2025. november 5. szerda

nov. 5
5:36
Blokklánc, tokenizáció, stablecoinok – így néz ki a jövő pénzügyi rendszere a Standard Chartered szerint (Fintech)
“A pénzügyi világ új korszak küszöbén áll” – állítja Bill Winters, a Standard Chartered vezérigazgatója. A bankvezető a Hong Kong FinTech Week konferencián tartott előadásában többek között azt jósolta, hogy a globális tranzakciók szinte mindegyike blokkláncokon keresztül fog zajlani a jövőben. Winters szerint a változás nemcsak a bankrendszert éri
nov. 5
5:54
Még egy üzletlánc zár be az ünnepi roham tetőpontján (Infostart)
A Rossmann után a JYSK is bejelentette, hogy december 24-én nem tartja nyitva üzleteit, hogy a dolgozók a családjukkal tölthessék az ünnepet.
nov. 5
5:54
Ennyiért veszik meg a Szigetet: egy drámai visszavásárlás belülről és az üzlet eddig nem ismert részletei (Forbes)
Gerendai Károly hetekkel ezelőtt exkluzív interjút adott a Forbesnak a Sziget visszavásárlásáról, úgy tűnt, minden sima. Aztán jött a drámai 24 óra és a politikai kavarások. Az üzlet eddig nem ismert részletei – a vételárral együtt – csak a Forbesban. Fesztiválpápából gasztrovállalkozó lett, a fine dining után behozta a fun diningot is, amihez az k
nov. 5
6:00
Itthon letolják a nagy pártok a kicsiket (Piac és Profit)
A nyári hónapokban a Tisza Pártnak 32-ről 33 százalékra, ősszel 35 százalékra nőtt a támogatottsága a választókorú népesség körében. Ez azt jelenti, hogy jelenleg kétmillió nyolcszázezer fő sorakozik fel az ellenzéki párt mögé.
nov. 5
6:00
Így lett Lengyelországból gazdasági mintaállam 2025-re: Magyarország előtt is adott volna a lehetőség? (Pénzcentrum)
Lengyelország gazdasága lendületet vett, és a legfrissebb fejlemények azt mutatják: a növekedés üteme a következő negyedévben várhatóan tovább gyorsulni fog. Az ország ma a közép-európai térség egyik legsikeresebb gazdasága, köszönhetően a korai reformoknak, az uniós források hatékony felhasználásának és a következetes energiapolitikának - mutatott
nov. 5
6:00
Fellendülést hozott Japánban az első női miniszterelnök (Azenpenzem)
Japánban először került női miniszterelnök hivatalba, a váltás pedig a piacokat is megmozgatta. A kérdés az, hogy olyan fellendülésről van szó, amit valódi reformok is követnek, vagy csak pillanatnyi fellángolást láthatunk.
nov. 5
6:00
Kevesebb anyag, kisebb lábnyom – hazai innováció a műanyaggyártásban (NRGreport)
A műanyag nélkülözhetetlen mindennapi életünkben, ugyanakkor előállítása és hulladékként való kezelése komoly környezeti kihívást jelent. Míg a PET-palackok és egyszer használatos zacskók esetében már látható előrehaladás, a legtöbb, összetett anyagból készülő műanyag újrahasznosítása továbbra is megoldatlan.
nov. 5
6:00
Apple belép az „olcsó” laptopok piacára (Mínuszos)
Az Apple jövőre olcsó Mac laptopot dob piacra, amellyel a Chromebookokat és belépő szintű Windows
nov. 5
6:00
Élet a talajban – egymillió hektárnyi bizonyíték (Agrárágazat)
A mikrobiológiai készítmények új korszakot nyitnak a mezőgazdaságban – több mint 18 000 gazda használja már hazánkban.
nov. 5
6:00
Istállótárgyázás Akg-ban – Így járjon el! (Mezőhír)
Szervestrágyázás: tilos a 40%-os szabály alkalmazása, ha ezt egy másik előírás nem engedi.
nov. 5
6:06
Mélyponton a lakásépítések, de jövőre nagy ugrás várható! (KKV Magazin)
Az év első kilenc hónapjában 7490 lakás épült, ez 14 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A lakásépítési kedv ugyanakkor erősödött, miután kilenc hónap alatt az egy évvel korábbinál 37 százalékkal több, összesen közel 20 ezer lakóingatlan kapott építési engedélyt a most megjelent hivatalos adatok szerint.
nov. 5
6:06
Felháborodott Kossuth-díjas művész indít kőkemény pereket (Médiapiac)
Alföldi Róbert jogi lépéseket tesz azokkal a médiumokkal szemben, amelyek – állítása szerint – jogtalanul szerepeltették a nevét a Tisza Párt Tisza Világ nevű alkalmazásához köthető kiszivárgott adatlistán.
nov. 5
6:12
Jön a nagy nyitás a Facebookon (Infostart)
Változtatott szabályain a Meta, így a jövőben a privát státuszú Facebook-csoportokat nyilvánosra állíthatják az adminisztrátorok.
nov. 5
6:18
Felmérés: egyre több álláshirdetés említi az AI-t, de kontextus nélkül (HR Portál)
A döntéshozók nagy része egyetért abban, hogy a vállalatok sikeréhez a munkavállalóknak továbbra is képzésre van szükségük az AI-eszközök használatában.
nov. 5
6:18
Erdőirtásmentes termékek: minden, amit az EUDR-ről tudni érdemes (Agrofórum)
Az Eudr az Európai Unió erdőirtásmentes termékeiről szóló rendelete. A szabályozás alá tartozó termékek forgalmazhatósága miatt számos vállalat érintett a rendeletet érintő változásokban.
nov. 5
6:18
Jön a Black Friday és a karácsony, indulhat a roham a hitelekért is (Biztos Döntés)
November elejével elindult az üzletekben a Black Friday-hoz kötődő, illetve a karácsonyi ünnepkör előtti akciók szezonja, ami a személyi kölcsönök és az áruvásárlási hitelek iránti keresletnek is jót tesz majd – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A személyi kölcsönöknél az év végi időszaktól független
nov. 5
6:24
Új helyszíneken csapnak le a gyorshajtó autósokra (Portfolio)
Új trafiboxokat, azaz sebességmérő dobozokat helyeztek ki városunk több pontjára – jelentette be Trippon Norbert, Újpest polgármestere.
nov. 5
6:24
Hamis interjúkat közölt egy ismert újság (Médiapiac)
A The Times újságíróit arra kérték, hogy végezzenek „alapvető ellenőrzéseket”, miután a patinás brit lap két hamis interjút is leközölt, amelyek komoly hitelességi válságot okoztak a szerkesztőségnek.
nov. 5
6:30
Nagy Mártonék dilemmája: óriási viharok előtt áll a munkaerőpiac (Menedzsment Fórum)
A magyarországi cégek a koronavírus kapcsán rájöttek arra, hogy még válság idején is foggal-körömmel ragaszkodjanak a meglévő munkavállalóikhoz. Hiszen, ha végre megindul a gazdaság, nem akarnak használható munkaerő nélkül elstartolni – hangzott el a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség konferenciáján. Bár a hazai munkaerőpiac az uniós átlag felett
nov. 5
6:30
Ez az ország vezeti Európa zöldhulladék-forradalmát (NRGreport)
Az Eurostat friss adatai szerint Belgium vezeti az EU újrahasznosítási rangsorát: a csomagolási hulladék közel 80 százaléka újrahasznosul. Több tagállam már most teljesítette a 2030-as uniós célokat, de a különbségek még mindig hatalmasak.
nov. 5
6:30
A titokzatos élelmiszeripar (Magyar Mezőgazdaság)
Amikor arra adjuk a fejünket, hogy a terményből termék legyen, szembe kell néznünk egy teljesen más rendszerrel, mint amikor nyersanyagot értékesítettünk.
nov. 5
6:30
Elkötelezte magát az Amazon mellett (is) az OpenAI (ICT Global)
Az OpenAI 38 milliárd dollár értékű szerződést kötött az Amazonnal, hogy a webes óriás infrastruktúráját használhassa MI-termékei működtetésére. A mostani üzlet egy több mint egy ezermilliárd dolláros "költekezési hullám" része, amely a számítási kapacitások bővítésére irányul.
nov. 5
6:30
Elmaradt a fellendülés? Idén se jött be a gazdák számítása ezzel a növénnyel (Agrárszektor)
2025-ben körülbelül 550 ezer tonna lehet a cukorrépatermés Magyarországon, amiből mintegy 75 ezer tonna cukrot állíthatnak elő Kaposváron. Ez azonban a hazai fogyasztásnak alig az egyharmadát teszi ki, amint arről Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének (Ctosz) elnöke beszámolt az Agrárszektornak. A szakember azt is elmondta, ho
nov. 5
6:36
Újra rákaptunk az állampapírra, ezek fogynak a legjobban (Haszon.hu)
A múlt héten 126 milliárd forint értékben keltek el lakossági állampapírok a magyar piacon, ez több mint duplája az azt megelőző heti adatnak.
nov. 5
6:42
Érdemes átgondolniuk a munkáltatóknak a munkaidőkeret alkalmazását (Adózóna)
Közeledik az új naptári év, ami előtt – egyebek mellett – azt is érdemes átgondolniuk a munkáltatóknak, hogy milyen előnyökkel járna számukra, ha január 1-jétől munkaidőkeretben foglalkoztatnák a dolgozóikat, vagy azok egy részét.
nov. 5
6:48
A rezsiemeléssel rásegített a kormány a magyar klímacélok elérésére (Telex)
Míg a 2010-es évek második felében a rezsicsökkentés nehezítette a megújuló energia arányára vonatkozó előírás teljesítését Magyarországon, a 2022-es rezsiemelés most épp segíti.
nov. 5
6:50
Szétcsúszott az ezer eurós minimálbér kormányzati terve (Telex)
Már egy 2026-os igazi repülőrajt sem látszik elégnek ahhoz, hogy 2028-ra ez teljesüljön. Kivéve ha tovább folytatódik a forint erősödése, de az eredeti terv nem erről szólt.
nov. 5
7:00
Adj az orchideának teát! Elképesztő lesz a látvány! (Agroinform)
Mindig csak nézegeted mások csodás orchideáit, miközben a tiéd csak vegetál? Ne csüggedj, most eláruljuk, hogyan lehet neked is egészséges, virágzó orchideád!
nov. 5
7:00
Tenerife fillérekért vett Bitcoint, most milliárdokat kaszálhat (BitcoinBázis)
A Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetének kormányzati szerve tárgyalásokat folytat a szigeten működő Technológiai és Megújuló Energiák Intézet (ITER) által 2012-ben mindössze 3,3 millió forintért vásárolt 97 bitcoin (BTC) eladásáról, ami közel 3,4 millárd forintot hozna a szigetnek. Az El Dia hozta le november harmadikán, hogy Juan José Martín
nov. 5
7:00
Nagy bajban az online pornót kukkoló nézők – Kiderülhet a kilétük, ezzel zsarolják meg őket (Médiapiac)
Az Egyesült Államok bíróságait elárasztotta a Vixen és Tushy márkákat birtokló Strike 3 Holdings: a pornóstúdió több tízezer nézőt perelt be szerzői jogsértésért, a szégyenre és gyors egyezségekre építve, miközben 350 millió dollárra a Metát is támadja.
nov. 5
7:06
Zöld kampány a Jófogástól (MMonline)
A Black Friday az impulzív, felesleges költésre ösztönöz az időnyomással és a korlátozott készletekkel. Ez felesleges terhet jelent vásárlónak és eladónak egyaránt. A jelenség már ellenmozgalmat is szült, miközben egyre többen keresik a tudatos, környezetkímélő alternatívákat. A Jófogás szerint ez nem jár lemondással, csak más szemléletre van szüks
nov. 5
7:06
Lezárult az első Európai Nyúlhús Napok rendezvénysorozat Magyarországon (Magro)
Lezárult az első alkalommal megrendezett Európai Nyúlhús Napok rendezvénysorozata, a tapasztalatok alapján a magyar fogyasztók körében van nyitottság a minőségi nyúlhúst is tartalmazó ételek iránt
nov. 5
7:12
Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást (HR Portál)
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a támogatás alkalmas rá, hogy növelje a testület állománymegtartó képességét.
nov. 5
7:24
Megkezdődött az év végi kgfb-kampány (Üzletem)
Megkezdődött a 2025-ös kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amelynek keretében az idősebb, 2010 előtt vásárolt, még ugyanannál az üzembentartónál lévő autók tulajdonosai válthatnak biztosítót vagy köthetnek új szerződést – tájékoztatott a Netrisk.
nov. 5
7:30
Nyugdíjmegtakarítás – 15 százalék feletti bővülés jött össze (Infostart)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavalyi - vagyonra vetített - díjterhelési mutatója 0,68 százalékra csökkent, változatlan befektetési és minimálisan apadó működési költségrészekkel, a jövőben várható terheket modellező 30 éves teljes költségmutató átlaga 0,93 százalék lett, így a pénztárak továbbra is az egyik legolcsóbb nyugdíj-előtakarékossági lehet
nov. 5
7:30
Jönnek az árrésstopos bébiételek – Innen indulnak az árak (Portfolio)
A kormány újabb termékkörre terjeszti ki az árrésstopot, így a bébiételek ára is mérséklődhet decembertől. A hazai piacon a jól ismert márkák mellett már a drogériák saját termékei is komoly versenytársnak számítanak, miközben a fogyasztói igények a speciális, növényi alapú és allergénmentes kínálat felé tolódnak. Az árfigyelő adatai alapján nagy a
nov. 5
7:30
Demeter Zsófia: "A magyar háztartások 70 százalékában van okostévé, vagyis a CTV-alapú hirdetések technológiailag a többség számára elérhetők" (Márkamonitor)
A Big Picture 2026 konferencia előtt meghatározó televíziós vezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Következő interjúalanyunk Demeter Zsófia ad sales igazgató, Rtl Magyarország.   Márkamonitor "A televízió hatékonysága és árszintje egy
nov. 5
7:30
Őszi védőpajzsunk: a hagymafélék antibakteriális ereje (Magyar Mezőgazdaság)
A hagymafélék mint a vöröshagyma, a fokhagyma és a póréhagyma, évezredek óta részei az emberi táplálkozásnak és gyógyításnak.
nov. 5
7:30
Felkerült a Grammy-díj nevezési listájára a Széchenyi István Egyetem zenekara közreműködésével készült album (Helló Sajtó!)
A Győr Symphonic Band, a Széchenyi István Egyetem fúvószenekara közreműködésével készült album is szerepel a világ egyik legrangosabb zenei elismerése, a Grammy-díj nevezési listáján. Az együttes Peter Cigleris brit klarinétművésszel közösen készített felvételét az angliai SOMM Recordings kiadó nevezte klasszikus hangszeres szólista kategóriában.
nov. 5
7:30
A munkaerőpiacra készítik fel a hallgatókat a Miskolci Egyetemen (Diplomátszerzek)
A Miskolci Egyetem hallgatói nem csak tankönyvekből tanulnak: a megújult műszaki menedzser képzés részeként ipari partnerekkel és tapasztalt trénerekkel készülnek a munkaerőpiacra. Az interjúzás szakmai és gya-korlati fortélyait Marsó-Farkas Katalin, a HRtoolbox Consulting alapítója mutatta meg nekik.
nov. 5
7:30
Ami ma jön Magyarországon, arra sokan felkapják a fejüket (Agrárszektor)
Szerda este ismét telihold ragyog le ránk. Égi kísérőnk idén már tizenegyedik alkalommal teljesedik ki, majd csütörtök este kissé megfogyva meglátogatja a Fiastyúkot.
nov. 5
7:36
A mesterséges intelligenciák tanítása ismét fejlődik (Fintech)
Egy friss kutatás azt vizsgálja, mi történik, ha a mesterséges intelligencia nem hetekig bolyong magára hagyva egy feladaton, hanem időnként emberi tanácsot kap. Az APOLLO nevű módszer pontosan ezt kínálja: az ember időről időre belenéz a gép munkájába, és csak akkor szól, ha az rossz irányba indul. A tanulmányt egyetemi és ipari kutatók közösen ké
nov. 5
7:36
Így lett Csonka András az első igazi műszínész Magyarországon (Médiapiac)
Csonka András történelmet írt – ő az első magyar színész, aki mesterséges intelligencia által generált formában tűnik fel egy hazai filmben. A Ha már jobbra húztál – tízéjszakás kaland című, Novák Erik rendezte romantikus vígjátékban az AI helyettesíti a népszerű művészt.
nov. 5
7:48
A gubacsokról, 12. rész – A gubacsok belső szerkezete – levélgubacsok: a redőgubacsok (Agrofórum)
A gubacsok a növények olyan fejlődési és növekedési rendellenességei, amelyeket más élő szervezetek (vírus, baktérium, gomba, fonálféreg, rovar, atka stb.) tevékenységének hatására a növények hoznak létre a sejtjeik számának (hiperplázia) és/vagy a sejtek méretének (hipertrófia) növelésével. A gubacsok a gubacsokozóknak élelmet, védelmet, megfelelő
nov. 5
7:54
Tömegek bankszámláját zárolják Magyarországon: itt a bejelentés - mégis, mi ez az egész? (Pénzcentrum)
Hiába kapta meg a Revolut a kriptoengedélyt, a magyar ügyfelekre továbbra is korlátozások vonatkoznak - tájékoztatta ügyfeleit a pénzintézet. Az ügyfeleknek vélhetően meg kell várniuk, míg a magyar hatóságok beemelik a hazai gyakorlatba is a szabályozást, addig nem férhetnek hozzá szabadon a kripto-megtakarításaikhoz.
nov. 5
8:00
Már a Tisza miatt erős a forint? (Privátbankár)
Kevéssé változott, gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben.
nov. 5
8:00
Átadták a MATE moduláris biogázüzemét Gödöllőn (Helló Sajtó!)
Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusán a moduláris biogázüzemet, amely a Biohulladék Hasznosítási Központ része. Az üzem a biológiailag bontható hulladékot hasznosítja, előállítva áramot, hőt és komposztot, miközben gyakorlati oktatási és kutatási teret biztosít.
nov. 5
8:06
Kína egy évre felfüggeszti az amerikai árukra kivetett pótvámokat (444.hu)
De a 10 százalékos vám azért marad.
nov. 5
8:12
A forint már nagyon várja a kormányváltást? (Menedzsment Fórum)
Kevéssé változott a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben.
nov. 5
8:12
Gyengült szerda reggelre a forint (Adózóna)
Kevéssé változott, gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Keresés