A sok kínai holmi repülővel, hajón, vasúton, majd végül közúton is utazik Európa felé. A Tiborcz-érdekeltség tőzsdei cég különösen az úgynevezett középső folyosóban bízik, más vasúti szakemberek ennél szkeptikusabbak.
A vesék például mindössze egy számítógépes egér méretűek, mégis 30 percenként átszűrik a teljes vérmennyiséget, eltávolítják a salakanyagokat, szabályozzák a vérnyomást, és számos egyéb létfontosságú feladatot látnak el. Íme néhány étel, amivel segíthetjük, hogy ez a létfontosságú szervünk egészséges maradjon.
A BBC Breakfast női műsorvezetőjét azzal vádolják, hogy „zaklatta” egy kollégáját, és egy „vadul amatőr” szexviccet szőtt adáson kívül, amivel megalázta az egyik munkatársát.
Készen állsz egy igazán felkavaró horrorpróbára? November 22-én 18 órától tarts velünk egy különleges filmmaratonra, ahol három sötét és hátborzongató Osgood Perkins-alkotás vár rád, egyetlen éjszaka alatt. A maratonon az alábbi filmeket vetítjük: Longlegs – A rém, A majom, Mindörökké. A filmek között 10 perces szünet lesz.Ne feledd, hogy kedvezmén
Ősszel sokan égetik az avart, pedig a HungaroMet mérései szerint már egy zsáknyi avar elégetése is tízszeresére növeli a levegő részecskeszennyezettségét. A füst rákkeltő és mérgező vegyületeket tartalmaz, miközben az avar komposztálva értékes tápanyagként szolgálhat a természet számára.
Erős teljesítménnyel zárta az áprilistól szeptemberig tartó utazási csúcsszezont a diszkont légitársaság, amely célzott stratégiai irányváltást hajt végre az üzleti kockázatok csökkentése és a nyereséges növekedési pályára állás miatt.
A kockázatos eszközök széles körű eladási hullámának elmélyülésével romlik a hangulat a kriptopiacon is: az elmúlt egy hónapban negyedével zsugorodott a piac. A bitcoin pénteken hat havi mélypontra esett. A bitcoinhoz kötött tőzsdén kereskedett befektetési alapokból pedig egy nap alatt 840 millió dollárt vontak ki a befektetők. Feszült a hangulat a
Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a Csok Plusz szabályait módosítják. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak – írják a Bank360 szakértői.
2025 decemberében, ahogy azt a korábbi években is megszokhatták a nyugdíjasok, előbb érkezik a nyugdíj: a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint december 2-án, kedden utalják a nyugdíjakat. A főszabály szerint a hónap 12. napján utalnának a nyugdíjasoknak, és amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Decemberben visz
Baranyában megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), ami egyáltalán nem meglepő annak tudatában, hogy horvát szomszédjainknál jó ideje tombol a betegség. Ráadásul több, a határtól közel lévő horvát településen is felütötte fejét a kór korábban.
A gazdasági és társadalmi válságok, mint a járványok, háborúk és pénzügyi krízisek, jelentősen átalakítják étkezési szokásainkat. A Corvinus Egyetem kutatói szerint a pánikszerű felvásárlás, az olcsóbb termékek választása és a helyi források felértékelődése jellemzi a fogyasztói magatartást válság idején. Ezek a változások hosszú távon is hatással
Sokunk számára ismerős a helyzet, alig ülünk le az asztalhoz, máris előttünk a borlap, és egy-két perc alatt kellene eldöntenünk, mi kerüljön a poharunkba. A bőséges kínálat és a változatos árak könnyen elbizonytalaníthatnak bennünket, főleg akkor, ha a társaság is ránk vár. Pedig a borrendelés lehet élvezetes, sőt izgalmas része is a vacsorának.
A mikrofizetések fogalma az 1960-as években került nyelvhasználatba, és Ted Nelson forradalmi internetvíziójának egyik központi eleme volt. A kétirányú tartalomkezelés és a tartalomalkotók méltányos díjazása köré épített elképzelését ma sokan a Web reménytelen alternatívájaként tartják számon, ma a blokklánc kínálta átláthatóságból és azonnali fize
Feltörték Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd műsorvezetőjének közösségi oldalait, a támadók még a kétlépcsős azonosítást is megkerülték. A műsorvezető több mint két hónap kényszerű hallgatás után tért vissza a közösségi oldalára, miközben a rendőrségi nyomozás továbbra is zajlik az ügyben.
A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban. Ezek legfőbb célja az utasok és az önkormányzatok által megfogalmazott kérések érvényesítése, a nemzetközi vonatkapcsolatok fejlesztése, valamint a turisztikai célú utazások jobb kiszolgálása, mindenek előtt pedig a napi ingázási lehető
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump pénteken felfüggesztette a vámokat több mint kétszáz élelmiszeripari termékre, köztük a kávéra, marhahúsra, banánra, narancslére és paradicsomra.
A növényvédő szerek használata során keletkező hulladékok szakszerű kezelése elengedhetetlen az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. A Nébih legújabb tájékoztatója részletezi a veszélyes hulladéknak minősülő anyagok kezelésének szabályait, melyek betartása minden gazdálkodó és szolgáltató számára kötelező.
A magyar borágazat legnagyobb kihívása a nemzetközi piacon való érvényesülés és a minőségi borturizmus fejlesztése - mondta el Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok vezetője a Pénzcentrumnak adott interjúban. A feladat azonban nem egyszerű: a turisták többsége el sem jut a magyar borvidékekre.
Megvan a világ leggyorsabb elektromos autója. A kínai BYD elképesztő rekordot állított fel. A hipersportautójuk, a YangWang U9 Xtreme 496,22 kilométeres sebességgel túlszárnyalta a Bugatti Chiron Super Sport 300+ eddigi legendásnak számított végsebességét. Az eredmény azt mutatja, hogy Kína már nemcsak az olcsó villanyautók piacán, hanem a világ le
Megállapodott a vámokról Svájc és az Egyesült Államok. Az USA 39 százalékról 15 százalékra mérsékli a svájci termékekre ki vámokat. Cserébe Svájc kétszázmillió dolláros beruházást ígért az amerikai piacra, ami enyhítheti a svájci export visszaesését és stabilizálhatja a kétoldalú kereskedelmet. Svájc kétszázmilliós megállapodása Az Egyesült Államok
Elképesztő összegért, 4,4 millió dollárért kelt el egy svájci aukción Napóleon ritka gyémántbrossa, amelyet a császár a waterlooi menekülés során veszített el. Az évszázadokon át a porosz királyi dinasztia kincsei között őrzött ékszer ma már több mint 1,5 milliárd forintot ér. Az ékszer múltja pedig jóval többet mond a történelemről, mint bármely e
Komoly ukrán hírszerzési műveletben robbanással bénították meg a Kreml egyik legfontosabb utánpótlási útvonalát, a Transzszibériai Vasúthálózatot. A Szosznovka közelében kisiklatott tehervonat napokra blokkolhatja az Észak-Koreából érkező orosz fegyverszállítmányokat. A GUR pedig exkluzív felvételeket is közzétett a művelet előkészületeiről. A Krem
Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az Évosz Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/46. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 8 szerencsés magyar játékos több mint 160 ezer forintot nyert.
A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget.
A Közép- és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat új kiadványa betekintést nyújt a tagállamok szociális klímaterveinek első szakaszába. Ezek a tervek az energiaátmenet társadalmi hatásainak enyhítését célozzák, különösen a kiszolgáltatott közösségek támogatását, az Európai Unió Szociális Klímaalapja segítségével.
A sokszor nedves levelek tökéletlen égésekor brutális mennyiségű káros anyag szabadul fel. Mégis még mindig megszokott látvány a kertvárosok felett gomolygó fehér füst.
A Forbes Deal Extra podcast vendége Al Ghaoui Hesna, író, újságíró, reziliencia tréner volt. Új könyve kapcsán beszélgettünk a morális sérülésekről és arról is, mit tehet az ember, ha úgy érzi, a történelem maga alá gyűri. Krízisek kora ez vagy soha nem volt ilyen jó dolgunk? Al Ghaoui Hesna korábbi háborús tudósítóként szerzett tapasztalataiból ki
Az első öt órában a legnépszerűbb Black Friday termékkategóriák sorrendje megváltozott, de a mosószerek és tisztítószerek megőrizték vezető pozíciójukat, a kávé a második legnépszerűbb kategória, míg a testápolási termékek az eladási számok alapján a harmadik helyre kerültek.
Korábbi ismereteink szerint a fogaskereket nagyjából 2300 éve találta fel egy ókori görög mérnök. Most kiderült, hogy a természet jócskán megelőzött bennünket.
A Wall Street Journal értesülései szerint a Tesla arra kérte beszállítóit, hogy az Egyesült Államokban gyártott autókba ne építsenek Kínában készült alkatrészeket.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elindította a MultiMentor Programot, amely összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel. A program segíti a vállalkozásokat a nemzetközi beszállítói láncokba való belépésben, mentorálással és kapcsolatépítéssel támogatva fejlődésüket.