Orbán Viktor washingtoni tárgyalásán nem csak az orosz olaj és gáz volt terítéken, ami az energetikát illeti. A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket. Magyari Péter újságíró "Egyrészt építjük Paks 2-t orosz hitelből – állítólag most már jövőre repülőrajtot vesz a beruházás. Közben a kormá
Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltéte
Egyre kevésbé egyértelmű, hogy a Federal Reserve folytatja az ősszel megkezdett kamatcsökkentéseit. A döntéshozók nyilatkozatai alapján egyre többük hajlandósága csökken, miközben az inflációs aggodalmak és a munkaerőpiaci stabilitás jelei erősödnek – jelentette a Reuters. A piac már kétesélyesnek látja az újabb lazítást.
Az Agrolight fórumon mindenki érdeklődését felkeltette a kiskunhalasi Szerencsés Borház szőlőbirtokán 2024 óta működtetett UV-C besugárzást alkalmazó technológia, amellyel sikerült elérniük a növényvédelmi permetezések minimalizálását.
Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis új könyvében őszintén beszél a halálról, a gyászról és arról a döntésről, hogy Bruce Willis agyát halála után tudományos célokra adományozná.
Az Európai Bizottság óvatosan reagált az uniós bürokráciacsökkentési omnibuszcsomag körüli politikai feszültségekre, miután a Parlament a vártnál szokatlanabb pártösszetételben vitte tovább a javaslatot. A Bizottság szerint most nem a szavazási koalíciók számítanak, hanem az, hogy a jogalkotási folyamat előrehaladjon, és a következő csomagot már jö
November 15-16-án a budapesti Telekom PlayIT Show-n mérkőznek meg egymással a nemzetközi T-esport Bajnokság döntősei: a sportág egyik legkomolyabb megmérettetésén magyaroknak is szurkolhat a közönség. A döntőt az érdeklődők a Telekom hálózati megoldásainak köszönhetően a helyszínen kimagasló minőségben élvezhetik, valamint idén először a közvetítés
Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött csütörtökön az örmény csapat vendégeként a jereváni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így megerősítette a pótselejtezőt érő második helyét a csoportban.
Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.2025 októ
A vállalati márka ma már nem csupán a termékekről, hanem az emberekről is szól. Ez volt az egyik vezető üzenete az idén immár IV. alkalommal megszervezett Employer Branding Konferenciának, november 11.-én.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, ho
Elfogadták a vállalat legújabb ötéves szerződési ajánlatát a Boeing gyári dolgozói, véget vetve a repülőgépgyártó leghosszabb sztrájkjának az 1948-as munkabeszüntetés óta – számolt be a Bloomberg.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023
Egy új Android kémprogram, a Landfall egy Samsung-készülékeket érintő, korábban ismeretlen sérülékenységet használt ki, amelyet a Palo Alto Networks vizsgált ki. Az eszköz egyetlen kép megnyitásával teljes hozzáférést szerzett a telefonokhoz – számolt be a Security Week.
A GLAMOUR magazin régi álma vált valóra: elkészült a lap első saját ruhakollekciója, a Basics by GLAMOUR, amely november 12-től elérhető a GLAMOUR Shopban. Letisztult stílus, minőségi alapdarabok és 100% önazonosság.
Brüsszel új ajánlattal próbál lendületet adni a nyári EU–USA kereskedelmi alku végrehajtásának: az Unió alacsonyabb amerikai vámokat és átfogó szabályozási párbeszédet szeretne. A terv célja, hogy kezelje a 50 százalékos amerikai acél- és alumíniumvámok okozta feszültséget, és kvótarendszerrel, valamint gazdasági biztonsági, illetve egy energiavásá
Hadházy Ákos úgy véli, Rónai Egon ATV-s műsorvezető Orbán Viktorral lezajlott másfél órás beszélgetésének tartalma is annak bizonyítéka, hogy ez a csatorna a hibrid rezsimet segít, a műsorvezető pedig rossz kompromisszumokat kötött. A politikus nem ért egyet Török Gáborral, aki szerint Rónai jó munkát végzett az interjú alatt.
Kihúzták a Hatoslottó 2025/46. heti nyerőszámait a csütörtöki sorsoláson. Lássuk, volt-e olyan szerencsés játékos, aki eltalálta mind a hat számot, elvitték-e a főnyereményt?
Calicivírus és Staphylococcus baktérium jelenlétét mutatta ki a hatósági vizsgálat a múlt heti budapesti tömeges ételmérgezés egyik áldozatánál, miközben a hatóságok továbbra sem adnak részletes tájékoztatást az esetről – írta meg a Magyar Hang.
Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági
A Közép-magyarországi Aszc Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tangazdasága kiváló lehetőséget adhat az egykori paraszti gazdaságikat idéző miliő megismerésére.
A Hbar kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
Újabb alapvető élelmiszerek kerültek a kedvezményezettek közé. Ha szeretnéd tudni, pontosan mely termékekre vonatkozik az árréscsökkentés, olvass tovább!
Az Egyesült Államokban 2024-ben mintegy 150 ezer ember jelentett összesen 9,3 milliárd dolláros veszteséget kriptovaluta-csalások miatt – derül ki az FBI adataiból. A hatóságok szerint a legtöbb átverést Délkelet-Ázsiában működő, erőszakos bűnszervezetek irányítják, amelyek kényszerrel foglalkoztatnak több százezer embert Kambodzsában, Laoszban és
A hitelszolgáltató partnereivel együttműködésben az eMag kamatmentes részletfizetési lehetőséget kínál a Black Friday ideje alatt. Az új Genius előfizetők féláron csatlakozhatnak a hűségprogramhoz, és az éves díj összegének 13-szorosát kapják vissza utalvány formájában. 16 millió ruházati cikk és kiegészítő, 4,8 millió sporttal kapcsolatos termék
A kormány növelte a 2026-os költségvetésnél a saját átcsoportosítás mozgásterét, amely így akár 860 milliárd forintos évközi átmozgatást is lehetővé tesz, miközben jelentősen emeli a bankokra kivetett extraprofitadót. A magasabb kulcsok és a szűkített kedvezmények a nagyobb pénzintézeteket érintik leginkább, a kabinet pedig a pluszbevételt részben
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
A kormány újabb három hónappal meghosszabbította, valamint további árucikkekkel bővítette az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árrésstopot. Decembertől a szabályozás 14 új termékkörre is kiterjed, a marhahústól a gyümölcsökön át egészen a bébiételekig – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
A kormány növelte a 2026-os költségvetésnél a saját átcsoportosítás mozgásterét, amely így akár 860 milliárd forintos évközi átmozgatást is lehetővé tesz, miközben jelentősen emeli a bankokra kivetett extraprofitadót. A magasabb kulcsok és a szűkített kedvezmények a nagyobb pénzintézeteket érintik leginkább, a kabinet pedig a pluszbevételt részben
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Innováció kiadványában jelent meg. Az idén is megjelent az országos Technikumi Rangsor, amely a magyarországi szakképző intézmények teljesítményét hasonlítja össze számos objektív mutató alapján, alapvetően az Oktatási Hivatal és az Nszfh közhiteles nyilvántartásainak adataira támaszkodva. A lista élére a
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
A kormány 700 milliárd forintra emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, a befogadott kérelmek értéke ugyanis már elérte az eredetileg rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A csütörtöki játéknapon a magyar válogatott hozta az elvárt eredményt, sovány, de mégiscsak 3 pontot érő győzelmet aratott Jerevánban. A portugálok viszont beleszaladtak a késbe Dublinban, Írország simán nyert, így a zöldeknek megmaradt az esélyük a második hely elérésére. Komoly harc várható vasárnap Budapesten. Az utolsó forduló előtt Portugál
Idén szeptember végéig 47 ezer tag, a teljes taglétszám 4,4 százaléka igényelt ingatlancélú kifizetést nyugdíjpénztárától, 92 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Az intézmények egyre nyitottabbak a blokkláncalapú elszámolás felé, ám a zkSync fejlesztője szerint a továbblépéshez rendszerszintű adatvédelemre van szükség. Miközben a privát kriptovaluták, például a Zcash (ZEC) ára és népszerűsége a piac gyengélkedése ellenére is növekedett, a bankok és pénzügyi intézmények a blokkláncon lebonyolított biztonságo
Folytatódik a nagyrészt borongós, ködös idő a hétvégén is, a köd a déli országrészben szakadozhat fel, itt a napsütés mellett akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban és a szél élénk, olykor erős lesz. A tartósan borult, párás tájakon szitálás és gyenge eső is lehet, a hőmérséklet itt 5-10 fok között alakul - derül ki a HungaroMet Nonprof
A kormány döntött a kamatstop meghosszabbításáról fél évvel, ez kiterjed a diákhitel kamattámogatásának a meghosszabbítására is. Mindez 273 ezer jelzáloghitel-szerződést érint, a diákhitel kamattámogatásának meghosszabbítása pedig azt jelenti, hogy 2026 első félévében változatlanul 7,99 százalék marad a hitel kamata.
A Telekom, a Waberer's és a Graphisoft is közzétette harmadik negyedéves jelentését, a vállalatok teljesítménye eltérően értékelhető – mondta el az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ), a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és a Titkosszolgálat (USSS) 2025. november 12-én, közvetlenül azután, hogy Kína egy több billió forint értékű bitcoin-lopásban való részvétellel vádolta meg az USA-t, bejelentette a Scam Center Strike Force egység létrehozását. A több szövetségi ügynökség munkáját
Egy texasi finomító, amely környezetbarát üzemanyagot szállít amerikai légitársaságoknak, az Amazonas esőerdő illegálisan kiirtott területein nevelt szarvasmarhákból származó állati zsírt vásárol. A Diamond Green Diesel, a Darling Ingredients és a Valero Energy közös vállalkozása, jelentős szereplő az amerikai fenntartható üzemanyagok piacán.
Idén szeptember végéig 47 ezer tag igényelt ingatlancélú szolgáltatást nyugdíjpénztárától, összesen 92 milliárd forint értékben. Legtöbben otthonuk korszerűsítése, felújítása vagy bővítése érdekében adtak be kérelmet.
A Bitdeer megerősítette, hogy kedden tűz ütött ki az ohiói Massillonban épülő létesítményében. Személyi sérülésről nem érkezett hír, és a cég szerint az eset nem érinti a működő hashráta-kapacitást, mivel a lángok két, még építés alatt álló épületet érintettek, ahol nem voltak telepített gépek. A hír azonban rossz időzítéssel érkezett: a vállalat h