A 4iG Nyrt. 2023. november 13. napján elindított transzformációs programja következő jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról – tudatta a 4iG Nyrt. a tőzsde honlapján kedden. Közölték: a program mostani fázisában a Vodafone M
Magyarország 32. helyet ért el a Világbank 190 országot vizsgáló listáján, ahol a nők egyenlő esélyeinek jogi feltételeit vizsgálták. A nyolc területből hazánk csupán kettőben nem kapott maximális pontszámot: a munkahelyi és a fizetési lehetőségeket illetően. A K&H HR vezetője szerint ezért a cégeknek fontos tovább haladniuk az azonos lehetőségek m
Az MVM csoport konszolidált értékesítési árbevétele 2156 milliárd forint volt az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben elért 2769 milliárd forint után, adózott eredménye 222 milliárd forintra nőtt a tavaly ugyanebben az időszakban elért 209 milliárd forintos nyereségről - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedd
A közlemény szerint az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjére - szeptember 9. és 14. között - 65 000 fiatal közül kiválasztott 150 középiskolás diák érkezett.
A reggeli kávé jótékony hatásai túlmutatnak az egyszerű élénkítésen - derül ki egy új kutatásból, amit a CNN idézett. A tanulmány szerint a mérsékelt koffeinbevitel csökkentheti bizonyos kardiometabolikus betegségek kockázatát.
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarország Legszebb Birtoka díjátadó gálát az Agrotrend Csoport szervezésében a tavalyi győztes Hajdúnánási Kendereskertben.