2025. május 16. péntek

máj. 16
0:41
A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (Magro)
A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.
máj. 16
0:41
A Bëlga megint mindenki sokkolt – Olyat tettek, mint eddig soha (Médiapiac)
Megjelent a Bëlga zenekar új nagylemeze, amelynek néhány dala olyan helyeken tűnt fel, mint a Magyar Rendőrség, a Gazdabolt vagy az Oázis kertészet közösségi oldala.
máj. 16
0:42
A logisztika fékezte, a biztosítói szektor pörgette a Waberer's-t (Infostart)
A Waberer’s csoport 194,4 millió euró konszolidált árbevételt ért el az idei első negyedévben, 1,2 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakához képest, a nettó nyereség ugyanakkor 7,5 millió euróra nőtt a tavalyi első negyedévi 1,1 millió euróról, ami 585 százalékos többletet jelent - tette közé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hon
máj. 16
0:45
Kihívást jelent a nyári szünidő (MMonline)
A gyerekek nyári szünideje amellett, hogy anyagilag is megterhelő a családok számára, a felügyelet megszervezésében is komoly kihívás elé állítja a szülőket. Sok családban ezért ebben az időszakban a nagyszülőkhöz fordulnak segítségért, de egyre többen vannak azok is, akik gyorshitel felvételében, vagy rokoni és baráti támogatásban gondolkodnak. Az
máj. 16
0:45
Drámai, amit kérnek a magyar sajtótól, de teljesen jogos (Médiapiac)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2025-ben átdolgozta az öngyilkosságokról szóló médiatudósításokra vonatkozó ajánlását. A cél: csökkenteni az utánzás veszélyét, és elősegíteni a megelőzést. A dokumentum a felelős sajtó gyakorlatokat támogatja, és arra ösztönzi a sajtót, hogy ne csupán informáljon, hanem aktívan hozzájáruljon a mentális
máj. 16
0:46
Lezárul egy meghatározó korszak a Molnál (Infostart)
Megszünteti a Mol az otthoni munkavégzés szabályzatát, és a Mol csoport egészében a rendszeres irodai jelenlét válik alapértelmezett munkavégzési formává, olvasható abban a levélben, amit a dolgozóknak küldött ki az olajtársaság. Az otthoni munkavégzés megszüntetéséről szóló döntés alól vannak kivételek.
máj. 16
0:49
Az MI a marketing új motorja (MMonline)
Egyre több cégvezető teszi fel magának a kérdést, hogy miért nem hozzák már a várt eredményeket a korábban jól bevált marketingstratégiák. Azt tapasztalják, hogy kampányaik egyre kevésbé hatásosak, a vásárlók figyelme szétszórt, az üzeneteik pedig gyakran a digitális zajban vesznek el ahelyett, hogy a valódi célcsoporthoz jutnának el. A kommunikáci
máj. 16
0:49
„Balhé” készül holnap reggel Budapesten a csúcsforgalomban a Fidesz új törvényjavaslata ellen (Médiapiac)
A „Civilizáció Koalíció” péntek reggel látványos akcióval és sajtótájékoztatóval tiltakozik a szerintük a szabad véleménynyilvánítás és a társadalmi részvétel ellen irányuló kormányzati intézkedések ellen.
máj. 16
0:50
Megbolydult az élet a Balatonnál (Infostart)
A forgalmas tavaszi szünet után a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban, május 1-4. között a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) kompjai és személyhajói 69 ezer utast szállítottak – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
máj. 16
0:53
Beindulnak az adóellenőrzések (MMonline)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat – hívta fel a figyelmet Vizer József, az ICT Európa vezető adószakértője. A vizsgálatok középpontjában a társasági adókedvezmények, a kapcsolt cégekkel kötött ügyletek árazása és a trans
máj. 16
0:54
Elindult a Hipa új beszállítófejlesztési szolgáltatása (ProfitLine)
Több mint ezer vállalat adataival elindította a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség saját fejlesztésű, ágazatfüggetlen adatbázisát, amely a hazai beszállítók és a külföldi beruházók összekapcsolását segíti - tájékoztatta az ügynökség csütörtökön az MTI-t.
máj. 16
0:57
A befektetők diktálnak a budapesti ingatlanpiacon (MMonline)
2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant - derül ki a Duna House adataiból. Ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.A Duna House adatai alapján 2025 áprilisában a fővárosi lakásvásárlók 43%-a befektetési céllal szerzett ingatlant. Ez az arány jan
máj. 16
1:24
Czomba Sándor: elérhető a 85 százalékos foglalkoztatási arány (ProfitLine)
Magyarország elérheti a 85 százalékos foglalkoztatási arányt 2030-ra - mondta Czomba Sándor csütörtökön Budapesten, a WHC Csoport és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján.
máj. 16
1:54
Tágul az olló a bérek és a kiskereskedelmi forgalom emelkedése között (ProfitLine)
Tavaly a fizetések 39%-át költöttük el a kiskereskedelemben, ami a – kiskereskedelmi forgalmat tekintve igen komoly visszaesést mutató – covid événél is alacsonyabb érték. Míg 2024-ben a reálbérek 9,2%-kal növekedtek, addig a kiskereskedelmi volumen csak 2,6%-kal, vagyis egyfajta átrendeződés látszik a fogyasztási szerkezetben. Az ország a kiskeres
máj. 16
3:24
Kompenzációt kaphatnak a sertéstartó gazdák (ProfitLine)
A kormány kompenzációval segíti a sertéstartó gazdákat, a támogatásra mindenki jogosult, aki a ragadós száj- és körömfájás miatt korlátozás alatt levő területen tart vágósertéseket - mondta csütörtöki videóüzenetében Nagy István.
máj. 16
3:54
Az euróövezet ipari termelése éves és havi szinten egyaránt gyorsuló ütemben nőtt márciusban (ProfitLine)
Havi és éves összehasonlításban is gyorsuló ütemben nőtt az euróövezet ipari termelése márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint.
máj. 16
4:33
Prémium sáfrány egy családi manufaktúrából (Magyar Mezőgazdaság)
Horváth Lénárd és felesége, Horváth-Tancsa Ágnes saját felhasználásra kezdtek bele a sáfrány termesztésébe, aminek az egyik fő oka az volt, hogy nem tudtak egyenletesen jó minőségű sáfrányt vásárolni még a minősített termékek közül választva sem.
máj. 16
4:54
Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek (ProfitLine)
Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát - jelentette be a szolgáltató az MTI-nek csütörtökön
máj. 16
4:57
Az innováció kockázatvállalást is jelent (newtechnology.hu)
Az optimalizált folyamatok fontosságáról, az ötletelés szabadságáról és az új dolgok kipróbálásának bátorságáról szólva: ügyvezető igazgatóként dr. Udo Haberland felel a fejlesztési, kutatási, minőség-biztosítási, logisztikai és termelési területekért. Interjúnkban Haberland
máj. 16
5:00
Természetes módszerek a koleszterinszint csökkentésére (Agroinform)
Meglepő módszerek, hogyan csökkentheted a koleszterinszintedet gyógyszer nélkül.
máj. 16
5:02
Régi gépcsodák: ezek a rozsdás relikviák vitték el a show-t (Agroinform)
Nagy feltűnést keltett három ósdi mezőgazdasági gép egy múlt heti aukción.
máj. 16
5:03
Hogyan hasznosítsuk a lekerült saláta és retek helyét a kertben? (Agrofórum)
Szakmai tanácsért fordulok Önökhöz. Hogyan hasznosíthatom a lekerült saláta és retek helyét a kertben? Nem szeretném üresen hagyni a helyüket.
máj. 16
5:03
A magyar lány a Kazinczy utcából, aki az amerikai tudományos élet csúcsára tört (Forbes)
Egy saját, amerikai egyetemi laborját vezető magyar fejlődésbiológus, aki fordulatos, a történelem sebeit viselő családtörténettel, az Egyesült Államokba emigrált szüleinek bizonyítva és hálát adva futott be komoly egyetemi és kutatói karriert. Portréinterjú Marianne Bronnerrel emigrációról, családtörténetről, magyarságról, budapesti emlékekről, és
máj. 16
5:06
Erről eddig csak álmodhattak az iPhone-tulajdonosok (Infostart)
Mesterséges intelligencia segítségével javíthat az iPhone-ok üzemidején az Apple. Szoftveres megoldásról van szó, nem igényel hardverfejlesztést.
máj. 16
5:15
Árcsökkenéssel és akciókkal hangol a nyárra az Auchan (MMonline)
Az Auchanban több mint ezer vegyi áru és drogéria termék áráért jövő hétfőtől 5-20%-kal kell kevesebbet fizetni. Ezenkívül is jelentős árcsökkentésekkel és különleges ajánlatokkal indítja a nyári szezont az áruházlánc, a május 23-án rajtoló Szépséghetek nevű tematikus akció keretében például 2400 szépségápolási terméket kínálnak majd akciós áron. A
máj. 16
5:15
Mit kezdesz a lenyírt fűvel? Adunk rá 4 jó tippet (Haszon.hu)
A zöldhulladék – különösképpen a lenyírt fű – a kert egyik legértékesebb erőforrása, amit nem szabad szemétként kezelnünk. Mutatunk is 4 felhasználási módot, amit érdemes előbb-utóbb kipróbálni saját kis kertünkben. 1. Komposztálás Komposztálással nemcsak környezettudatosan cselekszünk, hanem egy univerzálisan hasznosítható, szerves trágyát
máj. 16
5:24
Növelte eredménytermelő képességét a Waberers Csoport (ProfitLine)
Jelentősen javultak a Waberer’s International Nyrt. eredménymutatói az idei első negyedévben. Az Ebit 29,3 százalékkal, az adózás előtti nyereség pedig több mint 193 százalékkal 10 millió euró fölé emelkedett. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport biztosítási üzletága a Posta Biztosítók megvásárlásával komoly mértékben
máj. 16
5:27
Piacra jutás, marketing, AI applikáció: kézzelfogható segítséget nyújt a Spar Régiók Kincsei programja a kistermelők számára (Márkamonitor)
Több mint 550-re emelkedett a kistermelőktől, kézműves cégektől, kisebb borászatokból és sörfőzdékből érkező kiváló minőségű, hazai termékek száma a Spar és Interspar üzletek kínálatában az üzletlánc Régiók Kincsei programja révén. A kisvállalkozások összesen 800 embernek adnak munkát országszerte.   "A hazai kereskedelmi piacon a kistermelők és a
máj. 16
5:27
Profitlavina után jéghideg zuhany – Mi vár a fintech óriásokra? (Fintech)
Az elmúlt években a magas kamatkörnyezet jelentős bevételnövekedést hozott több fintech vállalat számára, különösen azoknak, akik ügyfeleik pénzét kamatozó eszközökben helyezték el. Most, hogy a kamatok csúcson vannak, ezek a cégek új kihívásokkal néznek szembe. A befektetői elvárások, a szigorodó szabályozás és a diverzifikációs kényszer próbára t
máj. 16
5:27
Lassan elérheti határait az MI-modellek fejlődése (ICT Global)
Már nem tartható fenn sokáig az MI-modellek jelenlegi, brutális teljesítmény-növekedése - állítja elemzésében az Epoch AI. A nonprofit kutatóintézet szerint a fejlődés üteme akár egy éven belül látványosan lelassulhat.
máj. 16
5:27
Gyilkosság élő adásban – Egy mexikói szépségipari influenszert lőttek le TikTok élő közvetítés közben (Médiapiac)
Egy fiatal mexikói influenszert agyonlőttek egy TikTok élő közvetítés során. Az eset sokkot okozott az országban, ahol nagyon magas a nemi alapú erőszak aránya.
máj. 16
5:30
Hétvégi időjárás: Annak is örülhetünk, ha megközelítjük a 20 fokot! (Agroinform)
Esővel és viharos széllel is számolni kell.
máj. 16
5:33
Több mint száz fajból és fajtából álló választék – Önerőből a nulláról (Magyar Mezőgazdaság)
Hobbiból indult és néhány év alatt márkává nőtt a kunszigeti Citrus és Pálma Kft. Bakó Zoltán és felesége, Bakóné Bedőcs Mónika nulláról kezdve, a két kezével építette fel a vállalkozást, ami ma öt országban működtet webáruházat.
máj. 16
5:42
Ennyit számít a jelöltélmény a cég leendő dolgozóinak (HR Portál)
Egy friss felmérés szerint majdnem minden második válaszadó szerint a felvételt végző személyekkel folytatott interjúk voltak a legnagyobb hatással arra, hogy az adott munkahely mellett döntöttek.
máj. 16
5:45
Befutottak az új Samsung tévék Magyarországra – mutatjuk, mennyibe fognak kerülni (Forbes)
A választék az olcsó, korszerűtlen LED tévéktől a mesterséges intelligenciával kitömött OLED és Neo QLED modellekig terjed idén. Az elmúlt két évtizedben a televíziós piac globálisan és helyi szinten is óriási változásokon ment keresztül. Márkák szűnnek meg, cserélnek gazdát, gyártót és technológiák tűnnek el. De egy valami állandó 2006 óta: a Sams
máj. 16
5:54
Adóbevallás: 280 ezer forint is múlhat a helyes kitöltésen a megtakarítóknak (ProfitLine)
Idén május 20-ig kell leadni a személyi jövedelemadó bevallásokat. A nyugdíj megtakarítással és egészségpénztárral rendelkezők az adóbevallásukban jelezhetik igényüket a befizetések után járó adójóváírásra, amelynek maximális mértéke 280 ezer forint is lehet – hívta fel a figyelmet a Grantis.
máj. 16
5:57
Összeszedtük, mire kell figyelni az szja-bevallásnál (Azenpenzem)
Május 20-án éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Az adóhatóság ugyan a többségnek elkészítette a bevallás tervezetét, de fontos, hogy mindenki átnézze, és ha szükséges, kiegészítse. Ne felejtsünk el rendelkezni az adónk 1+1 százalékáról sem, így számunkra fontos célokra is juthat a befizetett adónkból!
máj. 16
5:57
Vizeletből zöld hidrogén – 27%-kal csökken az energiafelhasználás egy innovációnak köszönhetően (NRGreport)
Két új elektrolízises rendszer alacsony költségű hidrogént állít elő vizeletből, miközben megtisztítja a nitrogénben gazdag szennyvizet.
máj. 16
5:57
TASZ siker Pegasus ügyben (Mínuszos)
Az Alkotmánybíróság kimondta: sérült az információs önrendelkezéshez való jog, amikor a bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el Németh Dániel újságíró keresetét, aki a Pegasus kémszoftverrel történt megfigyelésével kapcsolatban próbált hozzáférni a róla szóló titkosítási döntésekhez. Miután bizonyíték merült fel arra, hogy két mobiltelefonját
máj. 16
5:57
A Schneider Electric közreműködésével jött létre Dél-Európa új digitális átjárója (newtechnology.hu)
Megkezdte működését a Digital Realty új, szolgáltató-semleges adatközpontja Krétán, amely lehetővé teszi a nemzetközi, regionális és helyi tenger alatti kábelek összekapcsolását, segítve ezzel a felhő- és távközlési szolgáltatókat, valamint a
máj. 16
5:57
Krízisbiztosítás türelmeseknek: 2024-gyel most számolunk el (Mezőhír)
Türelmes és általában nyereséges vállalkozásoknak való a krízisbiztosítás.
máj. 16
5:57
Nagy kapacitású üzemanyag-szállítás és kiszolgálás a mezőgazdaságban (Agrárágazat)
Korszerű tartálykocsik a mezőgazdaság szolgálatában – így működik a biztonságos és hatékony üzemanyagszállítás 2025-ben.
máj. 16
6:00
Jóban lehet lenni egyszerre Washingtonnal, Pekinggel és Moszkvával? Klasszis Podcast Szalay-Berzeviczy Attilával (Piac és Profit)
A volt tőzsdeelnök, egyetemi szakközgazdász a Klasszis Podcastban elmondta a véleményét arról, miért robbantotta ki Trump a vámháborút, mi lehet annak végkimenetele, mi várható az orosz-ukrán háborúban, mi történhet annak lezárása után Ukrajnával és az orosz elnökkel. De szó esett arról is, lehet-e egyszerre jóban lenni az egymással nem e
máj. 16
6:00
Bejelentés: Magyarországra hozza európai központját a BYD (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke írta alá a megállapodást. A gyártás után a fejlesztés is beindul Magyarországon. Orbán Viktor közölte: a megállapodás azt jelenti, hogy a jövő autóit is nálunk fogják gyártani.
máj. 16
6:00
Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD (ProfitLine)
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
máj. 16
6:00
Erről kevesen mernek beszélni: Jó társadalom csak akkor épül, ha mindenki kiveszi belőle a részét (Pénzcentrum)
Mit jelent valódi társadalmi felelősségvállalás egy multinacionális vállalatnál? Hogyan lehet elkerülni, hogy a CSR ne váljon puszta kirakatkommunikációvá? És mit tanít egy állami gondozott gyerekekkel zajló művészeti mentorprogram a fenntarthatóságról, a lojalitásról vagy épp a belső motivációról, a legelesettebbek lehetőségeiről? Oláh Ágnessel, a
máj. 16
6:00
Százmilliárd forintos a BYD új magyarországi beruházása (Portfolio)
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A tárcavezető a jelentős beruházás újabb részleteit azok után ismertette, hogy Orbán
máj. 16
6:03
Mindekinek vannak vágyai. Erotika, romantika, pornó (Digital Hungary)
Mindenkinek vannak vágyai, erotikus vágyai is. Az evolúció adománya. Nem véletlenül élvezzük a szexet, amely alapvetően a létfenntartást hivatott szolgálni, de mint oly sok minden másban, ebben is befolyásolhatóak vagyunk.
máj. 16
6:09
Fókuszban az átalakuló autóipar (MMonline)
Soha nem volt még ennyire izgalmas és átalakulásokkal teli időszaka a globális autóiparnak, mint napjainkban. Magyarország kiemelt helyzetbe kerülhet, amikor a világmárkák és a technológiai újítások ütköznek egymással. A kérdés adott: elszenvedői vagy aktív szereplői leszünk a változásoknak? Ezt a dilemmát járja körben május 21-én az Automotive Sum
máj. 16
6:09
Dollárpiramist ér a világ legdrágább cége, ami a médiát is befolyásolja – Ezek a világ legértékesebb márkái – Itt a lista (Médiapiac)
A világ legértékesebb márkái között 2025-ben is változatlanul a technológiai óriások uralkodnak. A Kantar által 20. alkalommal kiadott BrandZ Global Top 100 rangsor élére ismét az Apple került, amely 28%-os növekedéssel elérte az elképesztő, 1,3 billió dolláros márkaértéket. A második helyre a Google futott be 944,14 milliárd dollárral (+25%), míg

Keresés