2025. január 15. szerda

jan. 15
9:12
Tóth Orsolya lett MRSZ-OOH Szövetség új elnöke (Kreatív Online)
A tisztújító taggyűlésen a tagozat további elnökségi tagjait is megválasztották.
jan. 15
9:12
Kiderült, hány autót adott el tavaly az AutoWallis (Portfolio)
8 százalékkal több gépjárművet értékesített 2024-ben az AutoWallis Csoport, ezzel újabb erős évet zárt a vállalat. A legnagyobb növekedést a Kiskereskedelmi Üzletág mutatta fel, amelyben több mint 20 százalékkal bővült az új és használt gépjármű-értékesítés. Az AutoWallis növekedéséhez az organikus fejlődés mellett a tavaly lezárt felvásárlások is
jan. 15
9:14
Elárasztották a turisták Japánt (Portfolio)
A japán turizmus új rekordokat döntött 2024-ben, a külföldi látogatók száma minden korábbi adatot felülmúlt. A decemberi 3,49 milliós látogatószám az év utolsó hónapjában minden idők legmagasabb értéke volt, ami méltó lezárása a kiemelkedő turisztikai évnek.
jan. 15
9:18
Több autópálya-matrica fogyott tavaly, mint a megelőző években (ProfitLine)
Minden korábbinál több autópálya-matricát vásároltak a közlekedők a tavalyi évre – tudatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.), amelynek adatai szerint összesen 15,2 millió darab e-matricát vettek a 2024-es esztendőre a közlekedők. A napi matrica tavaly áprilisi bevezetése ugyanakkor némileg átalakította a matricavásárlási szokások
jan. 15
9:18
Beindulhat idén az M&A-piac; a Wall Street-i bankárok szerint (Portfolio)
A Wall Street-i bankárok már most bizakodóak a fúziók és felvásárlások idei fellendülésével kapcsolatban, ami a szélesebb értelemben vett befektetési banki tevékenységet is élénkíteni fogja - írja a Reuters.
jan. 15
9:18
Gyorsított az AutoWallis, ennyi autót még soha nem adtak el (vg.hu)
Az AutoWallis nyolc százalékkal több gépjárművet értékesített 2024-ben, ezzel újabb erős évet zárt az autókereskedő vállalat.
jan. 15
9:20
Itt a terület, ahol a 40 százalékos hozam rossznak számított (Portfolio)
A kriptovaluták piacán tapasztalt jelentős fellendülés ellenére a digitális eszközökre specializálódott fedezeti alapok teljesítménye elmaradt a bitcoin szárnyalásától 2024-ben. Bár számos alap kétszámjegyű hozamot ért el, a legtöbbjük nem tudta felülmúlni a vezető kriptovaluta 120%-os éves növekedését - közölte a Bloomberg.
jan. 15
9:24
A sütiken túl is van élet: ezek a stratégiák segíthetnek 2025-ben (Kreatív Online)
Az előre betervezett harmadik feles cookie-k kivezetéséből idén sem lett semmi: a nyár folyamán hirdetői nyomásra a Google behúzta a féket, de ez nem jelenti azt, hogy minden a régi. Milyen adatstratégiát kell követnie 2025-ben a cégeknek, ügynökségeknek? Többek közt erről kérdeztük Deli Norbertet, a HD Marketing szakmai vezetőjét, az IAB Hungary A
jan. 15
9:30
Már csak két hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra (HR Portál)
Még két hétig, január 26-ig jelentkezhetnek a pedagógus-hallgatók a kibővült Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra (KKÖP) - közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.
jan. 15
9:30
Lecsapott a havazás a magyar utakra: komoly balesetek, hatalmas dugók nehezítik a közlekedést (Pénzcentrum)
Az M0-son és több főúton is baleset nehezíti a közlekedést, a Budapest felé vezető utakon erős a forgalom.
jan. 15
9:30
Módosult a rendelet! Ez téged is érinthet (Agroinform)
Ismerd meg a részleteket!
jan. 15
9:30
A hatvani polgármester szerint elfelejtettek szólni neki arról, hogy kínai gyárat építenek a településen (444.hu)
Szijjártó Péter hétfőn jelentette be a Xinzhi beruházását, de Horváth Richárd polgármester szerint velük erről senki sem egyeztetett.
jan. 15
9:30
Építőipar: alig kötöttek új szerződéseket az év végén (vg.hu)
Havi és éves alapon is csökkent a termelés 2024 novemberében.
jan. 15
9:30
AGROmashEXPO: teljes értékű Massey Ferguson kínálat a valaha gyártott legerősebb MF traktorral! (Agrofórum)
Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AgromashExpo-nak, és 2025-ben is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.
jan. 15
9:30
Hajdú-Bihar vármegyében sem lazulhat a fegyelem (Magyar Mezőgazdaság)
Hajdú-Bihar vármegyében, Komádiban madárinfluenza H5N1 altípusát azonosította a Nébih.
jan. 15
9:32
Gimnáziumi minimum ponthatár: a diákok felét nem vennék fel, ha betartják az új ajánlást (Pénzcentrum)
Nem értek egyet azzal, hogy aki nem éri el az 50 pontot, ne lehessen felvenni gimnáziumba - mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Népszavának. Tavaly a felvételizők 97 százalékát vették fel középiskolába, akik nem jutottak be, a májusi rendkívüli felvételi eljárásban próbálkozhattak újra. Az idei évben viszont az oktatásirányítás egy új ajánlása
jan. 15
9:36
Rosszul fest a magyar építőipar (Infostart)
Folytatódik az építőipar vesszőfutása: novemberben a termelés volumene 2 százalékkal elmaradt a megelőző havitól. A rendelési mutatók alakulását látva nem látszik a közeli fellendülés.
jan. 15
9:36
Szombaton kiderülhet, milyen szőlőtermés várható (hirado.hu)
A Szent Vincét nem csak a magyar borosgazdák tartják nagyra, Franciaországban, Dél-Németországban és Ausztriában is tisztelik.
jan. 15
9:36
Elnököt és elnökséget választott a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozata (Márkamonitor)
A Magyar Reklámszövetség keretein belül 2016 októberében megalakult Out of Home (Ooh) Szövetség rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott a nagy tiszteletben álló alapító elnök, Hantosi Bálint váratlanul bekövetkezett tavaly novemberi halála miatt. 9 év után az Ooh tagozat tagjai Tóth Orsolyát, az M-Meter Kutató és Elemző Kft. újonnan regnáló vezető
jan. 15
9:36
"Mínuszosak" a 2024. novemberi építőipar adatok (Üzletem)
A termelés volumene 1,7 százalékkal, a megkötött új szerződéseké 51,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
jan. 15
9:36
Leépítések jönnek a Metánál, több ezer dolgozót rúghatnak ki (Telex)
Mark Zuckerberg tervei szerint a legrosszabbul teljesítő 5 százalékot bocsátanák el.
jan. 15
9:42
Újabb szankciós csomag készül az oroszok ellen, ez fájni fog (Piac és Profit)
A Bloomberg értesülései szerint a 16. szankciós csomag intézkedéseket tartalmazna az orosz LNG és alumínium fokozatos betiltására is. Emellett újabb bankokat tiltanának ki a nemzetközi fizetési rendszerből (SWIFT), és az orosz szellemflotta ellen is tennének intézkedéseket.
jan. 15
9:42
Fontos adatok jönnek ma, jó a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma különösen mozgalmas nap várható, a befektetői hangulat szempontjából fontosak lehetnek az euróövezetből az ipari termelés novemberi teljesítményével kapcsolatos adatok, melyek az iparág állapotáról adnak majd friss képet. Az Egyesült Államokból pedig több fontos adat érkezik, köztük a jelzáloghitelek és az infl
jan. 15
9:42
Illegális fémkereskedőkre csapott le az adóhatóság (vg.hu)
Csaknem 2000 kiló kábelt rejtett a magyar házaspár furgonja.
jan. 15
9:42
Karácsony már a nyárra gondol, ezt tervezi a Dunára (Forbes)
Budapesti szabadstrandok nyitását és uszodák újranyitását készíti elő Karácsony Gergely a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-vel.
jan. 15
9:44
Kisebb pluszban a magyar tőzsde (Portfolio)
A BUX index 0,1 százalékkal került feljebb a nyitásban, egyelőre csak kisebb elmozdulásokat láthatunk a blue chipeknél.
jan. 15
9:48
Rákapcsolt a BMW, ennyien dolgoznak Debrecenben (HR Portál)
Tavaly októberről novemberre a B+N Referencia Zrt-nél nőtt legnagyobb mértékben az alkalmazotti létszám: 235 fővel lettek többen, már 13 802-en dolgoznak a takarítócégnél. Rohamosan bővít a debreceni BMW-gyár, tavaly novemberben már 2370-en álltak alkalmazásban, ami egy év alatt közel 1400 fős bővülést jelent. Egyebek mellett ez derül ki a HR Portá
jan. 15
9:48
Szerencsejáték: van, akinek 300 millió forint nem számít (vg.hu)
A szerencsés nyertes nem jelentkezett a nyereményéért.
jan. 15
9:48
Nem jelentkezett a 300 milliós főnyereményért a nyertes (Digital Hungary)
Visszakerül a játékosokhoz az a több mint 300 millió forint, amelyért tavaly október közepe óta nem jelentkezett a nyertes. A játékosok körében viszonylag ritka az, hogy nem jelentkeznek egy nagynyereményért: az elmúlt 25 évben összesen nyolc alkalommal fordult elő.
jan. 15
9:54
Munkaviszony vélelme katás vállalkozónál – Kúriai döntés (Adózóna)
A katás egyéni vállalkozó és az őt foglalkoztató adatszolgáltatásra kötelezett közötti jogviszonyra vonatkozóan a munkaviszony vélelmét a katatörvény 14. § (2) bekezdése állítja fel, a vélelem megdöntése, a kimentés a megállapítással érintett adózót terheli a katatörvény 14. § (3) bekezdése a)–g) feltételei alapján, és ha a kimentés nem eredményes,
jan. 15
9:54
Tűz Los Angelesben: beindult az adományozás – a Metallica kinyitotta a pénzcsapot (vg.hu)
A rockzenekar tagjai közül többen is a környéken születtek, mindannyian erősen kötődnek a térséghez, így nem meglepő, hogy igyekeznek támogatni a tűzvész érintettjeit.
jan. 15
9:54
Internyet: Súlyos üzemzavar az orosz internet működésében (Mínuszos)
Nagyszabású üzemzavart jelentettek az orosz távközlési vállalatok internetszolgáltatásainak működésében kedd délután az orosz hírügynökségek. Az internet nem működött a Beeline, a Megafon, az MTSZ, a Tele-2 és más szolgáltatók hálózatán sem. Nehézségek léptek fel a taxirendelésnél és az autómegosztás igénybevételénél. 17 óra 25 körül az orosz inter
jan. 15
10:00
Lehet, Ön is innen rendelt? Hamis JYSK webshopok terjednek az interneten (Piac és Profit)
Online vásárolni meglehetősen egyszerű és kényelmes, azonban sajnos gyakran kockázatokat is rejthet magában, ugyanis fennáll a csalárd weboldalakkal való találkozás lehetősége. Sajnos még az olyan megbízható és felelősségteljes márkák, mint a JYSK sem képesek 100 százalékos védelmet nyújtani a gyanútlan vásárlók megtévesztésére törekvő hamis webold
jan. 15
10:00
Nagy Márton: változások várhatók a hipában, a kivában és az áfában (Adózóna)
További irányokat vizsgál az adóegyszerűsítés terén az NGM – mondta keddi sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – írja a portfolio.hu.
jan. 15
10:00
Ezekbe a papírokba éri meg ma fektetni: jól járhat, aki ügyesen taktikázik (Pénzcentrum)
Iránykereséssel indulhat kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán; ha a nemzetközi befektetői hangulat a következő napokban elbizonytalanodik, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint nem zárható ki a profitrealizálás a hazai piacon.
jan. 15
10:00
Ennyire pocsék adat még a covid alatt sem jött a magyar építőiparról (444.hu)
Még a koronavírus idején sem volt ilyen óriási visszaesés az új szerződések állományában, ami nagyon rosszat jelent az ágazat jövője szempontjából.
jan. 15
10:00
Újabb amerikai állam korlátozná az iskolai mobilhasználatot az Egyesült Államokban (vg.hu)
Egyre több helyen ismerik fel, hogy a mobiltelefon nem való a tantermekbe.
jan. 15
10:00
Keddig jelentkezhetett volna a 300 milliós lottónyereményért a szelvény tulajdonosa, nem tette meg (Telex)
A Szerencsejáték Zrt. elmondta, mire fordítják a pénzt.
jan. 15
10:00
Csak a saját génszerkesztett növényeit engedi a földekre az ázsiai nagyhatalom (Magro)
Csak a saját génszerkesztett növényeit engedi a hazai földekre Kína.
jan. 15
10:06
Taxis sztrájk: kiderült, az egész fővárost megbénítanák – ezeken a helyszíneken lesznek tüntetések (vg.hu)
A sztrájkoló taxisok nemcsak a Hősök terére vonulnak fel, hanem a főváros különböző pontjait bejárva akarnak tüntetni.
jan. 15
10:06
Életmódváltásra ösztönöz a BioTechUSA (MMonline)
Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő és speciális élelmiszer gyártó- és forgalmazójaként a BioTechUSA több évtizedes tapasztalatával konkrét javaslatokkal segít, hogy hogyan vágjunk bele az új évbe úgy, hogy elérjük az igazi csúcsformánkat. A vállalat januári, “Franco sportos. Legyél te is frankó!” elnevezésű integrált nemzetközi kampányának ta
jan. 15
10:06
Maximum két sör a repülőtereken? Szigorítást akar a Ryanair (Haszon.hu)
Legfeljebb két alkoholos italt fogyaszthatnának az utasok repülés előtt a repülőtéren a Ryanair ír légitársaság javaslata szerint. Miért a szigor? A vállalat az intézkedéssel azt szeretné elérni, hogy az utasok ne legyen ittasak, mire felszállnak a repülőre - írja az Economx.A társaság hétfőn közölte, nem érti, miért nem korlátozzák az utas
jan. 15
10:12
Lázár János 10 vasutas vállalása: csak a legfontosabb maradt ki (Forbes)
Nagy vasútfejlesztés, 10 pontos vállalás Lázár Jánostól. És amit az utasok látnak, éreznek, szeretnének. Késések, budik, lassújelek és buditúra Szigetváron. Ács világa.
jan. 15
10:12
Színpadon a Halott Pénz: megérkezett az Unicum Akusztik 4. adása! (Digital Hungary)
Különleges hangulatot és izgalmas kollaborációt csempész a télbe az Unicum Akusztik negyedik adása: a tavaly indult, egyedülálló zenei sorozat legújabb epizódjában a Halott Pénz kapja a főszerepet. A Miki 357 rendezésében készült látványos live session a zenekar három ikonikus dalát kelti életre, ráadásul az epizódban az idei Megasztár egyik nagy f
jan. 15
10:14
Nagy változás a HR-piacon, kiszáll egy tulajdonos a Grow Csoportból (Forbes)
Kiszáll a Grow Csoportból az elnök-tulajdonos Lénárt Viktor és új, saját tulajdonú cégben folytatja. A ZEL Group Zrt. AI-támogatott vezetői és szervezetfejlesztési termékekkel lép be a hazai és nemzetközi piacra.
jan. 15
10:18
Legyőzte a bankot egy magyar ügyfél, de keményen megszenvedett érte (Menedzsment Fórum)
Évekig tartó pereskedés után a bank elismerte tettét.
jan. 15
10:18
Meglepő kutatási eredmény, a kereskedelem meghatározó eleme a várható élettartamnak (Piac és Profit)
A kereskedelem jelentősen befolyásolja a lakosság általános egészségi állapotát és jólétét, szorosan összekapcsolódva a várható élettartammal.
jan. 15
10:18
Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdék; a vártnál kedvezőbben alakult a termelői árindex (ProfitLine)
A Nasdaq kivételével emelkedtek a tengerentúli indexek, amikor a befektetők már fél szemmel a ma érkező inflációs adatokra és a gyorsjelentési szezon kezdetére figyeltek.
jan. 15
10:18
Napokon belül hatályba lép a DORA-rendelet, lépett az MNB (Portfolio)
A január 17-én hatályba lépő uniós DORA-rendelet miatt az MNB technikai jellegű módosításokat hajtott végre az informatikai rendszer védelméről, illetve a felhőszolgáltatásokról szóló informatikai ajánlásain. A felügyeleti szabályozó eszközök további tartalmi módosításaira a DORA-t kiegészítő részletszabályok ismeretében kerülhet sor - közölte az M
jan. 15
10:20
300 milliós lottónyereményét hagyta semmibe veszni egy magyar (Portfolio)
Visszakerül a játékosokhoz az a több mint 300 millió forint, amelyért tavaly október közepe óta nem jelentkezett a nyertes. A játékosok körében viszonylag ritka az, hogy nem jelentkeznek egy nagynyereményért: az elmúlt 25 évben összesen nyolc alkalommal fordult elő - közölte a Szerencsejáték zrt.

Keresés