2025. november 10. hétfő

nov. 10
17:18
Megdöbbentő, mennyi kritikus nyersanyag van már Kína markában (Forbes)
Trump már nem vámháborúzik olyan vehemensen, és erre nyomós oka van. Mi történt? Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellenségnek kikiáltott Kína milyen kiváló dealt tudott elérni. Míg Amerika szövetségesei 15
nov. 10
17:20
Jövőépítők: húsz magyar, akik példamutatóan építkeznek és haladnak előre (Forbes)
Húsz magyar, akik tetteikkel és eredményeikkel hatnak másokra, nemcsak várják, mit hoz a jövő, hanem alakítják is azt. Elsők között próbálják ki a legújabb technológiákat, előremutató, ahogyan az őket körül vevőkre gondolnak, felelősséget éreznek a környezetük és a közösségük irányába. Hosszú távra terveznek, példaértékű, ahogyan építkeznek. Lépése
nov. 10
17:24
Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása (Piac és Profit)
Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
nov. 10
17:24
Elindult az év végi kgfb-kampány: ennyi most az átlagdíj (MMonline)
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 900 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést. Ez az összeg gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábban tapasztalt 33 ezer forintos szinttel, vagyis a biztosítók tavalyhoz képest összességé
nov. 10
17:30
Olajpiaci válsághelyzetre készül a magyar kormány - Most kiderültek a részletek (Portfolio)
Október végén érkezett a jogszabálytervezet, amely alapján üzemanyagellátás-biztonsági fókusszal válságkezelő mechanizmust vezet be a kormány: a jogszabálytervezet szerint kijelölt készenléti töltőállomások hálózata látná el válsághelyzetben az ország működéséhez nélkülözhetetlen szervezeteket. Most pedig a társadalmi egyeztetésből kiderült, hogy m
nov. 10
17:30
Befektetés: őszi fordulat a vagyonnál, állampapír helyett ide tette a pénzt a lakosság (vg.hu)
Lefordult a nyár végi csúcsról a háztartások hazai értékpapírvagyona szeptemberben. A hónap nyertesei a hazai befektetési alapok voltak.
nov. 10
17:30
Pillangók és lepkék. De miről szól valójában Krasznahorkai kedden megjelenő vadiúj regénye? (Forbes)
A friss magyar Nobel-díjas új regénye kedden jelenik meg a Magvető kiadó gondozásában. Mi történt? A magyar nemzet biztonsága címmel kedden jelenik meg az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadó gondozásában. "Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepké
nov. 10
17:36
Időjárás: Örülhetünk, ha a 10 fokot súroljuk (Agroinform)
Nem lesz melegünk, ráadásul a köd is megmaradhat.
nov. 10
17:36
15 munkanap alatt kaphatnak kedvező hitelt a turisztikai vállalkozások (Haszon.hu)
2,5 százalékos fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH). Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel - írja közleményében Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalataként frissen létrejött állami tulajdonú, a turisztik
nov. 10
17:42
Árat csökkentettek: újra kalapács alatt Nagy Márton minisztériuma (Menedzsment Fórum)
Nagyon szeretné eladni az állam Magy Márton minisztérumának épületét.
nov. 10
17:42
A biológiai életkor meghatározása a hosszú élet titka – Klasszis Podcast (Privátbankár)
Interjú Dr. Balázs Annával, a CMC Déli Klinika orvos igazgatójával. Hallgassa meg a beszélgetést, és tudja meg, hogyan veheti vissza az irányítást öregedési folyamatai felett!
nov. 10
17:42
Nagy Márton: Magyarországnak is szüksége van egy big brother-re! (Portfolio)
Magyarországnak szüksége van pénzügyi téren is egy nagy testvérre, mert az Európai Unió nem látja el ezt a szerepét - mondta el egy hétfői háttérbeszélgetésen Nagy Márton a kormány washingtoni útján megkötött egyik megállapodási elem, a pénzügyi védőpajzsról. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a magyar megállapodás nem hasonlítható össze az
nov. 10
17:42
Nagy Márton bejelentette: Brüsszel miatt kell a védőpajzs, Amerika most a Big Brother (vg.hu)
Ha beáll mögéd egy kigyúrt, nagydarab ember, nem kezdenek el verekedni veled – egyebek között ezzel indokolta Nagy Márton egy háttérbeszélgetésen, hogy miért kötött pénzügyi megállapodást Orbán és Trump.
nov. 10
17:42
Szigorít a kriptovaluta kereskedésen az állam (Fintech)
A Fintech Világa legújabb adásában ismét a kriptovilág kerül a fókuszba. Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója a Blockchain Koalíció szakmai vezetőjét, Urbán Viktort fogadták. Az adás középpontjában a frissen megjelent SZTFH rendelet állt, amely nagyban meghatározza a kriptovaluta-kereskedést Magyarországon.  A Szabályozot
nov. 10
17:44
Besokallt az OTP, az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt (Portfolio)
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP több más hitelintézettel közösen: az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló törvény Alaptörvénybe ütközésének megállapítását kérik, derült ki a bank hétfői közleményéből.
nov. 10
17:48
Meglepő jóslat érkezett: Elérhette a tetőpontot a kereskedelmi háború (Portfolio)
Trump vámpolitikája a csúcson lehet: a Legfelsőbb Bíróságon még konzervatív bírák is kételkedtek a vészhelyzeti felhatalmazás alapján kivetett tarifák jogszerűségében, miközben a közvélemény és a gazdasági környezet a lazítás felé mutat - vélik legfrissebb elemzésükben a Bloomberg közgazdászai.
nov. 10
17:48
Támad az OTP, ez sokaknak fájhat, az ATM-ek telepítéséről szóló törvényt érvényteleníttetnék (vg.hu)
Alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a legnagyobb magyar bank.
nov. 10
17:48
Fenyeget-e Magyarországon üzemanyaghiány? (Márkamonitor)
Október végén érkezett a jogszabálytervezet, amely alapján üzemanyagellátás-biztonsági fókusszal válságkezelő mechanizmust vezet be a kormány: a jogszabálytervezet szerint kijelölt készenléti töltőállomások hálózata látná el válsághelyzetben az ország működéséhez nélkülözhetetlen szervezeteket – írja a Portfolio.hu. Most pedig a társadalmi egyeztet
nov. 10
17:48
Nagy Márton: Magyarországnak is kell egy big brother, ha ez nekünk nem Brüsszel, akkor legyen Washington (Telex)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter értelmezte egy háttérbeszélgetésen a washingtoni tárgyalásokat és a swap line megállapodást.
nov. 10
17:48
Fordulat a magyar médiapiacon: 15 év alatt harmadára csökkent a külföldi tulajdon – itt a legfrissebb Whitereport elemzés (Media1)
A Ringier Hungary eladásával új mérföldkőhöz érkezett a hazai média: a Whitereport szerint a külföldi tulajdon aránya 15 év alatt a harmadára esett vissza, és már mindössze 17 külföldi médiacég van jelen Magyarországon – zömében kereskedelmi televíziók.
nov. 10
17:50
Az OTP sikertelen terjeszkedése után Csányiék újabb üzletét hiúsíthatják meg a románok: ezúttal a Bonafarm került a középpontba (vg.hu)
A román hatóságok versenyjogi és nemzetbiztonsági szempontból is vizsgálják a Napolact felvásárlását.
nov. 10
17:54
A Mol ralizott, az OTP csúcsot döntött, évek óta nem volt ilyen erős a forint (vg.hu)
A Mol és az OTP emelkedése húzta csúcs közelébe a BUX-ot, a bankpapír rekorddal zárta a napot.
nov. 10
17:54
Bepörögtek a lengyel termelők: hódítanak ezzel az élelmiszerrel (Agrárszektor)
A 2025/2026-os szezon első két hónapjában, azaz júliusban és augusztusban Lengyelország összesen 30,8 ezer tonna almalésűrítményt (Ajc, apple juice concentrate) exportált, amelynek összértéke 208,4 millió Pln volt (18,94 milliárd Ft). A kivitel volumene az előző szezon azonos időszakához viszonyítva 2%-os csökkenést mutat, míg a 2023-as év július-a
nov. 10
18:00
Neked sem a kedvenced a palackvisszaváltás? Akkor ennek a hírnek örülni fogsz! (Agroinform)
Neked sem a kedvenced a palackvisszaváltás? Akkor ennek örülni fogsz! A visszaváltási tortúra mostantól gyerekjátékká válik, és sokkal kevesebb idődet fogja elrabolni!
nov. 10
18:00
Shein-botrány, avagy a piacterek sötét oldala (Mínuszos)
Franciaország vizsgálatot indított a Shein és más online piacterek ellen tiltott termékek és szabályszegések miatt
nov. 10
18:00
Tíz életmentő tipp, hogy ne húzzák le rengeteg pénzzel (Médiapiac)
Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait
nov. 10
18:06
Bepanaszolta az OTP az ATM-törvényt az Alkotmánybíróságnál (Telex)
A bank szerint gazdaságilag indokolatlan a törvény, ami előírja a bankoknak, hogy minden településre készpénzautomatát kell telepíteniük.
nov. 10
18:12
Parádés napot zárt a BÉT (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,45 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 107 834,11 ponton zárt hétfőn.
nov. 10
18:12
Így ürül ki szépen lassan Magyarországon: kiderült, mennyi fiatal hagyja itt az országot - letaglózóak a számok (Pénzcentrum)
A fiatalok elvándorlásának társadalmi hátterét vizsgálta a november 5-én megkezdődött Tudományünnep+ sorozat első előadásában Szabó Andrea szociológus-politológus.
nov. 10
18:12
Túl gyors, hogy az emberi agy felfogja: ez az új orosz technológia felrázta a kvantumkutatást — nem teszi zsebre az IBM és a Google (vg.hu)
Jönnek a szupergyors számítástechnikai eszközök.
nov. 10
18:12
Lerántották a leplet az Orbán Viktor által beharangozott pénzügyi védőpajzsról (Demokrata)
Részletes elemzésben mutatta be az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány, hogy milyen hatásai lehetnek a hétvégi magyar-amerikai megállapodásnak.
nov. 10
18:18
Így változtak az álláskeresési szokások (Adózóna)
Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra, olvasható a Profession.hu közl
nov. 10
18:18
Legsúlyosabb figyelmeztetés: nagy változás jön (Portfolio)
Az amerikai gyógyszerhatóság megkezdte a a legsúlyosabb figyelmeztetésnek számító "fekete keretes" figyelmeztetések eltávolítását a menopauza tüneteinek kezelésére alkalmazott hormonterápiák címkéiről, és új készítményeket is engedélyezett - írja a Reuters.
nov. 10
18:18
Így ürül ki szépen lassan Magyarország: kiderült, mennyi fiatal hagyja itt az országot - letaglózóak a számok (Pénzcentrum)
A fiatalok elvándorlásának társadalmi hátterét vizsgálta a november 5-én megkezdődött Tudományünnep+ sorozat első előadásában Szabó Andrea szociológus-politológus.
nov. 10
18:18
Elege lett az OTP-nek, más bankokkal együtt az Alkotmánybírósághoz fordulnak (Forbes)
Már elő is terjesztették az alkotmányjogi panaszt. Mi történt? Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen hétfőn alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló 2025. évi XVIII. törvény ("ATM törvény"), és az egyéb vonatkozó jogszabályok (16/2025. (V. 29.) NGM rende
nov. 10
18:24
Figyelem! Vastagon mellényúlhat a tőzsdén ezeken a napokon (Privátbankár)
Közeleg az év vége, így komoly napok érkeznek az amerikai pénzpiacokon, amit jobb betervezni egy kellemetlen meglepetés elkerülése érdekében.
nov. 10
18:24
Nagy Márton: Magyarországnak is szüksége van egy big brotherre! (Portfolio)
Magyarországnak szüksége van pénzügyi téren is egy nagy testvérre, mert az Európai Unió nem látja el ezt a szerepét - mondta el egy hétfői háttérbeszélgetésen Nagy Márton a kormány washingtoni útján megkötött egyik megállapodási elem, a pénzügyi védőpajzsról. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a magyar megállapodás nem hasonlítható össze az
nov. 10
18:24
Egy kicsit még jobban járhat, aki megvenné az államtól Nagy Márton minisztériumának épületét (444.hu)
A sikertelen licit után az MNV milliárdokat engedett el az árból.
nov. 10
18:24
Budapest-Belgrád vasútvonal: megerősítette a MÁV, ez a bejelentés mindent megváltoztat – "túlhúzzák" a magyar fővároson a vonalat (vg.hu)
Azon túlmenően, hogy a gigaberuházás a szerb és a magyar fővárost is összeköti majd, alig több mint két és fél órás menetidővel, a MÁV és az osztrák állami vasút megállapodásának köszönhetően egészen Bécsig lehet majd utazni kényelmes és tervezhető átszállási idővel.
nov. 10
18:26
Óriási kísérlet indul a világ egyik legnagyobb gazdaságában (Portfolio)
Takaicsi Szanae miniszterelnök fiskális ösztönzőcsomaggal indítaná be a japán gazdaságot - számolt be a Bloomberg.
nov. 10
18:30
Visszatérés a "sötét középkorba": kulcsfontosságú ország vesztette el az eliminációs státuszát (Portfolio)
Kanada majdnem három évtized után elveszítette kanyarómentes minősítését, miután az egy éve tartó járványt nem sikerült 12 hónapon belül megfékezni; a döntés az egész amerikai régió státuszát is érinti, írja a Reuters. Amesh Adalja, a Johns Hopkins Egyetem Egészségbiztonsági Központjának vezető kutatója szerint "az eliminációs státusz elvesztése vi
nov. 10
18:30
Kvíz: Gyakran jársz Ausztriában? Ezt jó, ha tudod az osztrák kreszről, húzós büntetés lehet a vége (Pénzcentrum)
Nem csak karácsony közeledtével népszerű úticél a magyarok számára Ausztria. Természeti csodái, látványos települései rengeteg turistát vonzanak. Ausztria viszont nem véletlenül híres a szigorú és precíz közlekedési szabályairól. Ha autóval utazol a szomszédos országba, érdemes felkészülten indulni. Teszteld, mennyire ismered a legfontosabb előírás
nov. 10
18:30
Gazdáknak kötelező: növényvédelem és nitrátjelentés az eGn-ben (Agroinform)
Tájékoztatás a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról.
nov. 10
18:30
A mozik nem versenyeznek a streaminggel, egyre divatosabbak a feliratos filmek (vg.hu)
Jövőre több kasszasiker is várható.
nov. 10
18:30
Lesek 2025: segédeszközök, okosotthon és gondoskodás – a látássérült emberek és családjaik regionális találkozója Budapesten (Helló Sajtó!)
2025. november 15-én Budapesten rendezik meg a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáját (Lesek), amely ingyenes programokkal, kiállítókkal és előadásokkal várja a látássérült embereket és családtagjaikat. A rendezvény fókuszában az okosotthon, idősgondozás és a segédeszközök állnak, célja a szemléletformálás és a közösségépítés.
nov. 10
18:36
Michael Jackson ismét történelmet ír: ennyien még sosem kattintottak egy film előzetesére! (Médiapiac)
A Michael című film előzetesét hat óra alatt több mint 30 millióan nézték meg, ezzel minden idők legnézettebb zenés életrajzi filmtrailerét produkálta.
nov. 10
18:42
Elege lett az OTP-nek, alkotmányjogi panaszt tett (Menedzsment Fórum)
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP több más hitelintézettel közösen: az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló törvény Alaptörvénybe ütközésének megállapítását kérik, derült ki a bank hétfői közleményéből.
nov. 10
18:42
Brutális rekord született az év egyik legjobb befektetésénél (Portfolio)
Rekordmennyiségű ezüst áramlott a londoni trezorokba októberben, ami enyhítette a korábban kialakult piaci feszültséget és árfolyam-különbségeket - tudósított a Bloomberg.
nov. 10
18:42
Nav 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény (Üzletem)
Két tényező biztosan "piros lámpát" kapcsol a Nav rendszereiben: ha nincsenek összhangban az adóbevallások az online adatokkal, illetve, ha extrém módon növekszik a forgalom.
nov. 10
18:48
Alkotmánybírósághoz fordulnak a bankok az ATM-törvény miatt. (444.hu)
Év végéig minden ezer fő feletti faluba bankautomatát kellene telepíteniük, jövőre jönnek a még kisebbek.

Keresés