A legnagyobb adótartozással rendelkező, még mindig aktív státuszú cég a belgrádi Mera Invest. Az adóhatóság 1,1 milliárd dinárt követel tőle. Egy évvel korábban ez a pénzügyi közvetítéssel foglalkozó vállalat a második helyen állt a legnagyobb adósok listáján, és akkor az adóssága mintegy 30 millió dinárral kevesebb volt a mainál. A Mera Invest tul
A jövő évi budapesti büdzsé 532 milliárdos főösszegű tervezetét december 17-i ülésén tárgyalja – első és vélhetően nem utolsó körben – a Fővárosi Közgyűlés. Jövőre az ideinél is nagyobb, 64 milliárdos mínusszal számolnak az állami források és elvonások egyenlegeként. Úgy tűnik, a 2026-os év egy tervezhetetlen, sötét ló, de Karácsony bízik abban, ho
A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank), mint az IHT Informatika Zrt. egyik résztulajdonosa, részt vett az állami tulajdonú informatikai cég tőkeemelésében - közölte az Eximbank a tőzsde honapján pénteken.
Amerikai segélyszervezetek szerint meredeken nő a segítségkérések száma, mivel egyre többen nem tudják fizetni a megugró egészségügyi költségeiket. A helyzet tovább romolhat, ha lejárnak az Obamacare-támogatások és életbe lépnek a Trump-féle Medicaid-megnyirbálások – számolt be az amerikai Politico.
A klímaváltozás sosem látott kihívások elé állítja a zöldségtermesztést is, és fokozottan igaz ez a környezeti tényezők iránt kifejezetten igényes étkezési paprikára.
Az előválasztás tehát a következő eredménnyel zárult Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Borsod-Abaúj-Zemplén, 01. számú Oevk – Miskolc Juhász Roland Juhász Roland Miskolcon nőtt fel, majd tanulmányai után három évtizeden át dolgozott a családi vendéglőben és panzióban. Később a szállodaiparban vállalt munkát, egészen addig, amíg nem csatlakozott a Tisz
A brit Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAA) fennakadásokra figyelmeztet az Egyesült Királyságban közlekedő járatoknál az Airbus A320-asoknál esedékes, kiterjedt szoftverfrissítés miatt.
Sokkal magasabb pénzromlást éreznek a középkorúak, mint amit a hivatalos számok tükröznek. A K&H biztos jövő index harmadik negyedéves felmérése szerint a 30-59 évesek úgy hiszik, idén szeptemberben átlagosan 21 százalék volt az éves infláció. Ez a vélt drágulási tempó szinte megegyezik a tavaly ilyenkor mért értékkel, ami arra utal, hogy a lakossá
A kormány teljesen új alapokra helyezi a kriptoeszközök esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra vonatkozó adatszolgáltatási és átvilágítási kötelezettségeket – derül ki a péntek este a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből. A NAV hatósági eszköztára is jelentősen bővül.
Már több mint 10 ezren igényelték az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt, és összesen 580 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett – tájékoztatott Szabados Richárd államtitkár.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) sürgősségi direktívát adott ki több ezer Airbus repülőgépre, mert az intenzív napsugárzás károsíthatja a repülésirányító rendszer kritikus adatait. A hatóság a biztonsági kockázatok csökkentése érdekében rendelte el a szükséges ellenőrzéseket és módosításokat.
A kabinet teljes tilalmat vezet be a laboratóriumi körülmények között előállított, úgynevezett műhús gyártására és forgalmazására Magyarországon – derül ki egy a péntek este megjelent Magyar Közlönyben közzétett rendeletből.
A koleszterin szó hallatán sokakban rögtön megszólal a vészcsengő. De mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a megoldás nem feltétlenül egy marék gyógyszerben, hanem egy apró magban rejtőzik?
November 19-től bővült a Yettel népszerű ingyenes szolgáltatása, a "Dobj 1 gigát!", amivel a számlás előfizetők ajándékozhatnak meg más Yettel-ügyfeleket ajándék adatkerettel anélkül, hogy saját keretük csökkenne.
Kedl Olívia, Lengyel Johanna, PYFU vagy Ádám Attila – vajon ki nyeri majd az Megasztár idei szériáját? Számtalan emlékezetes produkció és drámai pillanat után szombat este 18:55-től a TOP4 énekes csap össze a TV2 ikonikus tehetségkutatójában, hogy végül a legnépszerűbb kiscsillag a dobogó legfelső fokára állhasson. A többkörös fináléban többek közö
Mégsem lesz árrésstopos a félkemény sajt – olvasható ki egy pénteken megjelent rendeletből, mely a tejipar megsegítéséről szól. Emellett a kormány importbejelentési kötelezettséget vezet be bizonyos tejtermékekre.
Rendkívüli közgyűlésén 750 millió forint osztalékelőleg, részvényenként 21,81 forint kifizetéséről döntött a DH Group, korábbi nevén Duna House Group – közölte az MTI-vel pénteken a társaság, amelynek a névváltozásáról is most határoztak.
A Kreni-promeni mozgalom feljelentést tett a Ćacilend miatt Darko Glišić és Miloš Pavlović ellen, mint a „jogszerűtlen közterületi rendezvény nem hivatalos szervezői” ellen – közölte a mozgalom.
A DVSC idegenben 3–0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójában. A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Czinger-Koczka Henriettának értékeltek.
Szélsőjobboldali zenék és anyagok birtoklása és terjesztése miatt börtönbüntetésre ítéltek egy magyar származású férfit Nagy-Britannia rendőrállamában – olvashatjuk a BBC-n. A Here
Az eddigi Baa2 szinten hagyta Magyarország adósbesorolását pénteken a Moody’s – jelentette be este a hitelminősítő. A besorolás negatív kilátása is megmaradt, ami továbbra is a leminősítés veszélyére utal.
Magyar Péter legszorosabb szövetségese, az országos botrányt kirobbantó Meseország mindenkié Lmbtq-mesekönyv szerzője váltja a szélsőbaloldalt az ellenzéki térfélen.
Ma éjjel egy különleges energia fog áramlani körülötted, amely megnyitja a kapukat egy új világ felé ???? Ez az időszak a felfedezésről, az átalakulásról és a személyes fejlődésről szól Az...
A kabinet teljes tilalmat vezet be a laboratóriumi körülmények között előállított, úgynevezett műhús gyártására és forgalmazására Magyarországon – derül ki egy a péntek este megjelent Magyar Közlönyben közzétett rendeletből.
A Tisza párt, "ha nem rontjuk el", átveszi a kormányzás felelősségét jövő áprilisban – mondta a párt elnöke a szervezet országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatásán pénteken. Magyar Péter a Facebook-oldalán és a Youtube-csatornáján is közvetített választási műsorban pártja alelnökei, Forsthoffer Ágnes, Radnai Márk és Tarr Zoltán társaságában k
A leminősítést egyelőre elkerültük, de a magyar gazdasággal kapcsolatos előrejelzését rontotta a hitelminősítő, amely "a kormányzás minőségével kapcsolatos lefelé irányuló kockázatokat" is lát.
A Tisza párt, "ha nem rontjuk el", átveszi a kormányzás felelősségét jövő áprilisban – mondta a párt elnöke a szervezet országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatásán pénteken. Magyar Péter a Facebook-oldalán és a Youtube-csatornáján is közvetített választási műsorban pártja alelnökei, Forsthoffer Ágnes, Radnai Márk és Tarr Zoltán társaságában k