Az amerikai kormány példátlan nyomásgyakorlással próbálta megakadályozni a nemzetközi tengeri szállítás szén-dioxid-kibocsátásának megadóztatását az ENSZ hajózási szervezetében (IMO) zajló egyeztetéseken – állították európai bizottsági tisztviselők a Politicónak. Mindez komoly dillemmát okoz a nyáron a vámháborút lezáró kereskedelmi megállapodást k
Ausztráliában egyre több nyugdíjas elsődleges bevételi forrása a "superannuation" néven futó megtakarítási program, miközben az állami nyugdíj szerepe mérséklődik – derül ki az Ausztrál Statisztikai Hivatal friss jelentéséből, amiről a Pension Policy International számolt be.
Vannak, akik félnek a hibázástól, másokat éppen a hibák visznek előre. Mi határozza meg, hogyan reagálunk a kihívásokra? Miért olyan fontos a stanfordi szociálpszichológus kutató, társalapító, Prof. Philip Zimbardo felfedezése, amely szerint egy szituációnak sokkal nagyobb hatása van a viselkedésünkre, mint gondolnánk? Mit kell megérteniük ebből a
Az International School of Debrecen első végzőseinek egyike a londoni King’s College-ban tanul tovább. Az ISD diákjai olyan tudást kapnak, amelyre bátran építhetik generációjuk jövőjét. Az IB Continuum és a NEASC-akkreditáció a világ kapuit tárja ki előttük. Szülőnek lenni nagyobb felelősség, mint valaha: úgy kell döntéseket hozni, hogy nehéz megjó
A 2025 elején elindított, SAFE elnevezésű hiteleszköz a tagállamok fegyverkezésének felgyorsítását szolgálja. Még zajlik a tagállami egyeztetés, de az első kifizetések már 2026 elején elindulhatnak.
A Lukoil, a második legnagyobb orosz olaj- és gázkitermelő cég adózott eredménye 352,479 milliárd rubel (1 rubel=4,15 forint) volt az idei első kilenc hónapban, 14,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál – áll a cég közleményében.
A csoportos társaságiadó-alanyiság (röviden: tao-csoport) lehetőséget kínál arra, hogy jogilag önálló, de szoros pénzügyi, gazdasági és szervezeti kapcsolatban álló vállalkozások a társasági adózás szempontjából egyetlen adóalanyként működjenek. A konstrukció célja a transzferárazási kötelezettségek enyhítése, az adminisztratív terhek mérséklése, v
Rekord számban fordulnak az EU felé a Trump-kormányzat megszorításai és az akadémiai szabadság szűkítése miatt az amerikai kutatók, ami újabb agyelszívási hullámot indított el Európa irányába. A Bizottság közben a Scaleup Europe alappal erősítené a kontinens innovációs ökoszisztémáját, hogy a tehetségek hosszú távon is Európában maradjanak.
A Morgan Stanley 60 dollárra emelte a Brent olaj 2026 első felére szóló célárát, miután az OPEC+ felfüggesztette a kitermelés növelésének ütemét - számolt be a Bloomberg.
Az erős kereslet és a Boeing-szállítmányok felgyorsulása miatt a Ryanair megemelte idei utasszám-célját, miközben a második negyedévben nőtt a vállalat profitja. A légitársaság szerint jövőre már akár 215 millió utast is kiszolgálhat, írja a Bloomberg.
Már több mint 600 iskola csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Aktív Iskola programjához, amely az új generáció egészségtudatosságát hivatott fejleszteni. A kezdeményezés olyan sikeres, hogy jelenleg 120 iskola áll a várólistán – elmeséljük, hogy változtatja meg a program az iskolások életét. "Örülök, hogy megtalált ez a nemes feladat –
A klímaváltozás, a talajromlás és a vadkárok új kihívások elé állítják a gazdákat. De van megoldás: a dróntechnológia nemcsak a termést, hanem a vadállományt is védi – hőkamerával, precízen, gyorsan és életet mentve.
Az érintésmentes fizetési eszközök közé belépett a gyűrű is, a megoldás Magyarországon is elérhető már. Papíron sok előnnyel kecsegtet, de hogyan működik a gyakorlatban? Kipróbáltuk, és pozitívan csalódtunk!
A meghatározó – részben amerikai — technológiai óriásvállalatok, valamint az azok innovációira erőteljesen építkező amerikai nagyvállalati szektor továbbra is az üzleti élet nyertesei lesznek. A cikk a Concorde Értékpapír Zrt. blogján jelent meg.
Az építési és közlekedési miniszter emlékeztetett, hogy a Strabag több mint 50 milliárd forintért egy nagyobb útszakasz részeként tervezett és épített egy autópályarészt. Lázár János szerint az M30-as egyértelműen a Strabag hibájából süllyedt meg.
Piyush Pandey nevét talán nem sokan ismerik kis hazánkban, de az újkori indiai reklámcsinálás nagy doyenje volt ez a kedves, barátságos, mosolyogós bácsi, az Ogilvy nemzetközi hálózatának egykori legfőbb kreatívvezére. Kovács Levente emlékezik Pandeyre, aki 70 évesen, október 24-én távozott a reklámos Valhallába.
Két traktorra, kilenc rakodókanálra, húsz homlokrakodóra és huszonkét pár gumiabroncsra indul a licit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) online árverésén. Az ingóságokra november 8-ától lehet ajánlatot tenni, becsült értékük összesen 150 millió forint.
Felemás héten van túl a hazai deviza, amely az euróval szemben enyhe erősödést, míg a dollárral szemben gyengülést mutatott. Az euróval szembeni forinterősödés egyelőre ma is folytatódik, a reggeli órákban előbb másfél, majd szűk kétéves csúcsot produkált a hazai deviza. A magyar fizetőeszköz a dollárral szemben is jól kezdte a hetet. A forint jó t
Rekord számban fordulnak az EU felé a Trump-kormányzat megszorításai és az akadémiai szabadság szűkítése miatt az amerikai kutatók, ami újabb agyelszívási hullámot indított el Európa irányába. A Bizottság közben a Scaleup Europe alappal erősítené a kontinens innovációs ökoszisztémáját, hogy a tehetségek hosszú távon is Európában maradjanak.
A múlt heti, rendkívül zsúfolt makrogazdasági naptárból is kiemelkedett a Fed kamatdöntő ülése, ahol a vártnak megfelelően 25 bázisponttal, 3,75-4%-ra csökkent az irányadó kamat célsávja, de a Fed elnöke figyelmeztetett arra, hogy a decemberi kamatcsökkentés közel sem eldöntött tény.
Az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírások betartása, a nyomonkövethetőség biztosítása és a megfelelő konyhatechnológia alkalmazása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést rendelt el a gyrost árusító éttermekben és büfékben.
A jövő iparának egyik kulcseleme lehet egy magyar fejlesztés: a KÉSZ Csoport tagvállalata, a Matech együttműködésre lépett az eChemicles Zrt.-vel, hogy megépítsen egy új, konténeres szén-dioxid-átalakító berendezést. Az innováció célja, hogy a kibocsátott szén-dioxid ne hulladék legyen, hanem értékes, újrahasznosítható ipari alapanyag - áll a cég k
Július után ismét 100 milliárd forint feletti összegű személyi kölcsönre szerződtek a háztartások 2025. szeptemberben. Idén ez már a második ilyen hónap volt, egyelőre töretlen a népszerűsége a kelendő fogyasztási kölcsönnek. A babaváró hitelből idén még nem fogyott annyi, mint szeptemberben. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatait szemlézzük.
A szlovák labdarúgó TIPOS III. Liga Közép őszi idényének utolsó fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén a Kalinovo (Kálnó) előnybe került ugyan otthon, azonban a vendég rimaszombatiak előbb egyenlítettek, majd a második félidőben fordítottak Juhász Csaba két szép góljával. Folytatás jövőre, 2026. március 7-8-án, a 14. fordulóval. NOVOHRAD LOSONC
Bő hároméves csúcsra ugrott szeptemberben a kihelyezett támogatott lakáshitelek mennyisége az Otthon Start hitel megjelenése nyomán – derül ki a jegybank friss adataiból. Az új támogatott kölcsön ezzel együtt összességében nem hozott új rekordot a havi lakáshitel-kihelyezéseknél. Az első kilenc hónap viszont hihetetlen számokat hozott a lakossági h
Újabb jó hírrel és alacsonyabb árakkal szolgál az ALDI a magyar vásárlóknak. Nyugat-Európában a tejtermékek piacán folytatódik az áresés, így a diszkontlánc a mai naptól 13 közkedvelt sajt árát csökkenti átlagosan több mint 11 százalékkal.
A jövő iparának egyik kulcseleme lehet egy magyar fejlesztés: a KÉSZ Csoport tagvállalata, a Matech együttműködésre lépett az eChemicles Zrt.-vel, hogy megépítsen egy új, konténeres szén-dioxid-átalakító berendezést. Az innováció célja, hogy a kibocsátott szén-dioxid ne hulladék legyen, hanem értékes, újrahasznosítható ipari alapanyag - áll a cég k
Megszakadt hűtési lánc, problémák a konyha tisztaságában, igazolhatatlan eredetű húsok – egyebek mellett ilyen problémákba ütközött a fogyasztóvédelem. Mi történt? Országos ellenőrzést rendelt el a gíroszt árusító éttermekben és büfékben a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), miután az utóbbi időben több probléma is felmerült a
"Ha egy villanyszerelő vagy kőműves önnél így dolgozna, nem tenné ki a szűrét?", tette fel a költői kérdést a bejelentésről szóló Facebook-posztban a miniszter.
Az ABB bejelentette, hogy az Nvidia-val együttműködve felgyorsítja a gigawatt-nagyságrendű, következő generációs adatközpontok fejlesztését. Az innováció középpontjában a jövőbeni, AI-alapú terhelésekhez elengedhetetlen, nagy hatékonyságú, csúcstechnológiájú, skálázható áramellátási megoldások fejlesztése és bevezetése áll. A kutatási és fejlesztés
A japánkeserűfű nem csupán egy szokványos gyom: gyorsan terjed, elnyom mindent maga körül, és ami a legveszélyesebb: olyan gyökérrendszere van, amelyből egyetlen apró darab is képes újra kihajtani.
Ritka lehetőséget kapott Juszt Balázs magyar filmrendező és forgatókönyvíró: a legendás James Bondot alakító Sir Roger Moore fia, Christian Moore kérte fel egy nagyszabású mozifilm forgatókönyvének megírására.