Szent Márton napja körül az ország minden szegletében ünnepelnek: sül a libacomb, mellé lehet kóstolgatni az újbort, a gyerekek pedig lampionok fénnyeivel töltik meg az utcákat. A legtöbb helyen november 8-9-én rendeznek libás programokat - pont ideális a hétvége, ha belekóstolnánk a vidék legjobb Márton-napi forgatagába. De tudjátok, mi is az a Má
Íme, a Miskolci Állatkert legifjabb lakója: egy egészséges bivalyborjú, aki két héttel ezelőtt látta meg a napvilágot. Az apróság már most is mindenhova követi édesanyját a kifutóban, és bár még kissé félénk, napról napra bátrabb és egyre kíváncsibban ismerkedik környezetével.
Az Eli Lilly és a Novo Nordisk megállapodást kötött a Trump-adminisztrációval a Zepbound és a Wegovy fogyókúrás gyógyszerek árának jelentős csökkentéséről. Cserébe három évig mentesülnek a gyógyszeriparra kivetett import vámok alól.
Egészen 385-ig erősödött csütörtökön a forint, ami új másfél éves csúcsot jelentett a magyar deviza szempontjából. A befektetők is kiemelten figyelik a délutáni amerikai-magyar tárgyalások eredményét és a bejelentéseket.
Globálisan 69,47 milliárd dollár értékben adtak el chipeket a világon szeptemberben, ami 25,1 százalékos növekedés tavaly szeptemberrel és 7 százalékos bővülés augusztussal összevetve - áll világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
A közösségi média évről évre rontja a hazai közbeszéd állapotát, ami a hallgatói kritikák minőségén is érzékelhető – egyebek mellett erről beszéltek a „Rádió 100” podcastsorozat tizenötödik epizódjának vendégei. Vágó Piros, Pordán Petra és Balázsy Panna az adásban felidézték műsorvezetői pályájuk fordulópontjait, összevetették a televíziós és rádió
Képzeljünk el egy szélsőséges forgatókönyvet, amikor a globális internetes gerinchálózat egyetlen nap alatt összeomlik – és az olyan nagy interkontinentális központok, mint Frankfurt, London, Virginia (USA), Szingapúr és Marseille egyszerre kapcsolódnának le a hálózatról. Ebben a forgatókönyvben a Bitcoin hálózata legalább három nagyon nagy regioná
Az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legújabb adásában Starcz Ákos, az Index vezérigazgatója és Ziegler Gábor, az Indamedia Network társtulajdonosa a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour és a TVR-Hét kiadóját, a Ringier Hungaryt érintő felvásárlásról beszélt.
A Bitget, a világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange – UEX), tovább erősíti globális márkanarratíváját és felhasználói elköteleződési stratégiáját Ignacio Aguirre Franco kinevezésével, aki a vállalat új marketing igazgatója (Chief Marketing Officer, CMO) lett. Mérnökből marketinges Ignacio több mint tizenöt évnyi tapasztalatot hoz
Az állami informatikai rendszereken előre tervezett karbantartást végeznek 2025. november 7-én, pénteken 15 órától, ami várhatóan 2025. november 10-én, hétfőn 6 óráig tart.
A Daimler Truck Holding AG német haszongépjármű-gyártó adózás utáni nyeresége 27 százalékkal, árbevétele pedig 13 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, nagyrészt az észak-amerikai piacon bekövetkezett eladáscsökkenés miatt.
De úgy is mondhatjuk, hogy Amerika átveri rajtunk az atomterveit a nukleáris fűtőelemekről és kis moduláris reaktorokról szóló megállapodással. A magyar kormány a paksi szankció feloldását, az "összeoroszozott" magyar atom nyugat-kompatibilissé tételét remélheti a washingtoni csúcstól, de Trumpnak sem csak a pénzről szól a dolog.
November 5. délig lehetett regisztrálni, hogy a legjobb árú bérletekhez lehessen jutni november 7-én. A Sziget Fesztiválra a legolcsóbb bérlet is több mint 80 ezer forint.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság lezárta a Pécs Pride miatt indult nyomozást. Bizonyos propagandalapok értesültek a vádemelési javaslatról, míg maga Buzás-Hábel Géza, illetve ügyvédje nem. Az aktivistát képviselő civil szervezetek felháborítónak tartják ezt az eljárást, és bejelentést tesznek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hat
Az IKEA anyavállalatának üzemi nyeresége jelentősen csökkent a legutóbbi pénzügyi évben, főként a tudatos árcsökkentések és a megemelkedett beszerzési költségek miatt - írja a Bloomberg.
2025 első félévében vegyes képet mutatott a hazai agrárgéppiac: az új gépek iránt óvatos volt a kereslet, miközben az alkatrész- és szervizüzletág látványosan erősödött. Ez az átrendeződés 2026-tól még hangsúlyosabb lehet, hiszen az uniós „javításhoz való jog” – vagyis a műszaki információk megnyitása – új versenykörnyezetet teremt a gyártók, forga
A Magyar Államkincstár elnöke a balatonfüredi Infotér konferencián beszélt arról, hogyan állítják a mesterséges intelligenciát az ügyfelek szolgálatába.
A forint az elmúlt hetekben kifejezetten erős teljesítményt mutatott a bankközi devizapiacon: az euró árfolyama a hét elején megközelítette a 387 forintos szintet, amire több mint másfél éve nem volt példa. Ilyen jegyzés mellett azoknak is érdemes lehet már most devizát venniük, akik a közelgő síszezonra külföldi utazást terveznek.
A rádiózásnak az egyre gyorsuló és mobilizálódó világban is lesz helye, sőt, akár növekedhet is a jelentősége – egyebek mellett erről és a Magyar Rádió sportosztályának kulisszatitkairól, valamint a rádiós sportközvetítések jövőjéről beszélt Török László és Lantos Gábor a „Rádió 100” tizenhetedik podcastjában.
A babaváró hitel és a munkáshitel piacán is érződik a szeptembertől elindult Otthon Start Program hatása – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A kereslet érdemi növekedésével viszont az év végétől lehet számolni a két, szintén állami támogatás mellett elérhető konstrukciónál.
Az információs füzetben a mezőgazdasági őstermelőkre, az őstermelők családi gazdaságára és a családi mezőgazdasági társaságra vonatkozó szja-, járulék- és áfaszabályokról olvashat – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján 2025. november 7-én közzétett információs füzetben.
A mai emelkedéssel idén 418, éves szinten 499 százalékot emelkedett az árfolyam. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történik? Több mint 8 százalékot emelkedett ma a 4iG árfolyama, illetve több mint 3 százalékot a Rába árfolyama. A 4iG projektcégen keresztül korábban megállapodott a Rába
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja tovább erősítette vezető szerepét a globális márkanarratíva és a felhasználói elköteleződési stratégia terén azzal, hogy Ignacio Aguirre Francót nevezte ki új marketingigazgatójának (CMO). Ignacio több mint tizenöt éves tapasztalattal rendelkezik a technológiai, fintech és blokklánc i
Kína exportja meglepetésre 1,1 százalékkal csökkent októberben az előző év azonos időszakához képest, és nyolc hónapja nem látott mélypontra esett. Ez jelentősen elmaradt a 3 százalékos növekedésre vonatkozó várakozásoktól a szeptemberi 8,3 százalékos ugrást követően.
Az iSeeCars felmérése 18,5 millió, 2023 és 2024 között eladott jármű adatait vizsgálta. Az új autók átlagosan 3,6 százalékát már az első évben továbbértékesítik. Ám egyes modelleknél nyolcszoros is lehet ez a szám.
Emellett a magyar kormány egy százmillió dolláros szerződést készül aláírni. Mi történt? A Bloomberg szerint egy olyan szándéknyilatkozaton dolgozik a magyar és az amerikai kormányzat, amely legfeljebb tíz kis moduláris reaktor magyar beszerzését rögzítené, akár 20 milliárd dollár értékben. Emellett a magyar kormány százmillió dolláros szerződést
Az Európai Bizottság 358 millió eurót ítélt oda 132 új környezet- és klímavédelmi projektnek a LIFE program keretében, köztük egy magyar fejlesztésnek is. Magyarországon a pannon szikes élőhelyek helyreállítását és védelmét célzó kezdeményezés kap támogatást.