Hiába született nagy hozam és kiváló minőség az idei évben, a burgonyatermesztőknek nem érdemes betakarítaniuk a gumókat az alacsony felvásárlási ár miatt Németországban. Egyre többet küszködnek az uniós gazdák.
Kisebb plusszal nyitott a magyar tőzsde hétfő reggel, a blue chipek közül a Mol kapta el legjobban a rajtot. Ez Orbán Viktor washingtoni útjával hozható összefüggésbe, ugyanis sikerült a magyar delegációnak mentességet kiharcolnia az orosz energiahordozókra vonatkozó szankciókat illetően. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési ko
Kína újraindította a Nexperia által gyártott chipek exportját az európai autógyártók felé, ezzel enyhülhetnek az ellátási feszültségek. A holland kormány szeptember 30-án vonta állami felügyelet alá a Nexperia holland gyárát, ezt követően reagált Kína a most lazított exportkorlátozásokkal.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint történelmi rekord született: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv-hitelt, ebből 240 milliárd forintnyi igény likviditási típusú hiteltermékre, 38 milliárd pedig beruházási hitelre érkezett.
Az ELTE és a HUN-REN kutatói szerint a talaj nemcsak szűrőként viselkedik, hanem aktív résztvevője is lehet a szennyezőanyagok körforgásának, ami mezőgazdasági és egészségügyi következményekkel járhat.
A leggazdagabb magyar ismét interjút adott a lapnak, amit annak főszerkesztője szerint hónapokig ő tartott el. Szerinte a politika nem mászott bele a gazdaságba, sok újságíró viszont politikai aktivistaként működik.
Lemondott a BBC vezérigazgatója és hírigazgatója is november 9-én este, miután napvilágra került egy belső memorandum a Donald Trump beszédét megtévesztően megvágó Panorama dokumentumfilmről.
Új műsorral áll elő Reprezent címmel a Compact TV. A sorozatban különböző társadalmi csoportok mondják el, mit gondolnak arról, ahogyan őket ábrázolják magyar filmekben, szériákban.
Áll a bál a szegedi autósok között: sokan felháborodtak, mert szerintük túl sok a mozgáskorlátozott parkoló a Szeged Plázánál, miközben a legtöbbjük üresen áll, és a sima parkolóhelyekért gyakran már vadászni kell. A vita gyorsan felrobbantotta a közösségi médiát, a pláza vezetősége pedig magyarázkodni kényszerült.
A DPD Hungary felkészült az év legforgalmasabb időszakára: új depók, elektromos kamionok és digitális fejlesztések segítik a karácsonyi kézbesítést.Ahogy megjelennek az első karácsonyi fények, a DPD-nél is kezdetét veszi az év legintenzívebb időszaka. A Black Friday akciók után a csomagforgalom napról napra nő: minden dobozban egy történet, egy ajá
Áramszünet, zsarolóvírus, adatvesztés - csak pár példa arra, milyen váratlan akadályok adódhatnak a digitális térben, melyek a vállalkozások számára akár végzetes következményekkel is járhatnak. Ezekkel a problémákkal ráadásul gyakran saját szakértő IT csapat nélkül kell a vállalkozóknak megbirkózniuk. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Telekom kutatá
Az MTVA nem hozza nyilvánosságra, hogy 2025-ben mely munkavállalói kaptak prémiumot vagy egyéb jutalmat – derül ki a Népszava közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Az alap azzal indokolta az adatok visszatartását, hogy azok nyilvánossága „aránytalan sérelmet” okozna az MTVA üzleti érdekeinek. A személyi jellegű ráfordítások értéke a harmadik
Az Indexnek adott nagyinterjút Mészáros Lőrinc. A beszélgetés során az ország leggazdagabb embere a különadókról, a hazai makrogazdaságról, valamint a hazai vállalkozások helyzetéről is részletesen beszélt.
A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
Az Indexnek adott nagyinterjút Mészáros Lőrinc. A beszélgetés során az ország leggazdagabb embere a különadókról, a hazai makrogazdaságról, valamint a hazai vállalkozások helyzetéről is részletesen beszélt.
Esküvő, ahogy az a tündérmesék nagykönyvében meg van írva – ez jut eszünkbe elsőre a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest esküvői "kiajánlóját" lapozgatva, ami elsőre inkább tűnik kislánykori énünk képeskönyvének, a Pinterest legcsodásabb moodjaival ötvözve, mint valóságnak. Aki valaha elképzelte már a tökéletes esküvőt, vagy épp helyszínt ke
Budapest Xii. kerületében egyre súlyosabb problémát jelent a vaddisznók jelenléte, ami a lakosság körében félelmet kelt. A helyzet kialakulásának hátterében összetett okok állnak, és a szakértők véleménye megoszlik a lehetséges megoldásokról - számolt be a Telex.
Budapest egyik legismertebb építészeti örökséget magában hordozó épülete a Körszálló. Noha az 1967-ben felépült jellegzetes, henger alakú torony megismételhetetlen egyediséggel magasodik a budai fák fölé, a 280 szobásra tervezett szálloda és környezete az évtizedek alatt erősen romlásnak indult. Többszöri funkcióváltás után tetszhalott állapotba ke
Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatla
Az AI-t már ismerjük, de mi az a nearshoring, offboarding vagy "gyors szűrés"? Ezek olyan kulcstrendek, amelyek meghatározzák a szoftvercégek világának irányát. Daniel Beke, a szlovák Coderama IT-cég vezérigazgatója és társtulajdonosa kiválasztott tíz trendet, amelyeket a szektor jövője szempontjából alapvetőnek tart. 1. AUTOMATIZÁLÁS ÉS MŰKÖDŐKÉPE
November 10-től egy héten át ismét előrendelhető lesz a Lidl és a Tisza cipő közös cipője, amit ezúttal is a Lidl Plus alkalmazáson keresztül lehet majd megrendelni.
Olvasóink 87%-a érzi magát anyagilag biztonságban, és 80%-uk rendelkezik legalább hat havi megélhetési költséget fedező megtakarítással – derül ki a Portfolio októberi, nem reprezentatív megtakarítási felméréséből. Sőt, 67% legalább egy évig is kihúzná a tartalékából, ha egy csapásra elveszítené minden jövedelmét. A legtöbbjük családja állampapírba
Nem kizárt, hogy a közeli jövőben a humor képes lesz tabukat döntögetni, szemléletet formálni, akár edukálni is, miközben az AI a gyártási folyamatok mellett a személyre szabott alternatívák kidolgozásában is segíthet.
A NAV ismét adategyeztetést kezdeményezett, ezúttal azokat a gazdálkodókat keresi meg, akiknek a 2022-es vagy 2023-as társaságiadó-bevallásukban szereplő összegek nem egyeznek az éves beszámolójukban közölt adatokkal. A NAV kérdőívvel segíti a társaságokat, hogy közösen tisztázhassák az eltérések okait.
Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a BBC News vezetője is lemondott, miután nyilvánosságra került, hogy a brit közszolgálati csatorna egyik dokumentumfilmje félrevezetően szerkesztette Donald Trump 2021-es beszédét a Capitolium ostroma kapcsán.
Az októberi sikertelen kísérlet után másodjára szavaz az Európai Parlament a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését célzó omnibuszcsomagról. Az Európai Néppárt (EPP) két forgatókönyvvel készül: vagy megbízik a tőle balra ülő centrista együttműködés képviselőiben, vagy elfogadja a Parlament jobb oldalát megtöltő pártok támogatását.
Az elmúlt években egyre több háztartás és vállalkozás dönt úgy, hogy professzionális szolgáltatót bíz meg a rendszeres vagy alkalmi takarítással. A takarítószolgáltatások díjszabása Magyarországon széles skálán mozog, és különbségek jellemzően attól függően, milyen típusú takarításról van szó, mekkora a terület, és milyen gyakran történik a munka.
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a
A vártnál jóval erősebb harmadik negyedéves profitot jelentettek az európai olaj- és gázipari vállalatok. A gyengébb olajárak miatt ugyan elmaradtak a bevételek a prognózisoktól, de a kiugróan magas finomítói marzsok érdemben javították az eredményeket. A lendület megnyugtatta a piacot, ám 2026-ra már korántsem ennyire biztató a kép.
2025-ben is folytatja együttműködését a Pesterzsébeti Mentőállomással a piacvezető fékrendszereket gyártó Knorr-Bremse vasúti ágazatának legjelentősebb, budapesti telephelye, újabb támogatással segítve a helyi sürgősségi ellátás fejlesztését. A vállalat Local Care társadalmi felelősségvállalási programja keretében megvalósuló adományozás ezúttal ah
A NAV ismét adategyeztetést kezdeményezett, ezúttal azokat a gazdálkodókat keresi meg, akiknek a 2022-es vagy 2023-as társaságiadó-bevallásukban szereplő összegek nem egyeznek az éves beszámolójukban közölt adatokkal. A NAV kérdőívvel segíti a társaságokat, hogy közösen tisztázhassák az eltérések okait, olvasható a NAV honlapján.
Az Indamedia-Ringier új médiapiaci erőközpont reakciója nem csak a saját, de a hazai médiapiac jövőjét is formálja – olvasható a Whitereport gyorselemzésében, amit a tranzakció kapcsán adtak ki. Az elemzés szerint a felvásárlás után kulcskérdés, hogy a Ringier miként őrizheti meg innovációs lendületét hazai tulajdonban, és milyen reklámpiaci sziner
Donald Trump kilátásba helyezte, hogy a vámbevételeket használják fel az amerikaiaknak nyújtandó „osztalék” finanszírozására. Vasárnap az elnök a közösségi médiában arról írt, hogy a kormány több ezer milliárd dollárt szed be, amelyet az amerikai adósság törlesztésére fordítanak.
A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
Az USA kormány nem tarthatja vissza a 4 milliárd dolláros élelmiszersegélyt - döntött a bíróság. A SNAP-programtól 42 millió alacsony jövedelmű amerikai függ.
Elindult a jelentkezés a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó versenyre. A versenyre HR szakos, valamint gazdálkodás és menedzsment szak HR szakirányos hallgatók nevezhetnek, továbbá azok is, akik HR-területen már szereztek szakmai tapasztalatot. A hallgatók egy általuk választott mentorral – egyetemi oktatóval vagy gyakornoki helyükről érkező HR-
A Robinhood új alapot készül indítani, amelyen keresztül a kisbefektetők magántulajdonú mesterségesintelligencia-cégekbe fektethetnek - írta meg a Financial Times. November 25-ei AI & Digital Transformation konferenciánkon AI use case-ekről, üzleti tapasztalatokról, gyakorlati megoldásokról lesz szó egy egész napon át, érdemes regisztrálni az esem
A fenntartható élelmiszer-előállításról, agroturizmusról és innovatív megoldásokról szól a jakabszállási rendezvény, amely a Kárpát-medence egyik legfontosabb szakmai találkozóhelyévé vált.