A Google arra törekedett, hogy a versenytársak és az ügyfelek ellenőrzésével uralja az online hirdetési technológia minden oldalát — állítja az amerikai igazságügyi minisztérium ügyésze. Az ügyészek szerint a Google nagymértékben uralta azt a technológiai infrastruktúrát, amely másodpercenként több mint 150 ezer online reklámeladás révén finanszíro
A GyártásTrend Magazin és a Hrpower október 3-án ismét megrendezi hiánypótló iparági konferenciáját. A rendezvény során kiemelt hangsúlyt kapnak a technológia, az ipar és a Hr közötti kapcsolódási pontok. Most részletesen bemutatjuk a konferencia tematikus előadásait!
A Polygon Labs, az Ethereum második réteges hálózatok egyik fő fejlesztője szeptember 10-én, kedden bejelentette, hogy egy új típusú számítógépes chipet vezet be. Egy chipet, amelyet a zérótudásos kriptográfiai feldolgozásra optimalizáltak. És amelyet a Fabric hardvergyártó kifejezetten a Polygon interoperabilitási megoldásához, az AggLayerhez kész
Több mint 10 millió forinttal kevesebb, 36 millió 450 ezer forintos bírságot kell fizetnie az Innovelle Pharma Kft.-nek – így döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A vállalkozást még 2020 októberében a megtévesztő hirdetései miatt marasztalta el a GVH, közel 47 millió forintos bírságot kiszabva a cégre. A vállalkozás élt a jogorv
Az elmúlt években újból egyre trendibb viseletté vált az arcszőrzet, nem véletlen, hogy számtalan híresség mutatkozik formára nyírt, stílusos borostával. Nem szabad azonban elhanyagolni a szakáll megfelelő gondozását, hiszen anélkül nem érhető el a kívánt hatás.
A nemzeti kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, háborús időkben is tartja az ígéretét: tavaly 18,5 százalékkal, idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emeli a nyugdíjakat - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) a Facebook oldalán a Népszava szerdai cikkére reagálva.
Az európai fiatal felnőttek több mint harmada állítja, hogy jobban bízik a mesterséges intelligencia (AI) technológiában, mint egy évvel ezelőtt. A Visa legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy az európai fiatalok körében egyre pozitívabb a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hangulat, és több mint 40%-uk szerint a mesterséges intelligencia poz
Szerdán ülésezett a kormány, így holnap ismét lesz Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével.
Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton. Az egész napos programban az állatkert új tanévre összeállított zoopedagógiai kínálatát ismerhetik meg a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok - tudatta az állatkert.
Részvénykibocsátásra készül az egyik közel-keleti légitársaság, az Etihad Airways, amely az első Öböl-menti légitársaság lehet a tőzsdén – írja a Reuters. Az Abu-Dzabi központú légitársaság legkorábban 2025-ben debütálhat a tőzsdén.
Esik a nyersolaj a tőzsdén, vele pedig a benzinkutak árai is. Mi történt? Csütörtökön tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak, írja a Holtankoljak.hu. Miért? A Brent típusú olaj jelentős árcsökkenése miatt. Egy hét alatt a nyersolaj határidős jegyzése 12,8 százalékot esett, a cikk írásakor 70,37 dollár az árfolyama. Mi következik ebből? A benzin be
Egy kereskedő, aki 100 millió dollárt keresett azzal, hogy korán fektette a Dogecoinba (DOGE), most a kriptopénzpiac következő nagy dobását keresi. Ez a kereskedő állítólag egy új DeFi-kriptóba, az RCO Finance nevű projektbe fektetett be, arra számítva, hogy idén ez hozza majd a legnagyobb profitot. Nézzük meg, miért támogatja ez a kiemelkedő keres
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát – írja hon
Lengyelország legnagyobb finomítója és energiaipari vállalata, az Orlen nagy olajmezőt fedezett fel Nyugat-Lengyelországban - áll a vállalat sajtóközleményében.
Bár a modern orvostudomány az egészségügyi ellátás nélkülözhetetlen alapja minden fejlett országban, mégis sok tényező válthat ki aggodalmat. Sok beteg nem reagál jól kizárólag a bio medicinán alapuló kezelésekre.
Kriptobányászok, influenszerek, AI-lektorok és a platformgazdaság (gig economy) munkavállalói – a digitális forradalom, a koronavírus-járvány és a mesterséges intelligencia boomja nyomán gombamód szaporodnak az új foglalkoztatási formák. A fizetések is olyan online platformokon áramlanak, amelyekre a hatóságok zömének nincs rálátása. Összegyűjtöttü
Az LMP a sürgősségi fogamzásgátló tabletták vénykötelességének eltörlését és a nemzeti alaptanterv szexuális felvilágosító, fogamzásgátló és betegségmegelőző kampányokkal történő kibővítését szorgalmazza. Az ellenzéki párt erről határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
A krizantémok értékes, késői színpompát biztosítanak szeptembertől novemberig. Ezek a (sok esetben) évelő növények teljesen télállóak is lehetnek, vagy csak kevés hideg elleni védelmet igényelnek. Termeszthetők cserépben, szobanövényként vagy ágyásokba ültetve – a trükk az, hogy a megfelelő krizantémot vásároljuk meg.
Az elmúlt napokban-hetekben több olyan várható és rövidesen bekövetkező áremelésről jöttek információk, amelyek külön-külön talán nem jelentenek olyan nagy tételt. De egyben biztosan meghatározó költséget jelentenek majd egy-egy magyar családnak. Például kezdésként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tette közzé, hogy miniszteri rendelet alapj
Autista vagyok és a határozat szerint jár nekem a fogyatékossági támogatás, MÁK kártyám is van, akkor jogosult vagyok az éves fogyatékosoknak járó pótszabadságra? A fogyatékossági ügyintéző és a HR-es nem ért egyet ebben. A HR szerint nem. Amit láttam a jogszabályból, abban az van, hogy a leszázalékolás csak az egyik opció, a másik a fogyatékossági
Sógorom évek óta Crohne betegségben szenved. A mindenkori minimálbér 5%-át érvényesíti a munkáltató a fizetésében. A kérdésem az lenne, hogy az évi 5 nap pótszabadság a betegsége miatt öt is megilleti?
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
A német gazdaság lassul, az országot számos hazai és globális probléma sújtja. A vezető német blue chip-index, a DAX mégis kevesebb mint 3 százalékra van a múlt héten elért zárócsúcsától, és az egész évet tekintve is szép hozamot ért el. Hogyan lehetséges, hogy a gazdasági kihívások ellenére a DAX-nak mégis sikerült csúcsot dönteni? A Goldman Sachs
A CLAAS öt új SCORPION teleszkópos rakodót dobott piacra a 3 és 4 tonnás kategóriában. Ezek még kényelmesebbek, stabilabbak és magasabbra emelnek, mint elődeik.
Ha egy vállalkozás versenyképes akar maradni a digitális korban, akkor a szoftverfrissítés nem csupán technológiai kérdés, sokkal inkább összetett gazdasági, piaci és stratégiai döntéseket takar.
Az online szerencsejátékok világa szeizmikus változáson megy keresztül, és a kriptovaluták a változás élvonalában vannak. 2024-re a kripto-szerencsejátékok piacát körülbelül 250 millió dollárra értékelik, ami rávilágít a szerencsejáték-iparon belüli jelentős növekedési potenciálra. A fogadások száma több mint 83%-kal megugrott 2022 közepéhez képest
Megjelent a monetáris tanács augusztusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, amelyből az derül ki, hogy egyetértés volt a tanácstagok között a kamattartásról.
További 90 nappal hosszabbítja meg szerdától Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter a lengyel-fehérorosz határsáv egyes szakaszaira vonatkozó belépési tilalmat - közölte a varsói belügyi tárca.