Egyre fokozódik az űrverseny, már a kis országok is indítanak missziókat, a régióban is egyre több állam tesz lépéseket ez irányba – erről beszélt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója az InfoRádióban az újabb magyar űrhajós, Cserényi Gyula jövőbeli űrutazása kapcsán. Németh Viktória hangsúlyozta: az érdeklődés nem véletlen, egy űr
A 2025-ös háromnegyedév adatai alapján a magyar cégvilágban tovább folytatódik a cégszám csökkenése. Az új alapítások továbbra sem képesek ellensúlyozni a megszűnések számát, miközben a cégbírósági eljárások száma tartósan magas maradt.
Minden segítséget megad az Agrárminisztérium (AM) a gazdálkodóknak ahhoz, hogy minél előbb forráshoz juthassanak a most záruló Vidékfejlesztési program keretéből is.
Mától a Raiffeisen Bank is 15 millió forintra emelte a maximálisan igényelhető összeget a személyi kölcsönnél, miközben új kamatkedvezményt is bevezetett. A személyi kölcsön most az egyik legkeresettebb hiteltermék a lakossági piacon.
A Trump-kormányzat fontolóra vette, hogy akár 48 darab F-35-ös vadászgépet adjon el Szaúd-Arábiának, ami több milliárd dolláros fegyverüzletet jelenthet. Az esetleges megállapodás nemcsak a Közel-Kelet katonai egyensúlyát változtathatná meg, hanem újraértelmezhetné Washington viszonyát Izrael biztonsági fölényéhez is.
Nagyon rossz állapotban vannak a magyar lakóépületek, de az állami támogatások inkább a lakásvásárlást célozzák. Azokból a programokból, amik mégis a felújítást segítik, pont a támogatásra szorulók maradnak ki.
Filmet készített egy fiatal alkotócsapat a Szarvasi MiniEspresso-ról – ami nemcsak a 40 éve ugyanolyanra gyártott kávéfőző története, hanem egy családé is.
A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria közelgő kortárs aukciója. Keserü Ilona, valamint a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett megjelennek a kínálatban Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc fontos alkotásai is a november 19-i aukción. Az új generáció ultrak
A hazai kkv-k további megerősítése érdekében a kormány elindítja a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási program második ütemét 20 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Kivételes, de előfordul, hogy a gyermek születésekor a nagyszülőnek kell (vagy célszerűbb) a kisgyermek gondozásából nagyobb részt vállalnia, és ennek megfelelően ő igényli az ezzel összefüggő pénzbeli ellátásokat. Az alábbiakban összefoglaljuk az igénybevételhez szükséges tudnivalókat.
Magyarországon a vagyonkoncentráció kiugró mértékű. A szakértő szerint a pénzügyi gyarapodás csak látszólag széles körű, a jegybanki adatok szerint a pénzügyi vagyon 72 százalékát itthon az emberek 10 százaléka birtokolja, miközben a lakosság fele összesen csupán 5 százalékos részesedéssel bír.
A volt NRL-sztár, Trent Merrin ausztrál rögbijátékost kriptoeszközök ellopásával gyanúsítják, miután egy évig tartó rendőrségi nyomozás eredményeként őrizetbe vették. A 36 éves sportolót kedden reggel, Barrack Point-i otthonában tartóztatták le a New South Wales-i rendőrség nyomozói. A helyszínen egy ismeretlen nő is jelen volt. A New South Wales P
Minden segítséget megad az Agrárminisztérium a gazdálkodóknak ahhoz, hogy minél előbb forráshoz juthassanak a most záruló Vidékfejlesztési Program keretéből is. Számos projekt megvalósítása ütközik nehézségekbe bizonyos engedélyek beszerzése miatt, ezért jelentős könnyítést tettek lehetővé azzal, hogy azok beszerzésének határidejét jelentősen, több
A Soproni Egyetem kutatásaira épülő mintaprojekt keretében Sárvár az első helyszíne annak az országos programnak, amely a városi klímaalkalmazkodás élvonalába emeli a települést.
A forint ezen a héten már megközelítette másfél éves csúcspontját, és szerdán ismét ezt a szintet támadja az euróval szemben, árfolyama a 387-es szint közelében mozog. A hazai fizetőeszköz a dollár ellenében is tovább erősödött, mintegy 1,3 egységgel javítva pozícióját. Ráadásul nemcsak a vezető devizákkal szemben teljesít jól: a régiós valutákhoz
A közelmúltban benyújtották az Országgyűlésnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyek beépítik az kriptoeszközökkel kapcsolatos információcserét a magyar jogrendbe. A szabályok várhatóan jövő év elején lépnek hatályba, és innentől kezdve a magyar adóhatóság a külföldi országban végzett kriptoügyleteinkről is tudni fog. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda ös
A Toyota megemelte éves nyereségelőrejelzését, mert bízik abban, hogy az Egyesült Államokon kívüli stabil eladások ellensúlyozzák Donald Trump importvámjainak hatását. Bár a cég profitja negyedéves szinten visszaesett, a gyengébb jen, a költségcsökkentés és az ázsiai piacok erősödése miatt továbbra is növekedésre számít.
A tudatos online jelenlét fontosságát hangsúlyozó animációs kisfilmekkel folytatja digitális gyermekvédelmi kampányát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Gyermekvédelmi Internet-kerekasztala. Az "online hősök" ősszel a televíziók képernyőin, a rádióban és a digitális térben is bemutatják, mire jó egy otthoni digitális házirend, de az is k
A hazai McDonald’s 2025-ben egy rendhagyó, náluk még nem elterjedt formátummal, egy social sitcom sorozaton alapuló integrált kampánnyal jelentkezik az ünnepi időszakban. A márka a BariKari Műhellyel, annak 4 népszerű influenszer manójával és megannyi Mekis ajánlattal támogatja, hogy a baráti társaságok minél többet hozhassanak ki a közös ünneplésb
A dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
Idén szeptemberben 896-tal több pár kötött házasságot Magyarországon, mint egy évvel korábban, amiben a BiztosDöntés.hu szakértői szerint valószínűleg az akkor induló Otthon Start Programnak is szerepe van. Annak ellenére, hogy a legfeljebb 3 százalékos kamat mellett elérhető, támogatott lakáshitelt családi állapottól függetlenül bárki igényelheti,
A megújuló energia nem csupán technológiai kérdés, hanem társadalmi ügy is. Ezt a felismerést váltotta tettekre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely Magyarországon elsőként valósított meg olyan közösségi naperőmű-rendszert, amely közvetlenül segíti a legszegényebb családokat. Az RRF-finanszírozású program révén ma már 19 településen 20 naperőmű
Az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság új akciótervet fogadott el, amely jelentősen lerövidítené a kontinens fővárosai közti menetidők hosszát 2040-re. A csomag részeként a vízi- és légiközlekedésben használt üzemanyagokat is fenntarthatóbb alternatívákra cserélnék és a vasúthálózatok központi koordinációjával a Budapestről induló
A tudatos online jelenlét fontosságát hangsúlyozó animációs kisfilmekkel folytatja digitális gyermekvédelmi kampányát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Gyermekvédelmi Internet-kerekasztala.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ma tárgyalja Donald Trump átfogó vámintézkedéseinek jogszerűségét, amely meghatározhatja az elnöki hatalom határait és a világgazdaság jövőjét is. Az ügy tétje, hogy Trump jogszerűen hivatkozott-e nemzeti vészhelyzetre, amikor vámokat vetett ki szinte minden amerikai kereskedelmi partnerre.
A kriptópiacon elég egyetlen félmondat Elon Musktól, és máris újraéled a Dogecoin-mítosz – de ezúttal másképp sült el a történet. Elon Musk egyetlen rövid üzenettel ismét mozgásba hozta a mémcoin-piacot. Az X-en (korábbi Twitter) mindössze annyit írt: „It’s time.” A bejegyzésre azonnal felkapta a fejét a Dogecoin-közösség, és perceken belül újra a
A McDonald's a vártnál alacsonyabb nyereségről számolt be a harmadik negyedévre ma, piacnyitás előtt közzétett gyorsjelentésében, jól teljesítettek viszont az amerikai üzletek - írja a Cnbc.
Az emberek ma már nemcsak kiváló képminőséget és modern technológiát várnak el egy televíziótól, hanem azt is, hogy harmonikusan illeszkedjen otthonuk stílusába. Erre a változó igényre reagál a Hisense legújabb lifestyle modellje, az S5 DécoTV, amely a dizájnt, a technológiát és az otthoni esztétikumot egyesíti – új fejezetet nyitva a televíziózás
A dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
Új korszak kezdődik a magyar televíziós és streaming tartalomgyártásban: még ebben az évben bemutatkozik az első hazai true crime dokumentumfilm-sorozat, „A KEGYETLEN – Magda Marinko rémtörténete” címmel. Az alkotók a legmodernebb AI-eszközöket vették igénybe a három epizódos széria elkészítéshez, amely lenyűgöző vizuális megoldásokkal, minden eddi
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatcsomagot, amely a kriptoeszközökkel kapcsolatos nemzetközi információcserét beemeli a magyar jogrendbe. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, Gondi Anilla szerint az új szabályok 2026. január 1-jén lépnek hatályba, és ezzel a NAV a külföldi kriptotranzakciókról is értesülni fog. A jogsz
Bár az érdeklődők száma csökkent, a hazai használtautó-piac minősége javult 2025 októberében. A járművek fiatalabbak, kevesebbet futottak, árak pedig minden hajtáslánc esetében emelkedtek. Különösen figyelemre méltó, hogy az elektromos autóknál is megtört a korábbi trend, és nőtt az átlagáruk.
Hogyan változnak az agrárgazdasági vállalkozások hitelhez jutási lehetőségei? - erre a kérdésre ad választ a siófoki Agrárszektor Konferencia, amelyet december 2-4-én rendez meg a Portfolio Csoport. A konferencia áttekinti azt is, miként hat a makrogazdasági helyzetaz agrárium finanszírozási körülményeire, illetve hogyan alakulhatnak az agrárhitele