Varga Mihály, a magyar jegybankelnök a Nemzetközi Fizetések Bankja bázeli ülésén hangsúlyozta az árstabilitás és pénzügyi stabilitás fontosságát a bizonytalan világgazdasági környezetben. A jegybankok közötti együttműködés kiemelt szerepet kapott, különösen a Koreai Nemzeti Bankkal kötött új partnerségi megállapodás révén.
Az OTP Bank más hitelintézetekkel közösen alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a bank a tőzsde honlapján. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nem maradt adós a válasszal.
Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
A SoftBank bejelentette, hogy teljes Nvidia-részesedését értékesítette 5,83 milliárd dollárért, miközben jelentős nyereséget könyvelhetett el a Vision Fund befektetésein - tudósított a CNBC.
A választás előtt beígért osztogatások miatt nem tarthatóak az eddigi hiánycélok, a gazdasági miniszter elárulta, mekkora deficittel számol a költségvetés. Mi történt? Nagy Márton egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már 5 százalékos költségvetési hiánnyal számol az idei és a jövő évre – írja a Telex. A 2025
Megérkezett a legfrissebb inflációs adat, amely ismét rávilágít arra, mekkora teher nehezedik a háztartásokra és a megtakarításokra. Bár az áremelkedés üteme lassult az elmúlt időszakban, a korábbi évek drágulása tartósan beépült a gazdaságba. Ahhoz, hogy a pénzünk ne égjen el észrevételül, cselekednünk kell, hiszen a folyószámlán tartott pénz foly
2025. októberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Szeptemberhez viszonyítva átlagosan stagnált az infláció – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A rajongók nagy örömére a Jonas Brothers egy ideje újra aktív, sőt idén még egy karácsonyi filmmel is készülnek. A Jonas Brothers: Karácsonyra otthon vagyunk (A Very Jonas Christmas Movie) november 14-én érkezik a Disney+-ra.A filmben a Jonas Brothers tagjai londoni turnéjuk után csak arra vágynak, hogy otthon, a családjukkal karácsonyozhassanak Ne
Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a a
A World Apple & Pear Association (Wapa) prognózisa szerint Belgium a 2025/26-os szezonban Európa legnagyobb körtetermesztő országa lesz - az előző évtizedben is mindig dobogós helyen állt Olaszországgal és Hollandiával együtt. A várható termésmennyiség eléri a 355,5 ezer tonnát, ami 32,17%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes
A Visa és Mastercard megállapodott a kereskedőkkel, lezárhatják a két évtizede tartó jogi vitát. A megállapodás csökkenti a díjakat és engedélyezi a kereskedőknek, hogy bizonyos kártyák elfogadását visszautasítsák, de nem minden érintett elégedett a feltételekkel.
Az amerikai vállalatok harmadik negyedéves profitja jelentősen nőtt, és az elemzők szerint ez a trend folytatódni fog, ami erős támaszt nyújt a részvénypiaci rali folytatásához - írta meg a Bloomberg. A növekedést olyan területek magas kereslete hajtja, mint a mesterséges intelligencia, az energetika, valamint a légi- és védelmi ipar, miközben szám
Izgalmakból nincs hiány a tőzsdéken, tegnap az amerikai kormányzati nyitás lehetőségének feléledése hajtotta a piacokat, ma pedig már az EKB elnökének megszólalására figyelhetnek a befektetők Európában. Itthon is vannak fontos események, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ugyanis bejelentette, hogy megemelné a banki extraprofitadót 2026-ban - er
Minden magyar embert megillet a készpénzfelvétel, mint alapszolgáltatás - közölte Nagy Márton miután több hazai pénzintézet az Alkotmánybíróságon támadta meg az ATM-törvényt, amely minden településen kötelező bankautomata-telepítést ír elő.
A 2025-ös Agritechnica egyik legnagyobb meglepetése volt a Deutz-Fahr új 8-as sorozata: a 8310 TTV és 8340 TTV modellek új szintre emelik a teljesítményt, a kényelmet és a biztonságot.
A mesterséges intelligencia terjedése és térnyerése szuperexponenciálisan nő, így az emberekben joggal alakul ki kétely: vajon veszélyben van a munkájuk, netán a biztonságuk? Ahogy a múltban, úgy a jelenben is megtörténik, hogy egyes csoportok tagjai utcára vonulnak és a technológia ellen tiltakoznak. Endrédy Balázs pszichológus az idei Internet Hu
A Nébih Maradék nélkül programja a kapszulakamra koncepcióját ajánlja az otthoni élelmiszerpazarlás csökkentésére. Ez a tudatos készletezésen alapuló módszer segít hatékonyan kezelni az alapélelmiszer-készletet, így megelőzve a felesleges hulladék keletkezését és támogatva a fenntartható háztartási gazdálkodást.
Ebösszeírás indul Keszthelyen. A kutyatartóknak december 10-ig kell az összeíró adatlapot leadniuk, aki elmulaszt eleget tenni kötelezettségének, közigazgatási bírságra számíthat.
„Mivel úgy esett a dolog, hogy éppenséggel pár nap volt hátra novemberig, és valami rejtélyes oknál fogva megfogalmazódott bennem, hogy mi lenne, ha az unalmas józanság helyett az izgalmas józan eszemet tartanám meg egy hónapig, hát adta magát a No Net November (elnézést az Elon Musk-i mélységekben tanyázó szóviccért), azaz a social media és hírdet
A Semmelweis Egyetem legfrissebb kutatása megcáfolta a régóta élő hiedelmet, amely szerint a divertikulitiszben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket és a magvakat. A közel 800 ezer ember adatait feldolgozó elemzés alapján ezek az élelmiszerek nemcsak hogy nem ártalmasak, de akár védő hatást is kifejthetnek a divertikulitisz ellen - közölte
Az elkövetők az igen egyszerű csalási módszer ellenére gyakran sikerrel jártak, kihasználták a rendszer évek óta ismert hiányosságait. Mi történt? Ügyvédek, végrehajtó és banki alkalmazott is segítette azt az ingatlanmaffiát, amely a tulajdonosok tudta nélkül nagyjából 1,3 milliárd forint értékben próbált házakat, telkeket és lakásokat megszerezni
Svájc (visszamenőleges hatállyal 2025. január 1-től) részt vesz a Horizont Európa, a Digitális Európa és az Euratom kutatási és képzési programjában, és a tervek szerint 2027-ben az Erasmus+-hoz is csatlakozik– jelentette be az Európai Bizottság.
Idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Szeptemberhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.
A Whitereport elemzése szerint az Indamedia és a Ringier összeolvadása új médiapiaci erőközpontot hozott létre, amely hosszú távon az egész hazai médiapiac jövőjét formálhatja.
A tavaly január-szeptemberi adatokat meghaladó mennyiségeket hoztak felszínre szénhidrogénekből az idei első három negyedévben. A kőolaj esetében 2024-ben húszesztendős rekord dőlt meg, az időarányos előrehaladás alapján 2025 az évszázad legerősebb éve lehet - olvasható az Energiaügyi Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság
A volt jegybankelnök szerint az Orbán által emlegetett védőpajzs csak egy költői kép, egy olyan üzenet, ami a politikának szól, az amerikai pénz pedig nem helyettesíti az európai uniós támogatásokat.
Egyre nagyobb mínuszban van az OTP árfolyama, ami a friss fejlemények tükrében nem annyira meglepő: Nagy Márton jelzése szerint a kormány ugyanis megduplázná a bankok és pénzügyi vállalkozások extraprofit-adójából származó költségvetési bevételt az eredeti elképzelésekhez képest. A nagybank esése miatt a BUX index is jelentős mínuszban kezdi a napo
Az élelmiszer infláció a 7. egymást követő hónapban tartózkodik 5 százalék alatt. Az élelmiszer árak lefelé húzzák a fogyasztói árindexet, így az árrésstop fenntartásának nincs haszna, miközben hatására egyre több település válik kereskedelmi értelemben sivataggá – állítja az Országos Kereskedelmi Szövetség.
A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
Tűzifa tárolás és szárítás: gyakorlati tanácsok nedvességtartalom, szellőzés, alátámasztás és kártevő-védelem terén, hogy hatékonyabb legyen a fűtésed.
A novemberi kedvezmények között nehéz kiszűrni az igazán jó ajánlatokat, hiszen nincs olyan kereskedő vagy szolgáltató, aki ne használná ki az alkalmat az ügyfélszerzésre. A pénzügyi szolgáltatók talán kevésbé vannak szem előtt, pedig érdemes megnézni, mit kínálnak, hiszen náluk is találhatunk jó akciókat.
Ez a könnyen érthető és informatív kiadvány segít megérteni a Bitcoin lényegét, miért aktuális napjainkban, és miért tartják sokan forradalmi újításnak a pénzügyek terén. Ha érdekel a kriptovaluták világa, de eddig túl bonyolultnak találtad, ez a könyv neked szól. Miről szól A kis Bitcoin könyv? A kis Bitcoin könyv közérthetően mutatja be, mi a baj