2025. november 15. szombat

nov. 15
9:00
Megszólalt a szakember: ilyen bort már nem is érdemes készíteni (Agrárszektor)
A magyar borágazat legnagyobb kihívása a nemzetközi piacon való érvényesülés és a minőségi borturizmus fejlesztése - mondta el Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok vezetője a Pénzcentrumnak adott interjúban. A feladat azonban nem egyszerű: a turisták többsége el sem jut a magyar borvidékekre.
nov. 15
9:24
Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben (ProfitLine)
Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az Évosz Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
nov. 15
9:30
Kihúzták az Eurojackpotot: ennyit kaszáltak a magyarok - nyolcan örülhetnek igazán (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/46. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 8 szerencsés magyar játékos több mint 160 ezer forintot nyert.
nov. 15
9:30
A növényvédő szer útja nem ér véget a permetezésnél (Magyar Mezőgazdaság)
A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget.
nov. 15
9:30
Új kiadvány: Együtt megugorható – Hogyan segíti a Szociális Klímaalap a rászorulókat? (Helló Sajtó!)
A Közép- és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat új kiadványa betekintést nyújt a tagállamok szociális klímaterveinek első szakaszába. Ezek a tervek az energiaátmenet társadalmi hatásainak enyhítését célozzák, különösen a kiszolgáltatott közösségek támogatását, az Európai Unió Szociális Klímaalapja segítségével.
nov. 15
9:36
Jó híreket kapnak a horgászok (Agroinform)
Mutatjuk a részleteket!
nov. 15
9:36
Hesna: Mindig A vagy B mellett kell kiállni, nem tudjuk felfogni, hogy az élet egy paradoxon (Forbes)
A Forbes Deal Extra podcast vendége Al Ghaoui Hesna, író, újságíró, reziliencia tréner volt. Új könyve kapcsán beszélgettünk a morális sérülésekről és arról is, mit tehet az ember, ha úgy érzi, a történelem maga alá gyűri. Krízisek kora ez vagy soha nem volt ilyen jó dolgunk? Al Ghaoui Hesna korábbi háborús tudósítóként szerzett tapasztalataiból ki
nov. 15
9:36
Az eMag Black Friday első öt órájában a Genius előfizetők több mint 19 millió forintot spóroltak meg (Digital Hungary)
Az első öt órában a legnépszerűbb Black Friday termékkategóriák sorrendje megváltozott, de a mosószerek és tisztítószerek megőrizték vezető pozíciójukat, a kávé a második legnépszerűbb kategória, míg a testápolási termékek az eladási számok alapján a harmadik helyre kerültek.
nov. 15
9:42
Megijedt Trump az inflációtól? (Menedzsment Fórum)
Itt a nagy hátraarc.
nov. 15
9:42
Fogaskerekeket találtak egy aprócska rovarban, teljes a tanácstalanság a kutatók körében (Agrofórum)
Korábbi ismereteink szerint a fogaskereket nagyjából 2300 éve találta fel egy ókori görög mérnök. Most kiderült, hogy a természet jócskán megelőzött bennünket.
nov. 15
10:00
A Tesla szokatlan fegyverrel ront neki a kínaiaknak (Portfolio)
A Wall Street Journal értesülései szerint a Tesla arra kérte beszállítóit, hogy az Egyesült Államokban gyártott autókba ne építsenek Kínában készült alkatrészeket.
nov. 15
10:00
Elindult a VOSZ MultiMentor Program – híd a vállalkozások és a multik között (Helló Sajtó!)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elindította a MultiMentor Programot, amely összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel. A program segíti a vállalkozásokat a nemzetközi beszállítói láncokba való belépésben, mentorálással és kapcsolatépítéssel támogatva fejlődésüket.
nov. 15
10:00
Sokaknak kell lemondani a mogyoróról, de a szakértők szerint tévedhetnek (Agrárszektor)
Évtizedeken át azt tanácsolták a divertikulózisban szenvedőknek, hogy kerüljék a mogyoróféléket és magvakat, mert attól tartottak, hogy ezek apró darabjai gyulladást okozhatnak. A Semmelweis Egyetem kutatói most kilenc tanulmány eredményeit elemezve cáfolták ezt a hiedelmet - írta meg az Infostart.
nov. 15
10:06
Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül (ProfitLine)
Amikor azt mondjuk: külföldi casino, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy onlin
nov. 15
10:06
Vége az egycentes penny 232 éves történetének: Túl drága előállítani (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államok a héten az utolsó penny előállításával egy több mint két évszázados korszak végéhez ért. Az egycentes érme kibocsátása körülbelül 3,7-szer annyiba kerül, mint a névértéke, ami jól mutatja, hogyan csökken a vásárlóereje az infláció hatására. A hosszú távú megtakarításra egyre kevésbé alkalmas hagyományos pénzek helyett sokan a bi
nov. 15
10:06
Már csak néhány hétig lehet pályázni az élelmiszeripari és feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatására (Magro)
Az Élelmiszeripari és feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat célja a mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztések megvalósítása, illetve az élelmiszer-feldolgozás vállalati hatékonyságának növelése
nov. 15
10:06
Ekkora éves hozamot értek el az életbiztosítások (Haszon.hu)
227 biztosítói eszközalap 2020 és 2024 közötti ötéves teljesítményét vizsgálta Grantis.
nov. 15
10:12
Több mint két évtizedet bírt, de pár nap múlva tényleg megszűnik az OTPdirekt (Biztos Döntés)
November 18-án, kedden kivezeti az OTPdirekt nevű internetbanki szolgáltatást az OTP Bank, és ezt követően kizárólag az új digitális csatornák lesznek használhatók. Az átállás ugyanakkor fokozatos, az új felületre már regisztrált ügyfeleknek pedig nincs teendőjük.
nov. 15
10:18
Trump nagy lépésre szánta el magát (Piac és Profit)
Vámfelfüggesztés lépett érvénybe.
nov. 15
10:18
Vége a YouTube és a Walt Disney háborújának (Portfolio)
A Google tulajdonában lévő YouTube és a Walt Disney megállapodott: visszakerülnek a Disney-csatornák a YouTube TV kínálatába, véget vetve a több millió előfizetőt érintő vitának.
nov. 15
10:18
Országos razzia a közutakon: a rendőrök ezt ellenőrzik (Agroinform)
A november 17-én induló egyhetes ellenőrzéssorozatban a közlekedési szabályok betartását és a járművezetők jogszerű működését is górcső alá veszik.
nov. 15
10:24
NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció (ProfitLine)
Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (Onya), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
nov. 15
10:30
Új korszak kezdete: a Claas Axion 9 az Agritechnica 2025-ön (Magyar Mezőgazdaság)
A Claas idei újdonsága, a vadonatúj Axion 9 traktorcsalád, nemcsak a látogatók érdeklődését váltotta ki a 2025-ös Agritechnica kiállításon, hanem egyből elnyerte a "Tractor of the Year 2026" címet is a nagy teljesítményű kategóriában.
nov. 15
10:36
Megújul a fogyasztóvédelem: fókuszban a sérülékeny csoportok (Agroinform)
Az új ellenőrzési program középpontjában az idősek és gyermekek védelme, az online piacok átláthatósága és a veszélyes termékek kiszűrése áll.
nov. 15
10:42
Akkora találatot vittek be az ukránok az oroszoknak, hogy az egész világnak fáj (Menedzsment Fórum)
Leállt az olajexport az orosz kikötőből.
nov. 15
10:48
Enni kell! – Tovább farigcsálja a vámokat Donald Trump (Infostart)
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump pénteken felfüggesztette a vámokat több mint kétszáz élelmiszeripari termékre, köztük a kávéra, marhahúsra, banánra, narancslére és paradicsomra.
nov. 15
10:54
Ennek sokan nem fognak örülni: jön az uniós chipsadó? (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság 2026-ra uniós szintű adókat tervez bevezetni az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőitalokra a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem részeként - jelentette az Euractiv.
nov. 15
11:00
Jótékonysággal is segíthetünk a palackvisszaváltásnál év végéig (Alternatív Energia)
Már több mint 87 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból.
nov. 15
11:00
Pánikeladásba kezdtek a bitcoin bálnák, itt a bikapiac vége (BitcoinBázis)
100 ezer dollár alatt a Bitcoin árfolyama, aggódnak az elemzők, eladnak a befektetők, mi lesz így a bikafutammal? A piaci nyomás tovább fokozódik, ami jelzi a hangulat változását. A visszaesést a hosszú távú tulajdonosok jelentős eladási hulláma is alátámasztja és tovább erősíti, ami a befektetői magatartás nyugtalanító tendenciáját jelzi. Esik a B
nov. 15
11:06
Nem kapott jó hírt az éj leple alatt Ukrajna (Piac és Profit)
Továbbra is csődben.
nov. 15
11:06
Miért nem válhat bármilyen állatból házikedvenc? (Agroinform)
Felfedjük, miért csak kevés állat vált valóban háziasíthatóvá – a biológiai és viselkedésbeli titkok, amelyekről ritkán beszélünk.
nov. 15
11:06
Megújuló élőhelyek és korszerű eszközök a természetvédelem szolgálatában (Öko-drive)
Természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban.
nov. 15
11:08
Miért elengedhetetlen ma Esg-tudással rendelkezni? (Agroinform)
Az ESG-képzések célja, hogy a hallgatók képesek legyenek a fenntarthatóságot stratégiai gondolkodással beépíteni a vállalati működésbe.
nov. 15
11:30
Felmondtál? 10 érv, hogy miért ne fogadd el a munkáltatód marasztalását (HR Portál)
Akik elfogadják az ellenajánlatot, azok 80%-a egy éven belül mégiscsak elhagyja a céget. Nézzünk jobban miértek mélyére Jobangel segítségével.
nov. 15
11:30
Újabb forrás nyílt meg a madárinfluenza elleni védekezésre (Agroinform)
A termelők érdeklődése miatt megemelték a támogatási keretet, így novemberben további 1,89 milliárd forint jut el az érintettekhez.
nov. 15
11:30
Kormányzati támogatásokkal erősítik a magyar szőlő- és borágazatot (Magyar Mezőgazdaság)
Közös érdek, hogy történelmi borvidékeink minőségi bort adjanak és biztos megélhetést a gazdáknak – hangsúlyozta Hubai Imre államtitkár Soltvadkerten, kiemelve: az Agrárminisztérium a kihívások ellenére is több eszközzel támogatja a szőlő-borágazatot
nov. 15
11:36
Fordulat jön a biológiai növényvédelemben? (Agrofórum)
A biológiai növényvédő szerek ma már fontos pillérei a fenntartható gazdálkodásnak, mégis nehezen jutnak el a termelőkhöz. Az Európai Parlament két bizottsága most olyan dokumentumot fogadott el, amely a teljes engedélyezési folyamat egyszerűsítésére és felgyorsítására tesz javaslatot.
nov. 15
11:36
Nagy bajban van a Solana (icobench)
A Solana árfolyamának előrejelzése ismét forró téma lett, miután az Upexi, egy Solana kincstári vállalat pénzügyi eredményei robbanásszerű növekedést
nov. 15
11:42
Hivatalos minősítés: Ukrajna csődben van (Infostart)
Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
nov. 15
11:48
Razzia indul hétfőn – ezt nézik a magyar utakon (Piac és Profit)
Országos ellenőrzést tartanak.
nov. 15
11:48
Magyar-ír mérkőzés – Az Mlsz betiltotta a szurkolói koreográfiát (Márkamonitor)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) betiltotta a szurkolói koreográfiát a vasárnapi Magyarország-Írország világbajnoki selejtezőn.   A nemzeti csapat szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade szombaton a közösségi oldalán azt írta: az Mlsz illetékes döntéshozói nem engedélyezik, hogy látványelemekkel támogassák a válogatottat, vagyis betiltották a
nov. 15
11:48
156 helyett 280 lóerő: itt a sportos Opel Mokka (Haszon.hu)
Az Opel májusban leplezte le az elektromos Mokka FIA eRally5 szabályrendszer szerint megépített raliverzióját, a Mokka GSE Rallyt, és júliusban megérkezett ennek normál közúti változata,.
nov. 15
12:00
Megvizsgálták Hitler DNS-ét (Márkamonitor)
A Hitler Dns-e: Egy diktátor lenyomata című nagyívű, két részes új dokumentumfilm, amelyet a londoni székhelyű Blink Films készített, és amelyet Magyarországon hamarosan a Viasat History csatorna mutat be, Adolf Hitler Dns-éről mutat be tudományos vizsgálati eredményeket. A modern genetikai elemzés új megvilágításba helyezi Hitler származását, biol
nov. 15
12:00
Mammut RNS-t sikerült izolálni (Mínuszos)
Többezer éve megőrződött RNS-t sikerült izolálni egy szibériai gyapjas mamuttól, ami új lehetőségeket nyit az
nov. 15
12:00
Ezt sokan elrontják a földeken: nagyot bukhat, aki erre nem figyel oda (Agrárszektor)
A Kap St Akg esetében a Horizontális szántó és a Talajmegújító szántó tematikus előíráscsoportoknál (Tecs) az alapvállalások között szerepel a „A kötelezettségvállalási időszak 5 éve alatt legalább egy alkalommal zöldtrágyanövény termesztése és bedolgozása vagy istállótrágya-, vagy biogáz iszap kijuttatása”, mely vállalást a gazdálkodó ismételt tel
nov. 15
12:06
Tovább erősödik a vállalati elektromosautó-program: a Byd vezeti a mezőnyt (Alternatív Energia)
A vállalati e-autó programban a kínai gyártó termékei a legnépszerűbbek.
nov. 15
12:06
Haladékot kapott Amerikától a szerb olajcég, amelyre a Mol is szemet vetett (Portfolio)
Szerbia három hónapos haladékot kapott a NIS ügyében - jelentette be a szerb kormány a Reuters beszámolója szerint.
nov. 15
12:06
Nem várt fordulattal ért véget a YouTube-Disney háború, több millióan lélegezhetnek fel (Pénzcentrum)
Megállapodott a YouTube és a Walt Disney, így újra elérhetők lesznek a Disney-csatornák - köztük az ESPN és az ABC - a YouTube TV előfizetői számára. A több millió nézőt érintő vita a továbbítási díjakról szólt, írja a Portfolio a Reuters alapján.
nov. 15
12:06
Fokozódó energiaönellátás: stabilan bővül a magyar kőolaj- és gáztermelés (Öko-drive)
Tovább nőtt a hazai kitermelés földgázból és kőolajból, a tavaly január-szeptemberi adatokat meghaladó mennyiségeket hoztak felszínre szénhidrogénekből az idei első három negyedévben.
nov. 15
12:06
Fordulat a szántókon: az őszi árpa lett a gazdák új biztonsági növénye (Magro)
Annyira megugrott az érdeklődés az őszi árpa iránt, hogy a későn rendelkező gazdák már nem jutottak hozzá megfelelő minőségű vetőmaghoz. Felmerül a kérdés: mi áll a hirtelen jött többletkereslet hátterében?

Keresés