Gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló képek és videofelvételek elemzése hat, kiskorúak szexuális kizsákmányolásában vétkes bűnöző azonosításához vezetett. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol közleménye szerint a 2017-ben indított, a gyermekbántalmazás megelőzését és felszámolását célzó kezdeményezés
A Magyar Víziközmű Szövetség évek óta örömmel csatlakozik a műanyagmentes július kihíváshoz, hiszen ez a kampány a műanyagmentes élet előnyeire és a környezettudatos viselkedésre hívja fel a figyelmet!
Az egyedi automatizálási megoldások alkalmazása időigényes és költséges folyamat a tervezés, az integrálás és a kezelői képzés terén. Az Ind360 kompakt automatizálási kijelzőcsalád lehetőséget kínál ennek a komplexitásnak az egyszerűsítésére egy világszerte elfogadott technológia szabványosításával.
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,81 százalékos emelkedéssel, 40 922 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,93 százalékkal nőtt. A csütörtökön már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 1,19 százalék, a tajpeji börze pedig 1,47 sz
Idén zajlik a 8. nemzetközi, egyben 15. hazai országos fehérgólya-felmérés, amelyhez a lakosság segítségét is kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi és két nő ellen vesztegetés miatt. Az orvos az ütemezett műtét időpontját a vádlottak által átadott 100.000 forint ellenében előbbre sorolta - írja az Ügyészség.
Az első félévében a személyautók regisztrációjának száma jelentősen nőtt, az év első hat hónapjában 63 331 autót regisztráltak, szemben az előző év azonos időszakban regisztrált 56 594 autóval - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel.
Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését éves felülvizsgálatán a Scope Ratings, a besorolást a magas növekedés kockázatai ellenére változatlanul (B+) hagyta – közölte a vállalat. A tájékoztatás szerint a kilátásokat a megemelt növekedési tervek és azok növekvő finanszírozási igénye miatt a hitelminősítő pozitívról stabilra változtatta. Illetve
Az elmúlt 10 év eredményeit összefoglaló zöldség-gyümölcs ágazati bulletint készített a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A kínai autógyártók haszonkulcsa külföldön a tízszerese annak, mint amit Kínában el tudnak érni – mondta Tasnádi Zsombor, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója azt is kifejtette, hogyan lettek a kínai villanyautók a Tesla versenytársai.
Búcsút int a képernyőnek Iszak Eszter, a Mokka műsorvezetője, aki a Tv2 ma reggeli műsorában köszönt el kollégáitól és a nézőktől. Elmondta: a korán kelést mindig nehezen viselte, de a Mokka csapata miatt szívesen vállalta. Eleinte várandósan sem volt ezzel gondja, de az elmúlt időszakban, az utolsó trimeszterben egyre nehezebben mentek a kora re
A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat bejelentette, hogy frissíti a BGB natív token okos szerződésének címét. A fejlesztés célja, a Bitget token (BGB) hasznosságának és potenciáljának növelése. Az innováció lehetővé teszi a különböző decentralizált alkalmazásokban való felhasználást és a jövőbeni jegyzéseket a főbb központi és decentrali
2024. június 30-ig a kibertan törvény szerint érintett cégeknek el kellett végezniük az önazonosítást. Azon 50 főnél többet foglalkoztató vagy 10 millió €-nál több éves árbevétellel rendelkező kiemelten kockázatos vagy kockázatos ágazatokban (például élelmiszer előállítás, feldolgozás és forgalmazás) működő vállalkozások, akik nem teljesítették a j
Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy egy anyavállalat nem hivatkozhat a gazdasági egység versenyjogi fogalmára annak érdekében, hogy a saját székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indíthasson kártérítési eljárást.
Megújul a közösségi ház a Somogy vármegyei Ordacsehiben, a várhatóan 2025. végére befejeződő beruházásra 120 millió forintot költenek - tájékoztatta az önkormányzat közleményben az MTI-t.
Az amerikai alelnök, Kamala Harris a felmérések szerint nagyobb eséllyel szállhatna szembe Trumppal, mint az elnök. Biden azonban továbbra sem adja fel.
drMáriást látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis műsorában. A festőművész és zenész, a Tudósok zenekar alapító-frontembere beszélt a magyar politika színvonaláról, a Magyar Péter jelenségről, a közéleti szereplők humoráról, valamint arról is, hogy miként látja a legkisebb a világot. Elmondta azt is, hogy először miért nem akarta
Az ALDI újabb intézkedéssel nyújtott segítséget és támogatást a magyar gyerekek számára. A vállalat 2024. tavaszán 21 óvoda és szociális intézmény számára adományozott kül- és beltéri játékokat – több száz kisgyerek legnagyobb örömére.
A magyar naperőmű-kapacitás – az atomenergetikai és fosszilis kapacitásokkal együtt – a napos déli órákban már exportra is termel, azonban a környező országok megújuló termelésben várható felzárkózásával a hazai gyárberuházások köthetik le a növekvő magyar termelést. A Széchenyi Alapok és az Electron Holding Zrt. 50-50 százalékos társtulajdonosként
Mai vendégünk Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének az elnöke. Mai vendégemmel is visszatekintünk a májusi Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciára, a szektor innovációi ugyanis szorosan kapcsolódnak a táplálkozási trendekhez. Mi is az a fenntartható táplálkozás? Áttekintjük a táplálkozás és az egészség ös
Július elsejétől már nem hozhatóak forgalomba italos üvegek, PET-palackok és alumínium dobozok visszaváltási díjas logo nélkül. Erről, valamint az új visszaváltási rendszerről beszélgetett Áder János volt államfő Pethő Zsolttal, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában
Meghökkentő videó tarol a TikTok növényes oldalán, amelyben azt állítják, remek növénytápot készíthetünk konyhai hulladékból, jelesül kidobásra szánt csirkecsontokból.
Búgócsigaként pörgött a hitelezés májusban, sorban álltak az emberek a lakáshitelért és a személyi kölcsönért, a babaváró támogatás népszerűsége sem csökkent. A folyószámlahitelek összege is nőtt, átlagosan 200 ezer forintos mínuszban zárja a hónapot, aki kénytelen ilyen szolgáltatást igénybe venni a bankjától – írja elemzésében a Bank360.hu.
Az olyan paramétereket, mint a hőmérséklet, a páratartalom vagy a nyomás, számos területen kell megfigyelni, a háztartási készülékek javításától kezdve az élelmiszeriparon át környezetvédelmi kutatásokig. A Testo olyan adatrögzítőket kínál, amelyek megfelelnek az ilyen alkalmazások követelményeinek.
Éves átlagban 391,7 forint/euró árfolyammal kalkulálnak erre az évre az MBH Bank elemzői, akik szerint év végére 392,5 lehet az árfolyam. Idén 2,7 százalékos lehet a gazdasági növekedés, 8 százalékos nettó reálbéremelkedés mellett. A forintnak a külkereskedelmi többlet jelenthet támaszt. Év végén 4,5 százalék lehet az infláció, ami éves átlagban 3,
Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy egy anyavállalat nem hivatkozhat a gazdasági egység versenyjogi fogalmára annak érdekében, hogy a saját székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indíthasson kártérítési eljárást.
Szerda éjszaka súlyos, már-már példátlan tömegbaleset történt Budapest egyik fő hídján. Az Árpád hídi halálos baleset részleteiről most bejelentést tett a rendőrség.
A 2024-es év legnagyobb üzletének nevezhető tranzakcióban egy kriptobefektető 10 000 dollárt fektetett be, és 3 millió dollárt keresett. A kereskedés mindössze 30 perc alatt lezajlott, így a befektető a lehető legrövidebb idő alatt vált milliomossá. Ez az, amiről mindenki álmodik, és ez a befektető ebben a hónapban most valóra váltotta ezt az álmot
Két nagyszínpaddal, féltucat zenei helyszínnel várja a fesztiválozókat a Balaton Sound szerdától négy napon át Zamárdiban. Az egyik legnagyobb hazai fesztiválon minden délután lesz partyhajó, a korábbinál nagyobb figyelem jut a divatra, folytatódik a safety first program és lesznek pénztárcabarát ételek is. A fesztivál négy napján mások mellett fel
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,42 százalék, a frankfurti DAX30 index 0,27 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,47 százalék növekedést jelzett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,23 százalékkal erősödött. A csütörtöki tőzsdenyitás
Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás alakulására, idén is az időjárás fogja eldönteni, hogy a tavalyi 10 százalékos visszaesést követően idén korrigálhat-e a sörpiac – állapította meg elemzésében az Agroinform.hu. Hosszú távon a prémium és szuper prémium szegmensbe tartozó sörök térhódítása zajlik – immá
Svájcban 1,3 százalékos éves szintű inflációt jegyeztek fel júniusban a májusi 1,4 százalék után – közölte a svájci statisztikai hivatal csütörtökön. Elemzők a májusival megegyező, 1,4 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számoltak júniusra. A múlt hónapban már a 12. egymást követő hónapban állt a svájci jegybank (SNB) 0-2 százalékos inflációs céls
Szerda este súlyos baleset történt a budapesti Árpád hídon, amelyben három ember életét vesztette, és négyen megsérültek. A rendőrség sajtótájékoztatót tartott az esetről - számolt be a HVG.
A fenntartható energiamegoldások fejlesztése érdekében "Low Carbon and New Energies" szervezetet hozott létre a Mol csoport a kutatás-termelés üzletágon belül. Az új, zágrábi székhelyű szervezet tovább erősíti a vállalatot az alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparági megoldások keresésében – tájékoztatott a távirati iroda. A közlemény szerint a szén