A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke: 49,4. Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt visszaesésről számoltak be. Az elmúlt időszak mérsékelt bővülését követően ebben a hónapban fordulat következett be a feldolgozóiparban, a BMI index 50,0 pont alatt áll - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai Besz
Időarányosan kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása az első félévben, hiszen az egész évre tervezett forrásbevonás 60%-a teljesült. Az év második felére jelentős devizakibocsátás nincs a tervekben, a lakossági és az intézményi forintpiac pedig jó úton jár, hogy megvalósuljanak a 2024-es célok - közölte az ÁKK.
Bizonyos fokú mentesség illeti meg a volt elnököt az elnöki mandátuma idején a hivatalos intézkedési miatt, így minden bizonnyal megússza, hogy még a választások előtt bíróságra kelljen mennie egyes ügyekben.
Az E.ON Hungária csoport szakemberei mintegy 165 ezer okosmérő telepítését fejezték be június végén a Dunántúlon és Pest vármegyében, a készülékek részben családi otthonokba, egyéb ingatlanokba, részben ipari, vállalati létesítményekbe kerültek - közölte a társaság.
A Coca-Cola® ezen a nyáron is a zenére, a szórakozásra, a személyes kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. A „Zenei nyár” programmal a rajongók idén 30 európai országban, a nyár legmenőbb fesztiváljain és zenei eseményein találkozhatnak, köztük a Sziget Fesztiválon, a Strand Fesztiválon és a SZIN-en.
A cseh autókiskereskedelmi piacra is belépett az AutoWallis csoport, miután sikeresen lezárta a Stratos Auto három BMW márkakereskedésének felvásárlását. Közölte az AutoWallis csoport hétfőn az MTI-vel. Az akvizíció hatékonyan támogatja a társaság stratégiáját, amelynek célja, hogy az organikus növekedés és üzletfejlesztések mellett felvásárlásokka
Vége a kötelező akciózásnak a boltokban és sokan attól tartanak, hogy ez majd felgyorsítja az inflációt. Ezek a félelmek azonban nem megalapozottak éppen azért, mert az intézkedésnek az infláció leszorításában sem volt túl nagy jelentősége.
Az idén július 1-je és december 31-e között Magyarország második alkalommal tölti be az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét. A magyar elnökség terveiről kérdeztük Nagy István agrárminisztert.
Németország erősen megkérdőjelezhető döntést hozott arra vonatkozóan, hogy mostantól milyen feltételeknek kell eleget tenni ahhoz, ha valaki német állampolgárságot akar szerezni. Németország radikális és erősen megkérdőjelezhető döntést hozott. Mostantól a német útlevél megszerzéséhez Izrael Állam iránti lojalitási nyilatkozatot kell tenni. A La Re
Vége a kötelező akcióknak, indul az otthonfelújítási program és dőlnek a babaváró hitelek. Milyen hatása lehet ezeknek? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Az uniós statisztikai hivatal szerint Magyarország az idei év első három hónapjában 970 kiutasító határozatot hozott nem uniós állampolgárokkal szemben.
Ingyenesen juthatnak állami ingatlanvagyonhoz a kistelepülések a Magyar Falu Program keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eÁFA-rendszerében már benyújthatók az újfajta bevallási lehetőséggel beadott bevallások önellenőrzései mind a webes felületen, mind a gép-gép kapcsolaton keresztül.
Amerikai ügyészek szerint a drogkereskedők azért döntöttek úgy, hogy a Citigroupon keresztül mossák tisztára a pénzüket, mert úgy gondolták, hogy a bank kevésbé szigorú csalásellenőrzéssel rendelkezik – írja a Financial Times.
Az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére, ezt azonban már májusra sikerült túlteljesíteni, a jelenleg több mint 5 milliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százalékát teszi ki – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Az elemzők által várt növekedés helyett csökkentek az építőipari kiadások májusban havi összevetésben az Egyesült Államokban. A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által hétfőn közzétett adatok szerint májusban havi összehasonlításban 0,1 százalékkal csökkent az építőipari kiadások szezonálisan kiigazított évesített értéke a
Vegyesen alakult hétfőn, július első kereskedési napján a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Cikksorozatunk célja egy összetett szakmatérkép felvázolása, amely segítséget nyújt az érettségivel vagy magasabb iskolai végzettséggel rendelkező diákoknak ahhoz, hogy eligazodjanak a ló- és lovassportok világához köthető karrierlehetőségek között.
A digitális forradalomnak köszönhetően korszakváltás küszöbén állunk, és ez alapvetően átalakíthatja a magyar közigazgatást - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság konferenciáján tartott előadásában.
2018 óta 69-ről 85 százalékra nőtt az aranyba is fektető észak-amerikai vagyonkezelők aránya. Tulajdonképpen a keleti jegybankok leckéjét másolják a nyugati vagyonkezelők.
A BlackRock 2,55 milliárd fontért felvásárolja a Preqin brit adatszolgáltató csoportot, ezzel első ízben lép be a pénzügyi információszolgáltatás területére – írja a Financial Times.
A Circle, az USD Coin (USDC) kibocsátásáért felelős vállalat a világon elsőként felelt meg az új európai MiCA-rendeletnek. A hír azután érkezett, hogy a Circle egy nagyon fontos jóváhagyást kapott a francia Elektronikus Pénz Intézettől (EME). A Circle az első, amely megfelel a június 30-án Európában hivatalosan is életbe lépett MiCA (“Markets in C
A kedvezőtlen külső hatások, köztük a makrogazdasági bizonytalanságok és a geopolitikai feszültségek környezetében is jórészt stabil maradt tavaly a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közép- és kelet-európai működési gazdaságaiban a londoni pénzintézet hétfőn bemutatott éves összesítése
Vegyesen alakult hétfőn, július első kereskedési napján a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Júniusban a forint gyengült. Az euró este hat órakor 394,63 forinton, a kora reggeli 394,75 forinttal közel megegyező jegyzésen állt. A dollár jegyzése 367,95 forintra ment fel 367,05-ről, ami 0,2