A BIP-ek, vagyis a Bitcoin Improvement Proposals, olyan formális dokumentumok, amelyeket a fejlesztők nyújtanak be. Az új funkciók hozzáadására, protokollmódosításokra és hibajavításokra készült dokumentumok gyűjteménye fórumszerűen épül fel, karbantartása rendkívül időigényes, ugyanakkor a felhasználói élményt javítja. A Maelstrom befektetési alap
Segítő programok, szemléletformáló kampányok, fenntartható reklámok – többek között ilyen kezdeményezésekkel tűntek ki az a vállalkozások, amelyeknél a Marketing&Media magazin TOP50 PR-est bemutató toplistájának dobogójára került szakemberek dolgoznak. A PR-szakmában is jelentős változásokat hozhat a mesterséges intelligencia, a kreatív munka során
Nagy érdeklődés övezte a KÁN Egyetemi Napok szakmai programjának részeként megrendezésre került halászati kerekasztalt. Az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére megoldás lehet az amur, így idén ezt a témát járták körbe a résztvevők.
Együttműködésbe kezdett az ALDI és a hazai gasztronómia egyik legismertebb képviselője, Wossala Rozina. A neves séf hetente oszt majd meg izgalmas és könnyen elkészíthető recepteket a nézőkkel az ALDI YouTube-csatornáján.
Több tagállam ellen is kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság, amiért nem közölték, hogy milyen lépéseket tettek az EU-s irányelvek nemzeti jogrendszerükbe való átültetését illetően. A szigor miatt tovább fokozódhat az unióellenes hangulat. Az EU 27 tagállamából 26-nak küldött hivatalos felszólítást az Európai Bizottság, amiért
Több mint 200 programmal, köztük látványos bemutatókkal és izgalmas előadásokkal várják az érdeklődőket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) különböző karain a Kutatók éjszakáján pénteken.
Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az OECD számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a nők 40 rendszerét. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) érdemi szakmai párbeszédet köv
Meghirdették a "Kkv Technológia Plusz Budapest Hitelprogramot", amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban 73 milliárd forint hitelkerettel rendelkezik – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
A kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegének meghatározásakor a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző egy év rendelkezésre álló adatai alapján számított rendszeres bruttó átlagkereset 50 százaléka lehet a referenciaérték – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb rendelettervezetéből.
Rengeteget internetezünk, leginkább okostelefonon, és minden második fiatal napi 2-3 órát tölt el chateléssel derül ki egy új kutatásból. Bár minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban használja mobilon az internetet, de még az X generáció 85 százaléka is naponta többször felmegy a netre. A legnépszerűbb közösségi platform továbbra
Még nem elterjedt, de ez várhatóan változni fog: az elektro- és mikromobilitási eszközök a kereső mentőcsapatoknak, a határvédelemnek, a rendőrségnek és a mentőknek is jó alternatívákat jelentenek.
Elég egyetlen sebezhetőség egyetlen alkalmazásban ahhoz, hogy a kiberbűnözők betörjenek a vállalatok rendszereibe. Ezért kiemelten fontos, hogy a cégek a lehető legrövidebb idő alatt azonosítsanak és javítsanak minden ilyen sérülékenységet. Az OpenText szakértői szerint ehhez érdemes igénybe venni a mesterséges intelligencia segítségét is, mivel lé
A klímavédelem és a zöldátállás kitüntetett ügy, ezekben a folyamatokban azonban nélkülözhetetlen az atomenergia és a földgáz szerepe – hangsúlyozta az energiaügyi miniszter kedden, Balatonfüreden.
Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az Oecd számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a „nők 40” rendszerét.
A vártnál nagyobbat csökkent az amerikai jegybank által szorosan figyelt PCE infláció, azonban a PCE maginfláció kis mértékben emelkedett. Ami aggasztó viszont, hogy lassult a háztartások bevételeinek és kiadásainak az emelkedése is, aláhúzva azt, hogy már a fogyasztás dinamikája sem a régi. A mostani adatok feltehetően egy óvatos megerősítést jele
Befejezte munkáját az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), miután a dunai árhullám levonult - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OFV) pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy a testület, amely szeptember 13-án kezdte meg a munkát, az árvízi védekezés összehangolását és az ehhez szükséges vízügyi szakembergárda, valamint az anyag- és eszközig
A Rexas Finance (RXS) felvette a versenyt a Shiba Inuval, és könnyedén meglovagolhatja a bikás hangulat keltette hullámokat. A Rexas Finance gyorsan növekszik, és potenciálisan felülmúlhatja a népszerű projektek piaci kapitalizációját. A Shiba Inu hatalmas figyelmet kapott az elmúlt időszakban, de a hasznossága korlátozott a Rexas Financehez képest
Az elmúlt három évben több mint 100 ezer vendégmunkás érkezett hazánkba, közülük sokan távoli országokból – a Fülöp-Szigetekről, Indonéziából, Mongóliából vagy Kirgizisztánból –, akiket 2021 óta egyszerűsített módon foglalkoztathatnak a vállalatok. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkaadók oldalán számos tévhit uralkodik a harmadi
Az elmúlt három évben több mint 100 ezer vendégmunkás érkezett hazánkba, közülük sokan távoli országokból – a Fülöp-Szigetekről, Indonéziából, Mongóliából vagy Kirgizisztánból –, akiket 2021 óta egyszerűsített módon foglalkoztathatnak a vállalatok. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkaadók oldalán számos tévhit uralkodik a harmadi
A budapesti cégek számára is hozzáférhetővé válnak a kedvezményes technológiafejlesztési források. Október végétől 73 milliárdos hitelkeret nyílik meg számukra, amiből nulla százalékos beruházási hitelt vehetnek fel.
Eddig a közel 900 ezer hektáros termőterület alig több mint feléről takarították be a termést, így nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eddigi tapasztalatokból.
A világgazdaság új realitásai – például a globalizáció lassulása, a gazdasági nacionalizmus térnyerése, a digitális technológiák megjelenése, a fenntarthatósági és klímakérdések középpontba kerülése – kiegészülve a Covid és az ukrajnai háború okozta bizonytalan üzleti környezettel jelentős alkalmazkodási kényszert okoznak a multinacionális vállalat
Gigászi sör és gasztronómiai választékkal várják az érdeklődőket október 10. és 13. között a Városligeti Műjégpályára az OktoBeerfest szervezői. Az ország sörbuliján kézműves főzdesor és streetfood tér gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon étlen-szomjan, a vidám hangulatot pedig a meghívott sztárfellépők garantálják. A négy nap alatt mások mell
Nagy István arra kérte Janusz Wojciechowskit, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosát, hogy a nyári aszály- és árvízkárok kompenzálására is nyissák meg az uniós mezőgazdasági válságtartalékot a termelők számára.
A Balatonnál az elmúlt 20 év legnagyobb algavirágzását eredményezte a szélsőséges időjárás. Ebben szerepet játszott a nagy nyári meleg, majd a Boris ciklon hűtő hatása és a viharok által felkavart víz - írja az Időkép.
Moshe Hogeg, izraeli kriptovaluta-vállalkozó, több csalással és pénzügyi visszaéléssel kapcsolatos ügybe keveredett bele. A startup-vállalkozó számos sikeres technológiai vállalat, köztük a Sirin Labs nevű vállalat, elindítását követően az utóbbi években inkább átverési kísérleteiről és jogi problémáiról vált ismertté. Hogeg 2023-ban társalapítója
Miért tudott a magyar bankszektor egy recessziós évben kimagasló profitot elérni? Különlegesen jó üzleti döntések vagy inkább egyedi külső körülmények állnak az elmúlt másfél év kimagasló eredményessége mögött?
Sokan vágnak bele egy saját vállalkozásba azért, mert nagyobb szabadságot szeretnének magunknak, esetleg úgy érzik van egy jó ötletük. Azonban a kezdeti optimizmust jelentősen csökkentheti, ha segítség nélkül kell átverekednünk magunkat a cégalapítás és a cég működtetés bürokratikus útvesztőin. Ilyenkor jön jól egy olyan megbízható és szerte az ors
A Ferrari elektromos szuperautójának fejlesztése a tervek szerint halad. A vállalat vezérigazgatója, Benedetto Vigna pénteken a torinói Tech Week rendezvényen arról beszélt, hogy az új modell bemutatása 2025 negyedik negyedévében várható - számolt be a Bloomberg.
Orbán Viktor politikai igazgatója egyre jobban beletekeredik saját őrületébe. Miután a miniszterelnök hibának nevezte, amit beszélt, most éppen bocsánatot kért szavaiért. Korábban másokat vádolt, hogy félremagyarázták mondatait.