ilyen szolgáltatást igénybe venni a bankjától - írja elemzésében a Bank360.hu.