A legfrissebb amerikai inflációs adatok és a kínai vámtételek csökkentéséről szóló hírek átmeneti megnyugvást hoztak a pénzpiacokon, fellendítve a tőzsdei árfolyamokat is. A Fed azonban továbbra is kivár, miközben nő a politikai nyomás. Vajon meddig tartható ez az egyensúly? – teszi fel a kérdést Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egy
A közép- és kelet-európai (KKE) részvénypiacok az év elején meredeken emelkedtek, a magasabb vámok áprilisi bejelentése után viszont az index a globális piacokkal együtt visszaesett. A megnövekedett kereskedelmi költségek közvetlen hatása miatti aggodalmak a recessziós félelmekkel súlyosbodtak. A szalagcímek mögé nézve árnyaltabb a kép - a Fidelity
Számottevően többet takarítanak meg a jövedelmükből a magyar háztartások, mint amennyi az eurózóna háztartásaira jellemző arány. A magyar megtakarítási kedv 2011 előtt alulmúlta a nyugat-európaiakét, később felzárkózott, 2018 óta pedig lényegesen magasabb pályán halad – eltekintve a Covid kitörése körüli rövid időszaktól. A hazai megtakarítási szer
A Toyota elnöke óvatosságra int az elektromos járművek kizárólagos támogatásával kapcsolatban, és a hibrid technológiák mellett érvel a karbonsemlegesség eléréséhez.
A Microsoft bejelentette, hogy hamarosan új biztonsági funkciót vezet be a Teams platformon, amely – az értekezleteken megosztott tartalmak védelmének érdekében – megakadályozza, hogy a felhasználók képernyőfelvételt készítsenek.
2025 áprilisában a magyar gazdák 30,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 negyedik hónapjához képest pedig 53,2 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka áprilisban a Claas volt, amelyből 20-at adtak el a hónapban, a második helyen a Solis végzett, abból 17 darabot értékesítettek. A
Minket, embereket is megvisel, akár még meg is betegíthet, ha valaki vagy valami folyamatosan megcsapolja az energiánkat. A növényekkel sincs ez másképpen.
2025. május 13-án lépett hatályba a számviteli törvényt módosító rendelkezés, amelynek köszönhetően az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentést készítő anyavállalat mentesül az egyedi fenntarthatósági jelentés készítése alól. Átmeneti szabály alapján az érintettek már a 2024. évet érintően is élhetnek e lehetőséggel.
Egy törvényjavaslat alapján a bankok adófizetési kötelezettsége megemelkedhet 2026-ban. De hogyan hathat ez az ügyfelekre? Megemelkedhetnek a számladíjak, hitelkamatok?
Éles hangvételű véleménycikkben bírálta a BBC World Service finanszírozásának megvágását Martin Bell, a legendás haditudósító. A brit közszolgálati média egyik legismertebb arca szerint a leépítések nemcsak a globális tájékozódást veszélyeztetik, de saját életét is kockára tették a múltban, amikor a szolgálatra támaszkodott konfliktuszónákban.
A Samsung bejelentette 2025-ös televízió és hangprojektor termékcsaládjainak bevezetését, a legtöbb új készülék Magyarországon már elérhető a vállalat webáruházában. Az először a CES 2025 kiállításon bemutatott új eszközök a fejlett mesterséges intelligencia (MI) technológiák integrálásával nyújthatnak páratlan és még személyre szabottabb audiovizu
Szembejött a valóság: Magyarország nemhogy nem sereghajtó, hanem listavezető az alacsony rezsidíjak terén. Az európai adatok cáfolják azokat az állításokat, miszerint idehaza drága lenne az áram vagy a gáz. Sőt, a rendszer működőképességét a nemzetközi piacok viharai közepette is sikerült megőrizni.
Most már hivatalos: megvan a Magyar Csapat, amely képviselni fogja hazánkat a 2025-ös EuroSkills versenyen, a szakmák Európa-bajnokságán, amelyet idén Dániában, Herning városában rendeznek meg 2025. szeptemberben. Mint arról korábban beszámoltunk április végén rendezték a pályaválasztás egyik legizgalmasabb eseményét, a Szakma Sztár Fesztivált. A f
A napokban nyilvánosságra került a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idei jelentése, amely a hazai illegális fakitermelés és kereskedelem aktuális helyzetét térképezte fel. A Nébih elemzése a 2024-es ellenőrzések eredményei, valamint az illegális fakitermeléssel kapcsolatban más hatóságoktól és intézményektől beérkezett, elm
Országszerte 340 településen több mint 16 ezer nem kiemelt és mintegy 5 ezer kiemelt jelentőségű egyéni gazdaság összeírását végzi el május 15. és június 15. között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A Cardano alapítója, Charles Hoskinson a torontói Consensus 2025 konferencián megerősítette, hogy a projekt hamarosan érkező adatvédelmi melléklánca, a Midnight egy airdropot tervez végrehajtani. A Glacier Drop nevű esemény során 8 blokklánc 37 millió tárcája között osztanak szét tokeneket. Mi az a Cardano Midnight? A Midnight egy adatvédelmi fókus
A mesterséges intelligencia és az e-kereskedelem találkozásának legfrissebb példáját hozza a Perplexity és a PayPal új együttműködése. A keresőmotorokat újragondoló Perplexity mostantól a PayPal technológiájára épít. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül az AI alapú chat használata során vásároljanak egyes termékeket. A cél egy olyan „
Nagyszabású, európai uniós támogatással induló fejlesztési program veszi kezdetét a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek megőrzése és helyreállítása érdekében 415 millió forint értékben. A kezdeményezés nem csupán a meglévő tavak és lápok ökológiai állapotának javítására összpontosít, hanem új, mesterséges vízfelületek létrehozását, valamint a k
Felemás a hangulat ma reggel az ázsiai tőzsdéken azt követően, hogy az irányadó amerikai indexek vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést és az európai határidős indexek is csak minimális elmozdulásokat jeleznek előre, ezek alapján egyelőre csendes nyitás várható a tőzsdéken. Érkezik néhány makroadat a délután folyamán az Egyesült Államokból, expor
Az amerikai elnök különlegesen tervezi megünnepli 79. születésnapját: június 14-én katonai felvonulást rendeznek Washington utcáin. Mi történt? Akár a 45 millió dollárt is elérhetik a költségei annak a katonai parádénak, amelyet a Trump-adminisztráció az elnök 79. születésnapjára tervez, Washingtonban – írja a Reuters védelmi képviselőkre hivatkozv
A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy megszünteti keresleti oldali hirdetési platformját, a DSP-t (Demand-Side Platform), amelyet korábban Xandr, még korábban pedig AppNexus néven ismerhettünk. A döntést azzal indokolták, hogy az ad-tech egység már nem illeszkedik a vállalat mesterséges intelligenciára épülő jövőképébe. A Microsoft célja, h
Több mint egy hónapja nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben az utóbbi napokban. Ez elsősorban a javuló nemzetközi hangulatnak köszönhető, az orosz-ukrán háború lehetséges enyhülése mellett a vámháborúval kapcsolatban is pozitív hírek érkeztek.
Több mint 550-re emelkedett a kistermelőktől, kézműves cégektől, kisebb borászatokból és sörfőzdékből érkező kiváló minőségű, hazai termékek száma a SPAR és INTERSPAR üzletek kínálatában az üzletlánc Régiók Kincsei programja révén. A kisvállalkozások összesen 800 embernek adnak munkát országszerte. „A hazai kereskedelmi piacon a kistermelők és a ki
A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő sikereket ért el a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságokon, többek között az evezős, ergométeres és női kosárlabda versenyeken. A női kosárlabdacsapat magabiztos győzelmet aratott, míg az ergométeres versenyeken az egyetem a legeredményesebb volt.
Felülvizsgálat alá helyezte a Waberer’s részvényeire vonatkozó célárát és ajánlását a Concorde ma publikált elemzésében, a cég tegnap közzétett negyedéves gyorsjelentésére reagálva.
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
A kormány módosítaná a határon túli költségvetési támogatások szabályait egy most megjelent rendelettervezet szerint. A társadalmi egyeztetésre küldött előterjesztés szerint nemcsak a jövőbeli, de a már zajló beruházásokra is több pénzt utalhat a kabinet.
A vésztői cég állítólag tiszta technológiával dolgozik, az önkormányzat támogatja is a beruházást, de a szakemberek többet szeretnének tudni a leendő gyárról.
Kimagasló eredménnyel zárta szereplését a magyar középiskolások csapata a világ egyik legnagyobb robotika versenye, a nemzetközi First Robotics Competition (FRC) Isztambulban megrendezett regionális megmérettetésén. A 14 fős magyar csapat a Robert Bosch Kft támogatásával, illetve a Robotics Infinity Nonprofit Kft szakmai segítségével vett részt a v
OXO Technologies Holding tegnapi befektetői eseményén ismertette a 2024-es üzleti év mérföldköveit, valamint a következő időszakra vonatkozó célkitűzéseit. A vállalat a kihívásokkal teli makrogazdasági és iparági környezet közepette ki tudta használni a piaci konszolidáció kínálta lehetőségeket, egy jelentős iparági akvizícióval tovább dinamizálta
A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja adott otthont a Skót–Magyar Tudós Társaság második találkozójának, amelyen a két nemzet tudományos közösségei közötti együttműködéseket erősítették.
Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint példátlan fagykár érte idén a kajsziültetvényeket, veszélybe kerülhet a legnépszerűbb pálinkafajta.
A Szaúd-Arábiában kötött, 142 milliárd dolláros fegyverüzlet és 600 milliárd dolláros beruházási vállalás után Donald Trump Katarból és az Egyesült Arab Emírségekből is rendeléseket gyűjtott össze négynapos üzleti körútja során.
Miközben az Európai Unió álláspontja egyértelmű az orosz energiafüggőség ügyében, Magyarország és Szlovákia külön utakon járnak. A Mol az egyetlen régiós szereplő, amely továbbra is importál orosz nyersolajat. Mi történt? 2022 eleje óta Magyarország és Szlovákia 5,4 milliárd eurónyi földgázt és kőolajat importált Oroszországból, közvetlenül hozzájá