A keddi közel 10 százalékos esés következtében mintegy 279 milliárd dollárt vesztett piaci értékéből az Nvidia kedden, ami a valaha volt legnagyobb érték, amivel egy amerikai vállalat értéke csökkent egy kereskedési napon belül.
A KSH adatai alapján 642 ezer forint volt a bruttó átlagbér júniusban. Az átlagos bruttó fizetés 13,3 százalékkal emelkedett hazánkban egy év alatt. Ha az áremelkedést is figyelembe vesszük, akkor is szép eredményt láthatunk: a fizetés vásárlóereje, azaz a reálkereset 9,3 százalékkal nőtt éves összevetésben. De mennyi lakáshitelt kaphatunk ezzel a
Az Egyesült Királyságban a nyugellátások területén hagyományosan jóval kisebb az állam szerepe, mint a kontinentális európai országokban. Az állami nyugdíj összegében semmilyen módon nem tükröződik, hogy a nyugdíjas mennyit keresett vagy mennyi járulékot fizetett aktív korában - írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News hírlevelében
A videós hirdetési piac folyamatosan nő, a 2023-as AdEx riport szerint a hirdetők 8,9 milliárd forintot költöttek a hazai online videós szegmensben, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Egyre több hirdető ismeri fel a mozgóképes tartalmak relevanciáját a digitális platformokon, és azt is, hogy a digitális videó ma már jóval
A HONOR egyedi bocsánatkéréssel fordult a Samsung Galaxy Z Fold tulajdonosaihoz, elismerve az úttörő összecsukható telefonja, a HONOR Magic V3 bevezetése által okozott kellemetlenségeket.A HONOR megbízásából a közelmúltban 6000 20-50 év közötti európai felnőtt körében végzett felmérésből kiderült, hogy a lakosság jelentős része küzd a bocsánatkérés
Pápai Joci műsorvezetővé lépett elő, az úszómesteri feladatkört Dudás Miki vette át tőle – Majka szerint az évszázad legcsúnyább strandpapucsában. A műsorvezető egyébként is formában volt: nem kímélte a Schobert családot és nem úszta meg szárazon Erdei Zsolt, Berki Mazsi és Hajdú Péter sem.
Norvégia 1,7 ezer miliárd dolláros vagyonalapja megválhat azoktól a részvényektől, amelyek megsértik az alap felügyeletének új, szigorúbban értelmezett etikai normáit az izraeli-palesztin konfliktusban betöltött szerepük miatt - számolt be a Reuters.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 33,1 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 20,0 milliárdot fogadott el. Az
Gyengült a forint tegnap, az euróval szemben 394 fölé került a jegyzés. A dollár kis gyengülést mutat az euróval szemben, a forint a dollárral szemben erősödik.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére. Ez
A Turkish Airlines, a világ legtöbb országába repülő légitársaság bejelentette, hogy Miles&Smiles hűségprogramja jelentős mérföldkőhöz érkezett: 20 milliomodik tagját köszönthette. Ez a kivételes eredmény a törzsutasprogram 1989-es indulása óta eltelt 35 év dinamikus növekedését és innovációját bizonyítja.
Alig egy hónappal az augusztusi nagy esés után ismét nyomás alá kerültek a tőzsdék, a keddi ráadásul a harmadik legrosszabb nap volt idén az amerikai tőzsdéken - írja a ZeroHedge.
Elon Muskot bízná meg a kormányzati pazarlások feltárásával Donald Trump. Megválasztása esetén a volt amerikai elnök új bizottságot hozna létre a techmogul vezetésével, miniszteri kinevezést azonban nem adna neki. A Tesla vezérigazgatója nem zárkózott el a feladattól, sőt még a közösségi médiában is kommentálta a hírt. Egyes etikai szakértők azonba
A teljes magyar GDP egy hatodára rúg a magyar háztartások hosszú távú megtakarítása, ennek fele nyugdíjcélra félretett pénz. Nagy Márton ennek az irdatlan vagyontömegnek az ingatlancélra fordításával növelné a fogyasztást, így a gazdasági teljesítményt is. Ám nem látni, vajon milyen tényleges előnyökkel járna a megtakarítási cél megváltoztatása.
A német szövetségi állam eladja a Commerzbankban meglévő, a pénzügyi válság idején megszerzett 16,5%-os részesedését – jelentették be a keddi piaczárás után.
A Gránit Bank ügyfelei mostantól a mobilbanki applikációban néhány kattintással ellenőrizhetik, hogy a bank ügyintézőjével beszélnek-e telefonon. Az app a hívást indító ügyintézőt is név szerint beazonosítja, így az ügyfelek a funkció használatával kivédhetik a hamis, adathalász céllal indított hívásokból eredő kárt.
Amilyen óvatossá váltak a fogyasztásban, annyira felbátorodtak a kölcsönigénylésben a magyarok. Júliusban már a személyi kölcsönt felvevők száma is csúcsot döntött. A lakáshitelek annak ellenére pörögnek, hogy a kamatok ismét emelkednek - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Száraz, napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A keleties szél főként az északkeleti, keleti tájakon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható. Késő estére 17 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet. agrotrend.hu / HungaroMet
A Volkswagen-csoport Cupra márkájának vezérigazgatója, Wayne Griffiths aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság által tervezett importvámokkal kapcsolatban és kijelentette, hogy a Kínában gyártott és Spanyolországban tervezett elektromos járművükre kivetendő 21,3 százalékos vám katasztrofális következményekkel járhat a márkára nézve.
Az Európai Uniót arra szólítják fel, hogy jelentősen átalakítsa a 387 milliárd eurós közös agrárpolitikáját (KAP), és a területalapú támogatásokról térjen át a jövedelemalapú támogatásokra. Ez az ajánlás a gazdák heves tiltakozására válaszul megrendelt jelentésből származik, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke fog bemutatni –
Ha lassan is, de csökken a készpénz népszerűsége a fiatalok körében a legújabb K&H ifjúsági index szerint. 58 százalékuk már igyekszik inkább digitálisan letudni a vásárlási tranzakcióit. Az okoseszközös fizetések egyre nagyobb szerepet kapnak, a QR-kódos megoldás még marginális szerepet játszik, ám ezen a téren is változás jöhet.
A női intimplasztikai beavatkozások száma világszinten megduplázódott az elmúlt évtizedben – elsősorban esztétikai okok miatt. A Semmelweis Egyetem új tanulmánya az alkalmazott műtéti eljárásokat értékeli azok kimenetele és a páciensek elégedettsége szerint.
Az északi félteke legtöbb termőterületén és Brazíliában már javában folyik a betakarítás. Amitom Országok Bulgária A szezon jól halad, a betakarítás mintegy 25%-a már befejeződött, a terméshozam 60 t/ha körül van, a Brix érték 5,1. Az elmúlt két hét magas hőmérsékletei napégést és közönséges takácsatka kártételt okoztak, ellenben a kalciumot tartal
A Gránit Bank ügyfelei mostantól a Gránit eBank applikációban néhány kattintással ellenőrizhetik, hogy a bank ügyintézőjével beszélnek-e telefonon. A napokban - a piacon az elsők között - bevezetett innovációjának egyedi vonása, hogy a hívást indító ügyintézőt is név szerint beazonosítja, így az ügyfelek a funkció használatával kivédhetik a hamis,
A hétfői stagnálást követően kedden lefordultak a vezető nyugat-európai indexek és a folyamatos lemorzsolódás 1% körüli mínuszokat hozott a konyhára a nap végére. A piacokon egyre nő a feszültség a pénteken érkező amerikai munkaerő-piaci riport miatt, ami éppúgy enyhítheti, mint felerősítheti a recessziós aggodalmakat és ez a bizonytalanság minden
A várhatóan jövő nyárra elkészülő Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének befejezése után a V0 vasúti körgyűrű, a budapesti repülőtérre vezető vasútvonal, valamint a magyar-szerb határátkelő infrastruktúrájának fejlesztése lehet a következő olyan stratégiai beruházás, amely kínai társfinanszírozással valósulhat meg Magyarországon – közölte a Nem
A biztosítóknak 151 milliárd dolláros éves veszteséggel kell számolniuk a természeti katasztrófák miatt globális szinten, ez az összeg rosszabb években sokkal több is lehet - írja egy új előrejelzésre hivatkozva a Financial Times, amely az éghajlatváltozás és a városi terjeszkedés kihívásaira hívja fel a figyelmet.
A von der Leyen-bizottság második ciklusa a vártnál később kezdődhet meg, mivel az Európai Parlament a 26 biztosjelölt átfogó meghallgatását valószínűleg csak október közepén kezdi meg. A Politicónak nyilatkozó két magas rangú parlamenti tisztviselő szerint a meghallgatások október 14-én kezdődhetnek, ami a végső megerősítő szavazást novemberre, és
Bemutatták az Audi Hungaria győri gyárában hamarosan gyártásba kerülő Cupra Terramar modellt Barcelonában szerdán. Az új modellekből már készült néhány Győrben, a közeljövőben indul a szériagyártás, amelynek kapacitása napi mintegy háromszáz darab lesz. Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az Mti-nek elmondta, hogy a Terramar gy
Dyga Zsombor rendezésében augusztus elején kezdték el forgatni a Kabul művelet munkacímű akciófilmet. Hiánypótló alkotásról van szó: a magyar filmgyártás történetében eddig még soha nem készült ilyen volumenű katonai tematikájú filmdráma. A különleges katonai hadműveletről szóló alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Magyar Honvédség szakma
A közösségi médiában nagyot megy egy felvétel, amelyen egy lángot szóró drón látható. Az eredetileg a Telegramon közzétett felvételen valamilyen pilóta nélküli légi jármű (Uav) látszik, amely tűzsugarakat lövell egy fák mentén. A drón a jelek szerint valamilyen termitet használ, hogy felgyújtson egy orosz lövészárkot.