Tavaly óta deflációs folyamatok mutatkoznak Kínában, és most úgy tűnik, hogy kezd deflációs spirál kialakulni. A fogyasztói áraknál szélesebb kört lefedő GDP-deflátor adat már 5 negyedéven át jelzett deflációt, ami 1993 óta a leghosszabb időszak.
Mesterséges intelligencia (MI, AI) tanácsadói központot hoz létre EY AI Confidence elnevezéssel az EY Magyarország. A terület élén az MI területének két globálisan is kiemelkedő alakja áll: Erik Slooten vezető partner és Dr. Tilesch György vezető MI-szakértő. A bejelentett központ a hazai és a Közép-Kelet európai vállalatoknak, valamint a közszférá
Megjelent a KPMG legfrissebb, 2023-as éves tanulmánya 38 európai ország illegális forrásból származó cigarettáinak fogyasztásával kapcsolatban. A vizsgált országokban a 2022-es évhez képest gyorsabb ütemben nőtt az illegális cigaretták fogyasztása, ami az érintett országok számára a becslések szerint 16,7 milliárd euró adóbevétel-kiesést okoz
Minél gyakrabban tiktokozik valaki, annál kevésbé képes felismerni az álhíreket egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmánya, amely kérdőíves felmérések és interjúk alapján vizsgálta a 1325 év közötti fiatalok TikTok-tartalmak általi befolyásolhatóságát, valamint képességüket a kritikus gondolkodás
Egy új törvénymódosítás tervezete lehetőséget teremtene Magyarország számára, hogy jelentős fejlesztések induljanak az akkumulátorhulladék-feldolgozás terén, amelyekről maga Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter dönthetne. A társadalmi egyeztetésre bocsátott szöveg alapján konkrét beruházásokat várhat már a kormány.
Ügyfelek és partnerek bevonásával készített kutatást az Sap Hungary az Sap S/4Hana átállás magyarországi helyzetéről, tanulságairól, várakozásairól, hogy felhívja a figyelmet a korábbi vállalatirányítási rendszerek támogatásának 2027 végén lejáró határidejére. A kutatás megállapításait a cég rendszeres éves rendezvényén, az Sap Now Hungary konferen
Együttműködési megállapodást kötött az MBH Bank és a Veszprém Handball Club a csapat célzott támogatására. A hitelintézet elkötelezett a hazai sportélet támogatása mellett, így a bankcsoport korábbi tagbankjával, az MKB Bankkal kötött évekre visszanyúló megállapodás a friss szerződés révén egy újabb szintre emelkedik.
Benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium (AM) által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett "Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti – közölte a szaktárca.
Új termékekkel - mint például a tojás, a margarin, a szendvicskrém, a kolbász, a szalámi, a sonka, a szalonna, a keménysajtok, a készételek és a kávéital - bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának lejárati útmutatója, amely a lakosság, a kereskedelmi szektor és a karitatív szervezetek számára ad hasznos
A párizsi paralimpián a magyar sportolók kiemelkedő teljesítménnyel zárták a versenyt, összesen 15 érmet szerezve: 5 aranyat, 6 ezüstöt és 4 bronzot. A legeredményesebb magyar paralimpikon a kiváló úszó, Konkoly Zsófia volt, aki két aranyéremmel és egy ezüstéremmel tért haza. A sportolói teljesítmények mögötti pénzjutalom azonban érdekes eltéréseke
A víziközmű-szolgáltatások rendjébe is belenyúlna a kormány egy társadalmi egyeztetésen lévő tervezet alapján: a javaslat számos új definíciót és szabályozást tartalmaz, új fejlesztési tervszabályozást vezet be. A lépések a kormány szerint a víziközmű-szolgáltatások hatékonyabb és átláthatóbb működését célozzák.
Az Európai Unió új korlátozásokat vezetne be. Azt szeretnék a döntéshozók, hogy éjféltől reggel 6 óráig a friss jogsival rendelkezők maradjanak otthon. Egyre gyakrabban hallunk a KRESZ reformjairól és új szabályokról, amelyek végső célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék a közlekedésben felmerüli kockázatokat. Ezek a szabályok termés
Az erdei pinty (Fringilla coelebs) az egyik leggyakoribb énekesmadár Európában, amely nemcsak színes tollazatával, de élénk énekével is könnyen felhívja magára a figyelmet. Ez a madár számos kérdést vet fel az emberekben, legyen szó élőhelyéről, táplálkozásáról vagy védelméről. Nézzük meg a leggyakrabban feltett kérdéseket az erdei pinttyel kapcsol
Az utóbbi időben újra felbukkantak azok a csaló SMS-ek, amelyek a Netflix-fiókok lejáró adataira hivatkozva próbálnak személyes és banki információkat kicsalni az emberektől. Az üzenetek látszólag hivatalosak, és arra kérik a címzetteket, hogy egy mellékelt linkre kattintva frissítsék fiókadataikat.
Az idén két fokkal melegedett Magyarország átlaghőmérséklete, ez példa nélküli, és azt üzeni: a világ megváltozott, ehhez alkalmazkodni kell, többek között új zöldenergia-termelő létesítményekkel - jelentette ki az energiaügyi miniszter a Solar Markt Csoport naperőművének átadásán, Szihalom határában.
Az ír kormány előtt most egy különleges feladat áll: hogyan használja fel az Apple által befizetett 13,8 milliárd eurós (5480 milliárd forintos) adótartozást, amelyet az Európai Unió legfelsőbb bírósága rendelt el. A pénz azóta egy letéti számlán várakozik, mivel az EU Bírósága júliusban megerősítette, hogy Írország megsértette az állami támogatáso
Jelentősen, 13,1%-kal esett vissza a kriptopiac teljes kapitalizációja augusztusban, elsősorban az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen foglalkoztatottsági adatok miatt. A trend azonban megfordulhat a Fed szeptemberi kamatdöntő ülése után. Az Ethereum Layer-1 gázdíjak a mélyponton vannak, a stabilcoinok viszont szárnyalnak és egyre nagyobb teret
Az úgynevezett csatatér államokban csupán két-három százalékos az eltérés a két jelölt támogatottsága között. Pont ezekben az államokban 2016-ban és 2020-ban Trumpot 3-4 százalékkal alul mérték. Mindebből persze nem következik, hogy a közvélemény-kutatók most is tévednek. De lehetséges, hogy Trump valójában jobban áll annál, mint amit a számok muta
"Fenegyerekek" voltak a maguk korában, amellett forradalmárok, akik alkottak. A 100 éve született dr. Brugert Róbertről (Bábolna) és Szabó Istvánról (Nádudvar) hangzott el ez a találó megállapítás a centenáriumi ünnepségen szervezett tanácskozáson.
Magyarországon is tarolnak a legnagyobb streaming platformok, nem érdemes azonban megállni a legismertebb neveknél, ha izgalmas tartalmakra vágyunk. Sokan nem tudják, de már hazánkban is elérhető számos olyan alkalmazás, ami egy-egy érdeklődési kör számára gyűjti össze a legjobb tévéműsorokat, sorozatokat, filmeket és játékokat. Az LG Streaming het
A sertések bélrendszerének egészsége alapvető fontosságú az optimális növekedéshez és a jó immunrendszerhez. A megfelelő bélmikrobióta fenntartása, az emésztőrendszer védelme és a kórokozók elleni védekezés kulcsfontosságú tényezők a sertéstenyésztés sikerességéhez. Az alábbiakban bemutatjuk azt a 10 legjobb táplálékkiegészítőt, amelyek segítik a s
Az XRP 2024-ben eddig elmaradt a szélesebb kriptopénzpiac mögött, és az év eddigi részében több mint 15%-os csökkenést könyvelhetett el, míg más eszközök együttesen mintegy 20%-kal nőttek ugyanebben az időszakban. A fraktál és a technikai mutatók keveréke azonban azt mutatja, hogy az XRP nagyszerű árfolyam-emelkedésre számíthat az elkövetkező hetek
A Federal Reserve szabályozói vezetője átfogó felülvizsgálatot vázolt fel a banki tőkekövetelményekkel kapcsolatos tervezetének enyhítésére. Michael Barr, a Fed felügyeleti alelnöke a Brookings Institutionban tartott beszédében elmondta, hogy újra kiadják az úgynevezett "bázeli végjáték" szabály és a globális bankokra vonatkozó külön tőkeszabályzat
Kedd estére csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a vezető papírok közül a Richter emelkedéssel, míg az OTP, a Mol és a Magyar Telekom csökkenéssel zárt.
Az EU bírósága helyben hagyta az Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját árösszehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára - közölte a luxemburgi székhelyű testület kedden.
A francia gazdaság vegyes képet mutat az olimpiai játékok után: a politikai bizonytalanság továbbra is kihívást jelent, de a sportesemény feljebb húzta az ország növekedését – derül ki ki a francia központi bank legfrissebb havi üzleti felméréséből.
Több millió dolláros veszteséget szenvedett el egy kriptobefektető a Lookonchain elemzése szerint. Machi Big Brother, népszerű kriptoinfluenszer esetéről szeptember 9-én az X-en számoltak be. Miközben a kriptopiac továbbra is jelentős tőkekiáramlásoktól szenved, egyes coinok különös árcsökkenést tapasztalhattak. A legtöbb kriptobefektető azonban ér
Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte ma a brit belügyminisztérium. A kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-s állampolgárokra.
Egyelőre változatlanul, a Városmajor utcai Budai Kézbesítő Postán vehetik át csomagjaikat az I., II. és XII. kerületi lakosok, valóban bezárhat a létesítmény egy ingatlanfejlesztés miatt. A Portfolio-val a Magyar Posta azt közölte, hogy az épület üzemeltetőjével jelenleg is tárgyalnak a 2024 végén lejáró bérleti szerződés meghosszabbításáról.
Már nem az első alkalom, hogy Bábolnán ebben a körben és ezen a helyen találkoztak a résztvevők a Magosz, és annak Ifjú Gazda Tagozata, valamint kiadónk a Magyar Mezőgazdaság Kft. által szervezett szakmai konferencián.
Országszerte hiánycikké vált, és a helyettesítő terméket is nehéz beszerezni az egyik leggyakrabban, az ADHD kezelésére használt egyik gyógyszer – számolt be a Telex.
Már 2018 óta tart Magyarország ellen az uniós jogi atombaként emlegetett hetes cikk szerint eljárás. Az új Európai Parlamentben a holland Tineke Strik veszi át a dossziét és folytatja a procedúrát.
A hazai startup közösség fejlesztése és az alapítók támogatása érdekében mára szoros együttműködés alakult ki a Brancsközösség a STRT Holding Launchpad inkubációs programja között. A Brancsközösség közösségi platformja éles piaci tesztelésre ad lehetőséget a programban részt vevő vállalkozások számára. Az inkubációs programban elinduló és a Brancsk
Robert Kiyosaki népszerű pénzügyi szakértő és Bitcoin befektető, aki a személyes pénzkezelésről szóló „Rich Dad Poor Dad – Gazdag papa, szegény papa” című könyvével vált széles körben ismertté, az X platformon megosztott egy fontos előrejelzést 2034-re. Arról is írt, hogy a következő évtized letelte után hol tart majd mindenki pénzügyi szempontból.
Szakértők az iskolakezdés apropóján megnézték, hogy mely egyterű, vagyis családi célra is tökéletesen alkalmas kivitelű autók a legnépszerűbbek, és azt is, milyen átlagárakon.