A német állam közölte, hogy eladná maradék részesedését is a német pénzintézetben. A Deutsche Bank azt fontolgatja, hogy vásárol a Commerzbank-csomagból, hogy megakadályozza a konkurencia megerősödését. Az UniCredit viszont közölte, hogy harmincszázalékos tulajdonrész megszerzésére kér engedélyt az EKB-tól.
Bolygónkon az élet kialakulását a növényeknek is köszönhetjük. Mi, emberek azért vagyunk képesek életben maradni a Földön, mert a növények is segítenek benne.
Egy nagyobb árhullám esetében a levonulás általában 5-8 napig tart, de ez most várhatóan lassabb lesz az Ausztriában hullott hó olvadása miatt – jelezte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán. Siklós Gabriella hangsúlyozta: emiatt nem várható egy második árhullám, de az apadás jóval lassabb lesz, így a töltéseket tovább éri majd
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így hazánk a webhasználat terén nagyot lépett előre – egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss tanulmányából, amely huszonöt uniós ország 2023-as internethasználati statisztikáit elemezte. Bár az Európai Unió
A magyarok többségének fontos, hogy divatosan öltözködjön, mert ezáltal magabiztosabbnak és vonzóbbnak érzik magukat – derül ki az Etele Plaza és az Opinio piackutató közös reprezentatív felméréséből. Ruhavásárlásnál az ár mellett a kényelem és a minőség számít a leginkább, míg színben a fekete, fehér és szürke árnyalatok dominálnak. A férfiak köré
Az USDC-t kibocsátó Circle társalapítója és vezérigazgatója bejelentette, hogy a stabilcoin hamarosan elérhető lesz a Sui hálózaton. Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója bejelentette az USDC közelgő bevezetését a Sui hálózaton, amivel a stabilcoin támogatása 15 blokklánchálózaton túlra bővül. Allaire szeptember 17-én az X-en tette közzé újra a
Az amerikai jegybank mai kamatdöntése különösen fontos lesz, hiszen a várakozások szerint ma elkezdődik a kamatcsökkentési ciklus. A döntésről szóló közleményt este 8-kor teszik közzé, Jerome Powell elnök fél 9-kor tarto sajtótájékoztatót.
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója a Token 2049 konferencián Szingapúrban hangsúlyozta az Ethereum ökoszisztémájában csökkenő tranzakciós díjak jelentőségét, miközben visszatekintett a múlt néhány ikonikus kriptó témájú dalára. Buterin a kriptoipar fejlődéséről beszélve kiemelte, hogy a korábban magas tranzakciós díjak az egyik legnagyobb a
Szüneteltetheti a kamatcsökkentést az EKB: az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja, Gediminas Simkus szerint kicsi az esélye annak, hogy a jegybank a szeptemberi vágás után októberben is kamatot vág.
Az amerikai jegybank ma este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank szokatlanul nagy mértékben, 50 bázisponttal csökkentette a kamatokat (a jellemző lépésköz 25 bázispont). A piac számított erre, a piaci szereplők többsége 50 bázispontos csökkentést árazott. Jerome Powell elnök ezekben a percekbe
Görögország a tömegturizmust akarja visszaszorítani a szigetek belépődíjával és a tengerjáró hajók jobb elosztásával. Egy jelentés szerint a népszerű úti célokért akár napi 20 euró is esedékes. A görög kormány fel akar lépni a tömeges körutazás turizmus ellen a népszerű szigeteken. Jövő évtől különböző intézkedéscsomagot terveznek, amely elsősorban
A baromfifélék tollmódosulása nem számít ritkának. Ha az ilyen mutáció életképes és tetszetős, a tenyésztők általában szaporítani kezdik az új küllemű madarat.
A Főváros Főügyészség börtönbüntetést indítványozott 4 személlyel szemben, akik védjegyek – értéken aluli, így a tulajdonos cégnek vagyoni hátrányt okozó – megszerzésében működtek közre.
A Duna emelkedő vízszintje miatt a következő napokban változik az M2-es metró és több villamos közlekedése – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
A marketingszakma komoly kihívásokkal néz szembe és folyamatos megújulásra van szüksége - állítja Marczin Bence. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs igazgatója szerint nagy kihívás, hogy visszaállítsák a szakma szavahihetőségét, éppen ezért fontosnak tartja például azt, hogy a kampányokat, reklámokat ebben a tudatban, ezzel a rés
A tőzsdeindexek amellett, hogy kockázat és megtérülés szempontjából kedvező befektetési eszközök, a gazdaság állapotát és a befektetői hangulatot is mérik. A több részvényt magukban foglaló tőzsdeindexek különböző részvénycsoportok vagy iparágak szerint csoportosíthatók, regionális szinten is számos meghatározó tőzsdeindex kereskedhető. Az osztrák
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a többségi piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 4,75-5,00 százalékra csökkentette az irányadó dollárkamat-tartományt szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
Vegyes kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 0,48 százalék, a STOXX 600 index 0,49 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,50 százalék csökkenéssel fejezte be a szerdai kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,68 százalékkal, a DAX 0,06 százal
Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest. Az eurót este hat óra után 394,52 forinton jegyezték a kora reggeli, szinte megegyező 394,55 forintos jegyzés után. A dollár jegyzése 354,91 forintra ment fel 354,70 forintról. A svájci frank jegyzése pedig 419,56 forinton áll 419,49 után. A szept
A Fed szerda este 8-kor közzétett kamatdöntési közleményéből kiderült, hogy a jegybank szokatlanul nagy mértékben, 50 bázisponttal csökkentette a kamatokat (a jellemző lépésköz 25 bázispont). A piac számított erre, a piaci szereplők többsége 50 bázispontos csökkentést árazott. Érdekesség, hogy a nagy lépés ellenére a jegybank csak kevéssé módosítot
Mobil sajtüzemek segítik a német kistermelői tejelőtehenészeteket. Van olyan kerekeken guruló sajtüzem Észak-Németországban, amely 35 gazdálkodó számára készít sajtkülönlegességeket.
Az Európai Unió újabb szankciói az Oroszországba irányuló hadászati termékek áramlását segítő pénzügyi intézményeket veheti célba, valamint a nyugati leányvállalatok Délkelet-Ázsiában gyártott termékeinek beszállítását célozhatják - jelezte szerdán az EU szankcióügyi megbízottja.
Éves összevetésben csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése is júliusban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Egy friss kutatás szerint az építőipari szakemberekbe vetett bizalom enyhe javulást mutat, miközben a kontármunkák okozta károk összege minimálisan, 814 791 forintra csökkent. A változás azonban olyan csekély, hogy inkább stagnálásról beszélhetünk, semmint kialakulóban lévő pozitív trendről.
Országszerte 19 helyszínen rendezik meg a Nyitott Piacok Napját. A szeptember 20-i rendezvény Budapesten bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napjába is. Idei mottó: a piac mindenkié, a középpontban a szőlő áll. Az első rendezvényt 2023-ban szervezték meg: a nagy siker után másodszor is megrendezik országszerte a Nyitott Piacok napját. Budapesten 11