A fővárosban az albérletek keresleti és a kínálati díjai között 10 százalék fölé nyílt az árolló júniusban - közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform hétfőn az MTI-vel.
Júniusban 3,7% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. Előzetesen a szakértők arra számítottak, hogy a májusi 4%-ról 3,9%-ra mérséklődik az infláció. Vagyis a friss adat a vártnál nagyobb inflációcsökkenést mutat.
A Mol-csoport székházában tartották az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége keretében a Versenyképességi Tanács informális, magyarországi ülésének szakmai programját, ahol az Európai Unió versenyképességért felelős miniszterei és államtitkárai egyeztettek a kontinens kihívásairól.
Annak ellenére, hogy elemzők az infláció stagnálására számítottak, júniusban a legnagyobb meglepetésre két hónap után ismét csökkenni kezdett pénzromlás üteme. Úgy tűnik, hiába drágultak jelentősen a hónap során az üzemanyagárak, ezt ellensúlyozhatta több termék árcsökkenése.
A nyár az aratás időszaka. Ahogy haladunk előre a nyári napok során, úgy egyre szaporodnak a határban a learatott gabona- és őszi káposztarepce tarlók is. A tarlókon az időjárás függvényében előbb-utóbb megjelennek a kipergett szemek csírázása során kialakuló árvakelések is, amelyeket gazdagíthat meglehetősen sok T4-es életformájú gyom is.
A Telegrammon futó, tap-to-earn játékok egy csapásra meghódították a kriptovilágot. A faék egyszerű játékmód, a könnyű pénzszerzési lehetőség és az egyre népszerűbb airdrop lehetőségek miatt tömegek próbálják ki az új játékot. De hogyan is működik ez az új tap-to-earn műfaj, és miért lett ennyire népszerű? Mi az a tap-to-earn? A Tap-to-earn projekt
Aláírta a Roszkoszmosz vezetője, Jurij Boriszov a programban részt vevő 19 vállalattal az új orosz űrállomás építési ütemtervét. Hat éven belül el akarják készíteni az orosz űrállomás négy modulból álló magját.
A Wizz Air további késésekre számít az Airbus repülőgépek szállításában, Váradi József, a fapados légitársaság vezérigazgatója azonban optimista a kapacitás növelésével kapcsolatban. A Reutersnek adott interjújában kifejtette, hogy bár az Airbus szállítási zavarai folytatódnak, ezek nem fogják jelentősen befolyásolni a Wizz Air terveit.
Júniusban átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tegnap a kormány különadóinak hírére a forint nagyot gyengült az euróval szemben, végül 395 állt meg a gyengülés. Ma is 395 alatt kezd a forint, de tartósan nem lesz tér a pihenésre: a magyar inflációs adat máris hozott némi gyengülést, a hét második felében pedig az amerikai infláció okozhat mozgásokat.
A Shell kormányzati engedélyt kér a hatóságoktól arra, hogy Dél-Afrika nyugati partjainál akár öt tengeri kutat fúrhasson - derült ki az SLR környezetvédelmi tanácsadó cég kedden közzétett jelentéstervezetéből.
A kormány új rendeletet adott ki a szociális hozzájárulási adóra (szocho) vonatkozó szabályok módosításáról. A veszélyhelyzetre hivatkozva, és a foglalkoztatás növelését célul kitűzve a munkáltatóknak bizonyos esetekben engedélyezik az adó teljes visszaigénylését – derül ki a hétfő esti Magyar Közlönyből.
Versenghetnek-e frissen alakult startupok olyan nagyágyúkkal, mint az OpenAI? Egy új vállalkozás, a kevésbé ismert ázsiai nyelvekkel foglalkozó, azokat egymás és az angol között fordító nyelvmodellt és chatbotot fejlesztő Two AI példája azt mutatja, hogy nem reménytelen a verseny. Persze tovább kell fejlődnie hozzá, és nem szabad felvinnie szolgált
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert.
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert - közölte a Magyar Bankszövetség.
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb előrejelzése szerint idén a világ gabonatermése rekordot dönthet, elérve a 2,854 milliárd tonnát.
A KSH adatai szerint az év első öt hónapjában javult a fogyasztás. Bár még mindig nem éri el a 2021-es év átlagát, májusban már 3,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest. Az éves növekedés a fogyasztói bizalom erősödését vetíti előre, ugyanakkor a megváltozott fogyasztói magatartás miatt a vásárlók még mi
A második helyre kapaszkodott fel Svájc a 2024-es Fintech Index felmérésen. Ezzel megelőzte Hollandiát, Észtországot és az Egyesült Királyságot is. Az alpesi országot a kedvező üzleti környezet és a helyi fintech szereplők számára vonzó atmoszféra teszi kiemelkedő helyszínné. A litván fintech cég, a ConnectPay által június 27-én kiadott Fintech Ind
2024 áprilisában az OVHcloudot egy rekord méretű, 840 millió packet per second (Mpps) sebességű DDoS támadás érte, amely minden korábbi csúcsot felülmúlt.
Van néhány termék, amely olcsóbb lett az elmúlt 12 hónapban. A háztartási energia, a vezetékes gáz, az elektromos energia, a tartós fogyasztási cikkek, a használt személygépkocsik kevesebbért voltak kaphatóak, mint egy éve.
Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 982,3 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel 71 150,53 ponton zárt hétfőn.
Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 982,3 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel 71 150,53 ponton zárt hétfőn.
A kormány kihirdette a hétfő esti közlönyben határozatát, hogy indoklása szerint miért van szükség a legújabb költségvetési kiigazító intézkedésekre, amit a kabinet "háborúellenes akciótervnek" nevez. Ahogyan azt várni lehetett, a kormány mindent a háborúval és annak elhúzódásával indokol, a költségvetés elcsúszásáról egy szót sem ejt.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – adta hírül a KSH.
Május végén számoltunk be róla, hogy a kormánypárti médiacég Lengyelországban terjeszkedne. Pályázatukat azonban időközben a helyi médiahatóság elutasította.
Az elmúlt évtizedekben Közép-Ázsia volt szovjet köztársaságainak (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán, együttesen a „sztánok”) ábrázolása a nyugati médiában és a politikai diskurzusban gyakran túlságosan leegyszerűsítő volt: figyelmen kívül hagyták ezen országok egyedi identitását, történelmi örökségét és gazdag ku
Meg kell állítani az unióba érkező ázsiai méz importálását! Mézet lehet importálni, beporzást viszont nem, ezért minden eszközzel támogatni kell a hazai méhészeti ágazatot – írja az Agrárminisztérium.