A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M7-es sztráda Fejér vármegyei szakaszán állítottak meg egy magyar furgont, amely a papírok alapján mosószert szállított Szlovéniába, azonban a rakomány tele volt hamis tisztítószerrel, olvasható a NAV honlapján.
Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.Szektorok szerinti bontásban je
A tojótyúkok genetikai nemesítése ugrásszerű fejlődést hozott: ma már gyorsabban nőnek, kevesebb takarmányt igényelnek és jóval több tojást termelnek, miközben a tojás beltartalma is kiemelkedő.
A KSH 2023-as adatai szerint a 18-24 éves roma fiatalok 59%-a korai iskolaelhagyó volt, a nem roma fiatalok esetében ez az arány mindössze 9,3 százalék. A korai iskolaelhagyás pedig potenciálisan munkanélküliséghez vezet: az alapfokú végzettséggel rendelkezőknek kevesebb, mint a fele, mindössze 10-ből 4 ember foglalkoztatott jelenleg Magyarországon
Akár 210 milliárd forintos büntetéssel is számolhat az Apple, miután egy kaliforniai esküdtszék úgy döntött: az Apple Watch bizonyos egészségfigyelő funkciói megsértették a Masimo szabadalmát. A döntés még nem jogerős, az Apple már jelezte, hogy fellebbez.
Magyar Péter pártelnök mintegy kilencperces videóval indította útjára a Tisza párt jelöltállítását. Magyar Péter elmondta, hogy minden egyes választókerületnek saját Facebook-oldalt készítettek, így az állampolgárok folyamatosan követhetik saját körzetük jelöltjeinek az aktivitását. Az egyes kerületek jelöltjei a magyartisza.hu oldal jelöltállít
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egész évben ellenőrzik a csomagküldés forgalmát, hogy kiszűrjék azokat a küldeményeket, melyekben jogsértő áruk érkezhetnek az országba. A hatóság figyelme minden szállítási útvonalra kiterjed - ez alól a posta és a futárszolgálatok sem kivételek.
A Fitch szerint egy esetleges amerikai pénzügyi védőháló hatása jelenleg nem árazható be egyértelműen a magyar államadósság-besorolásba - írta meg a Reuters.
A Kite Zrt. őszi bemutatójának záró tudósításához érkeztünk. Most az öntözéssel, a cirok- és a kukoricatermesztéssel foglalkozunk, mégpedig azt vizsgálva, hogy ennek a termesztéstechnológiai elemnek milyen a hatása e két növényre.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Telexnek válaszolt arra, milyen feltételek mellett kap 133 milliárd forintos támogatást a Samsung SDI gödi beruházása. A vállalat hosszú távú foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettségeket vállalt 2038-ig.
Figyelem! Lehet, hogy te is minden nap ártasz a tüdődnek anélkül, hogy tudnád! De vajon melyik italról van szó, és hogyan védd meg a tüdődet? Eláruljuk!
Újabb szakaszába lép a Flórián téri felüljárók felújítása: a korszerűsítés második ütemében november 21-én, péntek este, várhatóan 20 órától lezárják az északi hidat. Ekkortól a gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend szerint az Árpád híd felől a Szentendrei útra csak a felüljárók alatti csomópontban, két sávon jobbra kanyarodva tudnak k
Az AI ma gyorsabban változtatja meg a munkát, a döntéshozatalt és az egyes iparágakat, mint ahogy arra a vállalatok többsége reagálni tudna – ez volt a TECHXPO 2025 nyitónapjának egyik legfontosabb üzenete. A Budapesten megrendezett, négynapos technológiai és innovációs csúcstalálkozón olyan globálisan vezető nagyvállalatok hazai és nemzetközi szak
Washington engedélye után az amerikai Chevron több opciót is vizsgál a szankciók alatt álló orosz Lukoil külföldi eszközeinek megvásárlására. A legalább 20 milliárd dollárra becsült portfólió egyes elemeiért a Carlyle-lal és más vevőkkel versenyezhet.
Az XRP hívei kíváncsian figyelik, vajon a token képes-e hasonló parabolikus árfolyam-emelkedésre, mint amit a közelmúltban a Zcash (ZEC) produkált. Miközben az XRP az elmúlt hónap során közel 20%-ot esett, a ZEC szembement az általános piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját valósította meg.
A házastárs, élettárs elvesztése minden életkorban rendkívül megrázó esemény, amely sajnálatos módon nem csak lelki, hanem anyagi terheket is zúdít a gyászoló özvegy nyakába. Ilyen esetekben jelenthet pénzügyi segítséget a társát túlélő fél számára az özvegyi nyugdíj juttatása, melynek szabályai bizonyos szempontból lazulnak, más szempontból szigor
"Aki régóta figyeli a magyar labdarúgást, tudja, hogy mekkora érték az, amit Rossi elért: hogy a sorozat legjobb mérkőzését játszotta a csapat Portugáliában, hogy Dublinban, és most Budapesten is elég sokszor messze az ellenfél felett teljesített", írta Facebook-oldalán Török Gábor politikai elemző. A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vél
Az Európai Bizottság közzétette őszi gazdasági előrejelzését, amely szerint 2025-ben az Európai Unió egészében 1,4 százalékkal nőhet a Gdp éves összevetésben, Magyarországon 0,4 százalékos növekedést valószínűsít a brüsszeli testület.
Kihívások, fejlesztések, közép és hosszú távú célok - a 2025-ös MVM Future Talks talk show keretében szakértők járták körül az asztronautika jelenét és jövőjét. A több mint 2 óra hosszú műsorban Puskás-Dallos Peti és Szirmai Gergely egy marsi bázison és egy űrállomáson beszélgettek a vendégekkel, akik beszéltek az űrjog, az űrorvoslás, illetve az ű
A Flórián téri felüljárók felújításának második ütemében november 21-én, péntek este, várhatóan 20 órától lezárják az északi hidat. A BKK a jelentős változások és forgalomkorlátozások miatt kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a sűrített és előnyben részesített közösségi közlekedést vegyék igénybe. Egyúttal azt tanácsolja a gépjár
A tapasztalt befektetők jól tudják, hogy egy 100-szoros megtérülés (100x ROI) elérése jellemzően azt kívánja meg, hogy a projektekbe még korai fázisban, a mainstream ismertség előtt fektessenek be.
„Meggyőződésünk, hogy az MI egy eszköz, amely helyesen alkalmazva hatalmas értéket teremt az oktatásban. Segít abban, hogy hallgatóink korszerű tudást szerezzenek, miközben fejleszti a kritikai gondolkodásukat is” – hangsúlyozta Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.
A Niveus a 11 pontból két intézkedést emelt ki, amelyek érdemben befolyásolhatják a vállalkozások adózását: a kisvállalati adóra jogosultak körének kiszélesítését, valamint a kiskereskedelmi adó határsávjainak megemelését, miközben a kulcsok változatlanok maradnak — ez mintegy 3500 cégnek jelenthet adócsökkentést. A fennmaradó kilenc ponthoz a Nive