Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
Ahogy a fűtési szezon közeledik, sok háztartás ismét a tűzifa feldolgozásával foglalkozik. Nem mindegy azonban, hogyan készítjük elő az alapanyagot: a helyes fűrészelés és hasítás nemcsak hatékonyabb, de biztonságosabb és gazdaságosabb is.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
Az X-Faktor 2025-ös évadának első élő showja kemény próbatétel elé állította a versenyzőket és a mentorokat. Mohácsi Anett, Kollár Dea, Lilyz és Lil Davis számára pedig véget ért az X-Faktor. Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a
Visszatért a válságüzemmód a bitcoinbányászatban, a hashár kritikus szintre esett. A bányászok újra túlélési harcot vívnak, miközben a hardvergyártók is megszorításokkal néznek szembe. A bitcoinbbányászat világa az elmúlt években a soha nem látott fellendülések és a drámai zuhanások ritmusára táncolt. Most azonban ismét a kemény túlélés a tét. A bá
A gépgyártásban használt szellőzőberendezések által okozott legionáriusbetegség veszélye növekszik! Miért? A szakemberhiány miatt egyre ritkábban történik meg a légtisztítóberendezések tisztítása és karbantartása az iparban. Vannak versenytársak, akik odáig mennek, hogy a
Tovább nőtt a bérszakadék 2025 elején: az országos nettó átlagot csak Budapest és Győr-Moson-Sopron vármegye halad meg. A csúcson a tolnai villamosipari dolgozók állnak, a szellemi munkások 1,21 milliót visznek haza átlagosan.
Újabb meglepő történetek kerülnek terítékre: Sváby András Stohl Andrást viszi el kalandozni az Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval című reality utolsó epizódjában.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az amerikai költségvetési válság különös fordulatot vett. Az a kormány, amely éveken át ellenségként tekintett a kriptovilágra, most éppen a szabadpiaci digitális pénzek segítségével próbálja stabilizálni saját adósságát. A stabilcoinok, vagyis a blokkláncon működő, dollárhoz kötött digitális tokenek 2025-re az Egyesült Államok pénzügyi rendszeréne
Év végéig fokozná tőzsdei jelenlétét az MBH Bank azzal, hogy a tőzsdei befektetőknek értékesítené saját részvényeit. Ezek aránya most 7% a tulajdonosi szerkezetben (a jelenlegi tőzsdei árfolyam alapján értékük mintegy 131 milliárd forint), miközben az állam 20%-kal, a kisbefektetők pedig 13,65%-kal rendelkeznek a bankban.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Wpp bejelentette, hogy a Reckitt a Wpp Mediát választotta médiaügynökségi partnerének. A Wpp Media ennek nyomán 21 európai piacon kezeli a Reckitt médiatervezési és -vásárlási feladatait. A Wpp Media a megbízás keretében 2026. január 1-jétől a Reckitt olyan, napi szinten milliók által használt márkáinak stratégiájáért és aktivációjáért felel, m
Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Series Rough Pitch – The Balkan Way pitch fórumot, ahol október 5. és 31. között az alkotók neves nemzetközi zsűri előtt mutathatták be filmsorozat terveiket. A győztes projekt ötletgazdája, Fekete Fruzsina forgatókönyvíró és csapata az elismerés mellett meghívást kapott Európa legnagyobb televíziós sorozat fe
A Debreceni Egyetem szervezésében második alkalommal tartottak Esg konferenciát "Versenyképesség és fenntarthatóság" címmel. A Vosz Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete a rendezvény együttműködő partnere volt.
A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elkerülte a találkozót Keir Starmer brit miniszterelnökkel a brazíliai COP30 klímakonferencián, ahol a brit vezető az EU pénzügyi követeléseiről kívánt egyeztetni – számolt be a Financial Times.
Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent.
Ma, amikor a gazdasági válságok gyökeresen alakítják át a fogyasztói magatartást, különösen fontos megértenünk, kik irányítják valójában a választásokat. A B2W – Business to Woman legfrissebb, 2025-ös reprezentatív kutatása szerint a nők befolyása tovább nőtt: míg 2022-ben a vásárlások 85%-ában volt meghatározó szerepük, idén ez az arány már elérte
Zajterhelés, mint városi kihívás A zajszennyezés a városi környezet egyik legsúlyosabb, de gyakran alábecsült problémája. A közlekedésből, ipari tevékenységekből és szórakozóhelyekből származó folyamatos hangterhelés hosszú távon negatívan hat az emberi egészségre: növeli a stressz-szintet, hozzájárul a keringési betegségek kialakulásához, és rontj
Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent.
A forint ismét erős hetet zárt: az EUR/HUF hétfő reggel már a 384-es szint közelében indult, vagyis alig pár fillérre az elmúlt egy év legalacsonyabb árfolyamától. A magyar deviza menetelését segíti a kedvező külső hangulat, a magas hazai reálkamat és a folyó mérleg erősödése, miközben a piac egyelőre félretette a költségvetési kockázatok miatti ag
A megújult műsorban Istenes Bence és Pető Brúnó szívatja majd a celebeket – elsőként Puskás-Dallos Petit és Kabát Petit. A nagysikerű, több évadot megélt műsor ismét a rekeszizmok elleni merényletre készül (gyártó: Creator Tv / Hello* Production). A 2000-es években számos hírességre lecsaptak a műsor alkotói, így szerezve feledhetetlen pillanatok
A legtöbb helyen szakadozik, csökken a felhőzet, javulnak a látási viszonyok, és általában hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap - emellett maradhatnak tartósan borult területek, kiemelten a keleti megyékben. Gyenge esőre helyenként a délkeleti határvidéken lehet számítani, jelentéktelen szitálás másutt sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékel
Hétfő reggelre megérkezett a hír, melyre a befektetők már hosszú napok óta vártak: hamarosan újraindulhat az amerikai kormányzat a rekordhosszúságú leállás után. A hírre pozitívn reagálnak a tőzsdék, Ázsiában szép emelkedést láthattunk, és Európában is lendületes emelkedést hozott a hétfő reggel. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektet
Az amerikai szövetségi kormányzat közel egy hónapos – és a modern amerikai történelemben eddig leghosszabb –, az október 1-én kezdődött leállása új fordulóponthoz érkezett: a Szenátus vasárnap este 60-40 arányban elfogadott egy eljárási javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy hétfőn megszavazzák a leállás feloldásához szükséges finanszírozási csomag
Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
Az EU szén-dioxid határadójának tervezett módosításai komoly nézeteltéréseket okoznak az iparági szereplők és a kereskedelmi partnerek között, mindössze hónapokkal a rendszer bevezetése előtt – számolt be a Financial Times.
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdetések magas bérekkel és ingyenes szállással csábítanak, a valóságban gyakran kizsákmányolással, fizetetlen túlórákkal és kiszolgáltatottsággal szemb
Idén megújították a Richter teljes belső kommunikációs eszközrendszerét. 6000 fő számára, 3 telephelyen, a 4 generációból jelenlévő fizikai és szellemi munkavállalók részére egyaránt. Jelenleg a munkatársak 96%-a használja az appot. A HR Portál első alkalommal összeállított "HR Tehetségek" listáján Krigel Tamás belső kommunikációs és employer brand
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) által idén alapított tévés díj győzteseiről tévés vezérigazgatók, gyártócégek vezetői és más szakemberek döntenek majd, derül ki a zsűritagok listája alapján.
A forint ismét erős hetet zárt: az EUR/HUF hétfő reggel már a 384-es szint közelében indult, vagyis alig pár fillérre az elmúlt egy év legalacsonyabb árfolyamától. A magyar deviza menetelését segíti a kedvező külső hangulat, a magas hazai reálkamat és a folyó mérleg erősödése, miközben a piac egyelőre félretette a költségvetési kockázatok miatti ag
Hiába nőtt a magyar GDP kétszer gyorsabban, mint az uniós, úgy jártunk, mint a minimálbéres, aki dupla akkora béremelést kap, mint az egymilliót kereső szomszédja, de ezzel csak még jobban lemarad tőle. Közben a termelékenységünk ugyanott van, ahol tizenöt éve volt. A térségben két bezzegországot találtunk, az egyiken igencsak meglepődtünk.
A The Telegraph által nyilvánosságra hozott belső jelentés példátlan válságot idézett elő a BBC-nél. A dokumentumot Michael Prescott, a közszolgálati médium szerkesztőségi irányelvekért felelős bizottságának korábbi független tanácsadója készítette, és súlyos elfogultságot, valamint manipulációt tárt fel a BBC több műsorában és hírszolgáltatásában.
Az élelmiszer-adalékanyagokról szóló több uniós jogszabály is módosult. A változtatások célja a hivatkozások frissítése, illetve egyes élelmiszerek új kategóriákba történő átsorolása - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) oldalán.
A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hirdeti meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat és további 9 ágazatai innovációs díjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2025. évben mérhető üzleti, illetve társadalmi hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek. A szervezésben közreműködő partnerek köz
Budapest XVIII. kerületében kilenc új trafiboxot telepít az önkormányzat a forgalom lassítása érdekében. Hasonló közlekedésbiztonsági fejlesztések zajlanak Újpesten is, ahol több forgalmas csomópontba kerülnek sebességmérő dobozok.
2025 első félévében vegyes képet mutatott a hazai agrárgéppiac: az új gépek iránt óvatos volt a kereslet, miközben az alkatrész- és szervizüzletág látványosan erősödött. Ez az átrendeződés 2026-tól még hangsúlyosabb lehet, hiszen az uniós "javításhoz való jog" – vagyis a műszaki információk megnyitása – új versenykörnyezetet teremt a gyártók, forga